Református Reálgimnázium, Karcag, 1915
- 5élethez, cselekvésre biztat, elhatározásokat érlel s ha mással nem is fizet, de a cselekvésre rendelt ember küzdelmeit megaranyozza, a küzdelem, a munka gyönyörűségének élvezetében részesíti, mint ahogy a kincskereső a kemény szirtben találja a fáradságáért fizető aranyat. Mi vált be abból a reménységből is, hogy a ránk tóduló világháború fergetege gyorsan el fog múlni ? ! Semmi ! Hiszen egy hosszú év van már mögöttünk, mely a háború aggodalmai s szenvedéseiben tölt el s még ma sem látjuk a végét annyi veszteség, annyi emberélet pusztulása, országok feldúlása után se. De a hiúnak bizonyult reménységnek is megvolt a jó hatása ! Az a hit, hogy bármily nagy szenvedések zúdulnak is ránk, de gyorsan, hamarosan véget érnek, egyik oka volt annak, hogy oly virágos kedvvel, felbokrétázva, mint valami lakodalomba vonult a harczba nemzetünk egész ifjúsága a háború kezdetén ! Titokban s bizalmas körben talán zúgolódtunk amiatt, hogy az első veszteségek hirét oly gondosan elrejtette előlünk a hadvezetőség; de utólag be kell látnunk s igazat kell adnunk annak az atyáskodó eljárásnak, meg bennünket a „tejnek italával“ táplál s megrostálja előzetesen alaposan a hírlapi közleményeket. Az új ültetésű fának megöntözött tövére porhanyó földet, homokot hint a kertész, hogy sarjadzó gyökereit megőrizze a kiszáradástól s a szükséges nedvességet nem várja pusztán a fellegekből, hanem sűrűn jár körülte öntöző kannájával. A jó reménységnek, a bizalomnak gyökereit óvta s óvja meg a kormányzat azzal, hogy — se nálunk, se másutt — nem tárták fel azonnal a szenvedett veszteségeket; vala-