Kapu, 2006. május (19. évfolyam, 5. szám)

MAGYAR MÚLT - Bakay Kornél: Tallózás az újabb történeti irodalomban

MAGYAR MÚLT é­ lezhető. Varga Géza is utal például Nemeskürty Istvánra, aki tele van ha­zaszeretettel, tele van jóindulattal, műveivel mégis sokszor többet árt a helyes magyar őstörténetnek, mint az ellenfeleink.­ Nincsenek igazi műhelyeink, nin­csenek erős szervezeteink. A László Gyula Történelmi és Kulturális Egye­sület rendkívüli szerepet vállalt magá­ra úgy is, mint kiadó s úgy is, mint szervező, de egyelőre eléggé elszige­telt. Vannak persze más kiadók is, amelyek fontos könyveket adnak ki, de ezidáig egyetlen egy sem akadt, amelyik a haszonelvűség önös szabá­lyai és gyakorlata mellett teret biztosí­tott volna a nemzeti táborhoz tartozó kutatók távlatos kutatásának, az alap­vető forráskiadványok rendszeres megjelentetésének. Kellemes kivétel a HUN-IDEA Kiadó, amely rendre közzétesz őstörténeti munkákat. Legutóbb Aradi Éva, A hu­nok Indiában. A heftaliták története. Budapest, 2005. és Csajághy György, Lehel kürtje. Budapest 2006. c. köte­tekkel hívta fel magára a figyelmet. Aradi Éva új könyve hiánypótló, re­mek munka, amint ezt Bárdi László előszava is hangoztatja, kivált fontos­sá pedig az teszi, hogy komoly tudo­mányos érvekkel támasztja alá a szer­ző az ázsiai hun (xiongnu) és az euró­pai hun nép azonosságát. A nagy ívű történeti áttekintést indiai úti élmé­nyek színes leírásai tarkítják. A tíz fejezetre tagolt könyv először számba veszi a hunok őshazáját (Belső- Mongólia és az Ordosz vidéke), majd - ha nem is határozottan- utal a kusánok és a fehér hunok kapcsolatára és biro­dalmuk kialakulására. Nem egyszer a sorok között, szinte rejtve, foglal állást alapvető kérdésekben, mint például a földrajzi nevek értékelését illetően, mert a népek viszik magukkal a földraj­zi neveket, vagy egyes hun szavak to­vábbélését illetően (Pál, Bállá, Csohán, Gál, etc.), de kijavít megkövült tévedé­seket is, mint például a Buddha szó he­lyes kiejtése, amely Buda avagy a sámán szó, amely szanszkritül papot, szerzetest jelent! Nyilvánvalóan igaz az a megjegyzése is, hogy egy nép általá­ban „nem vész ki”, ezt műveletlen, tör­ténelmi szemlélettel nem rendelkező egyének állítják csak. A kutató magányosságának, magára hagyottságának jelei azonban Aradi Éva értékes művében is lépten-nyomon megmutatkoznak. Nem sikerült fel­használnia a régészet,10­­ a vallástörté­net 11 és a forráselemzők 12 eredményeit, jóllehet rendelkezésére állhatták volna. Kiváló áttekintést ad viszont az indiai kutatók szerfelett izgalmas eredménye­iről és vitáikról, bár nem aknázza ki eléggé például a pénzverés igen lénye­ges tanulságait.13 Toramána (484-515) és Mihirakula (515-544) uralmának elemzése közben is utal a heftaliták nyelvére, amely az ún. paisácsi prákrit elődje lett volna s a kihalt burishi nyelv­re alapozódott. De nem válik egyértel­művé az olvasó számára, hogy a kusán­­hun-perzsa-türk-várhun-avar vegyes et­nikumhoz nyelvileg és genetikailag kö­ze lehetett-e a magyarnak? Az avarok­nak pedig valóban köze volt-e a heftal­­itákhoz és csak külsőségekben (például hajviselet) tértek el egymástól? A kései leszármazottak: a rádzsputok és a gurdzsárok nyelve va­lóban hasonlít a hunokéhoz? S a hu­nok nyelve valóban a türk lett volna? A szent hagyományok és az ősi szokások mindenesetre nem állnak távol tőlünk (pl. a fehér ló áldozat, a Nap-kultusz, a vérszerződés, maga a kereszténység). Aradi Éva világossá teszi könyvében, hogy az indoeurópai (árja) szemlélet és gyakorlat súlyosan elfogult s a győz­tesek által írt (meghamisított) történe­lem nem örökérvényű. A magyarok a Kárpát-medencébe, akár elődeik és ro­konaik, a szkíták, a szarmaták, a hu­nok és az avarok, igenis keletről jöt­tek, ezért­­Ázsia kutatása nélkül nem lehet valóságos a magyarság-kutatás.” De azért fel szabad tenni azt a kér­dést is: tartható-e a népek örökös ván­dorlásáról szóló dogmatikus elmélet?14 Más szóval: lehetséges-e az, hogy egy nép (például a magyar) ezredéveken át kóborolva vándorol ezer km-eken át, amíg eljut végleges hazájába ? Nagy horderejű és roppant bonyolult kér­dések ezek, de egyre kevésbé térhe­tünk ki megválaszolásuk kísérlete elől. Az eddig elfogadott elméletek (hipo­tézisek) közül a finnugor származást erőltető teória pillérei meginogtak,15 ám a közvetlen török-magyar rokonsá­got sem támasztották alá a legújabb ge­netikai vizsgálatok. Többen hisznek ab­ban a feltevésben, hogy Álmos és Árpád nagyfejedelem népe nem magyarul, ha­nem törökül beszélt s csakis azért ma­radhatott fenn a magyar nyelv, mert a Kárpát-medencét benépesítő lakosság zöme a IX század előtt, már hosszú idő óta magyarul beszélt. Ezt a különböző­séget igazolnák a hun, az avar és a ma­gyar személy- és méltóság­nevek, ame­lyek türk eredetűek, amíg viszont a Kár­pát-medence helynevei túlnyomórészt magyar eredetűek. A történeti személy­nevek azonban nagyon kis mértékben használhatók fel történeti megállapítá­sokhoz,16 másrészt sokszor annyira el­torzítottak, hogy az eredeti alakokat ki­következtetni sem nagyon lehet. A hungar nevünk is megfejtetlen,17 bár a hun név eredete és jelentése 18 nem lehet kétséges, a gaz azonban vi­tatható. Vizsgáljuk meg, van-e lehetőségünk arra, hogy elfogadható magyarázatot adjunk a hun-magyar rokonságra, amely az őstörténetkutatásunknak ma is egyik legneuralgikusabb pontja? Leg­utóbb így fogalmazták meg ezt (a mar­xista Szűcs Jenő nyomán): „A hun-ma­gyar azonosság valójában fikció, ame­lyet Kézai terjesztett el s végeredmény­ben ebből a tételből vezethető le a ma­gyar nacionalizmus (sic!). Mindannyian tudjuk, hogy a magyarok hun-szittya származása napjainkig élő, a nemzeti érzékenységre kiható elmélet, amiben a nagyközönség és a tudomány állás­pontja élesen szemben áll egymással.”19 Az elfogadott hivatalos nézet szerint a hunok nyelve török (türk) volt, mind az ázsiai xiongnuk, mind az európai testvéreik esetében. Függetlenül attól, hogy az írott forrásokban csak sze­mély- és méltóságnevek maradtak fenn, hiteles nyelvemlék egyetlen egy sem, fogadjuk el a feltételezett török nyelvűséget. Ez esetben a közvetlen hun-magyar rokonság kizárható len­ne, ugyanakkor két súlyos kérdés adó­dik. Az egyik az, hogy a Kárpát-meden­cében nincsen török eredetű helynév, a másik, hogy a magyar nyelv több száz (talán több ezer) török eredetű, illetve rokonságú szóval rendelkezik. A lehetséges megoldás egyik válto­zata lehet az alábbi feltevés. A finnugristák szerint az „uráli és a finnugor alapnyelv” hatezer évvel ez­előtt jött létre, amikor a kijelölt övezet­ben (is) kőkori viszonyok voltak. Eur­ázsia benépesülése 70-50-35 000 évvel ezelőtt ment végbe, óriási tehát a „kro­nológiai űr”, amelyet a jégkorok szaka­szolnak.20 A jégkorok utáni újabb nép­mozgások közül a Kr.sz. előtti 2000 . A gyökerektől a koronáig. Nemeskürty Istvánnal beszélget Molnár Pál: Magyarnak lenni sorozat. Budapest, Kairosz, 2005. 10 Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai. I. Miskolc 1997, 207 - 228. - uő Őstörténetünk régészeti forrásai II. Miskolc 1998, 133 - 212.­­ A hivata­los történetírást képviselő Bóna István nézetei több, mint vitathatóak. 11 Tábori László, A párthus birodalom. 12 Eredeti források kritikai kiadásai csak az indiai források esetében szerepelnek. Feltűnő az eredeti kínai források idézésének hiánya. 13 Gobi R., Dokumente zur Geschichte der iranischen Hunnen in Baktrien und Indien. I-H. Wiesbaden 1967. 14 Nógrády Mihály tanulmányát a következő számunkban közöljük. 15 Vö. Századok 140 (2006) 294 - 295. 16 Benkő Loránd, Név és történelem. Budapest 1998. - uő Beszélnek a múlt nevei. Tanulmányok az Árpád-kori tulajdonnevekről. Budapest, 2003-17 Bakay Kornél, Őstörténetünk régészeti forrásai III. Budapest, 2005, 307 skk. 18 Hun­o­kun­k Nap! 19 Kubinyi András, Az 1505. évi rákosi országgyűlés és a szittya ideológia. Századok 140 (2006) 371. 20 Bakay Kornél, A magyarság és Európa. In: Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség! Pomáz 2004, 29 -32. KAPU XIX. ÉVFOLYAM

Next