Kapu, 2015. január (27. évfolyam, 1. szám)
KULTÚRA - Bojta Margit: Találkoztam egy "EMBERREL"
OBosta Margit Találkoztam egy ‘EMBERREL’v agy tán azzal az isteni emberrel, akinek születésnapját nem rég ünnepeltük? Nem tudom, de rám olyan békességet hozott, amit elmagyarázni nem tudok. De azért megpróbálom. Sok bajom mellett az elmúlt években, hónapokban, napokban, főleg az őszi borongós időkben, kerestem a kiutat szinte már a tavasz felé. De az úton emberek nem voltak, üres volt, pedig nekik építették. Ősz volt, maradtak tehát a halottak. Bele is nyugodtam, mert körülöttem voltak, éreztem őket, mert nap mint nap ők kerestek fel engem. Kisebbik fiam, aki üzleti válságban volt (üzletét november 28-án vette meg), megbérmálkozott, Isten segítségét is kérte, persze nem úgy, mint Gyurcsány, hogy “többször is”, amin az egész hozzáértő közönség röhögött, pedig lehet, hogy neki tényleg “többször” kellett volna a megvilágosodás szentsége..., na de folytatom saját kis esetemmel, fiam gyógyszert kért tőlem, nyugtatót, s én adtam. Megoldódtak dolgai, több nyugtató már nem kellett neki, én a receptre néztem, hogy meddig érvényes, meddig válthatom ki, és mit látok rajta? Október nyolc. Elsőszülött fiam születésnapja, aki már tíz éve halott, amit nem hiszek, aki tán testvérének a “megváltást” küldte. Lányom négy éve kínlódik fogaival. Feldagadt szájára egy úgymond bolti kakaót vettem, amit hidegen lehet tartani és a gyulladást lelohasztja. Végül is nem kellett neki, ezért megnéztem rajta a szavatossági időt: december 19. halott fiam halálának napja. Kísértetiesen kerestem jelentőségét, talán végre lányom szenvedése is véget ér, megoldódik, őt is “megváltja”? És eszembe jutott, hogy az őszi hónapokban adták le újra Szakonyinak az Adáshiba című drámáját, csak úgy szörfözve a műsorok között, rátapadtam, újra megnéztem, ez is véletlen? Megdöbbentem üzenet értékén! Nekem szólt! Nem mint műfaj volt dráma, hanem a felismerés bennem, hogy a napi kis csodákra még jobban oda kell figyelnem. Mert vannak. S hogy én naplót vezetek, életem eseményeiről, de még álmaimról is, ha valaki látná a naptáromat... Marhapörkölt, tüntetés, ügyintézéseim, mikor veszek ki pénzt bankomból, mikor van testvérem névnapja? Cecília nap, november 22. Kennedy halála, az Országos Magyar Cecília egyesület (OMCE) napja volt, s mikor még Bárdos Lajos élt, és az ország kórusai együtt énekeltek akkor a Bazilikában, a lélek energiáinak olyan magas fokú, hatalmas együttrezgése, az együttlépések hidakat repesztő ereje, a sátándobolások lelkeket formáló csodája, nos, ezek jutottak az eszembe, de csak most! Akkor még, 1963-ban, az éneklés után csak szétszéledtünk, s hazafelé menve az utca már hangos volt a szomorú eseménytől. Miért volt szomorú? Akkor és nekünk? Mert Kennedy az első katolikus elnök volt? Ez érthető! De a szocialista embereket is megmentette egy világháborútól. Aztán évek során megismertük szeszcsempész apjának életét, Kennedy elnök nőügyeit, s mind hiába! Nimbusza megmaradt a mai napig. Elhivatott, szenvedélyes újságírók gyűjtögették az anyagot, dátumokról dátumokra, személyek karaktere bontakozott ki, keresve az okokat, összefüggéseket, így a mítoszt a sokszereplős és sok tragédiát megélt család története tartja fenn, a mai napig. Így lenne ez sok kis családdal is? Ezen merengtem el az elmúlt év november 29-én, mikor is “véletlenül” azzal a bizonyos “emberrel” találkoztam. Jé... *kép: Gyimesek, Mohos 2