Kapu, 2014. január (26. évfolyam, 1. szám)

KULTÚRA - Hábel György: Hol temették el Petőfi Sándort?

Hábel György Hol temették el Petőfi Sándort? Magyar dilemma: a fehéregyházi csatamezőn vagy a szibériai Barguzinban 1989-1990-ben, a magyar közvéle­ményben nagy vihart kavart, hogy Pető­fi Sándor hamvait kiásták Szibériában a Bajkál-tó keleti részén fekvő Barguzinban, 1989. július 17-én. Amikor a felvidéki szülőföldemre utaztam, a vonaton egy idősebb magyar férfi feltette nekem beszélgetésünk so­rán a kérdést, hogy miért állítják Buda­pesten. Petőfi nem a segesvári csatában, hanem hadifogolyként élve, Szibériában öregemberként halt volna meg, hiszen kitűnő versében megjósolta, hogy a csa­­tamezőn kíván hősi halált halni, s ha most ennek az ellenkezője bebizonyo­sodna, ettől összeomlik a Petőfi iránti rajongás és tisztelet. Megkérdeztem utastársamtól, hogy ő Petőfiben a magyar irodalom legnagyobb költőjét tiszteli-e, vagy a hősi halottat? Válasza: Hát az iskolában tanultuk, hogy Petőfi Segesváron halt hősi halált. Megmondtam neki, hogy minden em­bernek két biztos (fix) pontja van az életben, tudniillik, hogy megszületünk erre a világra, és egyszer meg is halunk. E két pont közötti időben, az értékelé­sünkben minden attól függ, hogy mit tettünk hasznosat és jót a családunkért, a közösségért, bővebben nézve a hazán­kért és az emberiségért. Én Petőfiben a magyar költészet legnagyobb egyénisé­gét tisztelem, hogy 29 éves koráig oly sok szép verssel gazdagította és csiszolta a magyar nyelvünket. Nem az a fontos egy ember életében, hogy miként adta vissza életét a Teremtőjének, hanem, hogy milyen hasznosat alkotott! Erdélyi nagybátyám és erdőmérnök kollégám, Simonfy Ákos (1867-1962) özvegyen és gyermektelenül hunyt el. Nagykőrösön temettük el, sírját gondo­zom. Amikor Sopronban az Erdészeti Egyetemen 93 évesen átvette rubin dísz­diplomáját, utána a családi krónikáját rám bízta. Ezt könyvben is megjelentet­tem. Nagybátyám édesapja császári tiszt, ezredével Milánóban állomásozott, s volt ideje ott az olasz orvosi egyetemen tanulni és diplomát szerezni. Amikor hazakerült Erdélybe, beállt Bem hadse­regébe. Honvéd orvosként szolgált és részt vett a segesvári csatában. Ákos bá­csi hosszú erdész- és családi életrajzából csak a segesvári csata leírását idézem, az se teljes bizonyosságú, hiszen Ákos bácsi is csak azt írta le, amit kisgyerek fejjel édesapjától hallott. Ezért az idézet végén hozzáfűzöm meglátásomat, némi törté­nészi és az egyetemi katonai képzettsé­gemből eredő szakvéleményemet, és lo­gikai következtetésemet. Íme Simonfy Ákos családi krónikájá­nak részlete az 1849. július 31-i segesvá­ri csatáról: "Bem tábornok 1848. december havá­ban ment be Erdélyország védelmére. Gróf Bethlen Gergely, a lovashadosztály parancsnoka és Bem tábornok hadsegé­­de gyűjtötte össze a székelyeket 1849. ja­nuárban, s Bethlenfalvánál és Szőkefal­­vánál Urbán császári tábornok hadát nagy csatában megverte, és a Kárpáto­kon, a besztercenaszódi szorosokon át Bukovinába kikergette, ahonnan többé vissza sem jöttek. Azután Piskinél, Nagyszebennél a Tömösi szorosnál, Víz­aknánál, Sepsiszentgyörgynél is győzel­mesen harcolt Bem tábornok hadteste. A segesvári-fehéregyházi csatához 1849. július 31-re a székelyek előző na­pon az agyagfalvi réten gyülekeztek. Az Agyagfalvi rét Székelykeresztúrtól ke­letre, úgy 4-5 kilométer távolságra fek­szik. Bem tábornok, Petőfi Sándor hon­­védőrnagy és apám, Simonfy Sámuel honvéd orvos Székelykeresztúrra a csata előtti nap estéjén éreztek és a Macskássy uraság kastélyában éjjeleztek. Petőfi Sándor, aki szintén honvédtiszti ruhá­ban és őrnagyi rangban volt, apámmal együtt töltötték az éjszakát, mindketten fiatal tisztek, tanult emberek és lengye­lül is beszélni tudók, hisz azért is voltak Bem tábornok mellé rendelve. (Apám Galíciában is volt orvos, Petőfi szülei szláv, szerb- tót­ anyanyelvűek voltak). Bem tábornok, Petőfi Sándor és apám 1849. július 31-én reggelizés után, együtt mentek lóháton Segesvár alá, mert Segesváron volt a cári és a császári katonaság összegyűjtve a székelyek meg­támadására. Onnan Bem tábornok lóháton fel­ment balra, a héjjasfalvi hegyekre, a harctéren széttekinteni, az ágyúk felállí­tására alkalmas helyet keresni, hogy on­nan vezesse be és indítsa meg az ágyútü­­zet. Akkor már gróf Bethlen Gergely Bem tábornok hadsegéde és a lovashad­osztály parancsnoka, a harcos székely honvédezredeket, megyénként elkülö­nítve, felállította a Segesvár előtti sík mezőn. Bem tábornok Petőfit apámra bízta, hogy ne engedje a harcosok, a küzdő honvédek közé menni, de Petőfi még a harc megkezdése előtt a honvédek közé ment, és tüzes szónoklatokkal bíztatta, buzdította támadásra az úgyis lelkes fia­tal katonákat, hogy, itt az idő, hív a ha­za, nem fajult el még a székely vér, min­den cseppje drága gyöngyöt ér. Apám nem tudta Petőfit visszatartani, mert el volt foglalva a sebesültekkel, akiket az ütközet megkezdése után hoz­tak hátra sebesülten, őket kellett segély­­ ie.

Next