Kapu, 2012. február (25. évfolyam, 2. szám)
VILÁGSZERTE - Csisztay Gizella: Hova tovább svájci magyar emigráció?
Zabolai Csekme Éva voltak az elsők, akik nemzetközi mozgalmat indítottak ellene. Christof Pan professzorral és a nyugati szakértőkkel rajtuk keresztül kerültek a határon túli magyarok kapcsolatba. Majd ’89 után tanulmányutakra került sor Dél- Tirolba. Svájcban két konferencián vettek részt, majd pedig Bécsben, az ENSZ emberi jogi konferenciáján. Mi fedeztük kint tartózkodásuk költségeit. Nem lehetett ezeket ad hoc megszervezni. A Közép-európai Népcsoportok Fórumán (KENF) Bárki Mária Éva ügyvédnő segítségével vettek részt. Ezekben a nemzetközi szervezetekben formálódtak meg a politikai követelések. B. Szabó Péter: - A rendszerváltás után az volt a cél, hogy a magyar kormány legyen a védnök. Gyakran került sor konzultációra, de 1993-ra már az akkori Antall-kormány és külügyminisztériuma peremre szorították az autonómia-követelőket. Az RMDSZ kiszorította az autonómia-követelőket, a felvidéken ugyanez történt. A Vajdaság egy külön fejezet: a VMDK még tartotta magát, de az autonomistákat itt is háttérbe szorították. 1994-től a szomszédokkal senki sem állt szóba, mígnem Komlóssy Józsefet bíztuk meg, hogy vegye fel a kapcsolatot Tabajdi Csabával. Komlóssyval a háttérben, Tabajdi Csaba kezdeményezte a MÁÉRT-et, és kezdetekben a MÁÉRT ígéretes volt, az összejövetelek jó irányba haladtak. Az utolsó nyolc év végzetesen visszavetette a magyar önrendelkezést. A második Orbán-kormány programjában mindaz szerepel, amit meg kellene tenni, de a belső gazdasági válság megoldására tett erőfeszítések kaptak benne prioritást, mert csak egy gazdaságilag erős Magyarország tudja képviselni ezeket a problémákat. Az elmúlt húsz év sok sikertelensége után nem csoda, hogy sokan kifáradtak, elhasználódtak. Húsz év távlatából a KNEF alapelvei ma is érvényesek. Elmondhatjuk, hogy ma ezt egyedül Tőkés László képviseli, a mindenkori magyar kormány segítsége nélkül... Húsz évnek kellett eltelnie, hogy Brüsszelben székely és vajdasági magyar képviselet legyen... És húsz éve nincs egy magyar hitelbank az elszakított területeken... És húsz éve javasoltuk, hogy legyen egy határon túli politikusképzést biztosító politológiai intézet, ez a mai napig nem valósult meg... Húsz év után úgy látom, hogy a magyar emigráció nem szűnt meg, és nem tért haza. Mit kezdjünk a több ezer folyamatosan kitántorgó, munkát kereső magyarral? A mi szervezeteink nem tudnak átfogni ennyi embert, ehhez a magyar kormány segítségére is szükség lenne, az emigráció nem tud a nagykövetségek segítése nélkül a naponta érkezőknek segítséget nyújtani. A Jakabffy Ernők, Tollas Tiborok kihaltak. Jól működnek a cserkészetek, az egyházak, a hétvégi magyar iskolák, de ezeknek a fenntartása és léte is veszélyben van. Van egy csúcsszervezetünk, a Nyugat-Európai Magyar Szervezetek Szövetsége, melynek elnöke a bécsi Deák Ernő, alelnökei Bihari Szabolcs és Klement Kornélék. Ők igyekeznek mindent megtenni, amit a kis létszám és a szűkös anyagi feltételek között lehet. Szennyessy László: - Én a legifjabb nemzedékhez tartozom. Egy kis túlzással azt mondhatom, hogy Böröcz József, a nagyapám, B. Szabó Péter pedig az apám nemzedéke. 1984-ben gyerekként kerültem Nagyvárad környékéről Svájcba. Nehéz volt, a nyelvet itt tanultam és azonnal kerestem a magyar közösségeket. A Svájci Magyar Ház Alapítványt hárman hozták létre tíz évvel ezelőtt. A Zürichi Magyar Egyesületet ’48-as emigránsok alapították 1864-ben. 1956 után is óriási magyar élet volt Zürichben: cserkészet, magyar bálok, magyar könyvkiadó. Az „unoka-korosztályhoz” tartozom, az 56-os generáció nem vonta be gyermekeit. Megpróbálunk ezen változtatni. Említenem kell vitéz Bozsóki Jánost, aki a közelmúltban 150 fiatalt léptetett be az egyesületbe. Hogyan lehet közösséget teremteni? Biztos, hogy minden generációt meg kell szólítani: óvoda, iskola, ifjúsági találkozók. És itt el kell mondanom, hogy a kamaszkorban kell megfogni a fiatalokat, mert ha már házasságban él és a párja idegen, akkor már nagyon nehéz. Vannak internetszakcsoportjaink, sportszakcsoportjaink, kulturális rendezvényeink, kismamaklubunk. Megpróbálunk egy jól szervezett magyar világot létrehozni. Büszkék vagyunk a baseli óvodánkra. A legnagyobb probléma, hogy 1956 óta nincs állandó helyünk, mert nem tudtunk úgy, mint pl. a stockholmi magyarok egy magyar házat létrehozni. Genfi tagunk, Mertz László épp most próbálja a legnagyobb svájci magyar könyvtárat megmenteni. 2000-ben merült fel komolyan az igény, hogy legyen egy magyar alapítvány, s 2006-ban sikerült is bejegyeztetni 160 ezer frank alaptőkével. Az alapítvány célja: minden magyar tevékenységet felkarolni, így pl. az óvodaalapítás, az anyanyelvi oktatás programja stb. Az 56-ban alakult magyar egyesületben széthúzás volt, politikai véleménykülönbségek. A mostani alapítványunk semleges, nincs, és reméljük, nem is lesz széthúzás. Csisztay Gizella *kép: DHC 840 KAPU XXV. ÉVFOLYAM