Kapu, 2010. november-december (23. évfolyam, 11-12. szám)
INTERJÚ-RIPORT-DOKUMENTUM - Hábel György: Téveszmék pontosítása
Hábel György Téveszmék pontosítása Gondolatok az 1944. október 15 i tragédiánkról Az I. világháború után megkezdődött az erődvonalak építése. A franciák a Rajna mentén a németek ellen erődítettek; a csehek a németek és a magyarok miatt; a románok és a délszlávok a magyarok ellen; a Szovjetunió észak-déli irányban önvédelemre (amíg Hitlerrel szövetségben területüket ki nem bővítették nyugat felé); a magyar honvédség a szovjet támadás ellen a Kárpátokban. A szovjet megszállás után pedig Magyarország moszkvai utasításra a „láncos kutya” Tito ellen a déli határon 620 km hosszan épített ki erődvonalat. Kivétel nélkül mindegyik erődrendszer nagy anyagi és pénzügyi megterhelést jelentett az azt megépítő országnak. A Tito elleni déli erődvonalunk nagy pénzügyi terhei vezettek többek közt az 56-os forradalmunkhoz. Egyik erődrendszert se ostromolta meg az ellenség, hanem bekerítette őket, és így harc nélkül fölöslegessé váltak. Ez a messze ható értelmetlen munkának a jellegzetes esete... Épp ezért tragikus volt, hogy a szovjet és a hozzá átállt román hadsereg hátulról, a magyar Nagyalföld felől kerítette be az „Árpád” és a „Szent László” nevű kárpáti erődrendszerünket. Román olaj nélkül a németek nem tudtak volna háborút viselni, illetve a stabil (partizánharctól mentes) Magyarországon keresztül juttatták el azt Németországba. Épp e helyzeti előny nyújthatott volna a magyar kormányoknak kibúvót a Szovjetunió elleni hadba lépés elkerülésére. A németeknek megmagyarázhattuk volna, hogy nagyobb érdekük, ha Magyarország területén nem lesznek harcok, partizánakciók, s biztosítjuk az olaj biztonságos ellátását. Ezenfelül az élelmiszer-ellátás is jobb lett volna, ha földműveseink dolgoznak, és nem a fronton véreznek el. Feltételezem, hogy erről a németeket meg lehetett volna győzni. Sajnos, nem így történt... Hitler megbízott a román Antonescu diktátorban, ezért súlyosan érintette a Führert Teleki kormányának akciója: erdélyi revíziós követelésünk. Ott voltam a Bihar megyei határ közelében, és tapasztaltam, hogy honvédtisztjeink milyen elszántsággal várták, hogy harcra kerül-e sor, vagy békés megegyezés lesz. Végül 1940 nyarán sikerült Erdély 40%át megkapnunk. Nem tartottam szerencsésnek e megoldást, de hogy harc nélkül megúsztuk, annak nagyon örültem. Szerintem jobb lett volna Erdélyt önálló állammá kialakítani. Ez még 1945- ben is felmerült, éspedig a román kommunista Valter Roman politikus részéről, de Sztálinnak Besszarábia bekebelezése miatt Erdéllyel kellett a román katonai besegítést viszonoznia. Ez volt az oka, hogy a trianoni határok szerinti Erdélyt a román Petru Groza miniszterelnök 1945-ben elérte Sztálinnál, hálából Mihály király menesztése miatt. Amikor a második bécsi döntéskor Erdélyt kettéosztották a tengelyhatalmak, Hitler ügyelt arra, hogy Telekin a lengyel ügy miatt bosszút álljon. Ezért nem kaptuk meg Aradot és a kissármási beszögellést, pedig ez a székelykocsárdi vasúti csomópont miatt Marosvásárhely felé fontos lett volna. Nem a gázmező román területen hagyása volt csak fontos szempont! A Teleki Pál elleni bosszú is közrejátszott (akit valószínűleg meggyilkoltak 1941-ben, nem főkapus behatolással, hanem a budai Vár alatt húzódó mészkőbarlangon át, hátulról meglepve a Sándor-palotában, a légóajtón keresztül). Ezért kellett Szeretfalva- Déda között a 45 km hosszú új vasútvonalat a legnehezebb terepen megépítenünk, a háború kellős közepén, hatalmas anyagi áldozattal. Három évig építettük, és csak a visszavonulás évében tudtuk használni... Megint felesleges áldozatvállalás volt. Ma a Brassó—Nagybánya közötti villamosított fővonalként használják a románok, vagyis építettünk nekik egy vasúti fővonalat. A román-magyar rivalizálást Berlin dühödten kezelte. Jellemző, hogy a bukaresti katonai attasénk 1944 áprilisában jelentette Budapestnek, hogy nyáron Románia ki fog ugrani szövetségi rendszerünkből, átáll a győztesek sorába. Ezt a hírt továbbadtuk Berlinnek, ahol Hitler dühösen kijelentette, hogy íme, a magyarok megint áskálódnak a románok ellen: „Én megbízom Romániában.” Mekkorát tévedett! Ha ránk hallgat, másként intézkedett volna... A magyar kárpáti erődrendszer olyan erős volt, hogy Petrov szovjet vezérezredes, az Ukrán Front parancsnoka nem szándékozta megostromolni. Voltak komoly harcaink, de nem az erődrendszerért folyt a harc, hanem Galícia előterében védte a honvédség a magyar határvonalat. Itt többen haltak hősi halált, mint az annyira rettegett doni katasztrófában. Ott a németek voltak a hibásak, mert nem teljesítették a magyar államvezetésnek tett anyagi és fegyverellátási ígéreteiket. Ez volt a katasztrófa igazi oka. Petrov Ukrán Frontja várakozási parancsot kapott Moszkvától. Akkor folytak épp Kairóban a román király küldöttei és a nyugati katonai diplomaták közötti tárgyalások. Amikor Mihály királynak sikerült Antonescut és névrokonát, egy másik katonai vezetőt tőrbe csalnia, akkor indultak meg a szovjet harckocsik Moldvából Bukarest elfoglalására. A román vezetés megmondta a német katonai vezetésnek, hogy ha harc nélkül visszavonulnak, nem fogják megtámadni őket. A bukaresti német nagykövet, SA-rohamosztagos vezető, Hitler bizalmasa, a Führert arra biztatta, hogy Bukarestet vissza kell foglalni. Ekkor a románok is megkezdték a harcot, és szétverték a német hadosztályokat. Báró Weichs német vezérezredes, a moldvai front német parancsnoka viszont azt javasolta a Führerének, hogy Bukarest ostroma helyett a német csapatokat a kárpáti hágók védelmére vonják vissza. Ezt Hitler nem engedélyezte, így a németek nemcsak a szovjetektől, hanem a románoktól is vereséget szenvedtek, s csupán töredékük jutott be Erdélybe, csatlakozva a 2. magyar hadsereghez. A német páncélosok a tordai csatában vettek részt, de az oroszok jobbnak látták a románok tanácsára a megfordulást, s a román államterületen maradt Maros völgyén át napok alatt kijutottak Aradnál a magyar Nagyalföldre. Mivel ebből az irányból nem vártunk támadást, nem volt kikkel elreteszelni a Maros torkolatának vidékét. Aradnál a szovjet páncélosok kétfelé váltak, az egyik társaság Szegedet és Pécset napok alatt elfoglalta, a másik oszlop északnak fordult, elözönlötte a magyar síkságot, és Szolnok, Nagyvárad, Debrecen, Nyíregyháza, Hortobágy térségében megvívták hatalmas veszteséggel az ún. „hortobágyi” páncéloscsatát. A hadászathoz csak kicsit is értőem-