Kapu, 2017. január (29. évfolyam, 1. szám)
TÁRCA NÉLKÜL - Dinók Zoltán: A cigány és a bőrfejű
O Dinók Zoltán A cigány és a borfejű Egy húszéves cigánylegény ült a háza előtt. Nagyokat lélegzett a friss levegőből. Csak magányosan ült. Az utcán járó emberek most közömbösek voltak iránta. Gabit ez nem is érdekelte. A környéken amúgy is mindenki ismerte, mint rendes cigány srácot. Még soha nem is lopott. Mintha nem is cigány lett volna. Tisztelték. Jó dolgában egyszer csak rágyújt. Szívta a cigit, amikor egy fura alak közeledett feléje. Egy tar fejű fiatalember volt az. Gabi egyből gondolta hogy ez csak bőrfejű lehet. S nem is tévedett. A bőrfejű mérgesen nézett a cigányra. Leállt. Gabi nem ijedt meg. -Te cigány! - szólt a bőrfejű - miután az elnyomta a csikket. - Mit akarsz tőlem? - kérdezte Gabi. - Túl sok van belőletek errefelé! - Ez nem igaz! Rajtam kívül csak egy cigány, egy öregaszszony él erre. - mondta felháborodottan Gabi. - Mindegy! Épp elég az is! - mondta vállat vonva a bőrfejű. - Nem szégyelled magad? Te fasiszta! A bőrfejű meghökkent. Nem volt fasiszta, csak a cigányokat utálta, így szólt: - Nem vagyok fasiszta! - Nem-e? Akkor miért gyűlölsz engem s cigány sorstársaimat? - Attól még nem vagyok fasiszta! A nácizmust én is gyűlölöm! - Ha azokat gyűlölöd, velem mi a bajod? - Hát már hogyne lenne bajom! - Nem értelek! - mondta Gabi majd folytatta. - Én rendes cigány vagyok! Ha a fasizmust gyűlölöd, semmi okod arra hogy engem is gyűlölj! - Téged azért jobban utállak! - Igen, ezt gondoltam! Gabi tájékozódott srác volt, kezdte érteni a dolgot. - Szóval a fasizmust gyűlölöd, de engem is, mert belenevelt téged is a világ, hogy mi rosszak vagyunk! - Belenevelt? Nem kell belenevelni, hiszen látom, amit látok, hogy milyenek vagytok! - De kérlek az Istenre, ne általánosíts! Én igenis rendes cigány vagyok. Egy gyufaszálat nem loptam el életemben. - Nem hiszem! - válaszolt a bőrfejű. - Tanúk vannak rá! A bőrfejű látta mégis csak, nem „rossz” cigánnyal van dolga. - És dolgozol? - És te? - Kérdésre felelettel válaszolj! - Igen. Takarítok. - No, szinte megsajnálta a bőrfejű a cigányt. - Takarítasz? Komolyabb munkát nem tudnál végezni? - De. Ám nincs kedvem. És te? A bőrfejű szégyellte magát. - Nem, én nem dolgozom! Segélyen élek. - Nocsak! Nem hiszek a füleimnek! Azon a cigányok szoktak élni. - Attól hogy a fejem kopasz, még én is ember vagyok! - Ember? Egy bőrfejű? - Bőrfejű, igen, de érzésekkel teli. - Kíváncsi lennék én arra az érzésekre! - Még rajzolni, festeni is jól tudok! - Akkor legyél festő, azoknak úgy is nagy a haja! - Vicces vagy! - mondta gúnyosan a bőrfejű. - Én meg jó verseket is írok! - Hát én is kíváncsi lennék azokra a versekre! - Meg is mutathatom őket, ha akarod! - Nem vagyok nagy versszerető. A prózát jobban szeretem. - S milyen prózát? - Szeretem Goethe-t - Nem hiszek a fülemnek! - Pedig szeretem! - Különös bőrfejű vagy te! - Tudod, munkanélküli vagy, én meg cigány, aki nehezen illeszkedik be a társadalomba. Azt mondom legyünk barátok. Mindkettőnkkel kicseszett a kormány, a társadalom. Legalább mi ne utáljuk egymást s essünk egymásnak! Igyunk egy sört, meg is hívlak! Mit szólsz? - Hát, jött zavarba a bőrfejű.. Nem tűnsz ellenségesnek. - Nem is vagyok. - Oké, elfogadom, sőt köszönöm! Kezet fogtak s egymásra mosolyodtak. A legközelebbi ivóba betértek s jól elpolitizáltak anélkül, hogy bármin is nem értettek volna egyet... Miközben a többi ember nem is hitt a szemének... *kép: Szamosújvár. Bánk Pál emléktáblája. 1540. KAPU XXIX. évfolyam * 2017.01.