Kapu, 2015. február (27. évfolyam, 2. szám)
TÁRCA NÉLKÜL - Krausz Tivadar: Néhány dolog vége
ja: ejnye, de fura tájszólása lett ezeknek a nyugati végekre költözött kozákoknak, és mekkora a szájuk! Valószínűleg mindkettőnek igaza is van. De a köztük dúló háború éppen, hogy a közös igazságaik ellen irányul, amelyekből pedig felsorolhatatlanul rengeteg van. A csehek és szlovákok 1968 óta nem kedvelik az oroszokat, s azóta nem bíznak a pánszlávizmus eszméjében sem. A délszlávok közül a szerbek még pánszlávok volnának, de már elfogytak a partnereik. A leghűségesebb oroszbarátok kétségkívül a fehéroroszok. A pánszlávizmusnak azonban, mint történelemre ható szellemi erőnek vége. Ami persze nem egyenlő azzal, hogy Oroszország megszűnt volna megkerülhetetlen hatalom lenni. Vége a Fidesz-KDNP korábban tartósan kimagasló népszerűségének. Az ilyesmi nem történik magától. Felelősei vannak. Ez a hatalmas népszerűségvesztés közvetlen következménye azoknak az intézkedéseknek, amelyek mellesleg tartós tüntetéssorozatot is kiváltottak. Kik szorgalmazták többnyire ezeket a balul elsülő kezdeményezéseket? Kik? Az a Fidesz generáció, akik kezdőként az alapító atyák táskahordozói voltak. Akik a harmadik Fidesz kormány alakulása idején a politikai megújulás zálogának látszottak, mostanra a Fidesz-KDNP népszerűségvesztésének az okozói. Lehet, hogy sok tekintetben alkalmasak a végzett munkájukra, de a gyakorlati politikai érzékük nulla. Ha én állítanám összes a kezdőcsapatot a kérdéses személyek kikerülnének belőle, egyfelől a még fiatalabbak közt keresnék jobb politikai érzékkel rendelkezőket, utánpótlás nevelés céljából, másfelől, újra pályára küldenék néhány korábban kipróbált, s alkalmas, de azóta visszavonult őserőt. Tehát a korábban nehezen kivívott kimagasló népszerűség könnyedén és gyorsan el lett játszva, vége. Ezzel együtt vége a nemzeti oldal békés egységének is. Amikor már Simicska-dimenzióban törnek ki a feszültségek, akkor a feszültségforrásokat ki kell iktatni, a helyzetet kezelni kell, hogy a nemzeti oldal tábora továbbra is összetartson, s el ne veszítse a történelemformálás jogát. Minek legyen még vége? Legyen vége a Vetítésnek. Legyen vége a valódi történelemre rávetített hamisságnak. Ki kell, hogy derüljön a Vetítés rajongói számára is, hogy a vetített kép nemcsak, hogy összeegyeztethetetlen a ténylegesen létező valósággal, hanem káros és veszélyes még magára a „főrendezőre” is. Pl. egy trükk a sok közül mellyel a háborús- és katasztrófafilm-kedvelő „főrendező” él: tudja, hogy a keleti tábor lakóinak többsége zsigerből gyűlölte a szovjethatalmat, ezért amikor ezt mondja: oroszok, ennek az egykori zsigeri gyűlöletnek az újraélesztésére törekszik. Amikor ellenség kell, akkor ellenségnek az oroszt helyes képzelni, aztán ezt a képzeletet vetíteni. Az oroszokra nem lehetséges szövetségesként tekinteni, hanem képzeletbeli ellenségként gyűlöltetni őket, roppant aljas dolog. Ennek a zsigeri előítéletes értelmetlen gyűlölködésnek a táplálásával kidobjuk az európai kultúra igen jelentős hányadát. Kidobjuk Tolsztojt, Dosztojevszkijt, Sosztakovicsot, Tarkovszkijt és a többit és a többit, akik nélkül nincs Európa. Csakhogy a „főrendezőnek” nincs joga egy hamis vetítésre hivatkozva kidobnia a mi Európánk egyetlen értékét sem. A magasságos „főrendező” nem teszi jól, ha a Földgolyó teljes történelmét egyedül akarja rendezni, nem teszi jól, ha még az orosz történelmet is ő akarja vetíteni. Ideje volna mindenkinek a saját problémáival foglalkoznia. Van elég gond odahaza mindenütt. Ideje volna mások problémáiba nem avatkozni. Azzal csak gyarapítjuk a gondokat mások és magunk számára is. Eleve a Vetítésből keletkezett ukrán — orosz háborúból, ha sikerül Nagy Háborút rendeznie a „főrendezőnek”/a nemzetközi zsoldos bandák már gyülekeznek/, előre megmondom, mi fog szerepelni a „háborúsfilm” végén: Konyec Filma. “Sokan sokat vitatkoznak arról, hogy a moldvai magyarok hogyan, mikor és miért kerültek a Kárpátoktól keletre. A néprajz- és történelemtudomány jelesei karakteres, de egymástól eltérő álláspontokat foglaltak el a moldvai magyarok népmozgásait illetően. Talán a honfoglalás előtti, etelközi szállásterületen maradtak meg magyarok, talán Árpád-kori telepítésűek a legrégebbi moldvai falvak. Az írott források alapján egyetértés mutatkozik abban, hogy a letelepedés több hullámban zajlott, és a Moldvába érkezett magyarok a legrégebbi időktől heterogén csoportot alkottak. Még a XVIII. század végén is érkeztek menekülők Székelyföldről, akik a Habsburgok által erőszakolt határőr-sorozások elől költöztek Moldvába.’’ Kovács László, Nagy Zoltán: Magyarok Moldvában 1 KAPU XVII. évfolyam * 2015.02 E havi számunk képeiről: