Karcagi Napló, 1930 (19. évfolyam, 1-107. szám)
1930-01-01 / 1. szám
2 Karcagi Napló Kartag, 1930. január 1 felett élénk vita fejlődött ki, ami érthető dolog volt, mert az új képviselőtestület a kérdéssel nem volt tisztában. Elsősorban Varga Péter szólalt fel és rövid indoklás után azt javasolta, hogy a javaslatot a közgyűlés ne fogadja el. Dr. Szentesi Tóth Kálmán szükségesnek látja, hogy ebben a nagyfontosságú kérdésben a képviselők csak akkor szavazzanak igennel, vagy nemmel, ha már a tárgynak minden részét alaposan ismerik. Behatóan foglalkozott aztán a leiratban foglalt feltételekkel és igyekezett bebizonyítani, hogy a gázkút kihasználásához szükséges befektetés annuitását fedezni fogja a bevétel. A javaslatot elfogadásra ajánlja. Dr. Kiss Mihály a miniszteri leiratot értékes adománylevélnek minősíti, az abban foglaltakat ajándéknak tekinti, amelyet két kézzel kell megragadni. Megfesti aztán a kút kihasználásának nagy előnyeit. A javaslatot elfogadásra ajánlja. Fésűs Imre ismerteti azt a nagy vagyoni erőt, amelyet a gázkút képvisel. A kútból kiáramló gáz ugyanis egy év alatt 120 vagyon porosz szén fűtési értékével egyenlő. Ennyivel kevesebb nyersolajat kell külföldről behozni, beruházási számításokat kiváló szakemberek bírálták felül és helyben hagyták. Elfogadásra ajánla a javaslatot. Gy Szűcs Sámuel szeretné, ha a határozat előtt értekezletté alakulna a gyűlés, vagy pedig későbbi időben vennék a kérdést tárgyalás alá. Dr. Hajnal István polgármester bezárván a vitát, részletesen ismertette a kérdés minden részletét. Kiemelte, hogy a beruházások létesítésénél nagy gond lesz arra fordítva, hogy a beruházások csak olyan terjedelműek legyenek, amelyek költségeit az üzem viselni képes, vagyis szó sincs arról, hogy a nagyközönség pótadó alakjában fizetni legyen képtelen a tervezett munkálatokért. A miniszteri leirat feltételeit a polgármester, össszehasonlítván más városoknak adott ajánlattal, igen kedvezőnek minősíti, aminek az az oka, hogy a pénzügyminisztériumban honorálni akarják a városnak azt a cselekedetét, hogy a fúrás megkezdése előtt, a jóreménység fejében, minden feltétel nélkül 100,000 pengőt adott a pénzügyminiszter rendelkezésére, hogy a karcagi mélyfúrást megkezdje. Végül, mint előnyöst, a feltételek elfogadását ajánlja. — A névszerinti szavazás, mint fentebb írtuk, a javaslatot el is fogadta. — Olvasta aztán a főjegyző a Klein Mór nyomdász kérvényét, amelyben az illető arra kéri a várost, hogy szerződési kötelezettségéből bocsássa ki, vagy pedig az egység árait emelje fel. A közgyűlés a kérelmet egyhangúlag elutasította. Javasolta a pénzügyi bizottság, hogy a hússzemle díjak címéri a városi közpénztárba a folyó évben befolyt összeg fele városi állatorvosnak, adassék , aki az előző években a husszemle díjakat teljes egészében megkapta. A közgyűlés a javaslatot elfogadta és 1738 pengőt az állatorvos részére kiutalt. A pénz és jogügyi bizottság javaslatára az anyakönyvi kiadványokért befolyt összegnek felét az az 538 pengőt az anyakönyvi teendők ellátói között osztotta meg a közgyűlés. Bejelenti a számvevő, hogy az 1929 évben a költségvetésben 44748 pengő túlkiadás állott elő, amit nagyrészben kölcsönből kellett fedezni. E túlkiadás azonban meg fog térülni a 104,000 pengőnyi pó adóhátralék befolyása alkalmával. Tudomásul vétetett. A leltárak elkészítése. Mint minden évben, úgy ez alkalommal is közli a forgalmi adóhivatal hogy, minden kereskedő, vendéglős és kocsmáros tartozik az idén is december hó 31 - én az aznapi állapotnak megfelelően pontos leltárt felvenni. A leltárba az egyes árucikkek beszerzési áron veendők fel. A felvett leltár egy példányát a forgalmi adóhivatalba legkésőbb január hó 15 ig be kell szolgáltatni. %árca VIHAR. Írta: SEX7IUS BÉLA. A kocsis háromszor is feljött, hogy a lovakat nem abrakoltatta reggel óta, sietni kell, mert eső lesz és ebben a rongyos faluban még zabot se lehet kapni, itt mindenki szénával eteti a lovát. Kúthy legyintett és fel se nézett a felülvizsgálandó írások rengetegéből. A fiatal jegyző, akinek első esete volt ez a vizsgálat érthető odaadással figyelte a szolgabiró minden lábát. Végre befejezte, arcmozdultra kanyarította erős, állóbetűs aláírását. — Na kedves hát rendben vagyunk. De hol moshatnám meg a kezemet ettől a .. . — Ide parancsoljon! — ugrott szolgálatkészen a jegyző. A friss víz jó, üde zuhannyá egészen felvillanyozta, mert a hőség elernyesztette, elkábította minden idegszálát, jezte a mosakodást. Mikor befeúgy érezte, hogy le kellene mosnia egész testét ezzel az áldott hűvössel. — Nagyságos uram ! Vihar készül, tessen igyekezni — aggályoskodott megint a kocsis. — Mindjárt, mindjárt fiam, csak kedves jegyző uram már azt hiszem említettem is . . . azt a körvadászatot itt kellene valahogy nyélbe ütni a télen. Különben majd megbeszéljük telefonon . . . — Igen. Hogyne kérem, készséggel állok mindenben rendelkezésére, amint parancsolja. Tehát telefonon. A jegyző kemény kézszorítása jól esett neki. Az a melegbízó tekintet még most is a szeme előtt lengett, neki a szeretet, bizalom Jól esett amivel ezek a derék falusi hivatalnokok körül melengették. A kocsin eszébe jutott, hogy a botját ott felejtette. Vissza akart kiáltani, de a szavát elkapta az az iszonyú szélroham, ami a száját telesározta porral. Egyszerre elöntötte az indulat, szinte ráordított a kocsisra : — Gyerünk gyorsabban a teremtésit! — A kocsis ijedten kapott a gyeplőbe fojtott káromkodással lihegte bele a hőségbe: — Nem lehet nagyságos uram eszi a ló szemét a por. — Alig értette mit mond, de nagyon mérges lett. Hirtelen indulatú ember volt, nem szerette az akadályokat. A forró, nehézfutású szél hatalmas pordunnákba sodorta őket. Egy kavargó portölcsér búgva iramlott keresztül a kocsin, hogy lesodorta a sapkáját és mire utánna kapott már messzire gurigázta egy udvaron. Villám reccsent. Érezte amint átfut a hátán a borzalom, mintha forró vasvesszővel karmolták volna a gerincét A lovak nyerítve haraptak a zablába és szinte egy pillanat alatt állt meg a kocsi. A dördülés mintha a föld alól kondult volna föl megreccsent bele a kokocsi rúd és a vaspántokon végigciterázott a remegés. Kathy leugrott. Nem tudta mit csináljon. Ott állt födetlen fővel a kuszaszálú esőben, indulatba szorult ököllel. Az első kapun berohant. Kékkötényes parasztlányka köszöntötte. Adjon Isten !-nel és halálra vált arccal csapta be mögötte az ajtót. — Ki lakik itt ? — kérdezte villogó szemmel a gyerekeket. — A . . . kisasszony ! — ijedezett az és már szaladt is befelé. Simán fésült hajú, csinos fiatal lány nyitott elébe ajtót. — Jó napot szolgabíró úr. Kerüljön beljebb! — mulatott higgadt mozdulattal befelé és a hangjában olyan ismerős csengést hallott, hogy hirtelen lecsillapodott. — Bocsánat az alkalmatlankodásért, de ez a kellemetlen . .. — Sohse kérjen, tessék helyet foglalni! — tolta elé a széket a lány és ahogy közelébe ért, érezte a haja meleg angol szappan illatát. — Kúthy Gyula — nyújtotta a kezét. — Fehér Ilona. Én vagyok itt a tanítónő. Ilyen erős viharban csodálom, hogy valami baj nem történt. Engedje meg, hogy bemutassam az édesanyámat. — Tessék helyet foglalni, ja egy kis uzsonnát. No de ilyen kedves vendéget, — sürgölődött az őszhajú, melegnézésű öreg. Aztán kiszaladt a konyhába, még mielőtt szólhatott hogy éppen most ebédelt volna,