Kapu, 2007. május (20. évfolyam, 5. szám)

OLVASÓ A KAPUBAN - Bakay Kornél: Nyílt levél Megyeri Dávidnak - Szabó Tibor: Osztogatnak vagy fosztogatnak

Tisztelt Szerkesztő Úr! Cseppnyi kétségem sincs afelől, hogy a magunkfajták (!) észrevételeit még a „mi oldalunk” sem részesíti egy csekélyke figyelmre sem, ha ún. ké­nyes kérdésekről van szó, mint példá­ul a zsidók említése avagy a holokauszt-szentség. Ennek ellenére­­ egyáltalán nem szereplési viszketeg­­ségből­­ szeretném néhány dologra felhívni szíves figyelmét a „Hiábavaló kormányzáspótló árpádsávozás” c. cikke alapján (MN 2007. április 3 ). Miközben vitézül leírja a „tömegy­­ilkos Szálasi”, „Szálasi és bandája”, a „nyilas rémuralom”, „idegenszívű ná­ci kollaboránsok” kifejezéseket, sem­miféle jelzőt nem illesztett Rákosi és Kádár neve elé, mögé, holott az egyfé­le mérce alapján minimum „nemzet­pusztító gonosz bolsevik diktátor Rá­kosit” és a „nemzetgyilkos Kádár hó­hér korszakát” kellett volna használ­nia. Rákosi 11, Kádár 33 évig volt bé­keidőben (!) élet-halál ura, míg Szálasi Ferenc 1944. október 16-től 1945. március 27-ig, öt és fél hóna­pig, - pontosan 164 napig ! - egy szörnyű világháború végnapjaiban. Sem Horthy kormányzó, sem a ma­gyarok döntő többsége egyáltalán nem rokonszenvezett a Hungarista Mozgalom ideológiájával és későbbi gyakorlati ténykedésével (így magam sem!), jóllehet 1939-ben a parlamenti választáson jelentős sikereket értek el, ám ez nem jelentheti azt, hogy mindenféle sületlenséget összeírhat­nak. Amikor Rákosi és Kádár valóban súlyosan megszentségtelenítette a magyar nemzet szent zászlaját. Ön csak „tiltott önkényuralmi jelképről” beszél, míg a nyilasok zászlaját mindennek elmondja. Odáig elmegy, hogy „a nyilaskeresztes zászlók egy ré­szén található fehér (ezüst!) csíkok­nak csupán vizuálisan (?), megtévesz­tésül (?) van közük az Árpád-sávok­­hoz” avagy „Szálasiék heraldika-törté­neti analfabétizmusát bizonyítja, hogy nem ismerték, illetve nem tisztelték a sávok hagyományosan rögzült, a fo­lyókat hangsúlyozó jelentését, ezért nem nyolc, hanem kilenc csíkot alka­lmaztak... így álcázásképpen (?) csak egyfajta csíkos pizsamát (?!) társítot­tak gyalázatos jelképükhöz.” Önök ennyire tájékozatlanok vagy ennyire gyávák ? Meddig és hová akar­nak hátrálni még ? Jól tudom, hogy Ön most, kedves Szerkesztő Úr, engem is nyomban „le­­antiszemitát” (jóllehet az antijudiz­­mus szót kellene használniuk, mint­hogy az arabok is szemiták!), ámde nem jól teszi. Mert elveszti a hitelét. Már akkor elvesztette, amikor beso­rolt a kijelölt irány szerint. Amint, nemrégiben, érthetetlenül, „besorolt” a Fidesz és a KDNP is a sunyi módon kitalált „nulla-tolerancia” mögé ! A nyilaskeresztesek vezetői kiválóan ismerték az ősi magyar jelképrend­szert, ezért használták a veres zászlón ezüst (fehér) alapon a zöld nyilaske­resztet, majd 1942 után a csúcsban végződő fanonként az ötször vágott Árpád-sávot. A magyarok ősi lobogja (Szent Istváné is!) a veres zászló volt, fekete turullal, illetve Boldog­­asszonnyal (később kettős kereszttel), s II. András királyunk 1231. évi pe­csétje bizony kilenc osztású s az öt pólyával osztott pajzs mezején 11 oroszlán lépdel, amelyeknek semmi közük sincs a négy folyóhoz! Szálasi Ferenc nem a III. Birodalom zászlaját másolta tehát, annál kevés­bé, mert fanatikus hungarista volt. Ezek tények, amelyeket a mai újságírók már egyáltalán nem tisztel­nek. Bizony ennyire hatalmi kábító­eszközzé züllött a média­világ, s ennyire mélyre süllyedtünk a reszke­tő félelmek által vezérelt öncenzúrá­zásban. Egyszer talán majd lesz bátorságuk hitelesen és igazán írni, így például össze merik majd vetni az A. Fracca­­roli és L. Mainardi által leírt („Hulla­szag van mindenütt. 1919. Budapest”, 2003) szörnyű borzalmakat, amely 1919-ben 134 napig tartott, szemben a nyilasok 164 napjával. A két időszak csaknem ugyanannyi ideig! Az 1919- es rémkorszak iszonyú pusztításai és öldöklései messze és sokszorosan fe­lülmúlják a nyilaskeresztes időszak szenvedéseit. Mivel azonban az 1919- es kommunista-bolsevik tanácsköztár­saság 35 legfelső vezetője közül 25 zsidó volt, a főkolompos Kun-Kohn Bélával az élen, mindmáig dicső kor­szakká magasztosult. Mindmáig szob­ra van a hazaáruló Károlyi Mihálynak, utcája sok 19-es kommunistának, köz­tük köztörvényes gyilkosoknak is. Szerkesztő Úr, Ön nyilván jót akart, de nagyon rossz módszert választott. Nem először történik ez meg a Ma­gyar Nemzetben. 2007. április 24-én ÜDVÖZLI: Bakay Kornél P.s. A levelet természetesen elküld­tem a szerkesztőségbe is. A visszhang­­talanság okán tesszük közzé. OLVASÓ A KAPUBAN Nyílt levél Megyeri Dávidnak, a Magyar Nemzet újságírójának Osztogatnak Az áprilisi számban Bakay Kornél úr A királykoronázások eredete kritikai megvilágításban c. dolgozatára a kö­vetkező megjegyzéseket teszem, nem érintve a munka lényegét: néztem a „Maximus császár sester­­tiusa” aláírású képet, ahol nincs uta­lás, miért szerepel egyáltalán, de lé­nyegesebb, hogy a kép és szövege tel­jes értelmezési zavart okoz. Ugyanis a kép aláírása szerint és neve után csak Maximus (ur. 409-411) jöhet szóba, de neki csak két siliqua verete ismert, melyek az illegális barcinói (Barcelo­na) verdében készültek, vagyis nincs ismert sestertiusa. Nevük alapján szóba kerülhetnek vagy fosztogatnak A cikk olvasása közben meglepődve 2007. 05.

Next