Református Reálgimnázium, Karcag, 1942

I. Iskolánk múltja. Az intézet keletkezési évét 1676-га tehetjük. Ebben az évben a kar­cagi egyház rektort kért a debreceni anyaiskolától, tehát valószínű, hogy az eleminél magasabb fokú iskolát tartott fenn. 1700-tól 1722-ig négy rektor nevét ismerjük. Első ezek közül 1700 körül Szoboszlai István, második 1715 körül Musztal Mózes, akinek nevéhez fűződik a kisújszállási gimná­zium megalapítása is. 1722-től fogva a rektorok nevei fel vannak jegyezve a liber scholae reformatae Kartzagújszállásiensis című kézzel írott könyvben. A karcagi iskola, mint a debreceni anyaintézet partikulája, a tiszántúli egyházkerületi rendtartás szerint volt szervezve és a debreceni iskola tanulmányi rendjéhez igazodott. A XIX. század elejétől kezdve az eddigi diákos irányzattal szemben a nemzeti nyelven való oktatás kezdett mindinkább érvényre jutni, úgyhogy az 1840-es évek végén az intézet szinte teljesen elveszítette latin iskolai jellegét. Az abszolutizmus korában megfosztották nyilvánossági jogától, 1854-ben pedig négy évfolyamú népiskolává lett. Az 1855/56. évben újra középiskolává alakult; ekkor nyílt meg az alreáliskola I. osztálya, ahol a növendékek egy része a gimnáziumi tanulmányokra is előkészülhetett, a ma­gyarul tanulók pedig az újonnan szervezett polgári iskolába kerültek. 18­56'5­7-ben nyílt meg az algimnázium I. osztálya s ezzel a kezdemé­nyezéssel lépett a gimnázium a továbbfejlődés útjára. Az 1859/60. évre ki­fejlesztették mind a gimnázium, mind a polgári iskola négy alsó osztályát és három tanszéket rendszeresítettek. Az 1860/61. évtől kezdve szakrendszer szerint folyt a tanítás és ugyanekkor Kovács Imre igazgató vezetése alatt a tanári kar is állandósult. 1866-ban a négyosztályú középiskolai tagozatot az elemi iskola felé helyezték és rendszeresítették a negyedik tanszéket. Végre 1875/76-ban felállították az elemi iskola V. osztályát a latinul nem tanuló növendékek számára s így 1876/77-től kezdve latinul nem tanuló nö­vendék nem járt a karcagi felsőbb tagozatú iskolába. 1894-ben megnyílt a gimnázium V., 1895-ben VI., 1906-ban VII. és 1907-ben Vili. osztálya. Állam­segélyt élvez az intézet 1898/99-től fogva. Az első érettségi vizsga 1907/8- ban volt. A nyilvánossági jogot és érettségi vizsgálat tartásának jogát az intézet 1909-ben nyerte el. A gimnázium a XIX. században a század elején épült, ma is fennálló s az elemi iskolával közös épületben működött. Jelenlegi épületét 1893-ban

Next