Kapu, 2015. február (27. évfolyam, 2. szám)
TÁRCA NÉLKÜL - Czegő Zoltán: Turulok és varjak
2015.02 . 0 Czegő Zoltán (Sepsiszentgyörgyi TURULOK ÉS VARJAK népek képzeletét éppen úgy nem lehet megállítani, mint az egyes emberekét. Ha az nem szállna, nem lennének meséink, legendáink, történelmünk szövete is foszlott, hiányos volna. Alig indultunk el itthonról Sepsiszentgyörgyről tova haza Székelyudvarhelyre, mert mi ott is otthon vagyunk. Magyari odavaló, gyermekkorom első öt esztendejét én is ott töltöttem. Hát itthonról haza, hogy bemutatnánk most megjelent új, prózakötetemet a szokott helyen, már száll a képzelet. Csepp rádióban szólnak a világháborús kesergők, a háztetőn oláh rongyot fújdogál a szellő, hogy tűrheti hogy nézheti ezt még a Teremtő?...De hazajövünk édesanyám, tavaszra vagy őszre... A Háromszéki-medencéből emelkedünk egyelőre Alcsík felé, Tusnádon túl egyszerire megváltozik a táj, a tél, csupa fehérben minden. Február legeleje, üresek még a gólyafészkek, keressük lábnyomainkat a százszor bejárt vidékeken. A derűs egeken is ott egy-egy versünk, álmaink, fohászaink nyoma. Csíkszentmártonban mindig lelassítok magamban, mert látnom kell a turulmadarat. Menet ott áll, jobbra az úttól. A magyarság, de más kis népeknek is szent madara. Akkor a lemez ráfordul arra a kesergős magyarokat, székelyeket keserítő énekre ...Erdély szent bércére visszaszáll, zúgva száll a magyar turulmadár... Hiszen nekünk megvagyon a történelmünk, anyanyelvünk a csodaszarvastól, a turulmadártól, Hunor és Magortól mindmáig, bárhogy, bármikor, bármilyen senkik akarják kitörölni azt! Megépítettük, megműveltük a hazánkat itt, is, helyben is, mert helyben valánk, még akkor is, ha a kóbor népek itt megszusszantak, ki nem vertük őket, aztán itt ránk szaporodtak... — Emberek, Székelyföldre 25 évvel ezelőtt, a nagy 89-es ijedelemben mind visszaszálltak a turulmadarak, a nemes kerecsensólymok. Sepsiszentgyörgyöt is uralja egyik, hogy majdnem lebillen tova odébb a Lőtér. És itt ne, megint. Jelent ez valamit, a SOKon kívül? Vajon lehet-e jobbra várni? Szívünk és lelkünk fáj bele. Vajon fölébred valahára e szolganépek Bábele?— Kiált el eddig Ady Endre... Magyari Lajos költő, közíró szól bele ebbe az ornitológus, madaras témába. — A helyzet az, hogy a turulmadarak fölött rengeteg a varjú, ezrével köröznek a turulok fölött. Szabadrablás. Nincs az a zengő cin, mellyel el lehetne azokat űzni. Fekete gyászfellegeket idéznek. És mintha időzítve lenne, a lemez ráfordul a másik keserűre....Varjú sereg lepte be az egész tájat. Odahaza gyász borít be minden székely házat... Orbán Gábor újságíró a kormánykeréknél ül, dúdol valamit. Mintha némán. Mintha a turulok magasában. Ady a szabadság szent madarainak nevezte a varjakat: ’’...megfullasztjátok az átkot, mit utánatok küldenek...” (Varjak, szent madarak.) Hallottam a szelekben, hogy Háromszéken a Szépmezőn lenne majd reptérünk. Ezt hallván, itt ne, ahol most elsuhanunk, fenn a Cekend tetőn az udvarhelyiek akarnak reptért építeni. Csíkszereda, hogy le ne maradjon, Felcsíkban akarja a székely repteret, igenis. Ha már az egyik udvarhelyi temetőben ki van vésve a verdikt: ITT IS JOBB, MINT CSÍKBAN! Képzelet, szándék, megvalósulás nélkül azzá leszünk, amit a csökött kutya kiált: Favég! Favég! Kormányzónk, Orbán Gabi befordul Málnásfürdőre. Már jól benne vagyunk a késő estében, olyan kihalt, olyan árva a híres fürdő ezen az órán, mint Krasznahorka büszke vára a kocsiból kiintegető kuruc kesergőben. Míg telik a két nagy edény a gyógyborvízzel, azt tárgyaljuk a hideg sötétben, miért is nem palackozzák e vidék egyik hírességét, ezt a málnási vizet már éppen 25 éve? Venné a Nyugat, mint eddig, inná. És innánk mi is, mint eddig. De hát varjúszarral van tele annyi kincses hely nálunk felé! Kollégám, Magyari szólt először városa népéhez. Egy másodpercig azt hittem, elcsuklik. Nem. Erős vala. Azzal oldott, hogy elmondta, én Bukarestben születtem, de onnét sürgősen hazatereltem a családot Udvarhelyre. Én a magam sodrásában már nem mondottam el, hogy igen, de Anyu úgy időzítette jövetelem, hogy Horthy Miklós kormányzó születésnapján érkezzem én is... KAPU XVII. évfolyam