Kapu, 2013. augusztus (25. évfolyam, 8. szám)
KULTÚRA - Furkó Zoltán: Fent és lent
13. könyvek nem fogynak, a pártos hatalomnak sikerült kiiktatni az egykori írófejedelmet a köztudatból. Ekkor valakinek remek ötlete támadt, szép borítót terveztetett, színes festmény-reprodukciókkal, így aztán nagy örömükre meglódult a könyvek forgalma. Illés Endre értékelte a vele rokon törekvéseinket a Rádióban és a Televízióban, s az évek során valódi baráti kapcsolat alakult ki köztünk, ezt dokumentálják nekem dedikált könyvei és baráti levelei. Ismerve elfoglaltságát, többször, amikor benn jártam a körúti szerkesztőségben, mint külső sorozatszerkesztő, nem jeleztem ottlétem. Olyankor mindig küldte a titkárnőjét, s ő behívott a főnöke szobájába, aki kedvesen megrótt, hogy nem kerestem, majd a világ folyásáról hosszan elbeszélgettünk, miközben szertartásszerűen odament hatalmas íróasztala elülső rekeszéhez és elővett egy üveg Johnnye Walkert, amiből szorgalmasan töltött. Mindez a hatalmas megtiszteltetés igazi örömet jelentett, de ugyanakkor feszélyezett is, mert a szigorú, nagytekintélyű igazgató kivételezése szerény személyem iránt, látható irigységet keltett munkatársaiban. S ez még nyomasztóbb volt, hiszen Endre /ahogy közeli barátai hívták/ beavatott abba is, hogy ki az, aki előtt egy őszinte szót sem szabad kiejteni, mert jelenti valahová. A benne uralkodó életérzést, a szülőföld olthatatlan szeretetét, különösen akkor éreztem, amikor a Televízióban sikerült kiharcolni, hogy a Felvidéken forgassuk műsorom, a Szép Szó különszámát. A hírt nagy lelkesedéssel fogadta, s kiadói íróasztalán gyors vázlatot készített azokról a helyekről, amelyeket feltétlenül meg kellene örökíteni. Hívtam, tartson velünk. Túlságosan is sokat tudok az ottani világról, nagyon fájdalmas lenne az emlékeimben élő helyek helyszíni tapasztalása, majd te beszámolsz utatokról és remélem, megmutatod a helyszíni felvételeket még a vágás előtti- mondta. A fiatalságát felidéző a tájak és műemlékek szépségét ecsetelő kiadói beszélgetéseink után, indulásunk előtt, még levelet és könyvcsomagot is kaptam tőle. Ennek a levélnek hasonmás közlését fontosnak tartom, mert rávilágít gondolatainak mélységére és arra, hogy ő is a haza, a magyar élet letéteményese volt, mint egykori barátja és író társa, Herczeg Ferenc és Márai Sándor. A kommunista párthatalom Herczeg Ferencet rögtön a háború után eltiporta, Márai 48-ban kénytelen emigrációba vonulni. Illés Endre akkor lett a rendszer áldozata, mikor úgy látta, hogy elérkezett az idő a Révai Lexikon újranyomására. A sorozatot az akkor még élő közszellem felkarolta és kétszázezren fizették elő. Aczél György és az ortodox pártvezetés nem tűrte a lexikon történelmi szemléletét, másrészt az utódállamok tartottak attól, hogy a kötetekben minden helységnév megtalálható a Nagy-Magyarország egykori területéről. Ebben az esetben különösen feltűnő volt, amit egyébként addig is sejthettünk, hogy mennyi idegen ügynököt küldtek át, akik zsíros itteni állami posztokon szolgálták a szomszédos országok érdekeit, de az elnyomó hatalommal és az önös érdekeket mindenekfölött előtérben tartó erőkkel azonnal közös nevezőt találtak. A pártcézár behívatta a Szépirodalmi Kiadó igazgatóját, tiszteletlenül ordibált vele, és azonnali hatállyal bezúzatta az első kész kötetet, megelőzve a külföldön tartózkodó kultuszminiszter közbelépését, aki erdélyi származása révén is, támogatta a kiadást. A szomorú következmény: Illés Endre stroke-ot szenvedett, megbénult és hamarosan meghalt, a kiadó pedig tönkrement. A hatalom számára túlerősödött Szépirodalmi Kiadóval így sikerült leszámolni, s tapasztalhattuk, hogy soron következett az Akadémiai Kiadó, a diktatúra immáron együtt diadalmaskodott a kisantanttal. Herczeg Ferenc neve irodalmi körökben akkor kezdett ismertté válni, amikor egy véletlen incidens országszerte szenzációs csengésűvé tette. 1887-ben egy táncmulatságon két katonatiszt súlyosan megbántott egy lánykát. A jogszigorló ereiben felforrt a vér és provokálta a két tisztet. A párbaj tragikus kimenetelű volt, az első ellenfelét olyan súlyosan találta megvágni, hogy elvérzett a helyszínen, ettől a második ellenfél annyira megrémült, hogy nem mert kiállni. Ez a tragikus eset sorsdöntő volt Herczeg életében. A párbaj hősének bíróság előtt kellett számot adni véletlen cselekedetéről; először két évre, majd a felsőbb bíróság hat hónapra ítélte halált okozó párbaj vétségéért. Herczeg eközben, mint novellaíró, már nemcsak a Pesti Hírlapban, de a Hétben is feltűnést keltett. Büntetését 1889-ben töltötte ki a váci államfogházban. Ezt az időt arra használta, hogy regényt írjon a Singer és Wolfner cég Egyetemes Regénytár pályázatára. A díj ezer aranyforint volt. A huszonhat éves államfogoly megírta a Fenn és lenncímű regényét, és útjára engedte. A bírálók Mikszáth Kálmán és Benedek Elek voltak. Midőn Benedek elolvasta a kéziratot, így kiáltott fel: „Ez aztán a regény!” A kiadó megvette a regényt, és a következő évben megjelent, immár Herczeg Ferenc néven, s a könyvet édesanyjának ajánlotta. A könyvnek nagy sikere volt, a szerzőt a Budapesti Hírlap novellaírónak szerződtette, a főszerkesztő Rákosi Jenő ötven forintjával fizeti a vasárnaponként megjelenő tárcanovellákat. Herczeg jó iskolába került, a Budapesti Hírlap a harmadik magyar lap volt, amely Kossuth Pesti Hírlapjának és Kemény Zsigmond Pesti Naplójának példájára nem elégedett meg azzal, hogy a közönség újdonságszomját kielégítse, vagy egy politikai pártnak hangos és elfogult szócsöve legyen, hanem ideális nagy nemzeti célokat tűzött ki magának, amit olvasóközönségével el is tudott fogadtatni. ELTIPORT MAGYAR TÖREKVÉSEK „Herczeg Ferenc személyisége és írói fellépése a múlt és jelen sajátos egymásra találása, bizonyára ez magyarázza robbanásszerű sikereit is. Már az első könyveiben magyar ember beszél magyar emberhez, mindegy, hogy miről, mellékes, hogy egyelőre még Jókai hangját is halljuk, hogy még egy kis idegen zamat érzik stílusán, nem baj: a fontos az, hogy az író eszejárása, gondolatvilága és erkölcsi légköre magyar”írta róla Surányi Miklós. Herczeg írók és politikusok nélkülözhetetlen barátja lett. Márai Sándor 1988-ban egy beszélgetésben jelentősnek értékelte irodalmi munkásságát, mint ember, s mint férfi pedig szerinte olyan volt, akinek szava többet ért a pecsétes írásnál. Folyóirata az Új Idők a magyar középosztályt szellemi táplálékkal látta el, szüleink lelkesen olvasták novelláit és regényeit is. Velem együtt sok iskolás is fellelte és lelkesen olvasta apáink könyvei között elegáns, díszes kötésű könyveit. Itt most értelmetlen dolog lenne azzal próbálkozni, hogy hatalmas irodalmi munkásságát és a magyarság érdekében kifejtett politikai pályafutását részleteiben értékeljük. Napjainkban igen örvendetes, hogy fontos művei sorra jelennek meg, és a Bookline keresőjén is, fellelhetők régebbi példányai, a Lázi Kiadó és a Kráter pedig rendszeresen nyomatja újra könyveit. Azt viszont