Kapu, 2007. augusztus (20. évfolyam, 8. szám)

KULTÚRA - László György: Menyasszonytánc

2007. 08. IKULTÚRA irodalom van a mi utcánkban. Őt közrefogták a menyecs­kék, s igazították a vállfüsinget, kalapjába a gyöngyös­bokréta mellé odabiggyesztették a nyoszolyóleány muskátlicsokrát. A főnász nagy karon fogta őt, s a muzsiká­sok rázendítettek a nászindulóra. A menet elindult, s mint­ha varázspálca érintette volna meg, már a menyasszony udvarában voltak. Pálinkásüvegek, süteményes tálak jártak körbe, mögöt­tük kipirult arcú menyecskék kínálgatták a vendégeket. - A vőlegény nem eszik, mert pi...ra éhezik - csujogatta egy asszony, s nagy kacagás csapott fel körülötte. A násznagy elővezette a menyasszonyt, s odaállította melléje: - Nesze, Jani, itt a párod, ágyba vele, alig várod... iha-ha — toldotta meg egy csujogtatással, s a muzsikások a menet élére álltak. Mögöttük a vőfélyek közrefogták a vőlegényt és a két násznagyot, utánuk a nyoszolyólányok, a két nász­nagyasszony vitte karonfogva a menyasszonyt. - Lányságodnak vége máma, lyukas leszel nemsokára, csú-jú-jú! - csujogatták, s ahogy megcsillant a Nap a pártá­kon, gyöngysorokon, fentről úgy látszott, mintha apró csil­lagokat szórt volna valaki alá, s a menet mint egy óriási szí­nes mozgó szőnyeg az utca fölött, teledíszítve színes gyöngysorokkal, pillangókkal a reggeli napfényben. - A menyasszony ruhája, alatt van a sunája, iha-ha! - rik­kantotta az egyik vőfély, s viharos kacagás tört fel a tömeg­ből. Aztán hirtelen már a templomban voltak, méltóságtelje­sen jött Kozma Endre, a pap, s szertartásos kimértséggel tette le a Bibliát az úrasztalára, s összekulcsolta kezeit. A főnásznagy odavezette a menyasszonyt az úrasztalához, a násznagyasszony őt vezette a menyasszony mellé. - Akarod-e feleségül? Akarod-e hitvestársadul, uradul? - Igen. - Igen - vágta rá ő is, nehogy a pap máshova figyel­jen, s ne hallja meg úgy, ahogy ő mondta. Izgatott volt, kissé remegett a gyomra, a menyasszony kezétől izzadt lett a tenyere, s az esküt mintha lihegve mondta volna, a hirtelen reátelepedett fáradtságtól. Aztán a menet elindult lefelé a templomdombon, elől ő most már kézen fogva menyasszonyával, mellettük a nász­nagyok büszkén kidüllesztett mellel. - Álljanak meg a hídon, piseljen a menyasszony - rik­kantotta az első vőfély. - Iha-iha! A násznép körbeállt, középen ő, s minden oldalon bein­dult a tánc. A tömeg kissé félrehúzódott, s ő Muri Jani lé­pett a híd közepére. Úgy tűnt, mintha hirtelen egyedül ma­radt volna a muzsikásokkal. - Hu-jú-jú - rikkantotta bele a levegőbe, amelyet mint­ha most homály vont volna be, szürkére váltott, s hideg léghullámok csaptak a körüllévő fák lombrojtjaiba. Olyan volt ez, mint amikor nem tudni milyen évszak, mindegyik­be beleillik valahogy. - Iha-iha! - csujogatta, s nagyot csapott rossz gumicsizmá­ja szárára, mert hirtelen eltűnt lábáról az ezerláncú csizma. Magasra ugrott, s amikor leért, csizmaorrával érintette a föl­det, s mindkét csizmájának a sarkára csapott. - Ez igen, ez figurás - hallotta -, ne hagyd magad, Jani, járd ki a magadét. Körbenézett, s mintha más násznép lett volna, nem a színes ruhájú piros arcú legények, huncut sze­mű leányok vették volna körül, nem az életes násznagy tar­taná karján a násznagyperecet, ez sápadt és arcátlan, s hü­lyén kivillant sárga hézagos csorba fogsora, ahogy nevetett az ő táncán, amikor egy-egy figurát csinál, tekerve ide-oda a lábát. A menyasszonyt sem látta, hova lett. Otthagytam ma­gára, máris elhagytam, szegény mi lesz a vége? Körbenézett, kissé lassított a tempón, hogy megkeresse, de a prímás kö­zelebb jött, s egyenesen a fülébe húzta. - Nincs megállás, nincs megállás - kiáltotta át a hegedűn, s ő újra felemelte füttyögetve mindkét kezét, s lábaival ver­te a ritmust, hogy rengett belé a híd boltozata. A körülállók közelebb jöttek, gyűrűbe fogták, s valaki beordította: - Nincs megállás, nincs kibúvó, nincs megfutás! - Éljen Muri Jani! - hallotta, s ő felnézett, hogy még job­ban kivágja a ritmust. Nagyokat szusszant, s érezte, nem bírja sokáig, nehezülnek, ólmosodnak a lábai. Körbené­zett, s mintha üvegből lett volna a násznép, eltűntek az emberek kontúrjai, egy nagy mozgó kocsonyás massza vet­te körül. - Minden mindegy Jakabok! - kiáltotta feléjük, átlátszók, nincs árnyékuk amit a fény felrajzoljon a kerítésre, a por­ba, a sárba. Sajgás fogta el, szorító nyilallás, hogy mennyi­re nem törődnek önmagukkal. Én Bálint Mari Jani vagyok, nemjuan, nem John, ti... ti kik vagytok?! A zene megállt, a körültáncolók nagyokat fújtak a szür­ke levegőbe. Ő is zsebkendőt vett elő, megtörölte közben előkerült menyasszonyának homlokát is, mintha várta vol­na, hogy induljanak haza, legyen túl ezen a cécón. Újra szép napos idő lett, a patakparti fűzfák kidugdosták arany­barkáikat, mintha millió-millió sárga gyöngyöt raktak vol­na fátyolos köpenyükre. - Menyasszonytánc! - kiáltotta a prímás, s újra megboly­dultak a vőfélyek, nyoszolyóleányok. - Húzzad, Árus, azt a ragyogóját..., a vőlegény meny­asszonyát félti, szegény Árusnak is meg kell élni - csujogat­ta valaki, s ebben a pillanatban egy fekete posztóruhás le­gény táncra vitte a menyasszonyt. Nem ismerte a legényt, amaz csak forgatta a menyasszonyt egyre gyorsabban, az­tán kinyílt a násztábor gyűrűje, s a táncospár mind messzebb forgott a csárdás ritmusára. - Majd leheveredünk a fűbe kerekcserén, há-há - hallot­ta annak a hahotáját. Ő egyedül maradt, senki sem vette észre, hogy mi történt, mindenki beleveszett a táncba. Ahogy körbenézett, hirtelen mindenkiről eltűnt a ruha. Ezek pucéran járták, lepődött meg, s róla is eltűnt a vállfüsing, a bő gatya. Nagy leppedt csecsek löccsentek, fonnyadt herék csüng­tek mint rongyos tarisznyák, torka nagy pocakok, seggek, csámpás, horgas inak dobódtak ide-oda, letarolt női tom­porok húzódtak bennebb, hogy ne látszódjanak. - Micsoda nyámnyila népség vagyunk - állapította meg - Isten az ég madarait felöltöztette színes tollazattal, az ál­latokat pompás bundákkal, szőrzettel, a rovarokat csillogó zománccal. De nézd ezeket - mutatott egy irányba - mi­csoda nevetséges alakok vagyunk, nagy seggűek, mint az elefántok. Ezek emberek, ezek?! Iszonyú rángás, rángatózás vette kezdetét, s ő újra közé­pen járta, tekerte lábait. -Járjad Jani, ha nincs eszed, ami volt is, mind elveszett - csujogatta a násznagy, s ahogy járta asszonya mellett, nagy pocakja odalökődött az asszony vaskos combjaihoz. Hirtelen sötétedni kezdett, s a sötét falában odébb mint­ha egy vakablak nyílt volna, s egykori menyasszonya vi­gyorgott felé: ez a legény, jól választottam. Ő meg virtuso­­san tekergeti a lábait, veri a csizmaszárát, füttyöget, bűvö­li menyasszonyát, aki mintha megszökött volna..., csak a cigányok..., rohadt muzsikások... Húzzátok, amíg elpattan a húr, s szétszakad a nyirettyű lószőre. - Nem akarja abbahagyni a táncot - súgta valaki a mel­lette állónak. - Megmutatom én nektek - fordult a falu felé -, hogy ki

Next