Karcagi Napló, 1926 (17. évfolyam, 1-104. szám)
1926-03-13 / 21. szám
4 KARCAGI NAPLÓ gánvizsgálatot és elemzést elvégez. Ilyen intézményünk Magyarországon nem volt a közegészségügyi vizsgálatokat és a tudományos anyag feldolgozását sokkal kisebb arányokban, különböző intézetek végezték. Természetes, hogy a már meglevő, ilyen jellegű intézmények apróbb hatáskörben tovább is működni fognak, hiszen még csonka országunk ezirányú követelményeit sem tudtuk eddig kielégíteni. A Magyar közönség mindezért csak hálával gondolhat arra a nemzetre, mely olyan egyéneket termel ki magából, mint az öreg John D. Rockefeller, aki aggkorára büszkén tekinthet végig a világon: mindenütt ahol az ember egyészségéért küzdenek, élvezik az ő segítségét. Kötelességünkkel teljesitjük, midőn meghajtjuk az elismerés és köszönet lobogóját a nemesszivü emberbarát előtt és azt kivánjuklegyen ez az uj intézet is újabb fellegvára a magyar alkotó Géniusnak. Anyakönyvi statisztika az elmúlt hétről Születtek: Mándoki Gyula János, Czine László, Egri Imre, Szabó Ferenc, Balog István, Csányi Sándor, Kaposi Róza, Dobrai Márton, R. Soós Erzsébet, Takács Lőrinc, Bende Gyula Imre. Kihirdetett jegyesek: Szarka Imre Kálmán Rózával, Tóth János F. Kovács Erzsébettel, Kudela András Laboncz Erzsébettel, Kudela János Szoboszlai Erzsébettel, Tóth János Hangyási Eszterrel, Soós Kálmán Bagoly Máriával. Házasságot kötött: Simon Lajos Nagy Máriával, Soós Ferenc Szilágyi Erzsébettel, Kapás Mihály Szívós Máriával, M. Nagy János L. Kis Máriával, Fodor József Tturzó Piroskával. Elhaltak : Özv. Aggod Péterné Örös Rebeka 76 éves, Végh Mihály 73 éves, Kádái István Lajos 3 hónapos, Orvos Nagy Imre Sándort hónapos, Sarkadi Llesné Orosz Juliánna 53 éves, Fábián Ignácz 82 éves. SZERELMES: Mond, édes angyalom, ez volt az első csókod? AZ ANGYAL: Furcsák vagytok ti férfiak. Még mindannyiótok ezt kérdezte. NAGYSÁGA (az uj cselédhez): Aztán miért bocsátották el a legutóbbi helyéről ? MARI: Mert nagyon szerettek a gyerekek, különösen a legidősebbik, a jogász. UDVARLÓ: Édes Mancika, maga az első lány, akit szeretek. MANCIKA : Igaz ez, Sándor ? UDVARLÓ : Becsületemre 1 A többi asszony volt 1 ! ÖRÖM. — Hát mégis csak megszökött a feleségem azzal a soffőrrel ! Az a fiú mindjárt tetszett nekem ! FELESÉG : Még te mered kritizálni a ruhámat, amikor köztudomású, hogy jóizlésed sohasem volt. FÉRJ: Igazad van. Ha lett volna ízlésem, nem vettelek volna feleségül. SEGÉD: Főnök úr, kérek egy napi szabadságot. Szeretnék ott lenni az anyósom temetésén. FŐNÖK elgondolkozva ! Én is. Március 15 a ref. elemi népiskolában. A ref. elemi népiskola tanítótestülete felhívja a szülők és érdeklődők figyelmét a március 15 én tartandó iskolai ünnepélyre és a hazafias közönségét az ünnepélyre tisztelettel meghívja. Az ünnepély műsora a következő: 1. Himnusz, énekli a közönség. 2. Nemzeti dal, szavalja Bihari Imre VI. oszt. tan. 3. Magyar lányokhoz, szavalja Korpás Emma VI. oszt. tan. 4. Karének. 5. Emlékbeszéd, tartja Magyar Imre Lajos tanító. 6. Karének. 7. Irredenta himnusz, szavalja Nagy Kálmán V. b. o. tan. 8. De Profundis, szavalja Császár Etelka V. b. o. tan. 9. Szózat, énekli a közönség. — Az ünnepély jó idő esetén a központi fiúiskola udvarán, rossz idő esetén a templomban lesz istentisztelet után. Az istentisztelet 9 órakor kezdődik. Belépődíj nincs. Március 15 az Otthonban. 1926 március 15-én d. u. 5 órai kezdettel a karcagi m. kir. földmüvesiskola hazafias ünnepélyt rendez az árvízkárosultak javára. Belépődíj nincs. Önkéntes adományokat a fenti célra köszönettel fogad és nyugtáz a rendezőség. Műsor: 1. Prológ. (Csaba népe.) Mondja Deák Dezső. 1. Hiszekegy. Énekli Magyar tanító ur vezetésével az alkalmi dalárda. 3. Emlékbeszéd. Tartja Csató Endre gazd. tanár. 4. Talpra magyar. Szavalja Gérecz Géza. 5. Székely hiszekegy. Énekli a dalárda. 6. Jelenet trianoni határokkal, énekkel, erdélyi népviselettel. Bemutatják a földmüvesiskolai hallgatók és karcagi leányok. 7. Irredenta szóló ének. Énekel Szabó József, zongorán kiséri Horváth Ferenc. 8. Székely miatyánk. Szavalja Pap Márton. 9. Jelenet az árvízről. (Árvízi hajós.) 10. Százat énekli a közönség. A Stefánia Szövetség hálásan fogadta az Izraelita Nőegylet vándorkosarát, melyet a szegény anyák és csecsemők részére adott az egyesület. Ez az első nagyobb adomány, mely biztosan nem marad egyedül e szép nemzetmentő munkában. A Szövetség vezetősége kéri Karcag város nemeslelkü asszonyait hogy a tavaszi szappanfőzésnél gondoljanak a szegény csecsemőkre és anyákra és egy-egy darabot adakozzanak erre a célra. Ha minden háznál félretennének egy-egy félkilónyi szappant, éppen elég gyűlne össze, hogy ne kelljen drága pénzen rosszat vásárolni. Meghívó. A karcagi izr. elemi iskola március 15-én d. e. 10 órakor a tanácsteremben iskolai ünnepélyt rendez, melyre a m. t. szülőket és az érdeklődőket tisztelettel meghívja a tantestület. Műsor: Hiszekegy, énekli az ifjúság. 2. Nemzeti dal, szavalja Schönfeld Béla. 3. Isten áldja meg a magyart. Filipovics Ibolya. 4. A hazáról, szavalja Zucker György. 5. Március 15 jelentősége, felolvassa Grosz Ede ig. tanitó. 6. Ismerek egy szép országot, szavalja Hirschbein Kató. 7. Szózat, szavalja Kövesi Anna. 8. Bujdosom a kerek földön. Kállai Erzsébet és Sern Ibolya. 9. Szülőföldem szép határa. Münz Rudolf. 10 Füstbe ment terv. Steinberger József. 11. A sas Varró György. 12. Himnusz Énekli az ifjuság. Hány hídja van Karcag városnak a város belterületén ? Mándoki András városgazda a múlt héten leltárba vette a város belterületén a város tulajdonát képező hidakat. A kimutatás szerint beton hid van 152, téglaburkolata 60 és van 64 diszka híd, összesen 276. A terv az, hogy a fa és tégla hidakat fokozatosan beton hidakkal cserái fel a város. A hidak összeírásával egyidejűleg a város tuajdonában levő itató, vagyis káváskutak összeírása is megtörtént. Van ilyen kútja a városnak 39. Ezek közt nem szerepelnek az ivóvizet szolgáltató Norton kutak és az artézi kutak. Figyelem! Hein József Figyelem Kisújszállási úti Hein János Hein Gyula Gimnázium utcai Piac téri SÜTÖDÉSÉBEN: 1 kgr. fhér kenyér 4000 K 1 kgr. zsemlemorzsa 10000 K 1 kgr. félbarna kenyér 3600 K 1 kgr. faszén 2500 K 1 drb. sütemény 500 K 1 kgr. kenyérsütés 250 K Kenyérsütés reggel 7 órakor és délelőtt 11 órakor. Kérjük a kenyereket pontosan bejelenteni. Tisztelettel a dein testvérek Karcag, 1926. március hó 10 Háromféle MIRA víz van, mindegyik másfajta : MIRA keserűvíz, amely enyhén és biztosan meghajtja, MIRA gyógyvíz, gyomor, bél és májbajt eltüntet, epekövet, cukorbajt gyógyít és szüntet, BABY víz a gyermek gyomrát hozza rendbe. Jól emészt, könnyen székel s nyugton alszik csendbe. Kérdezze meg orvosát ! KS Í „MIM" R.-T. Budapest, V., Hod uci 1. hirdetmény. A Nagymélóság a m. kir Földmivelési miniszter ur 28500—926 számú rendelete alapján közhírré tétetik, hogy aratási, általában munkákra elsősorban helybeli, de mindenesetre hivatásos mezőgazdasági munkások alkalmazandók, s ha helybeli munkások már nem volnának kaphatók, csak akkor lehet szomszédos községbeli munkásokat felfogadni s a munkaterületek úgy osztandók fel, hogy minnél több munkás jusson munkához, minden esetben a hadirokkantak előnybe részesitendők, aratógépek az aratásnál mellőzendők, s a munkásokkal a munkálatra vonatkozó szerződés esetről esetre megkötendő és a hatóság által hitelesítendő, mert csak ez alapon részesülhetnek szerződő felek hatósági támogatásban. Végül felhívatnak mindazon munkások, akiknek nincs kilátóarra, hogy helybeli aratási, cséplési, vagy más mezőgazdasági munkát válaljanak, összeírásuk végett a hatósági munkásközvetítőnél a városháza 7 számú szobájában sürgősen jelenkezzenek. Karcag, 1926. március 10. STEINBACH h. polgármesur Látogassa Kertész József kölcsönkönyvtárát