Kapu, 2005. március (18. évfolyam, 3. szám)

INTERJÚ - RIPORT - DOKUMENTUM - Gergely Attila: A titkosügynökök leleplezése nemzeti vagy pártpolitikai érdek?

INTERJÚ - RIPORT - DOKUMENTUM ■ Dr. Gergely Attila A titkosügynökök leleplezése nemzeti vagy pártpolitikai érdek? D­eák Ferenc, akit a közmeg­egyezés a Haza bölcse címmel tüntetett ki, egyike volt legújabb kori történelmünk kiemelkedő állam­férfijainak. Azóta csak néhányan érték el az államférfi szerepet. 1867-ben si­keres alkufolyamat révén érte el a kiegyezést a szorongatott Habsburg­­házzal, és elkezdődött az önálló ma­gyar állam szervezeteinek, intézmé­nyeinek létrehozása. Az alkut így is bírálatok érték (mint a hadseregben a német vezényleti nyelv, a Nemzeti Bank hiánya stb. miatt). Ám a kiegyezési alku folyamatában, illetve az azt követő időszakban még gondolatilag sem merült fel, hogy nyilvánosságra kell hozni a bécsi titkosrendőrség hazai elnyomásában foglalkoztatott titkosügynökök név­sorát, vagy átvilágították volna az új törvényhozó és végrehajtó hatalomba került vezetőket. Pedig a megelőző Bach-korszakban igencsak erőteljes és hatékony titkos­ügynöki tevékenységet fejtett ki az el­nyomó hatalom. A nagyúri és polgári szalonokban, a sajtó, a kultúra terüle­tén működött a gondolatrendőrség. A bécsi ügynökök - köztük sok magyar - az emigrációba is beépült. Pl. egyik Londonban működő ügynökük állapí­totta meg, hogy Szemere miniszterel­nök Orsovánál hol rejtette el a Szent Koronát. Az Isztambulban működő ügynökök az ott tartózkodó Kossuth elrablását készítették elő, hogy egy ott horgonyzó osztrák hajóra hurcolják és hazaszállítsák a kormányzót. Az USA kormányának utasítására azonban a Boszporuszban horgonyzó Mississippi hadihajó ágyútűzzel fenyegette meg az osztrák hajót, fedélzetére vette Kos­suthot és elszállította. Kossuth utazó követét, gr. Andrássy Gyulát távol­létében halálra ítélték. A levélellenőr­zés révén megállapították, hogy az emigrációban élő Andrássy - Kossuth tudta és engedélye nélkül - mikor fog Szászországba utazni, hogy titokban ta­lálkozzon barátnőjével. Bécs kérésére Drezdában őrizetbe vették és kiszol­gáltatták Andrássyt. A császár azonban úgy vélte, hogy kivégzésénél hasz­nosabb lesz, ha bizonyos feltételek fejében, ellenőrizhető módon bekap­csolódik a tetszhalott állapotban lévő magyar politikai életbe. Arra azonban nem számított, hogy milyen fényes kar­riert fut majd be, és talán az sem alap­talan vélekedés, hogy majdan érzelmi szálak fűzik az uralkodó feleségéhez. A bécsi titkosügynökök leplezték le a Pesten és az Erdélyben szervezkedő és új szabadságharcra készülő csapatokat. Ügyükben drákói ítéleteket hoztak. Egyes értékelések mintegy 20 ezer főre teszik a Bach-korszakban az országban működő titkosügynökök, spiclik összlétszámát. Tevékenységük révén 1852-ben leplezték le az újabb szabadságharcra készülő titkos szerve­zeteket. 1852. március 3-án Pesten kivégezték Noszlopy Gáspárt, Jubál Károlyt, Dr. Sárközy Somát és Andrásffy Károlyt. Felakasztották Piringer Mihályt is, aki futárként működött Kossuth és az összeesküvők között. Letartóztatták Kossuth nővéreit: Meszlényinét, Ruttkaynét és Zsulavszky­­nét, valamint édesanyjukat. Johann May egykori honvédtiszt (magyarul alig beszélt), hogy ne tehessen vallo­mást, cellájában a tűzhalált vállalva öngyilkos lett. A foglyok kiszabadítására vállalkozó csoport vezetőjét három társával együtt kivégezték. Ugyanígy számolták fel az erdélyi szervezetet is. A csoportok vezetője és szervezője, Makk József, valamint társai, Rózsafy Mátyás és Figyelmessy Fülöp még idő­ben el tudtak menekülni az országból. A titkosrendőri jelentések alapján az elfogásokat, házkutatásokat, fogolykí­sérést, őrzést gr. Forgách csendőr al­ezredes parancsnoksága alatt álló zsandáralakulat végezte. Az osztrák rendőrügynökök után ku­tatva a régi bécsi irattári anyagokban olykor érdekes nevek is felbukkannak. Két személyt érdekes név szerint meg­említeni. Martinovics Ignác, a magyar jakobinusok későbbi vezetője, egy ideig a fizetett titkosügynökök listáján szerepel. Amikor a jakobinusokhoz csatlakozott, már nem állt kapcsolatban a titkosrendőrséggel. Elfogása alkalmá­val teljes részletes beismerő vallomást tett társaira, de ez sem mentette meg a lefejezéstől. Asbóth Lajos (1803-1882) hadmérnök a szabadságharc alatt ezre­desként vívott ki magának elismerést. A bukás után halálra, végül 18 évi vár­fogságra ítélték. 1856-ban kegyelem­mel szabadult. 1862-ben fizetésért ügynöknek szervezte be a titkosrendőr­ség. Befurakodott az Almássy-Nedeczky vezette összeesküvő csoportba, és 1864-ben lebuktatta őket. A kiegyezéssel ez az árok be lett te­metve, és az ország előre nézett. A fe­lek a sérelmeket lezárták. Az üldözés ütötte sebeket a magyar fél az ország­építés sikereivel gyógyította. A kiegyezést követő bő négy évti­zedben a szegény ország 3 millió kol­dusával bámulatos fejlődést ért el. Megszületett és lendületesen fejlő­dött a nagyipar, kiépült a vasúti háló­zat, a városokban megkezdődött a közművesítés, falusi iskolák ezrei jöt­tek létre. Ma is csak azzal tudunk büszkélkedni, amit akkor építettünk: a Duna-hidak, Parlament, Operaház, földalatti, Hősök tere, Andrássy út. A császári titkosrendőrség tevé­kenységét, ügynökeinek személyazo­nosságát csak a poros, megsárgult irattári anyagok alapján e témát kuta­tók tudják felderíteni. Ez a téma a ki­egyezés után nem osztotta meg a magyar társadalmat, noha rengeteg kárt, sérelmet, jogfosztást, üldöztetést és szenvedést okozott. A rendszerváltás óta mindig vissza­térő politikai viták témája az ügynök­kérdés, az átvilágítás. Ez nem minden előzmény nélküli jelenség. A kom­munista diktatúra első éveiben Rákosi személyes irányításával meghirdették a Horthy-rendszer volt rendőrügy­nökei elleni harcot, ami elsősorban a kommunista párt soraiban a Rákosi­­klikknek nem tetsző ellenlábasok likvidálását szolgálta. Sok volt illegális kommunistát ítéltek el ebben a vád­pontban, persze minden bizonyíték nélkül. Pl. Rajk László bűnlajstro­mában is szerepelt ez, fivérére való hivatkozással. A valóságban soha nem tudták kide­ríteni hiteles dokumentumok vagy a résztvevők személyes vallomása alap­ján a csendőrnyomozók a VKF/2 (ka­ KAPU XVIII. ÉVFOLYAM"

Next