Kárpátalja, 1993 (4. évfolyam, 1-11. szám)

1993-01-28 / 1. szám

fo­ nográfia-folyam 18. és 19 kötetei rajzolói munkálataiban. A kötetekben megjelent nagyszőlősi, tiszai és boszniai, szarajevói rajzai a pontos felvételek miatt érdemel­nek említést, míg a Thallóczy-kötet képei között találunk olyanokat, amelyek a szá­zadvég, a fin de siece hangulatát idézik (­Boheme világ) vagy stilizáló fölfogást, a szecesszió enyhe érintését (Athén és Thé­­ba). Révész Imre, élete utolsó éveit gyer­mekkora helyszínén, Nagyszőlősön élte le. Életműve fontos darabjai kerültek ha­lála 10. évfordulóján az Ungvári Képtár kiállítására, majd több szovjetúnióbeli múzeum gyűjteményébe. (Ugyancsak 1955-ben rendezték meg emlékkiállítását Kecskeméten, volt tanítványai, a Révész­iskola volt növendékei munkáival együtt.) A szülőváros, Sátoraljaújhely tisztelgő kiállítását az Ungvári Képtárban, a Ma­gyar Nemzeti Galériában és a Katona Jó­zsef Múzeumban (a Révész-hagyaték hazakerült részével özv. Zákányi Győző­­nétől pár év előtt kiegészítve) őrzött mű­vekből válogatták. A kisméretű művek és vázlatok, rajzok kiállítási túlsúlya ellené­re is jól megismerhető Révész egyenetlen festői életművének sok értéke, eredmé­nye, legfontosabb törekvései és festői na­turalizmusának egyéni karaktere. Az eddig példa nélkül álló, a szülővá­ros Kossuth Művelődési Háza kezdemé­nyezte, közösen előkészített magyarországi-kárpátaljai, ungvári-sáto­raljaújhelyi tárlat élesen fölveti egy Ré­vész monográfia szükségességét. Ennek útját - a tervezett nagyszőlősi állandó tár­lattal együtt - gondolom közösen egyen­gethetjük majd a Kárpátaljai Magyar Kulturális Egyesülettel is. Sümegi György 50 éve halt meg Ijjász Gyula Ijjász Gyula festőművész neve a mai ember számára nem sokat mond, elsősorban azért, mert tevékenységének fő köre Észak-Amerikára, illetve Kárpátaljára esett. Ez azonban nem jelenti azt, mintha kisebb lenne más, elismert művészeknél. Magam nagyon tehetségesnek tartom, akiről érdemes megemlé­keznünk. Két képével szerepel a Mányokitól Aba Novákig című kötetben, amely képek az ungvári Szépművészeti Múzeumban találhatók. Életében sok kiállítása volt, többek között a budapes­ti Művészház nevében Rippl-Rónai, Kernstok és Vaszary 1914- ben felkérte egy kiállításon való részvételre. A korabeli újságcikkek elismeréssel szóltak művészetéről. Ijjász Gyula Jaczik Gyulaként született Ungváron 1874. ápri­lis 1-én egy hatgyermekes családban. Az apja Jaczik András mészáros volt, az anyja Tapasztó Julianna, egy régi magyar jobbágycsalád sarja. Gyulát 11 éves korában az apja kivette az iskolából, hogy hentesinas legyen. A fiú azonban nem szerette a hentes szakmát és csak rajzolni akart, amiért megbüntették. Miután az apja meghalt, 14 éves korában, más adatok szerint 16 évesen kiment Észak-Amerikába. Ott nehéz fizikai munkát vé­­zett Cleveland és Pittsburgh vasgyáraiban. Beiratkozott egy esti angol tanfolyamra, majd egy rajztanfolyamra a New York-i Co­oper Institut iparművészeti iskolába 1893-94-ben. 1900-1902- ben Münchenben Hollósy Simon tanítványa volt. 1905-ben a New York Times-nak volt rajzillusztrátora. Visszatért Európába és Párizsban 1910-ben az Académie Colarossiban képezte to­vább magát. Ebben az időben Amerikában már befutott festő volt, vásárol­ták a képeit. Amerikában és Európában is sokat utazott, Hollan­diában Rembrandt képeit tanulmányozta. 1911-ben Jaczikról íjjászra változtatta a nevét. 1914-ben, a világháború megakadá­lyozta abban, hogy visszatérjen Amerikába. Jelentkezett önkén­tesnek és még a fronton is háborús jeleneteket rajzolt, festett, mint haditudósító. A háború után szülővárosában, Ungváron telepedett le. 1920-ban megnősült, majd 1927 táján újra kiment Amerikába, de egy egészen más világot talált ott. Ekkortájt kezdődött a gazdasági válság és senki nem vásárolt festménye­ket. Betegen került haza Ungvárra. Ezután még pár évig festett, irodalmi tevékenységet is kifejtett (novellák, kritikák, stb.), részt vett a kisebbségi magyar kulturális életben, de már beteg ember volt. 1943. február 13-án halt meg Ungváron. Életében többszáz képet festett, amelyeket jórészt kiállításo­kon eladott. Sajnos, körülbelül 240 képe 1944 őszén, Ungváron a szovjet megszállás idején elveszett. Képeinek témái ruszin parasztok, favágók, mosóasszonyok, halászok, hajók, úri dámák, katonák, a háború, táncosnők, tájké­pek és vallásos témájú képek. Készített olajfestményt, akvarellt, pasztellképet, rajzokat. Stílusa nem sorolható be egyetlen irány­zatba sem, azonban az impresszionistákhoz áll legközelebb -legalábbis a tájképei esetében -, magát a nagybányai festőisko­lához tartotta közelállónak. A stílusa bizonyos mértékig alkal­mazkodott a témához, függvénye volt annak. Tehát, például, egy időskori önarcképet realista stílusban festett meg, a tájképeit pedig plein air stílusban. A vallásos témájú képei pedig sajátos átszellemültséget tükröznek. Egy görög katolikus templom számára festett képe az ikonok stílusá­ban fogant. Különösen jeleskedett a kárpátaljai táj és a ruszin nép lelkű idének ábrázolásában. Újra felfedezése az utókor fel­adata. Erre alapot szolgáltathat még a magángyűjteményekben, így a családunk tulajdonában megmaradt képei. Krasznai Szomor Péter Ijjász Gyula festménye KÁRPÁTALJA

Next