Kapu, 2007. március (20. évfolyam, 3. szám)

GONDOLKODÓ - Gergely Attila: Vázlat 1848-49 utóéletéről

GONDOLKODÓ vadt az 1852 márciusára tervezett fegy­veres fellépés. A szervezkedés kiterjedt a hadsereg­be kényszersorozott volt honvédekre is külföldön. A Schleswig-Holstein tar­tományért háborúzó Dánia és Porosz­­ország közül az utóbbi megsegítésére Ferenc József Hamburgba vezényelte a 8., a 19. és a 30. gyalogezredest. Az itt szolgáló volt honvédtisztekkel a kapcsolatot felvenni Kossuth Ham­burgba küldte megbízottját, Pataki- Piringer ügyvédet, aki megbeszélte több ott szolgáló volt honvédtiszttel a felkelés előkészítésének feladatait. Közben az ottani magyar katonák rokonszenvét és bizalmát elnyerte Schönborn hadnagy, aki azt állította magáról, hogy egy ideig Bem törzsé­ben szolgált. A létrejött katonai szer­vezkedést azonban Schönborn felje­lentette a titkos rendőrségnek. 1851. november 20-án Patakit és a szervez­kedés összes résztvevőjét letartóztat­ták. Pesten Gr. Forgách Móricz csend­őr alezredes, a karhatalom parancsno­ka Pataki hazai kapcsolatait, köztük a Kossuth nővéreket és Gr. Teleki Blan­kát letartóztatta. A csendőröket a felje­lentések száma alapján jutalmazták. A Patakinál talált névsor hitelesebb volt, mint a besúgók jelentése, mert az magától Kossuthtól származott. Macknak sikerült egérutat nyerni, és külföldre tudott szökni. Később az USA-ban az egyik katonai akadémia ta­nára lett. Pataki-Piringert kivégezték. Később a Kossuth-nővéreket kienged­ték, és külföldre távoztak. 1852. június 5-én magyarországi lá­togatásra érkezett Ferenc József. Erről írta Arany János A walesi bárdok­. A budai várban felavatta Pest lövetűjé­nek, Hentzi tábornoknak szobrát. (Ezt később egy újságíró felrobbantotta, majd Belgiumba szökött. Belgium azonban arra hivatkozva, hogy politi­kai menekült, Ausztria kérése ellenére sem adta ki.) Noszlopy Gáspár 1850 áprilisában megszökött a pesti rabkórházból. Cso­portja komolyan foglalkozott a császár elleni merénylet tervével. Noszlopy, hogy az akciónak katonai jelleget ad­jon, 1848-as egyenruhákat csináltatott Vasváry Ferenc kecskeméti szabóval. Az egyenruha készítés a titkosrendőr­ség tudomására jutott, és Forgách csendőrei lefoglalták az egyenruhákat, a szabó pedig megvallotta, hogy a csá­szárt akarják foglyul ejteni. 1852. no­vemberben Noszlopyt elfogták Szeme­re Erzsébet lakásán. Mindkettőjüket, majd a csoport több tagját (pl. Sárközy Soma földbirtokost, Hegymegy Sámu­elt és másokat) letartóztatták. 1853 február 18-án, mint minden nap, Ferenc József déli levegőző sétá­ját tartotta megszokott útvonalán O’Donnel szárnysegéd kíséretében. A tömegből kiugrott egy fiatalember, Libényi János 22 éves szabósegéd, és késével a császár nyakába döfött. A szúrást a kemény gallér felfogta, és a kés megbicsaklott. Libényi Jánost 8 nap múlva felakasztották. Tettét azzal indokolta, hogy szeretett hazáját láb­bal tiporják. Érdekes módon sokkal később, 1854. augusztus 24-én talál­tak „bűntársakat”, Misits János és Vajkei József szabósegédeket, akiket 20-20 évi börtönbüntetésre ítéltek. A merényletet követő két napon csak Pesten 356 személyt tartóztattak le. Libényi kivégzése után halálra ítél­ték Jubál Károlyt, Andrásffy Károlyt, Noszlopy Gáspárt és Sárközy Somát. Bécsben kivégezték Bézard Cézárt. A tiltakozások, a felkelések elterjed­tek a Habsburg Birodalomban, bár a legkeményebb diktatúra Magyarorszá­gon volt. 1853. február 6-án Milánóban felke­lés tört ki, majd egész Észak-Itália lángba borult. A kor népszerű zene­szerzőjének neve politikai jelszó lett: Verdi (Vittorio Emanuele Re D’Italia - Viktor Emmánuel Olaszország kirá­lya). Bécsben és Prágában is forrongás következett. Ezeket letartóztatások tö­mege és sok kivégzés követte. Az emigráció vezetése annyira bízott a hazai felkelés bekövetkezésében, hogy a katonai vezetők Londonban közel 30 volt honvédtiszt részvételével vezérkari tanfolyamot szerveztek. A terror szorítása még jobban erősö­dött. 1853. június 30-án Gr. Teleki Blankát 10, Leöwey Klárát 5 évi várfog­ságra ítélték. 1853. szeptember 3-án Perczel volt tábori papját, Gasparics Kilián ferences szerzetest felakasztot­ták. Az erdélyi szervezkedések ügyé­ben 1854 tavaszán ítélkeztek, 3 halá­los és 45 személyt börtönítélet sújtott. Marosvásárhelyen végezték ki Török Jánost, Gálffy Mihályt és Horváth Ká­rolyt. 1854. április 29-én Sepsiszent­­györgyön végezték ki Várady Józsefet és Bartylis Ferencet. Május 27-én Ma­rosvásárhelyen Bertalan Lászlót és Be­nedek Dánielt akasztották fel. Az abszolutizmus birodalomszerte őrjöngött. Észak-Itáliában 1859-ig 960 kivégzés történt. Prágában 1854-ben 8 főt végeztek ki, és 30 személyt börtön­­büntetéssel sújtottak. 1854-ben elkészült a Pestet fenyege­tő Citadella, és 60 ágyút telepítettek oda. Az 1854-ben kitört krími háborúban a nyugati erők soraiban sok magyar emigráns katona vett részt, pl. Guyon Richárd, Stein Miksa, Kmety György tábornokok, Kollmann József ezredes. Türr István 1849-ben a badeni forra­dalomban jeleskedett, a krími háború­ban már az angol hadsereg ezredese. 1855-ben Bukarestben letartóztatták, mert a magyar forradalom ügyeivel foglalkozott. Mivel az angol hadsereg tisztje volt, a brit kormány erőteljes fellépésére kénytelenek voltak szaba­don engedni, majd Garibaldi táborno­kaként közös hősünk lett. Bár nyilvánosságra nem hozták, de rabtársai elmondásából ismert, hogy 1855-ben elítélték Szathmáry Nándor volt századost, aki ítélete szerint po­kolgépet készített, hogy azzal a csá­szárt felrobbantsa. 20 évet kapott vas­ra verve. Az ellenállás szellemét ébren tartot­ták a gomba módra szaporodó újsá­gok, folyóiratok, kisregények. Bár a hatóságok sokat betiltottak, hogy utá­na más néven jelenjenek meg. A cen­zúrát pedig rejtett, kódolt körbeírá­sokkal igyekeztek kijátszani. Magyar nyelvű lapok voltak: Magyar Hírlap, Pesti Napló, Figyelmező, Hölgyfutár, Pesti Röpívek, Csokonai Lapok, Re­mény, Losonci Főnix, A csarnok stb. LINEA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. COMPAQ, HP, NEC, IBM ♦ Számítógépek és kiegészítők értékesítése ♦ Hálózatok tervezése, kivitelezése ♦ Javítás, karbantartás Iroda: 1145 Bp., Róna u. 191. Tel./Fax: 251 8937, 363 2000, 251 8137 E-mail: sinea5@mail.datanet.hu KAPU XX. ÉVFOLYAM

Next