Kapu, 2005. április (18. évfolyam, 4. szám)

VILÁGSZERTE - Borbély Zsolt Attila: Az RMDSZ kisebbségi törvénytervezete: látszatteremtés és önátmentés

VILÁGSZERTE ■ Borbély Zsolt Attila (Temesvár) Az RMDSZ kisebbségi törvénytervezete: látszat­teremtés és önátmentés Látszat és valóság A Romániai Magyar Demokrata Szövet­ség (RMDSZ) politikájának az utóbbi tíz esztendőben a látszatteremtés és az e látszatokra alapozó legitimitáskere­sés volt a lényege. Nem volt ez mindig így, csak lassan feledésbe merülnek a régi szép idők, amikor volt még a szó­nak, az érvnek némi hitele, hatása, volt még köze a kommunikációnak a való­sághoz. 1990 és 1993 között az RMDSZ-ben fokozatosan hódított teret­­ a nemzeti oldal szívós meggyőző munkájának eredményeként - az auto­nómia gondolata. 1993 és 1995 között megindult az autonómia-elvű önépít­kezés, bár egyes elengedhetetlen lépé­sek (nemzeti kataszter összeállítása, belső választás, autonómia-statu­­tumok) elmaradtak. Markó Bélát en­nek ellenére 1995-ben másodszor is megválasztották elnöknek. Markó pe­dig levonta a kínálkozó következtetést: a pozícióban maradáshoz nem szüksé­ges a konfliktusokkal járó tényleges programteljesítés, elégséges annak a látszata is. Ahogy mestere írja: „A feje­delemnek nem kell az erények mind­egyikével rendelkeznie, de szükséges, hogy külsőleg úgy mutatkozzék, mint­ha rendelkeznék velük. Sőt, azt meré­szelem állítani, hogy ha mind meg is volnának benne, és hogy ha mindig figyelembe is venné őket, az ártalmas volna, látszatuk viszont hasznos le­het. ” (Niccolo Machiavelli: A fejedelem / A Luccai Castruccio Castracani élete, Kriterion könyvkiadó, Bukarest, Téka sorozat, 1991, 127. old.) A látszat és a politikai hasznosság: íme a Markó vezette RMDSZ 1995 utá­ni politikájának két kulcsszava. Kurzusváltás A Markó-féle 1994/1995-ös kurzusvál­tás mögöttes motivációját alighanem a hatalomvágy és a politikai gyávaság sajá­tos ötvözete adja. A román hatalom ak­kortájt több csatornán is megüzente: nem látja szívesen a magyarság önálló intézményrendszer-építési törekvéseit. A Szövetségi Képviselők Tanácsának fel­oszlatása is felmerült a román kormány politikai kommunikációjában. Markó Bé­la ekkor még ellenállni látszott. Nem állt a hatalom RMDSZ-en belüli embereinek oldalára sem akkor, amikor ezek elhatá­rolódtak a parlamentben Tőkés László emlékezetes, a román államhatalom által finom eszközökkel végrehajtott etnikai tisztogatásról szóló, Egyesült Államok­ban tett kijelentésétől, sem a Neptun-ügy alkalmával. (Igaz, nem is állt Tőkés mellé. Ma már visszatekintve az is nagy dolognak tűnik, hogy akkor még nem támogatta az idegen akarat belső vek­torait.) 1994-ben az Interconfessio Tár­saság által a Kolozsvári Nyilatkozat második évfordulója alkalmából szerve­zett konferencián sokak meglepődésére felvetette azt a gondolatot is, hogy a megalkuvók által oly sokat emlegetett öncélú, elvtelen szövetséges- és komp­romisszumkeresés vakvágány, hogy az esetleges „elszigetelődés” nem maga a vég. „Le kell vonni a konzekvenciákat arra nézve, hogy milyen stratégiát érvé­nyesít az RMDSZ: helyzetkövetőt vagy helyzetteremtőt; [a Kolozsvári Nyilatko­zatnak] következményei vannak arra nézve, hogy a román parlamentben - ahol mi még mindig politikai pártként szereplünk a politikai palettán - a magunk helyét miként kerestük vagy keressük meg az elkövetkezőkben, arra nézve, hogy nekünk mindenképpen politikai pártként viselkedve kell szö­vetségeseket találnunk. Nem a szövetség gondolatát vitatom, hanem hogy ilyen­fajta szövetség gondolata elfogadható-e és elfogadható lesz-e az RMDSZ számá­ra az elkövetkezőkben. Egy politikai­­tárttal kapcsolatosan felmerülhet, hogy elszigetelődik-e vagy sem akkor, amikor szövetségei lazulnak vagy erősödnek, de feltehető-e ez a kérdés egy autonómiára törekvő, magát önkormányzati modell­ként meghatározó és végül is egy teljes, külön entitást jelentő közösséget képvi­selő szervezettel kapcsolatosan?" (Lásd: Péntek-Borbély: Magyar Jövőkép — Egy minőségi magyar paradigma, MVSZ ki­adása, 1996, Székesfehérvár, 27. old.) Micsoda hangütés! Ehhez képest min­den jel arra utal, hogy egy hónappal később, 1994. december 20-án az ő hallgatólagos támogatásával indult pél­dátlan lejáratási kampány a szervezet tiszteletbeli elnöke, Tőkés László ellen, mely a román sajtó által 1990 végén, a román nemzeti önbecsülés sajátos, exkluzivista felfogása jegyében „egy magyar lehet a román forradalom hő­se”) kitalált ügynökvádat melegítette fel. Az akció markóista „hősét”, az RMDSZ-ből akkor ideiglenesen kizárt, majd a parlamentből kibukott Nagy Be­nedeket 1996 után kormányzati tiszt­ségviselőként (!) látjuk viszont. Látszatsíkok 1995 kezdete óta Markó Béla a lát­szatok embere. Politikai vonalvezetése arra utal, hogy nincs szüksége az általa vezetett szervezetnek a szubsztantív (tartalmi) legitimitásra, amit reális ér­dekképviselet biztosít, elég a meg­tévesztett választók szavazatai által biztosított formális (látszat-) legitimi­tás. Nem kell a belső demokrácia, csak annak látszata, mert a belső választá­son alapuló demokratikus rendszer­ben rejlik némi bizonytalansági ténye­ző. Igaz, hogy minden jó lapot a Markó-oldal birtokol, őket támogatja a sajtó nagyobbik része (hisz ők bizto­sítják a „csak rosszabb ne legyen” ceausescu-i életérzéshez szükséges sta­bilitást), ők diszponálnak a közösség­nek juttatott anyagi források felett, ők osztják a pozíciókat választások után, így őket támogatja az ismét csak status quo-orientált középgárda többsége. Egy szó mint száz, minden esélyük meglenne elsöprő győzelmet aratni a belső választáson. De Markóék még ezt a kevés kockázatot sem vállalják, be­rendezkednek inkább a demokrácia látszatának megteremtésére. Nemcsak belső választásokat szabotálják immár több mint egy évtizede, de még a bel­ső választásokig ideiglenes jelleggel, korporatív elvek mentén létrehozott (majd 2003-ban részleges tisztújítással átszervezett) Szövetségi Képviselők Ta­nácsát is megkerülték több fontos kérdés eldöntésekor. Az RMDSZ úgy kormányzott 1996 és 2000 között, hogy nem volt saját belső normarend­szere szerinti szabályos döntés erre. Nemzetstratégiai szempontból kiha­tásaiban mindennél sokkal károsabb a külpolitikai látszatteremtés. Markóék látszatokra összpontosító politikája saj- KAPU XVIII. ÉVFOLYAM

Next