Kapu, 2011. január (24. évfolyam, 1. szám)

KULTÚRA - László György: Hit egy el nem múló tavaszban

KAPU XXIV. ÉVFOLYAM Hit egy el nem múló tavaszban Zas Lóránt Imim mi vol A­mikor verset olvasok (gondolom, más is így van), utána az első meg­mérő benyomás: szép vers, vagy nem szép. Zas (Szász) Lóránt verseskönyvét, a Kitörölhetetlent végigolvasva az első be­nyomásom: szép versek könyve. Meg­szoktam a sajtóban megjelent versét ol­vasva, hogy némelyik túlbeszélt, dagá­­lyos, ő az a költő, aki szeret írni, terem­teni, aki virágoztatja az anyanyelvet, szélesíti annak spektrumát. Válogatott verseinek könyvébe veretes ars poeticái kicsengésű, mondandójú művek kerül­tek. Minden egyes írás a költői helytál­lás fontosságáról üzen, látszódjon ki, melyik oldalon áll. A nyugati magyar emigráció költészetének négy markáns alakja van: Tollas Tibor, Márai Sándor, Wass Albert, és negyedikként odaszá­míthatjuk Zas Lórántot is. Munkásságuk túlmutat a magyar hányattatáson, az idegenbeli élet viszontagságain, egyete­mességében ragadja meg a magyar sor­son keresztüli emberiség-problémák mai jellemzőit. Zas Lóránt versei különös építmények, építkezés szempontjából a világirodalomban Pablo Neruda höm­pölygő ódáihoz társítanám, a magyar költészetben ez a „benső rímeltetésű” stílus nemigen honos. Még kötött verse­iben is ott van a daktilusok hullámveré­se, szabad versnek tűnő ódáit áthatja az a fajta vers-ritmusosság, amely kötötté te­szi a verseit, akár Ovidius ódáihoz is ha­sonlóak. Zas költői figyelme szinte min­denre kiterjed, figyelmeztet a „szellemi terrorizmus” napjainkban egész gyakor­lattá fajultságáról, a természet szépsége­in való gyönyörködésében ott van az ag­godalom, az ember által bűnösen elszúrt világ fölötti rettenete, a jövőt elorzó „nem idegen terroristák” elé tükröt tar­tó költői kiállás, s az álomba ringató ál­mokról regélések üzenete. Mint említet­tem, az emigráció negyedik költője, olyan világban éltek ők, ahol a magya­rul beszélni tudás megtartása is komoly erény, kihívás. De ezek a költők nem­csak megőrizték a magyar nyelv bűvös szépségét, de művészetükkel ki is tolták a nyelvi önkifejező képesség határait. Erkölcsi, etikai tartásban tükröt tartva máshol, akár az anyaországban élő köl­tők, írók elé is. „Eljön a szép kor, teremtünk végre ren­det” - írja Zas Lóránt egyik szép versé­ben, mert tudja, hiszi, hogy a szellem is­teni kisugárzása teremtheti meg az „ér­tékrend” tudásának rendjét, s ez költői felelősségérzetének fő alappillére. „Az elveszett időt ne keressétek m­int, de a mú­lásban benne van az örök állandóság ér­tékteremtése, hiszen a „legendák és a tör­­vények harmóniája örök”. Könyvének címadó verse a Kitörölhetetlen. Ebben a versben tömöríti hitét, az örök létezés szépségében, mindabban, ami ki nem törölhető. Fosztóképzős cím, ami kicsi­nyíthet is, de a vers világát vetítvén, mint örök folyamat, megújulás, itt eme­li az üzenet bizonyosságát, sejtetve, hogy az ő költői világa is a maradandóság tér­ségeire tartozik. „Ki lát szebbet a fény­­nél... és nem kell rejteni immár az imát?, és látja őt majd az, aki lát” - írja az elkül­dött fiúról, az egyszülöttről, az örök fo­lyamat tanújáról, megtestesítőjéről. A költői vállalás szépségére lefordítva, a tisztesség göröngyös útját vállaló költő végtelen életű, nem lehet rásöpörni a szennyet, elűzni vállalt pászmájáról, mert feltámadását tündérek kísérik. E szép verseskönyv is tanúskodik magyar nyelvünk örök szépségéről, és hogy ez az ősnyelv az, amelyben bármilyen szárma­zású költő, író otthonra talál, igazán eb­ben a nyelvben tudja megragadni az ön­kifejezés teljességét, s ha magyar költő­ről van szó, akkor még ragyogóbb. Szép versek könyve Zas Lóránté, a költői vál­lalás tisztességessége hatja át, sajátos költői nyelv, egy megteremtett belső vi­lágtérkép. Bármelyik oldalról nézed, olvasod ezeket a verseket, az emberség dolgos üzenetét árasztják a múló idő siratófalá­nál, egy el nem évülő, versben tanúsko­dó tavaszos verőfényben. (KAPU kiadó, 2010) László György (Kalotaszeg) Könyörgés beje buja haj baj pártos ordítozok István országát herdálok ajnározók csak guba-magatokra buzgón tekintők gyatra kisemmizők jelent s jövő időt talmi aranyon huncut címeken osztozók drágán adják halottra a szemfedőt pedig nem fityinget kérnek az álmodok éhezünk Mária könyörületére sóra odavetett szelet kenyérre könyörgünk Krisztus feszületére imádkozunk add meg nekünk Urunk végre ecetes szivacsot tűznek dárdavégre Kiskőrös harangoznak itt mindig az ünnep lefejezett rózsák, a forradalmak tenyérnyi térre gyűlnek s a mészárszékhez este - ami már rég nem áll — táltos parázs lovát köti a naplemente lányok jönnek, szépek a térre irigylem, a zászlót viszik szívhez érve Kékesi Gyuris István versei

Next