Kárpátalja, 2013. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-25 / 4. szám

TÁRSADALOM, KÖZÉLET „Közös a felelősségünk, hogy milyen lesz a jövő magyarsága” A magyar kultúra napját méltatták Bátyú A KMKSZ helyi alap­szervezetének rendezésé­ben január 20-án a magyar kultúra napja alkalmából nagyszabású rendezvényre került sor Bátyúban, idén immár negyedik alkalom­mal. A „legfiatalabb ünne­pünket” méltató esemény­nek a helyi középiskola adott otthont. A magyar kultúra napja va­lóban a legfiatalabb ünnepünk, hisz mindössze 24 esztendeje ünnepeljük január 22-én, vagyis a Himnusz megírásának napján. A rendezvényt, melyet jelenlétével megtisztelt Tóth István, Magyarország Beregszá­szi Konzulátusának főkonzulja, Farkasné Bőcs Judit, beregszászi konzul, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Járási Szerveze­tének elnöke, Kacsó Géza, a Bátyúi Református Gyülekezet lelkésze is, nemzeti imánk el­­éneklése után Szántó Edit, a KMKSZ Bátyúi Alapszerveze­tének elnöke nyitotta meg: „A kultúra napja nem piros betűs nap, de mégis jelentős ün­nepünk. Ez az ünnepnap a humán kultúra fontosságára emlékez­tet elgépiesedett világunkban. Gyökereink életerősek, szívósak. Táplálkozzunk hát belőlük, hogy megőrizhessük emberi mivoltun­kat, magyarságunkat... Hagyo­mányainkra, nemzeti tudatunkat megerősítő múltunkra emlékez­tetnek bennünket Petőfi, Arany, Ady versei, Liszt, Bartók, Kodály zeneművei, Csontváry, Mun­kácsy képei. Ezek a művészek azért alkottak örök emberértéket, mert gyökereik magyar nemzeti talajból táplálkoztak. A művé­szetnek nemzetmegtartó ereje van. A nemzet felemelkedésének mérföldköve az anyanyelv, amely lélektől lélekig hatva erősíti a nemzettudatot, az összetartozás érzését magyar és magyar között itthon és a nagyvilágon minden­ütt. Mindannyian egy nyelv, egy kultúra, egy emlékezet, egy tör­ténelem részesei vagyunk. Közös a felelősségünk, hogy milyen lesz­­ a jövő magyarsága.” „Szatmárcseke, ahol a Him­nusz megszületett, az ország legeldugottabb helye - folytatta beszédét Szántó Edit. - Ennek a ténynek is jelképes üzenete van. Szellemi értelemben nincs az országnak lebecsülhető helye sem határon innen, sem határon túl. A kultúra ugyanis embereket összekötő szellemi erő, és nem­csak a költészet, a művészet vagy a tudomány tartozik bele, hanem a parasztember tudása a földről, a munkások tudása bármely kétke­zi munkáról. Kultúra nélkül nem­csak magyarok nem vagyunk, hanem emberek sem. A kultúra napja akkor válik igazi ünneppé, ha felelősséget vállalunk és fele­lősséggel bánunk a ránk hagyott kulturális örökséggel. Meg kell őriznünk ezt az örökséget és át kell adnunk az utánunk követke­ző nemzedékeknek.” A nagyszámú néző a továb­biakban a magyar kultúra legja­vából csemegézhetett. Fellépett a bátyúi, Balogh Mária vezette, Együtt Nyugdíjasklub, melynek tagjai ismert írók, költők gon­dolatait s szívet melengető, szü­lőföldről, hazáról szóló magyar dalokat adtak elő. A fellépők között voltak még Bihari István, helyi költő kedvenc verseivel, a Bátyúi Művészeti Iskola diákjai, valamint az Ember Orsolya ve­zette Újbátyúi-Bátyúi Reformá­tus Vegyeskar is. A rendezvény utolsó fellépőjeként pedig a Ko­kas Banda zenés-táncos előadása következett, s jóvoltukból a ren­dezvény zárásaként táncházra is sor került, mely fiatalokat és idő­seket egyaránt megmozgatott. Átadásra került továbbá a KMKSZ ajándéka, egy könyv­csomag is az iskola javára, me­lyet Ilnicki Gizella szervező­ pe­­dagógus vett át. E. M. A Rákóczi-főiskola A Pro Cultura Subcar­­pathica civil szervezet ren­dezésében január 22-én a magyar kultúra napját mélta­tó rendezvényre került sor a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A rendezvényen elsőként Gál Natália, beregszászi színész­nő színjátszó csoportja lépett fel, melynek tagjai arról szóltak, mit is jelent magyarnak lenni, majd elszavalták az épp 190. születés­napját „ünneplő” nemzeti imán­kat, Kölcsey Ferenc Himnuszai. Ezt követően Kudrotyák Krisz­tina, a Pro Cultura Subcarpathica igazgatója emlékeztetett minket, mit is jelent a magyarok számára e jeles nap. A továbbiakban Farkasné Bőcs Judit beregszászi konzul szólt az ünneplőkhöz. „A magyar kultúra napján joggal beszélhetünk érzelmek­ről, hazaszeretetről. Kölcsey Fe­renc Himnusza nem egyszerűen a magyar irodalom kiemelkedő teljesítménye. A Himnusz ösz­­szefogja a magyarságot, annak egyik legszebb szimbóluma, hazaszeretetünk elválaszthatat­lan része... Kölcseynek sok-sok csalódása között a hazaszeretet jelentett biztos menedéket, meg­nyugvást...” A konzul asszony beszé­dében kiemelte: „Ez a főisko­la a kultúra háza, a kárpátaljai magyar kultúra fellegvára. Ér­tékes kulturális rendezvények sokaságának ad otthont. Neveli a magyar értelmiséget, felkarolja a fiatal tehetségeket, helyet és teret biztosít a művészeti kezde­ményezéseknek, óvja a kulturális hagyományokat. Mindezeknek köszönhetően nemcsak Bereg­szász, de egész Kárpátalja egyik meghatározó kultúraszervező intézménye.” A rendezvényen a további­akban a Beregszászi Művészeti Iskola tanárai és növendékei léptek fel, akik hangszeres és énekes előadásukban szívhez szóló dallamokat, Liszt és Erkel műveit, gyönyörű magyar dalo­kat adtak elő, s mutatták be ze­neművészetünk csodáit, melyre méltóan büszkék lehetünk. A rendezvényen megjelent dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fő­iskola elnöke, illetve Bocskor László, a KMKSZ Beregszászi Városi Szervezetének elnöke is. Espán Margaréta Tiszacsoma: Január 22. 1989 óta a magyar kultúra napja. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Tiszacsomán a Kárpátaljai Magyar Kultu­rális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezete e jeles esemény előtt két nappal, január 20-án méltatta a ma­gyar kultúra napját. Az ünneplők a helyi közép­iskolában gyűltek össze. Őket a szervezők nevében Rácz János, a KMKSZ Tiszacsomai Alapszer­vezetének elnöke köszöntötte. Bocskor László, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szer­vezetének ügyvezető alelnöke, a kulturális szövetség beregszászi városi szervezetének elnöke, városi tanácsi képviselő Köl­csey Ferenc munkásságát mél­tatta. Rámutatott arra: ifjúként Kölcsey jogásznak készült, ám perek és paragrafusok helyett jobban érdekelte őt a magyarság sorsa. Követelte a jogot a magyar földművesnek, és anyanyelvünk hivatalos rangra emelését is. Kölcsey egész politikai és irodal­mi tevékenységéről sugárzik az aggodalom nemzete sorsa iránt. [...] „Vajon elmondhatjuk-e, hogy méltó utódai vagyunk nagyjainknak itt, a magyar nyelvterület északkeleti részén, ahol - Kölcseynek hála - azt a nyelvjárást beszéljük még ma is, amelyből a magyar irodalmi nyelv kivirágzott? - tette fel a kérdést a szónok. Vajon elmond­hatjuk-e, hogy mindent meg­teszünk azért, hogy a magyar kultúra, nyelv és iskolarendszer megmaradjon, fennmaradjon? A múlt kötelez, még a mai nehéz helyzetben is. Ha veszni hagyjuk iskolarendszerünket, nyelvün­ket, kultúránkat, csak idő kérdé­se, és megszűnünk közösségnek lenni. Márpedig azért, hogy ez be ne következzen, mindnyájunk­nak tennünk kell.” Az ünnepségen Jakab Eri­kának, a KMKSZ nagymuzsalyi alapszervezeti elnökének vezeté­sével kisebb muzsalyi küldöttség is részt vett. „Kölcsey Ferencnek az Erkel Ferenc által megze­nésített művét először 1844. június 10-én, az első gőzhajó vízre bocsátásakor énekelték el, de hivatalos állami ünnep­ségen 1848. augusztus 20-án csendült fel először - mondta el Jakab Erika. Rámutatott arra, hogy Kölcsey Himnusz­­aal a magyarság számára nemcsak egy nemzeti imádság született meg, hanem egy minden magyar számára egységes összetartó ka­pocs is: bárhol is éljünk magyar­ként a világban, ezt énekelve tudjuk, hogy összetartozunk. A nagymuzsalyi KMKSZ-alap­­szervezet elnöke felhívta a fi­gyelmet arra is: nagyon fontos, hogy a pedagógusok törekedje­nek tanítványaikkal megtaníttat­ni nemzeti imádságunkat. Jakab Dániel, a Beregszá­szi Magyar Gimnázium diákja Ady Endre A tűz márciusa c. versét szavalta el, majd a Cso­rnai Községi Könyvtár ifjúsági olvasócsoportja - felkészítőjük Mészáros Erzsébet könyvtáros - adott elő tematikus irodalmi műsort. Tiszacsomán hagyomány, hogy a magyar kultúra napján oklevéllel és ajándékkal kö­szöntik azon helyi lakosokat, akik a kultúra terén sokat tet­tek a településért. Idén a 83 éves Jakab Béla vehette át Rácz Jánostól az alapszervezet ki­tüntető ajándékát: ő korábban Tiszacsomán 33 évet dolgozott kultúrvezetőként. F.Zs. Nagyszőlős­i A Tisza-menti városban a KMKSZ középszintű és városi szervezete közös székházában,a két szer­vezet rendezésében január 22-én ünnepelték a magyar kultúra napját. A rendezvény nyitánya­ként Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szer­vezete elnöke üdvözölte a szék­ház előadótermét zsúfolásig megtöltő közönséget, s leszögez­te: kultúránk nemzetünk egyik óriási kincsesbányája, melynek értékeit a középszintű és a városi szervezet közkinccsé akarja ten­ni. Az a céljuk, hogy a székház szellemi központ is legyen, ahol, különböző előadások során bete­kintést nyújtsanak a magyar kul­túrába. Majd átadta a szót Kész Barnabásnak, a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Ma­gyar Főiskola történelemtanárá­nak, a Pro Cultura Subcarpathica társadalmi szervezet irodaveze­tőjének, aki Kultúrtörténeti ka­landozások Ugocsában címmel tartott előadást. A felszólaló kifejtette, hogy a vidék már a kőkorszakban lakott volt, Királyháza mellett tárták fel területünk legrégebbi, több mint félmillió éves emberi telephelyét, s rézkori, illetve bronzkori leletek is napvilágra kerültek Ugocsa területén. Is­mertette a terület honfoglalás utáni történetét. Többek között felidézte, hogy a hagyomány szerint a XVI. század elején a török által fenyegetett Délvi­dékről a nagyszőlősi Ugocsa vár melletti egykori ferences rendi kolostorba menekítették a nán­dorfehérvári diadalban jelentős szerepet játszó Kapisztrán János földi maradványait, melyeket a kolostor lerombolása után a vár hajdani kútjába szórták. Be­mutatta a köznemesség jogait a főurak ellenében védő, verbőci születésű Werbőczi István ki­rályi ítélőmestert, aki a magyar feudális szokásjogot rendszerez­te Tripartium (Hármaskönyv) c. munkájában. Szólt Komjá­­ti Benedekről, illetve a híres énekmondóról, Ilosvai Selymes Péterről, aki ugyancsak a király­házai Nyalábvárban írta meg Toldi Miklósról szóló históriás énekét, mely nélkül Arany János Toldi-trilógiája sem születhetett volna meg. Méltatta báró Perényi Zsigmondot, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc mártírját. Megemlítette, hogy Nagyszőlősön nyugszik a fiatal Bartók Bélát felkaroló hajdani tanfelügyelő, Aczél László, illet­ve a neves magyar festőművész, Révész Imre. Bemutatta Ugocsa építészeti örökségét, a várromokat, a kas­télyokat, a templomokat, köztük Kárpátalja egyik legrégebbi szent­­egyházát, a tiszabökényi reformá­tus templomot. Kitért a népi épí­tészet értékeire, a tiszapéterfal­vai skanzenre, valamint a jellegzetes nagypaládi kapura. Ismertette a II. Rákóczi Ferenccel kapcsolatos gazdag mondakincset, s meg­említette, hogy a Tiszabökény és Tiszaújlak határában álló Tu­rul-emlékmű alapzatául szolgáló mesterséges halom létrehozásához a történelmi Magyarország mind a 64 vármegyéjéből hordták össze a földet. Kudron Katalin, a székház irodavezetője felidézte Himnu­szunk történetét. Mint elmondta, a költemény alcíme - A magyar nép zivataros évszázadaiból - arra utal, hogy a mű átöleli tör­ténelmünk meghatározó esemé­nyeit, s az elmúlt korszakokról szólva üzen saját korának. A Himnusz először 1828-ban, az Aurora almanachban látott nap­világot. Erkel Ferenc 1844-ben komponálta meg dallamát, álla­mi ünnepségen elsőként 1848., augusztus 20-án csendült fel, a szabadságharc leverése után , azonban - akárcsak a forradalom előtt - ismét a Habsburg császári himnuszt akarták ráerőszakolni a nemzetre, s csak 1903-ban vált törvényileg elfogadott him­nusszá. Az 1950-es évek első felében csak szöveg nélkül han­gozhatott el, 1956-ban viszont szinte az új szabadságharc zenei jelképévé vált. A mű 1989 őszén jogszabályi védelem alá került, s a Magyar Alkotmány része lett a Himnuszra való utalás. Az ünnepség végén a megje­lentek ajkán felcsendült nemzeti imádságunk. Felemelő érzés volt hallgatni az áhítattal, könnyek­től csillogó szemekkel elénekelt Himnuszt, s szinte a falak is zeng­ték annak csodálatos szövegét és dallamát. .. , hiú H5o> L^josMihály Vasárnapi üzenet .Judtotokra adom test­véreim, hogy az evangéli­um, amelyet én hirdettem, nem embertől származik, mert én nem embertől vet­tem, hanem Jézus Krisztis kinyilatkoztatásából kap­tam." Galata 1,11-12 Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Pál apostol a fenti mondat­ban a keresztyén örömhírről szól. Az igehirdetés, az egyhá­zi szolgálat alapját adó indíték­ról beszél, és azt mondja, hogy ez nem más, mint Krisztus Jézus kinyilatkoztatása. Ez nagy és fontos dolog! Ezek szerint az egyházi élet alapja nem emberi eszme­­ vagy ahogy Pál írja: „nem embertől származik”­, nem emberi elme okos kitalációja, sőt nem is földi dolog. Nem ezen a világon született meg az evangélium, hanem Isten birodalmában, a Mennyek Országában. A keresztyén örömhír mennyből való do­log, Isten szava, Isten aka­rata és tette - ez pedig úgy jutott tudomásunkra, hogy Jézus Krisztus kijelentette. Megjelent Pál apostolnak a damaszkuszi úton, és máskor is megragadta őt a Szentlélek, hogy kijelentse a mennyből való dolgokat neki. Ő pedig hirdette mindenütt, ahol csak megfordult, leírta a Bibliában található leveleiben, bizony­ságot tett róla alkalmas és alkalmatlan időben. Pál apostol megállapítása a teljes Szentírásra igaz. Mind az Ó-, mind az újszövetség sza­vaira igaz, hogy nem embertől származik, hanem isteni kije­lentésből. És ezért különleges az igazi keresztyénség szolgá­lata, különleges a tanítása, kü­lönleges az igehirdetése. Nem erről a világról való, hanem Istentől, és érvényessége sem ér véget ezen a világon, hanem a mennybe vezet. Az evangélium világosság a Világosságból, igazság az Igazságból, élet az Életből. Létfontosságú, hogy figyeljünk az evangéliumra és higgyünk abban, akiről az evan­­gélium szól: Jézus Krisztusban! Az evangélium Isten Fiá­ról beszél és hitre tanít. Arra, hogy reménytelenül bűnösök és gonoszak vagyunk, de Jé­zus kereszthalála és feltáma­dása bocsánat bűneinkre és megváltásba kárhozattól. A megváltásért pedig semmi mással nem tartozunk Isten­nek, mint hálával, és ezt a hálát szent nevének imádá­­sával, valamint parancsainak megtartásával mutatjuk ki. Tegyünk így, higgyünk, örül­jünk, engedelmeskedjünk! Kovács Attila református lelkész

Next