Kapu, 2012. február (25. évfolyam, 2. szám)

VILÁGSZERTE - Csisztay Gizella: Hova tovább svájci magyar emigráció?

Zabolai Csekme Éva voltak az elsők, akik nemzetközi mozgalmat indítottak ellene. Christof Pan professzorral és a nyugati szakértőkkel rajtuk keresztül kerültek a határon túli magyarok kapcsolatba. Majd ’89 után tanulmányutakra került sor Dél- Tirolba. Svájcban két konferencián vet­tek részt, majd pedig Bécsben, az ENSZ emberi jogi konferenciáján. Mi fedeztük kint tartózkodásuk költségeit. Nem lehe­tett ezeket ad hoc megszervezni. A Közép-európai Népcsoportok Fórumán (KENF) Bárki Mária Éva ügyvédnő segítségével vettek részt. Ezekben a nem­zetközi szervezetekben formálódtak meg a politikai követelések. B. Szabó Péter: - A rendszerváltás után az volt a cél, hogy a magyar kor­mány legyen a védnök. Gyakran került sor konzultációra, de 1993-ra már az akkori Antall-kormány és külügymi­nisztériuma peremre szorították az auto­nómia-követelőket. Az RMDSZ kiszorí­totta az autonómia-követelőket, a felvi­déken ugyanez történt. A Vajdaság egy külön fejezet: a VMDK még tartotta magát, de az autonomistákat itt is hát­térbe szorították. 1994-től a szomszé­dokkal senki sem állt szóba, mígnem Komlóssy Józsefet bíztuk meg, hogy vegye fel a kapcsolatot Tabajdi Csabával. Komlóssyval a háttérben, Tabajdi Csaba kezdeményezte a MÁÉRT-et, és kezdetekben a MÁÉRT ígéretes volt, az összejövetelek jó irány­ba haladtak. Az utolsó nyolc év végzete­sen visszavetette a magyar önrendelke­zést. A második Orbán-kormány program­jában mindaz szerepel, amit meg kellene tenni, de a belső gazdasági válság megol­dására tett erőfeszítések kaptak benne prioritást, mert csak egy gazdaságilag erős Magyarország tudja képviselni eze­ket a problémákat. Az elmúlt húsz év sok sikertelensége után nem csoda, hogy sokan kifáradtak, elhasználódtak. Húsz év távlatából a KNEF alapelvei ma is érvényesek. Elmondhatjuk, hogy ma ezt egyedül Tőkés László képviseli, a mindenkori magyar kormány segítsége nélkül... Húsz évnek kellett eltelnie, hogy Brüsszelben székely és vajdasági magyar képviselet legyen... És húsz éve nincs egy magyar hitelbank az elszakított terü­leteken... És húsz éve javasoltuk, hogy legyen egy határon túli politikusképzést biztosító politológiai intézet, ez a mai napig nem valósult meg... Húsz év után úgy látom, hogy a magyar emigráció nem szűnt meg, és nem tért haza. Mit kezdjünk a több ezer folyamato­san kitántorgó, munkát kereső magyar­ral? A mi szervezeteink nem tudnak átfogni ennyi embert, ehhez a magyar kormány segítségére is szükség lenne, az emigráció nem tud a nagykövetségek segítése nélkül a naponta érkezőknek segítséget nyújtani. A Jakabffy Ernők, Tollas Tiborok kihaltak. Jól működnek a cserkészetek, az egyházak, a hétvégi magyar iskolák, de ezeknek a fenntartása és léte is veszélyben van. Van egy csúcsszerveze­tünk, a Nyugat-Európai Magyar Szervezetek Szövetsége, melynek elnöke a bécsi Deák Ernő, alelnökei Bihari Szabolcs és Klement Kornélék. Ők igye­keznek mindent megtenni, amit a kis létszám és a szűkös anyagi feltételek között lehet. Szennyessy László: - Én a legifjabb nemzedékhez tartozom. Egy kis túlzással azt mondhatom, hogy Böröcz József, a nagyapám, B. Szabó Péter pedig az apám nemzedéke. 1984-ben gyerekként kerül­tem Nagyvárad környékéről Svájcba. Nehéz volt, a nyelvet itt tanultam és azonnal kerestem a magyar közössége­ket. A Svájci Magyar Ház Alapítványt hárman hozták létre tíz évvel ezelőtt. A Zürichi Magyar Egyesületet ’48-as emig­ránsok alapították 1864-ben. 1956 után is óriási magyar élet volt Zürichben: cserkészet, magyar bálok, magyar könyvkiadó. Az „unoka-korosztályhoz” tartozom, az 56-os generáció nem vonta be gyermekeit. Megpróbálunk ezen vál­toztatni. Említenem kell vitéz Bozsóki Jánost, aki a közelmúltban 150 fiatalt léptetett be az egyesületbe. Hogyan lehet közösséget teremteni? Biztos, hogy minden generációt meg kell szólítani: óvoda, iskola, ifjúsági találkozók. És itt el kell mondanom, hogy a kamaszkorban kell megfogni a fiatalokat, mert ha már házasságban él és a párja idegen, akkor már nagyon nehéz. Vannak internetszakcsoportja­ink, sportszakcsoportjaink, kulturális rendezvényeink, kismamaklubunk. Megpróbálunk egy jól szervezett magyar világot létrehozni. Büszkék vagyunk a baseli óvodánkra. A legnagyobb problé­ma, hogy 1956 óta nincs állandó helyünk, mert nem tudtunk úgy, mint pl. a stockholmi magyarok egy magyar házat létrehozni. Genfi tagunk, Mertz László épp most próbálja a legnagyobb svájci magyar könyvtárat megmenteni. 2000-ben merült fel komolyan az igény, hogy legyen egy magyar alapítvány, s 2006-ban sikerült is bejegyeztetni 160 ezer frank alaptőkével. Az alapítvány célja: minden magyar tevékenységet fel­karolni, így pl. az óvodaalapítás, az anyanyelvi oktatás programja stb. Az 56-ban alakult magyar egyesületben széthúzás volt, politikai véleménykü­lönbségek. A mostani alapítványunk semleges, nincs, és reméljük, nem is lesz széthúzás. Csisztay Gizella *kép: DHC 8­40 KAPU XXV. ÉVFOLYAM

Next