Kapu, 2013. augusztus (25. évfolyam, 8. szám)
VILÁGSZERTE - Tófalvi Zoltán: Moyses Márton tűzhalála
VILÁGSZERTE „átkeresztelése” azért is bántó és egyenesen fájdalmas, mert sem a magyar politikai foglyok körében, sem a világtörténelemben nem tudok a Moyses Mártonéhoz hasonló analógiát: azért, hogy ne tudjanak belőle terhelő vallomást kicsikarni, hogy visszavonhassa a korábban erőszakkal kicsikart vallomásokat, a börtönben levágta a nyelvét! Ennek a fiatalembernek mondják, írják, ejtik tévesen a keresztnevét! Miféle átok, tudatlanság ül rajtunk? Tudom, turáni átok nincs, csak információhiány, bizony, bizony tudatlanság! Az, aki megfogalmazta az MTI tudósítását, ha elolvasná Moyses Márton három rabtársának vallomását, soha többé nem írná le, hogy Mózes Márton és nem Moyses Márton követte el mindezt! A név szent, senkinek nincs joga átírni, átkeresztelni, mert akkor az érintettet megfosztja egyéniségétől, személyiségétől. A kolozsvári börtön 10-es számú cellájának rabjai, Todoran Gheorghe, Jakab Pál, Popa loan aprólékosan beszámoltak arról: Moyses Márton 1962. szeptember 28-án hogyan vágta le a nyelvét. Popa loan vallomása szerint 1962. szeptember 25-én Moyses Márton felmászott az ablak melletti ágyába, „a nyelvéhez kötött zsinórral megpróbálta megfojtani magát. Nem tudta megfojtani magát, mert a fogdabeliek ráugrottunk”. „Szeptember 28-án 12 óra 05 perckor ebédeltünk, ezután (Moyses) az ablak melletti ágyában foglalt helyet, mellette Todoran elítélt a zubbonyát mosta, Jakab (Pál) elítélt pedig a padon ült. Én felmásztam az ágyra, mert engedélyem volt erre, mert szívbeteg vagyok. Miután Todoran Gheorghe elítélt befejezte a Zubbonymosást, leült az ajtó melletti ágyra, és enni kezdett. Ezalatt Mózessic! Innen vette az MTI-tudósító a Mózes keresztnevet?) M(árton) elítélt felmászott az ágy szélére, ezt látva Jakab és Todoran elítéltekre kiáltottam, hogy mit csinál ez a bolond (sic!) Mózes M. Ebben a pillanatban nevezett elítéltek nekiszöktek, de addigra ő (Moyses Márton - T. Z.) a zsineget a nyelvéhez és az ágy széléhez kötötte.” Szabályosan levágta a nyelvének egy darabját. Akadt orvos, aki érzéstelenítő nélkül visszavarrta a levágott nyelvdarabot!!?? Még aznap, 1962. szeptember 28-án dr. Ionescu Ileana börtönorvos — a börtönparancsok jóváhagyásával - Moyses Mártont beutalta a kolozsvári 1-es számú sebészeti klinikára, a következő szöveg kíséretében: „Moyses Márton 21 éves beteget cémaszállal levágott nyelvvel Önökhöz küldjük. A cémaszál még a sebben van. Kérjük, a sebből eltávolítani.” Tisztelt keresztnév-félrehallók, elferdítők: tessenek hasonló példát említeni a világ politikai foglyainak egyetemes történetéből!! Moyses Márton méltó arra, hogy Jan Palachkal, Bauer Sándorral egy sorban említsük, minden névátkeresztelés, félrehallás nélkül! Példaképe: Jan Palach volt. Moyses Márton tette elkövetésekor nem volt bolond - ahogyan cellatársai a foglárok parancsára, megfélemlítésére nyilatkoztak -, ugyanolyan tudatosan követte el tettét, mint amikor 1970. február 13-án Brassó főterén odakötözte magát a fenyőfához, benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát! Elképzelni is szörnyű, hogy ezt követően milyen iszonyatos szenvedésen ment át! A baróti kórházban a Szekuritáté szigorú felügyelete mellett hatvan egység vért adtak neki, hogy vallatni tudják: kik állnak a „szervezkedés” mögött, kinek, kiknek a biztatására követte el a tettét. Három hónapig embertelen kínokat élt át, 1970. május 13-án hunyt el a baróti kórházban. Haláláig beszédhibás maradt, hiszen a levágott nyelvdarab rosszul forrt vissza. A korabeli cseausiszta hírzárlatra jellemző, hogy csupán a brassói román nyelvű napilap közölt egy eldugott hírt: „Egy skizofrén öngyilkosságot kísérelt meg Brassó főterén, de már túl van minden életveszélyen.” Ma is rejtély: több százan látták a fáklyaként lobogó Moyses Mártont Brassó főterén, de senki nem tájékoztatta sem a Szabad Európa Rádiót, sem a BBC-t, sem az Amerika Hangját! Negyvenhárom év távlatából nemcsak a keresztnevét írják hibásan, hanem az emlékét is besározzák. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnáziumban, amikor a dokumentumfilmet forgattuk, kiderült, csak az a tabló hiányzik, amelyen Moyses Márton fényképe is látható. Brassó főterén a prefektúra belügyis őre el akart zavarni - „Itt filmezni nem lehet!” - kiáltotta, amikor elmondtuk: a mártírhalált halt Moyses Mártonról forgatunk dokumentumfilmet. Természetesen ennyit változott a világ - a fenyegetését nem vettük figyelembe. Minden bizonnyal az Olvasók is egyetértenek velem: nem bagatell ügy Moyses Márton nevének elferdítése, amikor 1970-ben nemcsak egy kiváló tehetség életét törték derékba, akit megalázásként arra kényszerítettek, hogy a helyi kollektív gazdaságban dolgozzon, csak rendőri engedéllyel hagyhatta el a szülőfaluját, akinek azt a négy versét, ami megmaradt, tanítani kellene. Ugyanaz a forradalmi láz, lendület érhető tetten, mint az említett Gérecz Attila verseiben. Mennyire aktuálisak a Holnap forradalom című versének sorai: „Le sem töröljük, hogyha szemközt köpnek, Meg sem is rándulunk, hogyha arcul ütnek. Ha rá nem döbbenünk, vérünk nem is lázad: Emberségünkön tett legnagyobb gyalázat. (...) Minden leírt szavam Előfába eleven oltás. Ma esztelen sikoltás, Holnap forradalom. K(olozs v(ár), 960. Moyses Márton” Már csak ezekért, a 19 éves korában papírra vetett verssorokért is minél hamarabb közölnöm kell Moyses Márton golgotajárásának hiteles dokumentumokkal bizonyított történetét! Természetesen, név szerint közlöm a besúgók teljes névsorát, akik közül egyik talán Debrecenben „múlatja az időt”. Sikerült megtalálnom a halottnak hitt vádlott-társát, Bíró Benjámint, aki Orosházán él, és minden bizonnyal senki nem tudja róla, mekkora hőstettet hajtott végre, amikor 1956. november 11-én Józsa Csabával átszökött a románmagyar határon, hogy segítsék a magyar forradalmárokat. Azt is tudom, hogy az erdélyi, romániai ötvenhatosok helytállásáról, a számarányukhoz viszonyítva a magyarországinál nagyobb véráldozatáról (az Illyés Gyulának tulajdonított remeklésével szólva: „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát” legelőször az erdélyiek hallották meg!) 2007-ben elindított 10, egyenként 750-800 oldalas kötet-sorozatom (megjelent öt kötet) sem hiábavaló: a sorozat segít a trianoni tragédiához vezető mulasztások, végzetes bűnök megértésében, a történész szakma és az Olvasó pedig világosabban látja az „erdélyi kérdés” kialakulását, akuttá válását, és a megoldást sürgető - teljességre törekvően - magyar, román, szász kezdeményezéseket, terveket, tervezeteket, valamint a nagyhatalmak Erdéllyel kapcsolatos elképzeléseit.