Kapu, 2014. január (26. évfolyam, 1. szám)
KULTÚRA - Hábel György: Hol temették el Petőfi Sándort?
ben részesíteni, sebeiket bekötözni. Gondozta a nehéz sebesülteket, akiket azonnal védett helyre, hátra vitetett kocsikon Fehéregyháza községbe. A valódi ütközet úgy délután 1 óra felé kezdődött meg. Nagyon lassan haladt előre a cári és a császári katonaság, mert az oroszok nem szívesen harcoltak, s lehetőleg ki is kerülték a nagyobb összeütközést, és át is kiabáltak a magyar honvédekhez, hogy “menjetek haza, mi nem akarunk harcolni!” Úgy 3 óra körül egyszerre nagy zűrzavar támadt, mert a segesvári szászok a városkapun át a Nagyküküllő folyó partját benőtt fűzfabokrok védelme alatt az ellenséget a székely honvédek hátába vezették. Ez Fehéregyháza község nyugati részén történt, ahol a Nagyküküllő folyón átjáró híd is van, és a honvédek jobbszárnyát bekerítették. Ott szónokolt Petőfi Sándor is és ott látták utoljára. Ott látta apám utoljára, Fehéregyháza község szélén, amikor Petőfi felemelt, villogó fényes karddal a harcos honvédek közé rohant, és az a sarok, ahol Petőfi is harcolt, pillanatok alatt be lett kerítve az ellenséges szászok által. Tehát ott esett el Petőfi Sándor híres magyar költő, honvédőrnagy is 1849. július 31-én délután 4 órakor. Ott lehelte ki drága lelkét 1030 magyar a haza védelmében. Az elesett honvédek Fehéregyháza nyugati részén egy közös sírban vannak eltemetve. Zeyk Domonkos honvédtábornok is Fehéregyháza felső részén, külön sírban lett eltemetve, aki egymaga küzdött harminc kozák ellen. Lüders, ki bámulva látta hősiességét, élve akarta elfogatni. “Zeyk Domonkos meghal, de rab nem lesz soha!” kiáltott a hős, és főbe lőtte magát. A véres küzdelem után a honvédek az átkaroló ellenségen áttörték magukat és a héjjasfalvi hegyek felé vonultak el, ahol Bem tábornok várta őket, és az éj leple alatt Szeben felé meneteltek. Az ellenségnek is nagy vesztesége volt, annyira, hogy délután 4 óra körül vége volt a harcnak, és a honvédeket az ellenség ezért nem üldözte. A honvédek Bem tábornokkal mentek, és másnap délelőtt már elfoglalták Nagyszebent, mert ott az oroszok kevés őrséget hagytak. A szintén lengyel Dembinszky hadteste a császári osztrák csapatokkal szemben a temesvári csatát 1849. augusztusában elvesztette, ez volt a szabadságharc utolsó, de katasztrofális csatája. Ezek után már nem volt más lehetőség, mint a maradék 30 ezer fővel tovább harcolni és mind elveszni, vagy letenni a fegyvert, nem az osztrákok, hanem az oroszok előtt. Világosnál került erre sor, ezért árulónak minősítette a közvélemény Görgeyt. Bem tábornokot honvédei elkísérték a határig, nehogy útközben elfogják és Görgeyék átadják az osztrákoknak, mert Bem tábornok azt mondta apámnak, hogy neki csak egy feje van, és azt nem adja Görgeynek, mert ő már tudta, hogy mi lesz Világosnál. A határon elbúcsúzott a honvédektől, és elment Törökországba, ott a román határon török lovastisztek várták, mert akkor Románia török fennhatóság alatt állott. Azt mondta a tiszteknek, hogy a legénységet nagy becsülettel kísérjék a hazájukba, és azután mindenki igyekezték menteni az életét. (Az orosz cár a befogadott lengyel tábornokok miatt avatkozott be a magyar szabadságharcba, mert attól tartott, hogy győzelmünk esetén az orosz uralom alá került lengyel tartományt Bem és Dembinszky felszabadítja. Ezért volt jobb, hogy ezek a lengyelek Törökországba menekültek. Kossuth nagy tévedése a lengyel tábornokok befogadása. Jobb lett volna a győztes tavaszi hadjáratunk során a császárral kiegyezni. Kossuth nem mérte fel jól a stratégiai helyzetünket, ezért következett be szabadságharcunk katasztrófája. H.Gy. megjegyzése:) Apám átment a Kárpátokon Bukovinába, majd Lengyelországba, és ott faluról falura járva gyógyította a betegeket. A '48-as felkelő harcosok 1852. évben kegyelmet kaptak, és azután nem üldözték őket. Apám visszatért Háromszék megyébe nővéréhez, Farkas Józsefné Simonfy Borbála (Biri néni) református papnéhoz, és Nagyajtán nyitott egy orvosi rendelő helyiséget, közel Sepsiszentkirályhoz. Pár évig ott működött, és onnan Erdővidék központjába, Bárót mezővároshoz tartozó 22 székelymagyar községbe lett megválasztva körorvosnak. Az alább felsorolt községek tartoztak a kerületébe: Bárót, Bibarcfalva, Kisbacon, Hermány, Nagybacon, Szárazajta, Középajta, Nagyajta, Bölön, Apáca, Ürmös, Ágostonfalva, Miklósvár, Köpecz, Felsőrákos, Vargyas, Száldobos, Füle, Bardóc, Olasztelek, Dobos, Alsórákos. Ide tartozott még a nagybaconi rézbánya a Hargita hegység lábánál, a fülei vasércbánya és a köpeci kőszénbánya, továbbá akkor épült a Kolozsvár-Brassó vasútvonal, mintegy 400 kilométer hosszúságban. A vasúti munkásoknak szintén az orvosa volt Alsórákostól Bölönig, úgy 20- 25 kilométer hosszúságban a vasútvonal mentén. 1878-ban a Nagy- és Kishomoród folyó mentében Udvarhely megyei községek járásához járási orvosnak lett megválasztva Homoródoklánd központtal." Ákos bácsi azt írta le a családi krónikájában, amit gyerekfejjel hallott édesapjától. Mivel Petőfi a segesvári csatában valóban részt vett, és "élve" nem került ki onnan a visszavonuló honvédek soraiban, ezért korábbi években írt verse alapján, amely közismert volt már, (ágyban párnák közt nem, inkább a csatatéren) ez szép megható jóslatnak tekintető. Ezért terjedt el oly gyorsan a magyar közvéleményben, hogy Segesváron hősként halt meg... Az erdélyi szászok (helyesen elszászok, hisz Elszász-Lotaringiából az 1200-as években vándoroltak be Erdélybe), sose voltak magyarbarátok, mert városi önkormányzatukat, polgári kiváltságaikat mindig féltették a vármegyei magyar nemesség közigazgatási beavatkozásainak vélt veszélyeitől. 1848-49-ben is a Habsburgok Erdélyi Fejedelemségét (1687-1867) a Magyar Királyság uniójától féltették. A Habsburg császárt és hadseregét segítették a magyar honvédség ellenében. A román (oláh) parasztságot is ők bíztatták a magyarok lemészárlására (lásd a nagyenyedi borzalmakat 1849 januárjában)... 1940-44 között Hitler támogatói voltak. A Sors kegyetlenül megfizetett nekik, részben a szovjet hadifogsággal, a málenki robottal, a GULAG-gal, majd Ceausescu uralma idején német márka fejpénzért kivándoroltatták őket a Németországi Szövetségi Köztársaságba, s csak "hírmondónak" maradtak kevesen az öregek közül. 800 év után visszatértek őseik szülőföldjére... Ne csodálkozzunk, hogy a szász polgárság, falakkal és bástyákkal körülvett egyik városa, Segesvár, a Habsburg császárt támogatta, s ennek érdekében a városkapun át az orosz katonák egy részét a magyar honvédek hátába vezették. Ez döntötte el a csata kimenetelét, ezért vesztettük el azt. A szászok azonban nem katonaként támadták hátba a magyar honvédeket. Ez téves visszaemlékezés Ákos bácsi krónikájában. És ez teszi ezt a leírást bizonytalanná. Ugyanis, ha valóban szászok fogták volna körbe Petőfi Sándort, akkor élve, vagy halva, át kellett volna a császárnak adják, de erre nem került sor! Simonfy Sámuel honvédorvos csak azt látta, hogy Petőfi ellenséges gyűrűbe került, de nem látta Petőfit se holtan, se fogolyként elvezetve... Pedig ez az