Kapu, 2001. április (14. évfolyam, 4. szám)
KULTÚRA - Michel Tompa (Párizs): A grófi bőrös Petőfitől graf Petőfiig
kultúra A grófi bőrös Petőfitől gróf Petőfiig Ahogyan a 2000 február 17-i Magyar Nemzetbeli cikk címére ráleltem az Interneten, valóban kevés kellett, hogy mint a legvérmesebb romantikus színművekben, ne kapjak a keblem bal oldalához, ahol Petőfi dixit, a piros kis húsdarabunk található. Tudniillik a Petőfi Sándor grófi bőrben cím nem rosszabbul kecsegtetett, minthogy valaki megírta előttem - pontosabban elírta előlem - a hungarika gyűjteményemben régóta babusgatott Der Graf Petőfy Fontane regénynek a nyilván nem először és utoljára elvégzendő, ám nemzedékenként kötelező ország elé tárását. Amikor azonban kezdtem látni a grófi bőrbe bújtatott medvét, azaz a cikk belsejét, szívszorongásom - és a Fontanei beszámoló elhúzódásáért magamnak tett szemrehányásom - mindjárt elillant. Hiszen "mindössze" Aramando Lucifer olasz grófnak egyes szám első személyben írott és most magyarul is közreadott canticájának ismertetése került elém. S így egyenesen jól jártam, gazdagíthattam a Petőfi kultusz nyugati megnyilvánulásaiban eddig "legfeljebb" a Nietzsche által megzenésített verseiről való tudásig terjedt ismereteimet. Néhány sor elolvasása után a beszámoló fogalmazásából és szemléletéből kiderült, hogy nem lehet más a szerzője, mint az újságírói szentemmé lett Osztovits Ágnes, akinek egyik kárpáti körülményekről folytatott platóni telefondialógusunkban kijelentettem, hogy behunyt szemmel is ráütném az imprimátort bármelyik írására, most viszont megkönnyebbülhettem, hogy a szerzőnő ezzel a cikkével kapcsolatban nem fogott szavamon. Ezúttal bizony Ágnes vagy felült egy Macphersonos osszlánkodásnak, vagy pedig egész egyszerűen beleesett a művet "felfedező" Hubay Miklós csapdájába. Még szerencse azonban, hogy az utolsó mondatokban maga Osztovits is a luciferi tréfa álláspontjára jutott és így - ugyan már nyitott szemmel -, de csak-csak a ráüthettem az egyébként is kinyomtatott szerzeményére a poszt-imprimaturt. Ami pedig az "én" grófi bőrbe bújtatott fontanei Petőfy medvémet illeti, hát az bizony igazából kifúj a világnagyságig eljutott brandenburgi lokálírónak a kozmikus költőnk grófi gatyában táncoltatásával. (Ezért is nem törtem túlságosan magamat, hogy akár a francia megjelenése okából is az ország elé vigyem a vérbeli giccsnek tekinthető Der Graf Petőfit. Hozzá képest még a Sziszi-filmeket is veretes művekként iktathatjuk be a nemzeti hagyományunkba. Az öregedő Fontane ebben a regényében nem követett el mást, mint az őt a lassanként még a világ köztudatába is bedobó provinciális Effie Briestnek a nagyvilági jelentését, ahogyan az akkoriban az Alamandoi Luciferünk által Szibériában senyvedőnek megtett költőnket egy ipszilonnal és egy bécsi palotával megajándékozta. Pusztán azért, hogy a Ferenc Jóska még 1884- ben sem mindennapos megkerülésével megarisztokratásított plebejus váteszünk immár öregedő arszlánként - az életkor itt is stimmel, mint Luciferünknél -, mint egy elő Swann, a királyi székek megnyilazása helyett a nők korlátlan meglövöldözésének hódolhasson Fontane protestánsságtól körülmetélt libidójának freudi kiélésére. Egészen addig, amíg csak deus ex machinaként meg nem jelenik Franciska, a történetesen protestáns, zsengekorú és a korszemlélet szerint ugyan szerény származású, de a bolsevizmus alatt bombaeredetű komédiásnő a kicsapongásait csupán a bűnös dél-német katolikus neveltetésének köszönő Petőfy gróf színe előtt, hogy a maradék életére és a teljes örökségére szólóan magába habarítsa a féléktes főurat csupán azzal, hogy ismeri a porosz király italát is adó Tokaj ihletésével verselő Lenaut. A mélybrandenburgi Fontane-ban minden jel szerint fel sem rémlett, hogy Petőfi nem csupán egy szabadalmazatlan s ezért szabadon kihasználható csikósi fantázianév. Ami pedig erre következik, az annál rosszabb még a vegytiszta irodalomnak is. A regény katasztrofálisan átcsúszik a protestantizmus és a katolicizmus közötti, s már osztályellentétekkel is meghintett hitvita preszocreáljának egyedül legfeljebb az akkori brandenburgi bigottok elő-elvtársait érdeklő lokálgondolkodási szomorújátékába. Érdekes, hogy Lukács nem merített belőle a jócskán regényes regényantológiájához. Bár igaz, akkor a nála alig kevésbé marxizáló Sartre által lecsaládbolondozott, ám az ávós pincéken szerzett agyaglábú elmélete számára flóberes flintát jelentő Flauberthez is kellett volna fordulnia. Michel Tompa (Párizs) LINEA 5 KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT COMPAQ, HP, NEC, IBM iroda: 1145 Bp. Róna u. 191. tel/fax: 2518937, 3632000, 2518137 Számítógépek, és kiegészítők értékesítése - hálózatok tervezése, kivitelezése-javítás, karbantartás E-mail: linea5@matavnet.hu