Kárpátmedence, 1943 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1943-01-01 / 1. szám

2 KÁRPÁTMEDENCE 1943 Legalább is nem szervezetten. A pénzintézetek nem zárkóztak el ugyan a középipar részére való hitelnyújtástól, de sokféle okból nem is tekin­tették ezt kifejezett céljuknak. Még leginkább az építőipari vállalkozás juthatott hitelhez közvetett formában a bankok által nyújtott jelzálogos hitelekben. Azt mondhatná erre az ellenvető, hogy hiszen az építőipar, viszont valami 35—40-féle iparágat foglalkoztat. Ez tény, de tény az is hogy ezeknek az iparágaknak egy része már a nagyipar keretébe esik, pl. téglagyárak, stb. Az is bizonyos, hogy a kisebb és középszerű iparosok a tőkehiány miatt gyártmányaikat, termelvényeiket csak készpénzért tudták adni a vállalkozónak, aki viszont rendesen éppen ezért és a saját tőkeszegénysége miatt is, bizony sok-sok nehézséggel, gonddal dolgozott s mivel nyeresége jó részét a nehezen felhajtott hitelei kamatára kellett fizetnie, évek során sem tudott számottevő tőkét megtakarítani s így később is egyre a tőkeszegénységgel kellett küszködnie. Újabban a kormányzat intencióinak megfelelően a »keresztény keres­kedői hitelakció« keretében a középipar hitelellátása is tervbe vétetett. Remélhetőleg ez az első komoly terv nem marad majd szűk keretekben. Ennek a fontossága különösen a háború után, a békés termelésre való tervszerű átállás folyamán nagy jelentőségű úgy az érdekeltek, mint az általános gazdasági élet szempontjából. Ma, amikor ez a középipar és középvállalkozás legnagyobb részben a háborús termelés szolgálatában áll, hitelellátása is könnyebb és jobb, pl. az ú. n. engedményezési hitelek formáján keresztül; termelvényei, gyártmányai is könnyen találnak piacot s főleg gyorsan s így tőkéjét is gyorsan és biztosan tudja megfor­gatni. A háború után más lesz a helyzet s azért kell erre kellő időben és tervszerűen felkészülni. Természetesen áll ez bizonyos fokig s talán a dolog természeténél fogva egyes vonalakon nagyobb mértékben a nagyiparra is. Éppen a hadicélok egyre fokozódó és egyre nagyobb arányú szolgá­latának szükségszerűsége idézte elő a nagyiparnál azt a helyzetet, hogy az egyre megkövetelt új és új beruházások folytán a beruházott tőkék a saját tőkéket néhol sokszorosan felülmúlják. Helyes, ha a háborús konjunktúra idején minél nagyobb tartalékokat tudnak szerezni, de ha közelebbről vizsgáljuk a dolgot, azt látjuk, hogy az invesztíciókon kívül komoly pénztőkéket már nem igen tudnak gyűjteni, így azután a szükséges s egyre nagyobb mérvben igényelt forgótőke­­szükséglet rendszerint egyre növekvő hiteligénybevétel formájában elé­gül ki. A beruházott tőkék és saját tőkék arányának kívánatos és célszerű helyreállítása új részvények kibocsátását fogja szükségessé tenni s e tekin­tetben jelentős és komoly szerep vár a jövőben a keresztény társadalomra. Remélhetőleg megérti az idők szavát s azt a lehetőséget, amely a keresz­tény tőkének az iparban való térfoglalása szempontjából kínálkozni fog. A trianoni békediktátum kényszerűen parancsolta ránk, ha élni akartunk — és akartunk — azt, hogy az iparosodás útjára vigyük gazda­sági erőinket. De bizonyos ma már az is, hogy a négyzetkilométerenként kb 90 főnyi népsűrűséggel bíró ország nem élhet sem kultúréletet, sem komoly nemzeti erőforrásokat nem gyűjthet jövőjére, ha komoly iparral nem rendelkezik. A nehezen, nagy áldozatokkal megteremtett ipart a békében

Next