Állami Főgimnázium, Karánsebes, 1907
Platon és a lélek halhatatlansága Írta: Weigl Géza Rövidre fogott dolgozatom keretében Platonnak a lélek halhatatlanságára vonatkozó gondolatait ismertetem. Nagyobb értekezésem egy részét adom itt közre, amit azonban különösen megnehezített az a körülmény, hogy a kezdő intézetnél az értesítő mérete a tanulók számával arányban állván — csak szűkre határolt téren mondottam el azt, amit éppen elmondhattam. Az említett okból a Politeia és Timaeus idevágó részeinek ismertetéséről le kellett mondanom, úgyszintén Platonnak a népies felfogáshoz való viszonyáról, a megelőző philosophusokkal való kapcsáról. Érdemesnek tartom azonban megemlíteni, hogy a Gorgias befejező részét Péterfy művészi fordításában hozom, mert tudom magamról, milyen megkapó hatással vannak a sorok arra, aki azokat először olvassa; ugyan ezért szerettem volna a Phaedonból is közre adni legalább Sokrates dicséretét, valamint más egyebet is, melyek közvetetlenségükkel annyira a fiatal lélekhez szólnak, melyeket azonban tán kedvezőbb alkalomra lehet halasztanom ; amennyire azonban rajtam múlt, egy némely helyet a magam fordításában is adok. Ha mindezek után mégis közzéteszem ezt az igénytelen írást, legyen szabad hivatkoznom arra a régi közhelyre, hogy „in magnis et voluisse sat est“ s ha tán akad valaki, akit ez a néhány sor arra buzdít, hogy a l*