Kapu, 2011. január (24. évfolyam, 1. szám)
KULTÚRA - László György: Hit egy el nem múló tavaszban
KAPU XXIV. ÉVFOLYAM Hit egy el nem múló tavaszban Zas Lóránt Imim mi vol Amikor verset olvasok (gondolom, más is így van), utána az első megmérő benyomás: szép vers, vagy nem szép. Zas (Szász) Lóránt verseskönyvét, a Kitörölhetetlent végigolvasva az első benyomásom: szép versek könyve. Megszoktam a sajtóban megjelent versét olvasva, hogy némelyik túlbeszélt, dagályos, ő az a költő, aki szeret írni, teremteni, aki virágoztatja az anyanyelvet, szélesíti annak spektrumát. Válogatott verseinek könyvébe veretes ars poeticái kicsengésű, mondandójú művek kerültek. Minden egyes írás a költői helytállás fontosságáról üzen, látszódjon ki, melyik oldalon áll. A nyugati magyar emigráció költészetének négy markáns alakja van: Tollas Tibor, Márai Sándor, Wass Albert, és negyedikként odaszámíthatjuk Zas Lórántot is. Munkásságuk túlmutat a magyar hányattatáson, az idegenbeli élet viszontagságain, egyetemességében ragadja meg a magyar sorson keresztüli emberiség-problémák mai jellemzőit. Zas Lóránt versei különös építmények, építkezés szempontjából a világirodalomban Pablo Neruda hömpölygő ódáihoz társítanám, a magyar költészetben ez a „benső rímeltetésű” stílus nemigen honos. Még kötött verseiben is ott van a daktilusok hullámverése, szabad versnek tűnő ódáit áthatja az a fajta vers-ritmusosság, amely kötötté teszi a verseit, akár Ovidius ódáihoz is hasonlóak. Zas költői figyelme szinte mindenre kiterjed, figyelmeztet a „szellemi terrorizmus” napjainkban egész gyakorlattá fajultságáról, a természet szépségein való gyönyörködésében ott van az aggodalom, az ember által bűnösen elszúrt világ fölötti rettenete, a jövőt elorzó „nem idegen terroristák” elé tükröt tartó költői kiállás, s az álomba ringató álmokról regélések üzenete. Mint említettem, az emigráció negyedik költője, olyan világban éltek ők, ahol a magyarul beszélni tudás megtartása is komoly erény, kihívás. De ezek a költők nemcsak megőrizték a magyar nyelv bűvös szépségét, de művészetükkel ki is tolták a nyelvi önkifejező képesség határait. Erkölcsi, etikai tartásban tükröt tartva máshol, akár az anyaországban élő költők, írók elé is. „Eljön a szép kor, teremtünk végre rendet” - írja Zas Lóránt egyik szép versében, mert tudja, hiszi, hogy a szellem isteni kisugárzása teremtheti meg az „értékrend” tudásának rendjét, s ez költői felelősségérzetének fő alappillére. „Az elveszett időt ne keressétek mint, de a múlásban benne van az örök állandóság értékteremtése, hiszen a „legendák és a törvények harmóniája örök”. Könyvének címadó verse a Kitörölhetetlen. Ebben a versben tömöríti hitét, az örök létezés szépségében, mindabban, ami ki nem törölhető. Fosztóképzős cím, ami kicsinyíthet is, de a vers világát vetítvén, mint örök folyamat, megújulás, itt emeli az üzenet bizonyosságát, sejtetve, hogy az ő költői világa is a maradandóság térségeire tartozik. „Ki lát szebbet a fénynél... és nem kell rejteni immár az imát?, és látja őt majd az, aki lát” - írja az elküldött fiúról, az egyszülöttről, az örök folyamat tanújáról, megtestesítőjéről. A költői vállalás szépségére lefordítva, a tisztesség göröngyös útját vállaló költő végtelen életű, nem lehet rásöpörni a szennyet, elűzni vállalt pászmájáról, mert feltámadását tündérek kísérik. E szép verseskönyv is tanúskodik magyar nyelvünk örök szépségéről, és hogy ez az ősnyelv az, amelyben bármilyen származású költő, író otthonra talál, igazán ebben a nyelvben tudja megragadni az önkifejezés teljességét, s ha magyar költőről van szó, akkor még ragyogóbb. Szép versek könyve Zas Lóránté, a költői vállalás tisztességessége hatja át, sajátos költői nyelv, egy megteremtett belső világtérkép. Bármelyik oldalról nézed, olvasod ezeket a verseket, az emberség dolgos üzenetét árasztják a múló idő siratófalánál, egy el nem évülő, versben tanúskodó tavaszos verőfényben. (KAPU kiadó, 2010) László György (Kalotaszeg) Könyörgés beje buja haj baj pártos ordítozok István országát herdálok ajnározók csak guba-magatokra buzgón tekintők gyatra kisemmizők jelent s jövő időt talmi aranyon huncut címeken osztozók drágán adják halottra a szemfedőt pedig nem fityinget kérnek az álmodok éhezünk Mária könyörületére sóra odavetett szelet kenyérre könyörgünk Krisztus feszületére imádkozunk add meg nekünk Urunk végre ecetes szivacsot tűznek dárdavégre Kiskőrös harangoznak itt mindig az ünnep lefejezett rózsák, a forradalmak tenyérnyi térre gyűlnek s a mészárszékhez este - ami már rég nem áll — táltos parázs lovát köti a naplemente lányok jönnek, szépek a térre irigylem, a zászlót viszik szívhez érve Kékesi Gyuris István versei