Kapu, 2005. április (18. évfolyam, 4. szám)
VILÁGSZERTE - Borbély Zsolt Attila: Az RMDSZ kisebbségi törvénytervezete: látszatteremtés és önátmentés
VILÁGSZERTE ■ Borbély Zsolt Attila (Temesvár) Az RMDSZ kisebbségi törvénytervezete: látszatteremtés és önátmentés Látszat és valóság A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikájának az utóbbi tíz esztendőben a látszatteremtés és az e látszatokra alapozó legitimitáskeresés volt a lényege. Nem volt ez mindig így, csak lassan feledésbe merülnek a régi szép idők, amikor volt még a szónak, az érvnek némi hitele, hatása, volt még köze a kommunikációnak a valósághoz. 1990 és 1993 között az RMDSZ-ben fokozatosan hódított teret a nemzeti oldal szívós meggyőző munkájának eredményeként - az autonómia gondolata. 1993 és 1995 között megindult az autonómia-elvű önépítkezés, bár egyes elengedhetetlen lépések (nemzeti kataszter összeállítása, belső választás, autonómia-statutumok) elmaradtak. Markó Bélát ennek ellenére 1995-ben másodszor is megválasztották elnöknek. Markó pedig levonta a kínálkozó következtetést: a pozícióban maradáshoz nem szükséges a konfliktusokkal járó tényleges programteljesítés, elégséges annak a látszata is. Ahogy mestere írja: „A fejedelemnek nem kell az erények mindegyikével rendelkeznie, de szükséges, hogy külsőleg úgy mutatkozzék, mintha rendelkeznék velük. Sőt, azt merészelem állítani, hogy ha mind meg is volnának benne, és hogy ha mindig figyelembe is venné őket, az ártalmas volna, látszatuk viszont hasznos lehet. ” (Niccolo Machiavelli: A fejedelem / A Luccai Castruccio Castracani élete, Kriterion könyvkiadó, Bukarest, Téka sorozat, 1991, 127. old.) A látszat és a politikai hasznosság: íme a Markó vezette RMDSZ 1995 utáni politikájának két kulcsszava. Kurzusváltás A Markó-féle 1994/1995-ös kurzusváltás mögöttes motivációját alighanem a hatalomvágy és a politikai gyávaság sajátos ötvözete adja. A román hatalom akkortájt több csatornán is megüzente: nem látja szívesen a magyarság önálló intézményrendszer-építési törekvéseit. A Szövetségi Képviselők Tanácsának feloszlatása is felmerült a román kormány politikai kommunikációjában. Markó Béla ekkor még ellenállni látszott. Nem állt a hatalom RMDSZ-en belüli embereinek oldalára sem akkor, amikor ezek elhatárolódtak a parlamentben Tőkés László emlékezetes, a román államhatalom által finom eszközökkel végrehajtott etnikai tisztogatásról szóló, Egyesült Államokban tett kijelentésétől, sem a Neptun-ügy alkalmával. (Igaz, nem is állt Tőkés mellé. Ma már visszatekintve az is nagy dolognak tűnik, hogy akkor még nem támogatta az idegen akarat belső vektorait.) 1994-ben az Interconfessio Társaság által a Kolozsvári Nyilatkozat második évfordulója alkalmából szervezett konferencián sokak meglepődésére felvetette azt a gondolatot is, hogy a megalkuvók által oly sokat emlegetett öncélú, elvtelen szövetséges- és kompromisszumkeresés vakvágány, hogy az esetleges „elszigetelődés” nem maga a vég. „Le kell vonni a konzekvenciákat arra nézve, hogy milyen stratégiát érvényesít az RMDSZ: helyzetkövetőt vagy helyzetteremtőt; [a Kolozsvári Nyilatkozatnak] következményei vannak arra nézve, hogy a román parlamentben - ahol mi még mindig politikai pártként szereplünk a politikai palettán - a magunk helyét miként kerestük vagy keressük meg az elkövetkezőkben, arra nézve, hogy nekünk mindenképpen politikai pártként viselkedve kell szövetségeseket találnunk. Nem a szövetség gondolatát vitatom, hanem hogy ilyenfajta szövetség gondolata elfogadható-e és elfogadható lesz-e az RMDSZ számára az elkövetkezőkben. Egy politikaitárttal kapcsolatosan felmerülhet, hogy elszigetelődik-e vagy sem akkor, amikor szövetségei lazulnak vagy erősödnek, de feltehető-e ez a kérdés egy autonómiára törekvő, magát önkormányzati modellként meghatározó és végül is egy teljes, külön entitást jelentő közösséget képviselő szervezettel kapcsolatosan?" (Lásd: Péntek-Borbély: Magyar Jövőkép — Egy minőségi magyar paradigma, MVSZ kiadása, 1996, Székesfehérvár, 27. old.) Micsoda hangütés! Ehhez képest minden jel arra utal, hogy egy hónappal később, 1994. december 20-án az ő hallgatólagos támogatásával indult példátlan lejáratási kampány a szervezet tiszteletbeli elnöke, Tőkés László ellen, mely a román sajtó által 1990 végén, a román nemzeti önbecsülés sajátos, exkluzivista felfogása jegyében „egy magyar lehet a román forradalom hőse”) kitalált ügynökvádat melegítette fel. Az akció markóista „hősét”, az RMDSZ-ből akkor ideiglenesen kizárt, majd a parlamentből kibukott Nagy Benedeket 1996 után kormányzati tisztségviselőként (!) látjuk viszont. Látszatsíkok 1995 kezdete óta Markó Béla a látszatok embere. Politikai vonalvezetése arra utal, hogy nincs szüksége az általa vezetett szervezetnek a szubsztantív (tartalmi) legitimitásra, amit reális érdekképviselet biztosít, elég a megtévesztett választók szavazatai által biztosított formális (látszat-) legitimitás. Nem kell a belső demokrácia, csak annak látszata, mert a belső választáson alapuló demokratikus rendszerben rejlik némi bizonytalansági tényező. Igaz, hogy minden jó lapot a Markó-oldal birtokol, őket támogatja a sajtó nagyobbik része (hisz ők biztosítják a „csak rosszabb ne legyen” ceausescu-i életérzéshez szükséges stabilitást), ők diszponálnak a közösségnek juttatott anyagi források felett, ők osztják a pozíciókat választások után, így őket támogatja az ismét csak status quo-orientált középgárda többsége. Egy szó mint száz, minden esélyük meglenne elsöprő győzelmet aratni a belső választáson. De Markóék még ezt a kevés kockázatot sem vállalják, berendezkednek inkább a demokrácia látszatának megteremtésére. Nemcsak belső választásokat szabotálják immár több mint egy évtizede, de még a belső választásokig ideiglenes jelleggel, korporatív elvek mentén létrehozott (majd 2003-ban részleges tisztújítással átszervezett) Szövetségi Képviselők Tanácsát is megkerülték több fontos kérdés eldöntésekor. Az RMDSZ úgy kormányzott 1996 és 2000 között, hogy nem volt saját belső normarendszere szerinti szabályos döntés erre. Nemzetstratégiai szempontból kihatásaiban mindennél sokkal károsabb a külpolitikai látszatteremtés. Markóék látszatokra összpontosító politikája saj- KAPU XVIII. ÉVFOLYAM