Kapu, 2013. augusztus (25. évfolyam, 8. szám)

VILÁGSZERTE - Tófalvi Zoltán: Moyses Márton tűzhalála

VILÁGSZERTE „átkeresztelése” azért is bántó és egyene­sen fájdalmas, mert sem a magyar politi­kai foglyok körében, sem a világtörténe­lemben nem tudok a Moyses Mártonéhoz hasonló analógiát: azért, hogy ne tudjanak belőle terhelő vallo­mást kicsikarni, hogy visszavonhassa a korábban erőszakkal kicsikart vallomá­sokat, a börtönben levágta a nyelvét! Ennek a fiatalembernek mondják, írják, ejtik tévesen a keresztnevét! Miféle átok, tudatlanság ül rajtunk? Tudom, turáni átok nincs, csak információhiány, bizony, bizony tudatlanság! Az, aki meg­fogalmazta az MTI tudósítását, ha elol­vasná Moyses Márton három rabtársá­nak vallomását, soha többé nem írná le, hogy Mózes Márton és nem Moyses Márton követte el mindezt! A név szent, senkinek nincs joga átírni, átke­resztelni, mert akkor az érintettet meg­fosztja egyéniségétől, személyiségétől. A kolozsvári börtön 10-es számú cellájá­nak rabjai, Todoran Gheorghe, Jakab Pál, Popa loan aprólékosan beszámoltak arról: Moyses Márton 1962. szeptember 28-án hogyan vágta le a nyelvét. Popa loan vallomása szerint 1962. szeptember 25-én Moyses Márton felmászott az ablak melletti ágyába, „a nyelvéhez kötött zsinórral megpróbálta megfojtani magát. Nem tudta megfojtani magát, mert a fogdabeliek ráugrottunk”. „Szeptember 28-án 12 óra 05 perckor ebédeltünk, ezután (Moyses) az ablak melletti ágyában foglalt helyet, mellette Todoran elítélt a zubbonyát mosta, Jakab (Pál) elítélt pedig a padon ült. Én felmásztam az ágyra, mert engedélyem volt erre, mert szívbeteg vagyok. Miután Todoran Gheorghe elítélt befejezte a Zubbonymosást, leült az ajtó melletti ágyra, és enni kezdett. Ezalatt Mózes­­sic! Innen vette az MTI-tudósító a Mózes keresztnevet?) M(árton) elítélt felmászott az ágy szélére, ezt látva Jakab és Todoran elítéltekre kiáltottam, hogy mit csinál ez a bolond (sic!) Mózes M. Ebben a pillanatban nevezett elítéltek nekiszöktek, de addigra ő (Moyses Márton - T. Z.) a zsineget a nyelvéhez és az ágy széléhez kötötte.” Szabályosan levágta a nyelvének egy darabját. Akadt orvos, aki érzéstelenítő nélkül vissza­­varrta a levágott nyelvdarabot!!?? Még aznap, 1962. szeptember 28-án dr. Ionescu Ileana börtönorvos — a börtön­parancsok jóváhagyásával - Moyses Mártont beutalta a kolozsvári 1-es számú sebészeti klinikára, a következő szöveg kíséretében: „Moyses Márton 21 éves beteget cémaszállal levágott nyelv­vel Önökhöz küldjük. A cémaszál még a sebben van. Kérjük, a sebből eltávolíta­ni.” Tisztelt keresztnév-félrehallók, elferdítők: tessenek hasonló példát említeni a világ politikai foglyainak egyetemes történetéből!! Moyses Márton méltó arra, hogy Jan Palachkal, Bauer Sándorral egy sorban említsük, minden névátkeresztelés, félrehallás nélkül! Példaképe: Jan Palach volt. Moyses Márton tette elkövetésekor nem volt bolond - ahogyan cellatársai a fog­lárok parancsára, megfélemlítésére nyi­latkoztak -, ugyanolyan tudatosan követte el tettét, mint amikor 1970. február 13-án Brassó főterén odakötözte magát a fenyőfához, benzinnel leöntöt­te, majd felgyújtotta önmagát! Elképzelni is szörnyű, hogy ezt követően milyen iszonyatos szenvedésen ment át! A baróti kórházban a Szekuritáté szigo­rú felügyelete mellett hatvan egység vért adtak neki, hogy vallatni tudják: kik állnak a „szervezkedés” mögött, kinek, kiknek a biztatására követte el a tettét. Három hónapig embertelen kínokat élt át, 1970. május 13-án hunyt el a baróti kórházban. Haláláig beszéd­hibás maradt, hiszen a levágott nyelvda­rab rosszul forrt vissza. A korabeli csea­­usiszta hírzárlatra jellemző, hogy csupán a brassói román nyelvű napilap közölt egy eldugott hírt: „Egy skizofrén öngyil­kosságot kísérelt meg Brassó főterén, de már túl van minden életveszélyen.” Ma is rejtély: több százan látták a fáklyaként lobogó Moyses Mártont Brassó főterén, de senki nem tájékoztatta sem a Szabad Európa Rádiót, sem a BBC-t, sem az Amerika Hangját! Negyvenhárom év távlatából nem­csak a keresztnevét írják hibásan, hanem az emlékét is besározzák. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnáziumban, amikor a dokumen­tumfilmet forgattuk, kiderült, csak az a tabló hiányzik, amelyen Moyses Márton fényképe is látható. Brassó főterén a prefektúra belügyis őre el akart zavarni - „Itt filmezni nem lehet!” - kiáltotta, amikor elmondtuk: a mártírhalált halt Moyses Mártonról forgatunk dokumen­tumfilmet. Természetesen­­ ennyit vál­tozott a világ - a fenyegetését nem vet­tük figyelembe. Minden bizonnyal az Olvasók is egyetértenek velem: nem bagatell ügy Moyses Márton nevének elferdítése, amikor 1970-ben nemcsak egy kiváló tehetség életét törték derékba, akit megalázásként arra kényszerítettek, hogy a helyi kollektív gazdaságban dol­gozzon, csak rendőri engedéllyel hagy­hatta el a szülőfaluját, akinek azt a négy versét, ami megmaradt, tanítani kelle­ne. Ugyanaz a forradalmi láz, lendület érhető tetten, mint az említett Gérecz Attila verseiben. Mennyire aktuálisak a Holnap forradalom című versének sorai: „Le sem töröljük, hogyha szemközt köpnek, Meg sem is rándulunk, hogyha arcul ütnek. Ha rá nem döbbenünk, vérünk nem is lázad: Emberségünkön tett legnagyobb gyalázat. (...) Minden leírt szavam Előfába eleven oltás. Ma esztelen sikoltás, Holnap forradalom. K(olozs­ v(ár), 960. Moyses Márton” Már csak ezekért, a 19 éves korában papírra vetett verssorokért is minél hamarabb közölnöm kell Moyses Márton golgotajárásának hiteles doku­mentumokkal bizonyított történetét! Természetesen, név szerint közlöm a besúgók teljes névsorát, akik közül egyik talán Debrecenben „múlatja az időt”. Sikerült megtalálnom a halottnak hitt vádlott-társát, Bíró Benjámint, aki Orosházán él, és minden bizonnyal senki nem tudja róla, mekkora hőstettet hajtott végre, amikor 1956. november 11-én Józsa Csabával átszökött a román­magyar határon, hogy segítsék a magyar forradalmárokat. Azt is tudom, hogy az erdélyi, romá­niai ötvenhatosok helytállásáról, a számarányukhoz viszonyítva a magyar­­országinál nagyobb véráldozatáról (az Illyés Gyulának tulajdonított remeklé­sével szólva: „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát” legelőször az erdélyiek hallották meg!) 2007-ben elindított 10, egyenként 750-800 olda­las kötet-sorozatom (megjelent öt kötet) sem hiábavaló: a sorozat segít a trianoni tragédiához vezető mulasztá­sok, végzetes bűnök megértésében, a történész szakma és az Olvasó pedig világosabban látja az „erdélyi kérdés” kialakulását, akuttá válását, és a megol­dást sürgető - teljességre törekvően - magyar, román, szász kezdeményezése­ket, terveket, tervezeteket, valamint a nagyhatalmak Erdéllyel kapcsolatos elképzeléseit.

Next