Karcagi Napló, 1930 (19. évfolyam, 1-107. szám)

1930-01-01 / 1. szám

2 Karcagi Napló Kartag, 1930. január 1 felett élénk vita fejlődött ki, ami érthető dolog volt, mert az új képviselőtestület a kér­­déssel nem volt tisztában. Elsősorban Varga Péter szólalt fel és rövid indoklás után azt javasolta, hogy a javaslatot a közgyűlés ne fogadja el. Dr. Szentesi Tóth Kálmán szükségesnek látja, hogy eb­ben a nagyfontosságú kér­désben a képviselők csak akkor szavazzanak igennel, vagy nemmel, ha már a tárgy­nak minden részét alaposan ismerik. Behatóan foglalkozott aztán a leiratban foglalt fel­tételekkel és igyekezett be­bizonyítani, hogy a gázkút kihasználásához szükséges be­fektetés annuitását fedezni fogja a bevétel. A javaslatot elfogadásra ajánlja. Dr. Kiss Mihály a minisz­teri leiratot értékes adomány­levélnek minősíti, az abban foglaltakat ajándéknak tekinti, amelyet két kézzel kell meg­ragadni. Megfesti aztán a kút kihasználásának nagy előnye­it. A javaslatot elfogadásra ajánlja. Fésűs Imre ismerteti azt a nagy vagyoni erőt, amelyet a gázkút képvisel. A kútból kiáramló gáz ugyanis egy év alatt 120 vagyon porosz szén fűtési értékével egyenlő. En­­­nyivel kevesebb nyers­olajat kell külföldről behozni, beruházási számí­tásokat ki­­­váló szakemberek bírálták fe­lül és helyben hagyták. El­fogadásra ajánla a javaslatot. Gy Szűcs Sámuel szeret­né, ha a határozat előtt ér­tekezletté alakulna a gyűlés, vagy pedig későbbi időben vennék a kérdést tárgyalás alá. Dr. Hajnal István polgár­­mester bezárván a vitát, rész­letesen ismertette a kérdés minden részletét. Kiemelte, hogy a beruházások létesíté­sénél nagy gond lesz arra fordítva, hogy a beruházá­sok csak olyan terjedelműek legyenek, amelyek költsége­it az üzem viselni képes, va­gyis szó sincs arról, hogy a nagy­közönség pótadó alak­jában fizetni legyen képtelen a tervezett munkálatokért. A miniszteri leirat feltételeit a polgármester, össszehasonlít­­ván más városoknak a­dott ajánlattal, igen kedvező­nek minősíti, aminek az az oka, hogy a pénzügy­mi­nisztériumban honorálni akar­ják a városnak azt a csele­kedetét, hogy a fúrás meg­kezdése előtt, a jóreménység fejében, minden feltétel nél­kül 100,000 pengőt adott a pénzügyminiszter rendelkezé­sére, hogy a karcagi mélyfú­­rást megkezdje. Végül, mint előnyöst, a feltételek elfogadá­sát ajánlja. — A névszerinti szavazás, mint fentebb írtuk, a javaslatot el is fogadta. — Olvasta aztán a főjegyző a­ Klein Mór nyomdász kérvé­nyét, amelyben az illető ar­­ra kéri a várost, hogy szerző­dési kötelezettségéből bocsás­sa ki, vagy pedig az egy­ség árait emelje fel. A köz­gyűlés a kérelmet egyhangú­lag elutasította. Javasolta a pénzügyi bi­zottság, hogy a hússzemle díjak címéri a városi köz­pénztárba a folyó évben be­folyt összeg fele városi állatorvosnak, adassék , aki az előző években a husszemle díjakat teljes egészében meg­kapta. A közgyűlés a javas­latot elfogadta és 1738 pen­gőt az állatorvos részére ki­utalt. A pénz és jogügyi bi­zottság javaslatára az anya­könyvi kiadványokért befolyt összegnek felét az az 538 pengőt az anyakönyvi teen­dők ellátói között osztotta meg a közgyűlés. Bejelenti a számvevő, hogy az 1929 évben a költségve­tésben 44748 pengő túlkia­­dás állott elő, amit nagyrész­ben kölcsönből kellett fedez­ni. E túlkiadás azonban meg fog térülni a­ 104,000 pen­­gőnyi pó adó­hátralék befo­lyása alkalmával. Tudomásul vétetett. A leltárak elkészítése. Mint minden évben, úgy ez alkalommal is közli a forgalmi adóhivatal hogy, minden keres­kedő, vendéglős és kocsmáros tartozik az idén is december hó 31 - én az az­napi állapot­nak megfelelően pontos leltárt felvenni. A leltárba az egyes á­­rucikkek beszerzési áron veendők fel. A felvett leltár egy példá­nyát a forgalmi adóhivatalba leg­később január hó 15 ig be kell szolgáltatni. %árca VIHAR. Írta: SEX7IUS BÉLA. A kocsis háromszor is feljött, hogy a lovakat nem abrakoltat­­ta reggel óta, sietni kell, mert eső lesz és ebben a rongyos fa­luban még zabot se lehet kapni, itt mindenki szénával eteti a lo­vát. Kúthy legyintett és fel se nézett a felülvizsgálandó írások rengetegéből. A fiatal jegyző, akinek első esete volt ez a vizs­gálat érthető odaadással figyelte a szolgabiró minden lábát. Végre befejezte, arcmozdu­ltra ka­­nyarította erős, állóbetűs aláírá­sát. — Na kedves hát rendben va­gyunk. De hol moshatnám meg a kezemet ettől a .. . — Ide parancsoljon! — ugrott szolgálatkészen a jegyző. A friss víz jó, üde zuhannyá egészen felvillanyozta, mert a hő­ség elernyesztette, el­kábította minden idegszálát, jezte a mosakodást. Mikor befe­úgy érezte, hogy le kellene mosnia egész testét ezzel az áldott hűvössel. — Nagyságos uram ! Vihar készül, tessen igyekezni — ag­gályoskodott megint a kocsis. — Mindjárt, mindjárt fiam, csak kedves jegyző uram már azt hiszem említettem is . . . azt a körvadászatot itt kellene vala­hogy nyélbe ütni a télen. Kü­lönben majd megbeszéljük tele­fonon . . . — Igen. Hogyne kérem, kész­séggel állok mindenben rendel­kezésére, amint parancsolja. Te­hát telefonon. A jegyző kemény kézszorítása jól esett neki. Az a meleg­bízó tekintet még most is a szeme előtt lengett, neki a szeretet, bizalom Jól esett amivel ezek a derék falusi hivatalnokok körül melengették. A kocsin eszébe jutott, hogy a botját ott felejtette. Vissza akart kiáltani, de a szavát elkapta az az iszonyú szélroham, ami a szá­ját telesározta porral. Egyszerre elöntötte az indulat, szinte ráor­­dított a kocsisra : — Gyerünk gyorsabban a te­remtésit! — A kocsis ijedten kapott a gyep­lőbe fojtott káromkodással liheg­te bele a hőségbe: — Nem lehet nagyságos uram eszi a ló szemét a por. — Alig értette mit mond, de na­gyon mérges lett. Hirtelen indu­­latú ember volt, nem szerette az akadályokat. A forró, nehézfutású szél ha­talmas pordunnákba sodorta ő­­ket. Egy kavargó portölcsér búg­va iramlott keresztül a kocsin, hogy lesodorta a sapkáját és mi­re utánna kapott már messzire gurigázta egy udvaron. Villám reccsent. Érezte amint átfut a há­­­tán a borzalom, mintha forró vasvesszővel karmolták volna a gerincét A lovak nyerítve haraptak a zablába és szinte egy pillanat alatt állt meg­ a kocsi. A dördü­­lés mintha a föld alól kondult volna föl megreccsent bele a ko­­kocsi rúd és a vaspántokon vé­­gigciterázott a remegés. Kathy leugrott. Nem tudta mit csinál­jon. Ott állt födetlen fővel a ku­szaszálú esőben, indulatba szorult ököllel. Az első kapun berohant. Kékkötényes parasztlányka kö­szöntötte. Adjon Isten !-nel és halálra vált arccal csapta be mö­­­götte az ajtót. — Ki lakik itt ? — kérdezte villogó szemmel a gyerekeket. — A . . . kisasszony ! — ije­dezett az és már szaladt is be­felé. Simán fésült hajú, csinos fi­atal lány nyitott elébe ajtót. — Jó napot szolgabíró úr. Ke­rüljön beljebb! — mulatott hig­gadt mozdulattal befelé és a hangjában olyan ismerős csen­gést hallott, hogy hirtelen lecsil­lapodott. — Bocsánat az alkalmatlanko­dásért, de ez a kellemetlen . .. — Sohse kérjen, tessék helyet foglalni! — tolta elé a széket a lány és ahogy közelébe ért, érez­te a haja meleg angol szappan illatát. — Kúthy Gyula — nyújtotta a kezét. — Fehér Ilona. Én vagyok itt a tanítónő. Ilyen erős viharban csodálom, hogy valami baj nem történt. Engedje meg, hogy be­mutassam az édesanyámat. — Tessék helyet foglalni, ja e­gy kis uzsonnát. No de ilyen kedves vendéget, — sürgölődött az őszhajú, melegnézésű öreg. Aztán kiszaladt a konyhába, még mielőtt szólhatott hogy éppen most ebédelt­ volna,

Next