Kapu, 2013. november - december (25. évfolyam, 11-12. szám)
INTERJÚ-RIPORT-DOKUMENTUM - Sipka Tamás: Krúdy a biedermeierbe csomagolt bomba
Borzongva hallgattam barátom, tanítóm, Brády Zoltán beszélget a Kéhli vendéglő előtt botorkálva. „Képzeld el, Krúdyt már nem szolgálták ki! Nem volt már több hitele. Egy asztalt tettek a két ajtó közé, s ott ült tüntetőleg óraszám az üres asztalnál...hátha valaki megszánja, és fizet neki egy fröccsöt.Volt, aki fizetett, mert híres írónak tartották.” Barátom is egy kőhajításra lakott a Kéhlitől. Csak őt még kiszolgálták. Bár villanyát, az akkor még fiatal újságírónak, neki is kikapcsolták kis időre a Kiscelli utcában. A rémtörténetnek, úgy is, mint irodalmi adalék felidézésének, jó negyvenvalahány éve már. S akkor még a Kéhlinek sem volt nimbusza, mint ahogyan Krúdy Gyula sem volt divatban. Nem is tanították középiskolában. Most meg születése 135-ik, halála 80-ik évfordulóján Emlékév rendeztetett. Hajózni szükséges, ölni nem muszáj Idézte a navigare necesse est, vivere non est necesse, Krúdy szerette ókori szállóigét Bús Balázs, Óbuda polgármestere a Szindbád szobor avatásán. A Fő téren a Városháza és a Postakocsi étterem közötti terített bronz asztalnál még le is lehet ülni egy képzeletbeli fröccsre a bronz Szindbád-Krúdy mellé. (Krúdy fröccs: kilenc deci rizling, deci szóda.) Az október 21-i születésnapi szoboravatás lényegében Krúdy-év záróakkordja volt. Az önkormányzati indíttatású emlékévre még Krúdy-negyed is nyílt. Óbuda belvárosában az Óbudai Társaskör, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Kéhli Vendéglő, valamint a Mókus Sörkert és Étterem szövetkezett a kulturális és gasztronómiai programokra. Sajátságos, de a Zichy kastélyban lakozó Petőfi Irodalmi Múzeum részleg meglehetős kuka volt a sodorban... Való, hogy Gyuszi bácsi élete csak utolsó három évét élte Óbudán. De micsoda három év! Irodalomtörténészek és statisztikusok - vegyesen - csámcsoghatnak rajta. (Utóbbiak, hogy hányféle szóval rótta tele tollal a papírlapokat éjszakánként, utálva az írógépet.) Persze, hogy megjelentek már kötelező, és tiszteletreméltó törekvések, hogy ismerjük meg Krúdyt. Talán inkább a vágyakról szóló kivetülések voltak. Török Tamás rádiórendező nagylemeze, a Krúdy-fantázia éppúgy jól játszik a Fantáziával, mint Huszárik Zoltán Szindbád mozifilmje a rusztikus szeceszszióval. Hogy szuggesztív médiumnak mindketten Latinovits Zoltánt választották, ’hát istenkém! Telitalálat. Halálát is láttatva annak, ki kóbor szekéren, ismerősen járó lóval kereng szeretőtől szeretőig, hogy egy se temesse. A Hajós életében nem akart, holtában pedig már nem tudott kikötni. Nem csoda, mint Szindbád is mondja: „nem szerettem senkit, csak a saját hiúságomat.” De közben Bús Balázs, az egyik legjobb budai polgármester — látszik, hogy ferenceseknél maturált, Esztergomban teológiára is járt - folytatja emlékezését: „Abból a Magyarországból jött, amelyet nem láthatunk többé viszont, amely Magyarországon éppen olyan életkérdés volt az irodalom ügye, mint akár a mindennapi kenyér. Azaz fontosabb volt az irodalom a kenyérnél is, mert kenyér, jóllakásig jutott mindenkinek: az irodalom a hétköznapok csemegéje volt, amelyet sűrűn kellett fogyasztani, hogy az ember harmóniában maradhasson a hangulataival.” Hozzá is fűzi, ezt Brúdy bár a nagy baráthoz, Bródyhoz írta, de magának és magáról szól. Valóban erős barátság kötötte Bródyhoz. Ki „magyar Zolaként” is hatással volt rá. Bródy Sándor vagy a Nap lovagja címen meg is írta életrajzát. Erről 1927-ben egy interjúban így beszélt: "Nem volna teljes, ha csak így mondanám: Bródy Sándor életrajzát a magam örömére írom, hanem így kell mondanom: a magam bíztatására is. Mert engem manapság éppen az a Bródy vonz, akit ötvenéves korában legjobb korúnak láttam és a legünnepeltebb írónak ismertem (....) Még ma sem ismerik INTERJÚ RIPORT-DOKUMENTUM Sipka Tamás Krúdy, a biedermeierbe csomagol bomba Mindenütt voltam, bálban és temetésen, erdőben és vízparton, bűnben és erényben. KAPU XXV. ÉVFOLYAM