Kapu, 2005. március (18. évfolyam, 3. szám)
INTERJÚ - RIPORT - DOKUMENTUM - Gergely Attila: A titkosügynökök leleplezése nemzeti vagy pártpolitikai érdek?
tonai hírszerzés és elhárítás), valamint a Hain Péter-féle politikai rendőrség titkos ügynökeinek kilétét. Ilyen személyekre csak véletlenszerűen, általában más jellegű ügyek nyomozása során bukkantak rá. Ilyen véletlenszerű felderítés volt, hogy az 1956-os szabadságharcban részt vettek utáni széles körben folytatott ellenőrzések és nyomozások következtében akadt a hálóba Francia Kis Mihály, az 1919/20- as évek egyik fehérterrorista különítményének vezetője, akit 1945 óta kerestek, és 1958-ban tudtak elfogni. A jelenlegi ügynökkeresési kampányban túl sok a magát történésznek és szakértőnek nevező véleményformáló. Félrevezető, megtévesztő fogalmakat és neveket dobnak be a köztudatba. Pártpolitikai érdekeik mentén fejtik ki véleményüket, követeléseiket. A parlamenti vitában egyedül Kövér László mondta ki az egész helyzet fonákságát megvilágító helyzet jellemzését: ebben a kérdésben is pártpolitikai érdekek mentén folyik a vélemények harca, és nem veszik figyelembe a nemzeti érdeket. A nemzeti érdek pedig azt követeli, hogy az állami érdek maradjon továbbra is a megvédendő titkok körében, hogy ne lehetetlenüljenek el a biztonsági szolgálatok, hogy ne szolgáltassunk alapot külföldön indítható büntetőpereknek, hogy ne tegyük védtelenné az országot pl. a terroristákkal szemben. A Németországban vagy Szlovákiában nyilvánosságra hozott korábbi ügynökök között egyetlen olyan személy sem szerepel, aki az ott vendégmunkásként dolgozó tízezernyi magyar fiatal vagy a magyar kisebbség ellen dolgozott volna. Ha Románia, talán egyszer Szerbia is nyilvánosságra fogja hozni a volt ügynökök kilétét, azokban sem lesz található ilyen feladatot végrehajtott ügynök. A KGB magyar ügynökei is rejtve maradtak és maradnak, pedig itt nagyságrendben jelentős létszámról van szó. Nitrohin emlékirataiban is szerepel néhány magyar. A NATO-államok sem fogják soha nyilvánosságra hozni, hogy kik segítették őket a II világháború, majd a kommunista rendszer idején. Ez a magatartás nem természetellenes, vagy irányunkba tanúsított bizalmatlanság, hanem saját nemzeti érdekeit szolgáló, felelős és az állam szuverenitását szolgáló magatartás. A nálunk hangoskodók pedig a teljes nyilvánosságot, a teljes lefegyverzést követelik. A minél rosszabb, annál jobb alapján azt akarják elérni, hogy Kanadától az arab országokig mindenhol ismert legyen az állambiztonsági hírszerzés és elhárítás egykori tisztjeinek és titkos hálózatának kiléte, továbbá nyomozások, büntetőperek induljanak a nyomokban beinduló sajtószenzációkkal. Hát normálisak vagyunk? Kinek áll ez érekében? Milyen kielégülést fog az a nagyhangú követelődző érezni, ha gyanús körülmények között meghal az az egykori elhárító tiszt, aki annak idején Észak-Koreában teljesített szolgálatot. Személyes tanúságtételt tudok tenni arról, hogy szabadsága idején négyszemközt panaszkodott nekem az éppen Phenjanban szolgáló elhárító tiszt, hogy a helyi elhárítás zaklatásainak van kitéve. Az észak-koreaiak pedig nem éppen gátlásosságukról ismertek. Ha a kisördög nem nyugodna, azt lehetne gondolni, hogy a teljes leszerelést (nyilvánosságra hozatalt) követelők, majd magas kitüntetést kapnak az amerikai, német, angol, izraeli stb. elhárító szolgálatoktól. Az átvilágítás és a titkosítás teljes feloldása körüli problémakör alapkérdése tehát, hogy ezt a kínzó, fájó örökséget pártpolitikai vagy nemzeti érdek alapján kell megoldani. A másik probléma, hogy a politikai közbeszédben használt fogalmak zavarosak, tisztázatlanok, minden „szakértő” úgy értelmezi szabadon, ahogyan éppen akarja. Érdemes tehát néhány alapfogalmat tisztázni, amelyek naponta előfordulnak szóban és írásban. Ügynöklista. Ilyen irat a rendszerváltozásig nem létezett. Azóta készülnek különböző érdekeknek megfelelő ilyen-olyan listák. Nekik tetsző vagy nem tetsző személyeket bevesznek, vagy éppen törölnek a különböző listákról. Legutóbb pl. a banki vonalon foglalkoztatott egyik listás nevet azért törölték, mert a mese szerint csak saját munkájáról jelentett. A bankárok között lévő kompromittálódott személyek csak addig voltak érdekesek, amíg az érintett miniszterelnök hivatalban volt. Azóta ez a kategória már nem érdekes. Napi vita tárgya az egyházi személyek érintettségének nyilvánossága. Az egyik egyház hivatalos álláspontja, hogy azt házon belül megoldják, mert a beszervezett papok csak egymásról jelentettek. A valóságban ez nem így volt. Rengeteg embernek okozott kellemetlenséget, amikor kiderült, hogy titokban egyházi esküvőt, keresztelőt tartottak, a gyereket beíratták hittanra stb. Személyesen tapasztaltam 1955- ben Győrben, hogy a megyei rendőrkapitányságon milyen felfordulást okozott, amikor Téten egy kisrendőr újszülött gyerekét felesége titokban megkereszteltette. A helyi vezetők berezelték, hogy mit fog ehhez szólni a megyei pártbizottság. A már említett Mitrohin emlékiratban is szerepel: a KGB vezetői elismerték, hogy vatikáni felderítésben a magyarok a legeredményesebbek. A nyugati kiutazásra kiengedett és felkészített egyházi ügynökök beszámoltak az emigrációs szervezetek és aktivisták tevékenységéről, hazai kapcsolataikról stb. Mindezek pedig nem házi ügyek. Az állambiztonsági szolgálatnál sem országos, sem helyi ügynöklista nem létezett. A hálózat tagjainak összetétele állandó változásban volt új beszervezések, ill. fogyaték (halál, hálózatból történt kizárás, disszidálás, lelepleződés stb.) miatt. A központi nyilvántartás szinte naprakész választ tudott adni priorálás esetén, hogy a kérdezett személy szerepel-e az élő vagy a holt anyagban. Sürgős esetben a szolgálati utat megkerülve 3 óra alatt megadták a választ. Az 1970-es évek elején nagy felháborodást váltott ki az állambiztonsági vezetőknél, hogy az állambiztonsági nyilvántartó osztályt a belügyminiszter kivonta az állambiztonsági szolgálat szervezetéből. Ekkor alakították ki a BM egységes adatnyilvántartó és feldolgozó csoportfőnökségét. Utolsó vezetőjét 1988-ban ejtőernyősként hozták a pártközpontból, és Csikós egyből ezredes lett. Nevét később az olajügyekkel kapcsolatban olvashattuk. A csoportfőnökség részei voltak: állambiztonsági nyilvántartó osztály, bűnügyi (bűntettes és hálózati nyilvántartás), a külföldieket ellenőrző hivatal és az útlevélosztály nyilvántartása, az országos lakcímhivatal (a személyiigazolvány-fényképekkel), a lőfegyverek, vezetői engedélyek, gépjárművek, szabálysértők stb. nyilvántartása. Az állambiztonsági nyilvántartás két részre oszlott. A hálózati nyilvántartás minden élő és holt hálózati személy anyagát tárolta. Az élő, aktív hálózati személyeknek csak a beszervezését igazoló 6 sz. kartont tárolta. A B. dosszié, amely az adott személy minden egyéni adatát tartalmazta, az őt foglalkoztató alegység vezetője tárolta. Az M (munka) dossziét az őt foglalkoztató nyomozó kezelte. A hálózati személy jelentéseit egyes szám harmadik személyben volt köteles megfogalmazni. Az M dossziéban nem lehetett olyan anyag, amelyből a hálózati személy kilétére következtetni lehetett. INTERJÚ - RIPORT - DOKUMENTUM 2005. 03.