Kapu, 2014. január (26. évfolyam, 1. szám)

KULTÚRA - Hábel György: Hol temették el Petőfi Sándort?

ben részesíteni, sebeiket bekötözni. Gondozta a nehéz sebesülteket, akiket azonnal védett helyre, hátra vitetett ko­csikon Fehéregyháza községbe. A valódi ütközet úgy délután 1 óra fe­lé kezdődött meg. Nagyon lassan haladt előre a cári és a császári katonaság, mert az oroszok nem szívesen harcoltak, s le­hetőleg ki is kerülték a nagyobb összeüt­közést, és át is kiabáltak a magyar hon­védekhez, hogy “menjetek haza, mi nem akarunk harcolni!” Úgy 3 óra körül egyszerre nagy zűrza­var támadt, mert a segesvári szászok a városkapun át a Nagyküküllő folyó part­ját benőtt fűzfabokrok védelme alatt az ellenséget a székely honvédek hátába vezették. Ez Fehéregyháza község nyuga­ti részén történt, ahol a Nagyküküllő fo­lyón átjáró híd is van, és a honvédek jobbszárnyát bekerítették. Ott szónokolt Petőfi Sándor is és ott látták utoljára. Ott látta apám utoljára, Fehéregyháza község szélén, amikor Pe­tőfi felemelt, villogó fényes karddal a harcos honvédek közé rohant, és az a sa­rok, ahol Petőfi is harcolt, pillanatok alatt be lett kerítve az ellenséges szászok által. Tehát ott esett el Petőfi Sándor híres magyar költő, honvédőrnagy is 1849. július 31-én délután 4 órakor. Ott lehelte ki drága lelkét 1030 magyar a haza védelmében. Az elesett honvédek Fehéregyháza nyugati részén egy közös sírban vannak eltemetve. Zeyk Domonkos honvédtá­bornok is Fehéregyháza felső részén, kü­lön sírban lett eltemetve, aki egymaga küzdött harminc kozák ellen. Lüders, ki bámulva látta hősiességét, élve akarta elfogatni. “Zeyk Domonkos meghal, de rab nem lesz soha!” kiáltott a hős, és fő­be lőtte magát. A véres küzdelem után a honvédek az átkaroló ellenségen áttörték magukat és a héjjasfalvi hegyek felé vonultak el, ahol Bem tábornok várta őket, és az éj leple alatt Szeben felé meneteltek. Az ellenségnek is nagy vesztesége volt, annyira, hogy délután 4 óra körül vége volt a harcnak, és a honvédeket az el­lenség ezért nem üldözte. A honvédek Bem tábornokkal mentek, és másnap délelőtt már elfoglalták Nagyszebent, mert ott az oroszok kevés őrséget hagy­tak. A szintén lengyel Dembinszky had­teste a császári osztrák csapatokkal szemben a temesvári csatát 1849. au­gusztusában elvesztette, ez volt a sza­badságharc utolsó, de katasztrofális csa­tája. Ezek után már nem volt más lehe­tőség, mint a maradék 30 ezer fővel to­vább harcolni és mind elveszni, vagy le­tenni a fegyvert, nem az osztrákok, ha­nem az oroszok előtt. Világosnál került erre sor, ezért árulónak minősítette a közvélemény Görgeyt. Bem tábornokot honvédei elkísérték a határig, nehogy útközben elfogják és Görgeyék átadják az osztrákoknak, mert Bem tábornok azt mondta apámnak, hogy neki csak egy feje van, és azt nem adja Görgeynek, mert ő már tudta, hogy mi lesz Világos­nál. A határon elbúcsúzott a honvédek­től, és elment Törökországba, ott a ro­mán határon török lovastisztek várták, mert akkor Románia török fennhatóság alatt állott. Azt mondta a tiszteknek, hogy a legénységet nagy becsülettel kí­sérjék a hazájukba, és azután mindenki igyekezték menteni az életét. (Az orosz cár a befogadott lengyel tábornokok mi­att avatkozott be a magyar szabadság­­harcba, mert attól tartott, hogy győzel­münk esetén az orosz uralom alá került lengyel tartományt Bem és Dembinszky felszabadítja. Ezért volt jobb, hogy ezek a lengyelek Törökországba menekültek. Kossuth nagy tévedése a lengyel tábor­nokok befogadása. Jobb lett volna a győztes tavaszi hadjáratunk során a csá­szárral kiegyezni. Kossuth nem mérte fel jól a stratégiai helyzetünket, ezért kö­vetkezett be szabadságharcunk kataszt­rófája. H.Gy. megjegyzése:) Apám átment a Kárpátokon Bukovi­nába, majd Lengyelországba, és ott falu­ról falura járva gyógyította a betegeket. A '48-as felkelő harcosok 1852. évben kegyelmet kaptak, és azután nem üldöz­ték őket. Apám visszatért Háromszék megyébe nővéréhez, Farkas Józsefné Simonfy Borbála (Biri néni) református papnéhoz, és Nagyajtán nyitott egy or­vosi rendelő helyiséget, közel Sepsiszentkirályhoz. Pár évig ott műkö­dött, és onnan Erdővidék központjába, Bárót mezővároshoz tartozó 22 székely­magyar községbe lett megválasztva kör­orvosnak. Az alább felsorolt községek tartoztak a kerületébe: Bárót, Bibarcfalva, Kisba­con, Hermány, Nagybacon, Szárazajta, Középajta, Nagyajta, Bölön, Apáca, Ür­­mös, Ágostonfalva, Miklósvár, Köpecz, Felsőrákos, Vargyas, Száldobos, Füle, Bardóc, Olasztelek, Dobos, Alsórákos. Ide tartozott még a nagybaconi rézbánya a Hargita hegység lábánál, a fülei vas­ércbánya és a köpeci kőszénbánya, to­vábbá akkor épült a Kolozsvár-Brassó vasútvonal, mintegy 400 kilométer hosszúságban. A vasúti munkásoknak szintén az or­vosa volt Alsórákostól Bölönig, úgy 20- 25 kilométer hosszúságban a vasútvonal mentén. 1878-ban a Nagy- és Kishomoród folyó mentében Udvarhely megyei községek járásához járási orvos­nak lett megválasztva Homoródoklánd központtal." Ákos bácsi azt írta le a családi króni­kájában, amit gyerekfejjel hallott édes­apjától. Mivel Petőfi a segesvári csatában va­lóban részt vett, és "élve" nem került ki onnan a visszavonuló honvédek sorai­ban, ezért korábbi években írt verse alapján, amely közismert volt már, (ágy­ban párnák közt nem, inkább a csataté­ren) ez szép megható jóslatnak tekinte­tő. Ezért terjedt el oly gyorsan a magyar közvéleményben, hogy Segesváron hős­ként halt meg... Az erdélyi szászok (helyesen elszászok, hisz Elszász-Lotaringiából az 1200-as években vándoroltak be Erdélybe), sose voltak magyarbarátok, mert városi ön­­kormányzatukat, polgári kiváltságaikat mindig féltették a vármegyei magyar ne­messég közigazgatási beavatkozásainak vélt veszélyeitől. 1848-49-ben is a Habsburgok Erdélyi Fejedelemségét (1687-1867) a Magyar Királyság unió­jától féltették. A Habsburg császárt és hadseregét segítették a magyar honvéd­ség ellenében. A román (oláh) paraszt­ságot is ők bíztatták a magyarok lemé­szárlására (lásd a nagyenyedi borzalma­kat 1849 januárjában)... 1940-44 kö­zött Hitler támogatói voltak. A Sors ke­gyetlenül megfizetett nekik, részben a szovjet hadifogsággal, a málenki robot­tal, a GULAG-gal, majd Ceausescu uralma idején német márka fejpénzért kivándoroltatták őket a Németországi Szövetségi Köztársaságba, s csak "hír­mondónak" maradtak kevesen az öregek közül. 800 év után visszatértek őseik szülőföldjére... Ne csodálkozzunk, hogy a szász polgár­ság, falakkal és bástyákkal körülvett egyik városa, Segesvár, a Habsburg csá­szárt támogatta, s ennek érdekében a vá­roskapun át az orosz katonák egy részét a magyar honvédek hátába vezették. Ez döntötte el a csata kimenetelét, ezért vesztettük el azt. A szászok azonban nem katonaként támadták hátba a magyar honvédeket. Ez téves visszaemlékezés Ákos bácsi krónikájában. És ez teszi ezt a leírást bizonytalanná. Ugyanis, ha való­ban szászok fogták volna körbe Petőfi Sándort, akkor élve, vagy halva, át kel­lett volna a császárnak adják, de erre nem került sor! Simonfy Sámuel honvédorvos csak azt látta, hogy Petőfi ellenséges gyű­rűbe került, de nem látta Petőfit se hol­tan, se fogolyként elvezetve... Pedig ez az

Next