Kapu, 2010. augusztus (23. évfolyam, 8. szám)
GONDOLKODÓ - Makray Imre: Gondolataim Orbán Viktor felé szállnak
rábban is a megszorító intézkedéseket, a kórházak privatizációját, a nem jövedelmező vasúti járatok, postahivatalok bezárását, iskolák megszüntetését stb. A Fidesz frakcióvezetője gyermekded megközelítésnek nevezte azt, hogy a nemzetközi szervezetek azért lennének Budapesten, hogy Simor András bére mellett kiálljanak. Mint mondta, reméli, hogy a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió a magyar embereket akarja megsegíteni, s nem „silányulnak egy bankelnöki érdekvédelmi szervezetté vagy egy szakszervezeti mozgalommá”. „Mi nem a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét akarjuk csökkenteni, hanem a jegybank elnökének a fizetését” — jelentette ki Lázár János frakcióvezető, hozzátéve, hogy az MNB-elnök fizetése - a mennyiséget tekintve - nem pártpolitikai kérdés. „A jegybankelnök úrnak el kell fogadnia, hogy maximum kétmillió forintot kereshet, és hogy ha ezt nem sikerül lelkileg feldolgoznia, akkor van néhány millió ember, aki részletes, személyes tanácsadással, életviteli tanácsadással látja el.” Félő, hogy a kákán is csomót kereső, mindenbe beleszóló, az ország szuverenitását sértegető követelések egy támadás első lépései Magyarország ellen. Ne legyenek illúzióink, a nemzetközi baloldal éppen olyan nemzetellenes, mint a hazai elvtársaik. Nem tetszik nekik, hogy Magyarország nem fogadja el országromboló követeléseiket, hogy nemzeti érdekű gazdaságpolitikát kezdeményez, hogy védelmébe veszi a devizaárfolyammal kifosztottakat. Nem tetszik a nemzetközieknek, hogy a magyar kormány nem hajlandó tönkretenni országát, mint a román kormány, amely betartja a fizetéscsökkentési, tömeges elbocsátási utasításokat, csupán az államháztartás hiányai miatt. Tele van a világsajtó az IMF-Hungary tárgyalások megszakadásáról szóló, Magyarországot elítélő, hazug tudósításokkal és véleményekkel. Mintha karmester vezényelné, mindegyik a magyar kormányt marasztalja el a demokráciaellenesség vádjával. Azonnal a világlapok élére került Magyarország, mintha a világon nem is lenne fontosabb esemény annál, hogy sarkára áll egy ország, és ellenáll a nemzetközi arroganciának. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint a tárgyalás olykor drámai volt, és igazi vita a bankadó körül alakult ki. Az IMF szerint nehéz döntéseket kell Magyarországon a kormánynak meghoznia, hogy a költségvetés tartható legyen, de szerintük ehhez nem a bankadó bevezetésére, hanem kiadáscsökkentésre, megszorításokra lenne szükség, vagyis a társadalomra több terhet rakni, és kevesebb állami gondoskodást vállalni. A kormány viszont azt jelezte, hogy nem vállal újabb megszorításokat. „Ezt nem fogadták el, ők egy sajátos megszorító párti elméletben gondolkodnak. Mi azt mondtuk, hogy ha megszorítás vagy bankadó, akkor bankadó” - mondta Matolcsy György. A magyar kormány bízik gazdasági politikájában, ezért történhetett, hogy nem engedett az álláspontjából, s üres kézzel hagyta elmenni a „vendégeket”. KAPU XXIII. ÉVFOLYAM | Makray Imre Gondolataim Orbán Viktor felé szállnak Aki hősies küzdelembe kezdett e nemzeti összefogás megteremtéséért Mor fogunk már összefogni? Mikor mondunk már egy nagyot...?" [Ady] A mindenkori magyar kormány legfontosabb törekvése a nemzeti egység megteremtése kell legyen, hiszen erős, életképes nemzetről csak akkor beszélhetünk, ha abban minél minimálisabbra szorulnak vissza az egységet veszélyeztető - széthúzó erők. A gyűlölködő széthúzásnak (ama „átkos pártoskodásnak”) legalább két oka lehetséges: 1) Az egyik az, amikor már áthidalhatatlanná (átjárhatatlanná) emelkedik az elválasztó fal a gazdagok és a szegények, illetve a vezetőréteg és a vezetettek között. Itt mindjárt hangsúlyozni szeretném: a gazdagok rétegének, illetve a vezetők rétegének a kialakulása önmagában véve nem ördögtől való, minthogy valójában egy elkerülhetetlen képződménye a társadalmi folyamatoknak. A baj ott kezdődik, amikor ez a fal (ami a „birtokon belülieket” elválasztja a kívül rekedtektől) égbekiáltóan igazságtalanná tornyosul. Olyanná, amikor már nem csak zsebbe vágóak, húsba vágóak a terhek-sérelmek, hanem amikor már a hatalmi gőg vérig sérti az emberek önérzetét és igazságérzetét, amikor már pl. egy milliárdos vezető megteheti azt, hogy talpra ugrik a parlamenti padok közül, és pléhpofával képes képébe vágni egy általa megnyomorított országnak: „...mi az hogy... nagyon is!” (Történt ez, midőn milliárdosunk első százmillióinak a morális állagát kezdték firtatni.) Ekkortájt már érezhető volt, hogy az emberek lelkében érlelődik legalább egy „2/3-os forradalom kitörésének a lehetősége”... 2) A másik ok az, mikor kormányzáshoz közeli helyzetbe (vagy egyenesen kormányzási hatalomba) könyöklik be magukat például azon idegen érdekeltségű, kozmopolita lelkületű „magyarok”, azok a külső erőkkel kollaboráló helytartó típusok, akik a maguk túlbebiztosítottan körülbástyázott biztonsága érdekében mindenre képesek. Elsősorban is arra, hogy gyengíteni igyekezzenek a nemzeti (a „bennszülött”) többség összetartását, egységét azáltal, hogy ahol csak lehet, éket vernek bele, és ezzel tágítják, szélesítik az itt-ott mutatkozó repedéseket (az itt-ott felszínre törő érdekellentéteket).* Én itt most nem ez utóbbiakról akarok szólni, annál is inkább, mivel ők pillanatnyilag lecsúsztak a politika színpadáról, igaz, hogy csak a színpad előtt/alatt húzódó süllyesztőbe, s valahol ott a súgólyuk környékén ágyazták be magukat. Az ő viselt dolgaik helyett most inkább az első pontban foglaltakról: a gazdagok-szegények, a vezetők-vezetettek viszonyáról (koronkénti iszonyáról) ejtenék néhány szót. Mint már fentebb érintettük, annál