Kapu, 2007. április (20. évfolyam, 4. szám)
KULTÚRA - Csordás Mihály: Hívnak a harangok
KULTÚRA1 perc késéssel, de azt csinálta végig, nézte, csodálta, amit teszel. Sosem sajátította ki a hangulataidat. Kudarcaidban is benne volt nyakig. Ki volt hát a befolyásoló és a befolyásolt? Milyen ember ő, aki te vagy? Letörték szép nők a kedvét, mert kiderült ürességük, kitűnő eredmények nem kápráztatták el, így te is lehangolódtál. Aki veled társul egy dolog véghezviteléhez, azt teszi amit te, nem vagy egyedül a cselekvésben. Tükörbeni másod előtted áll, cipeled őt láthatatlanul végig a léten. Sohasem maradsz egyedül. (A szférák hallgatása) Jövőlakó lettél, mindez megesett veled, s a tükörben másoddal is. Tudatosan vállaltad a viszonyt. Azonos pozíciót foglaltatok el, egy látnivalót néztetek, egymást befolyásoltátok, ugyanazt a dolgot végeztétek. A hatást az eredményt is együtt értékelitek. Egyformán lever a kudarc. Mégis kettőtök közül ki gyakorolt hatást a másikra? Ki a befolyásos, ki a befolyásolható? Összhang van köztetek, a szociálpszichológia szerint ez konform viselkedés. De te nem vagy konformista, szemben állsz a többséggel, sosem voltál összhangban velük. Önmagad tükrözője vagy, önmagadért, önmagad ellen: tanú. Ám ez a viszony nem a te tulajdonságodra vall. Megszülettél, megüzented magadnak, oda és addig kell menned. Tulajdonságaidat magaddal hordozod, ezek munkálnak, hatnak befelé-kifelé, tulajdonságok hatnak rá mások irányából és ez viszonyt alakít ki velük. Mert a viszony nem tulajdonság, hanem annak eredménye, az a hatáskötelék, amely kialakul egy emberen belül és emberek között. A viszony fokmérője a helyzetnek, állapot-meghatározó, törekvés-irányadó, kilátás-tanácsadó. Születéseddel jövőbe készültél, tulajdonságaid (amelyek csak a tiédek) függetlenné tettek. Ha lemondanál róluk, értékviszonyaid is megváltoznának mások irányába. (A jövő emlékei) Ha meg akarsz maradni, meg kell maradnod önmagadnak. Génjeid által tovább adod magad, így jön létre Isten végtelensége. Akkor is feljön a Hold, s valakit kiemelnek anyja lábai közül. Véres lesz, sír, nyávog, mert nem tudja mitévő legyen. Hatást gyakorol a körülállókra, s nem sejti, mi az. Esetleg ott leszel, megcsodálod szemében a Holdat, mert benéz az ablakon. Ni, mondod, a Hold-szemű király. Óriássá nő a pici, s ahogy növekszik, egyre törpül, mígnem egy majdani órában ócska porhüvelyét eltakarítják az útból. Születése újra felidézi a töprengést: milyen volt a tiéd? Nem emlékszel, ő sem a magáéra. Megmutatod, mit hoztál, számot adsz, s a helyet (pozíciót) amelyet elfoglaltál bizonyságul, hogy csak a tiéd. Nem vagy pótolható, „csak” a helyedbe áll valaki, már a sajátjaként „másképp”. A hatás, amelyet életed során gyakoroltál (vagy nem) környezetedre, tulajdonságaidból fakadó, de hierarchikus és beskatulyázott. Bőrzsákban élsz, így azonosulsz önmagaddal a társadalmi térben. Történelmi kategória vagy, és indentitás-hordozó. Te Ő vagy, de Ő semmiképpen Te. Emlék- s élményfoszlányokból összeáll ugyan valami virtuális képe a folyamatnak, de neki nincs emlékezete rólad, hogy milyen leszel egy majdani máskor. Mert te akkor, mai éneddel nem voltál a képben, csak mint titok. Adott volt egy társadalmi tér, de egyetlen napot sem azonosultál vele, mert változó és múlandóság-érdekű lettél, minden percben, órában, napon. Mégis mindketten érzitek. Ő is Te vagy és Te is Ő. Cenzúra-emlékezeted rostájában megmaradt idő-identitásod, mert élményeid vannak irányába. (Az emlékezés joga) Mitől távolodtál el és mihez közeledtél? Van-e társadalmi azonosságod? Te vagy, ugye te vagy, aki voltál? Ugye nem hasonlott meg tudatodban az az első, akit ha felidézel, magadat keresed vele. Kisebbségérzete van, mert felszaporodtak éveid és neked is előtte, mert ő időtlenségből hozott ide téged. Asszimilálódtál belé, s egyiketek sem méltatlankodik, mert kölcsönös, nem került többségbe. Élményed Ő, múlt-kategória, jelen-felemás, neki nem lehetsz élet-élmény, sors-élmény, nem jártál éneddel nála. Te vagy a mindenkori jelöltje önmaga képviseletének, általad hozta nyilvánosságra magát, azt aki nincs itt. S mint élmény-csomag a jövő felé küldte önmagát általad. Egymáshoz érve, ha különböztök is, lettetek idő-kategória. Különbözőségetekben hordozzátok azonosságotok, mert az Idő nem hasonlít önmagára. Az Idő önmaga kerete, válasza, kérdése, megválaszolhatatlansága, a láthatatlan öklével, oldalnézet silbakoló jelenlévő Titok. ■ Dr. Csordás Mihály (Délvidék) Hívnak a harangok Alig fél emberöltővel ezelőtt még hétezer lelket számláló, majd két és fél évszázados korú vajdasági falu. Kishegyes, zöld fűben és virágokban pompázó kertjeiben és utcáiban, fénytől ragyogó otthonaiban, majd az ilyenkor mindig színükig megtelő templomában mosolyogtak lelkünkbe húsvétjaink. Együtt vannak a templomban minden évben a sok megpróbáltatáson átesett utódok, de szemük hiába keresi azokat, akik nem a terített asztalok köré ülnek velünk, hanem messzire mentek el a térben vagy az időben. Az akkori kivándorlók és a még régebbi elődök hiányát bizonyára ugyanígy érezték apáink is, csak mi, a gyermekek nem gondoltunk léttel és nemléttel, amelyek között megleltük a tiszta és megtisztító locsolkodások és piros tojások várva várt ünnepét. Hogy ki támad fel a feltámadás napján az emlékezetünkben vagy a hitünkben? Akiket nagyon szerettünk. A húsvéti feltámadás az ő kiváltságuk. A hazajövetel pedig azoké, akik messzire bolyongtak a falu határain kívül, de az élet jogán idetartoznak erősen, hiába is űzték el őket éjjel hordozott behívók, vagy csak a jobb megélhetés vágya, a megmaradás erős ösztöne! Hazahívják őket az apró gyermekkoruk óta ugyanúgy felcsendülő harangok (amelyeknek a kötelein hintáztak velünk együtt vásott kölyök korukban), a kútnál szertartásosan lefolytatott locsolkodások emlékképei, a piros tojások selymes simulása a markukban, a felvizezett kölni átható illata... Hazavárják őket azok, akik vannak. KAPU XX. ÉVFOLYAM