Kapu, 2007. május (20. évfolyam, 5. szám)
INTERJÚ-RIPORT-DOKUMENTUM - Tóbiás Áron: Az Úr jó vitéze : Sipos István filmrendező
INTEKJIJ- RIPORT-ÜOKUMENTUM svájci állampolgár vagyok, és maga velem így nem beszélhet. Meglepődött. A végén, mikor ismét megkérdezték, hogy ki vagyok, azt válaszoltam: tagja vagyok a Svájci Keresztény Szakszervezet „központi bizottságának”, ahol tegező viszonyban állok a képviselőkkel. S a svájciak annyira szeretnek, hogy kineveztek „iparbírónak”. Utazásom előtt nálam járt az a bankár, aki maguknak hozza a pénzt, ha önök fizetésképtelenek. Abban állapodtunk meg, ha hazaérek, számoljak be az utamról. Természetesen el fogom neki mesélni, hogy engem órákon át kihallgattak. Popescu ekkor szép utat és jó nyaralást kívánt. Én pedig azzal búcsúztam: - Feltételezem, hogy lesz kíséretem... Böröcz József, a Svájci Keresztény Magyar Munkavállalók Szövetségének elnöke azóta is többször járt Erdélyben. Kérdésemre, vajon hány embernek segített eddig az életében, azt válaszolta: több ezernek. Mai napig segít, végzi szeretetszolgálatát. Isten éltesse őt sokáig magyarságunk javára! F. Á. * * ■ Tóbiás Áron Az Úr jó vitéze Sípos István filmrendező már egy kalandfilm kezdő képsora is lehetne. 1970. szeptember 10-én, a kádári diktatúra fénypontján, amikor maga mögött hagyta a „kesztyűs terrort”, és még biztosan tartotta kezében a kormányrudat, a hegyeshalmi határállomás folyosóján egy fiatalember, utastársaival együtt az autóbuszból kiszállítva, izgalmát leplezve várakozott. Amikor a vámtiszt, olvasva nevét s megtudva, hogy ifjú filmrendező, elhívta a többiektől, és így szólt: - Tudja, hogy eggyel kevesebben vannak? Sipos István megdöbbent, mivel a határellenőrzés képviselője elárulta: a filmfőiskola főigazgatója, Herskó János előző nap nyugatra disszidált. A fiatal filmes alig tudta leplezni rémületét. Maga is a nagyvilágba indult, Stockholmba, zsebében megváltott repülőjegy. A kölcsönkapott hátizsákban kék pulóverjébe csavarva két utolsó filmjének engedély nélkül „elcsapott” munkakópiája. A vasfüggönyön szerencsésen túljutott, de Stockholm helyett - szerencséjére, végzetére? - a végállomás előtte is, utána is több kitérővel Párizs lett, ahonnan majdnem másfél évtized múlva tért haza, 1984. november 15-én. Amikor Hegyeshalomnál megállt a vonat, kinézett az ablakon. A szürkületben egy lovas kocsira lapátolták a szenet. Mindenhol magyarul beszéltek. A hazatérő elsírta magát. Akár egy romantikus mesefilm kezdő képsora is lehetne. A kisgyermek Erdélyben nőtt fel, Nagyenyedtől, a Bethlen Gábor alapította kollégium városától nem messzire, egy bújtató, hegyek-völgyek övezte ősi, Árpád-kori faluban. Édesapja a háborúban odaveszett, édesanyja bánatában a háború után bánatában átszökött a határon, Magyarországra. Az 1943-ban született Sipos Istvánt nagyszülei nevelték, Apó és Anyó. Mesés környezetben, a természetben meg a faluban iskolázódott. Szalmatetős házak, petróleumlámpás fonók között, gyönyörű népdalok világában. Szerette a lankás tájat és az állatokat. Egész nap, szélben-esőben felügyelte, gondozta a rábízott jószágokat. A nap legszebb órája az volt, amikor estefelé hazahajthatta őket, s mindenki simogatta, kényeztette a paraszti munka korán igába fogott kis vitézét. 1950 nyarán hivatalosan értesítették Apóékat, hogy édesanyja megkapta a családegyesítési kérelmét. Testvéreivel együtt egy órán belül viszik őket a nagyváradi gyűjtőhelyre. Fehér inget kapott, s pillanatokon belül az egész falu a máris induló szekér köré sereglett. Édesanyjához indult, akiről Apóék soha nem beszéltek, hogy a fájdalomtól megkíméljék az alig cserepedő gyereket. Akár egy pedagógiai nevelőfilm kezdő és folytatódó képsora is lehetne. Édesanyja nem tudta az egyre élesebb eszű gyermeket magasabb fokozatú iskolába járatni. Intézetbe kerül. Nem is egyetlenbe. Sorozatosan hol katonás rendtartáséba, hol emberséges nevelők keze közé. Úgy is mondhatnánk, hogy Sorfal című, legendás filmje éppen ezekből az élményekből állhatott össze. Gimnazista korában csakúgy zuhogtak rá a testét-lelkét körös-körbe esztergáló események. Gitáros zenekarok és a csodás margitszigeti sportuszoda, a világirodalom lelket rengető katarzisélményei, s legfőképpen a filmes világ, ahová statisztaként máris bekerült. Felfigyelt rá Huszárik Zoltán, aki barátságába fogadta. Ám a főiskola ekkor még nem nyílhatott ki, mivel az új reformterv szerint csak diplomások jelentkezhettek felvételire, így irány a bölcsészkar, a magyar népművelés szak, ahol máris olyan szellemi csoportba került, akiktől sokat tanult. Társai közül Kiss Benedek és Utassy József József Attila-díjas költők lettek, Király Jenő, Szigethy Gábor és Fodor Géza mélykultúrájú esztéták, Havas Gábor valóságfeltáró szociológus. Esténként azután ott volt az Egyetemi Színpad, az UNIVERSITAS előadásai, amelynek társulatáról, sokkal később, emlékező-összegező filmet készít, a rendező Ruszt József főszereplésével. KAPU XX. ÉVFOLYAM