Kárpátalja, 2015. július-december (15. évfolyam, 27-53. szám)

2015-09-17 / 38. szám

XV. évfolyam, 38. (766.) szánt 2015. szeptember 17. Ára 2 hrivnya XX. KÁRPÁTALJAI MAGYAR ZENÉSZTALÁLKOZÓ 2015. SZEPTEMBER 20. BEREGSZ­ÁSZI AMFITEÁTRUM (ELŐ ESETTEK BEREGSZÁSZI MŰVELŐDÉSI HÁZ.) IS.OO-TGU,E-K (­AI) FELLÉPNEK A KÁRPÁTALJAI MAGYAR KÖNNYŰZENEI ÉLET JELES KÉPVISELŐI. TÖGGEK KÖZÖTT: BEREGSZÁSZ. P/XIELANP­­ANP, KOKAS­HANPA. PITKIN, ORIGINAL ZENEKAR, DÓZSÁK ZENEKAR, STG. A hét Az Európai Parlament múlt szerdai szavazásán támo­gatásáról biztosította azokat a szabályokat, amelyek alapján 40 ezer menedékkérőt lehet áttelepíteni Görögországból és Olaszország­ból az Európai Unió többi tag­államába. Az EP állásfoglalása szerint fontolóra kell venni az áttelepítettek számának növelését Ezzel összefüggésben éppen múlt szerdai évértékelőjében jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, hogy a brüsszeli testület azt javasolja, hogy 120 ezernel több, vagyis összesen 160 ezer menedékkérőt telepítsenek át és immár nem csak Görögországból és Olaszországból, hanem Magyarországról is. (MTI/Kárpátalja) Japán keleti részén, Ibaraki prefektúrában a heves esőzések következtében megáradt Kinugava folyó mintegy 80 méteren átszakította a gátat és elöntötte a 65 ezer lakosú Dzsoszó város nagy részét múlt héten. A helyi katasztrófa-elhárítás adatai szerint az ár több embert elsodort. A mentésben katonákat is bevetettek. A mentőalakulatok helikopterekkel is igyekeztek az embereket elszállí­tani az elárasztott területről. A heves esőzéseket a múlt kedden lecsapó Etau tájfun idézte elő. A rendkívüli időjárási körülmények miatt szerdán az országban számos repülőgépjára­tot töröltek, miközben a hatóságok mintegy félmillió embernek javasolták hogy elővigyázatosságból hagyják el lakhelyüket. (MTI/Kárpátalja) Több mint százan meghaltak, amikor leomlott egy daru a mekkai nagymecsetben múlt pénteken. Jelentések szerint a sebesültek száma megha­ladta a kétszázat. A burkolat restaurálásához és a mecset bővítéséhez használt daru a mennyezetet átszakítva om­lott az épület belsejébe. Az al- Arabíja hírtelevízió jelentése szerint a szerencsétlenséget a heves homokviharok okozták. (MTI/Kárpátalja) Két nem hivatásos politikus, Donald Trump üzletem­ber és Ben Carson visszavonult idegsebész a legnépszerűbb a republikánus elnökjelölt-aspiránsok közül - állapította meg a The Washington Postás az ABC Nem hétfőn nyilvánosságra hozott, közös közvélemény-kutatása. A felmérésből az derült ki, hogy a kampányt a kormányzat és a politika iránti bizalmatlanság határozza meg. Az amerika­iak több mint 70 százaléka szerint a politikusokban nem lehet megbízni és több mint 60 százalékuk véli úgy, hogy a politikai rendszer működésképtelen. 10-ből csaknem 6 republikánus szavazó szerint a következő elnöknek olyan személynek kell lennie, aki tapasztalatait nem a politika világában szerzete. (MTI/Kárpátalja) Szeptember 11-én, pén­teken került sor a Nevetlen­­faluban található művésze­ti iskola Keleti Partnerség program keretében felújított épületének átadására és az ezt megörökítő emléktábla leleplezésére. Az átadóün­nepséget a községházán tar­tották meg, ahol a méltán hí­res művészeti iskola tanárai és tehetséges diákjai rövid, de roppant kedves előadás­ban mondtak köszönetet az anyaország kormányának az önzetlen segítségért. Az átadón részt vett dr. Bod­nár Zsolt ungvári magyar konzul, Barta József, a Kár­pátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnö­­ke, Nagyszőlősi Középszin­tű Szervezetének elnöke, valamint dr. Oroszi József, Nevetlenfalu polgármestere. (Folytatás a 3. oldalon) Helyhatósági választások 2015. október 25. 3 Választások m Menekültválság ■■ Egyházmegyei csendesdélután pedagógusok számára Minden választási A Európa megtelt k Gondolatok a keresztyénségről, bizottság megalakult *e vagy ébredezik? V Kárpátaljáról és a megmaradásról Harc a magyar szóért Sport, hétvége M3 - szeptember 22., kedd -21.45 Meteo (magyar filmdráma)

Next