Kárpátalja, 2017. július-december (17. évfolyam, 27-51. szám)

2017-10-19 / 42. szám

XVII. évfolyam, 42. (875.)szám 2017. október 19. Ára 2 hrivnya ­ A hét Az amerikai külügyminisztérium bejelentette,­­ hogy az Egyesült Államok 2018 végi határidővel kilép az UNESCO-ból, az ENSZ Nevelésügyi, Tudomá­nyos és Kulturális Szervezetéből. A döntés bejelentésekor a külügy­minisztérium a szervezet állítólagos Izrael-ellenességére és az általa szükségesnek tartott reformok hi­ányára hivatkozott. Washington az állandó tagság helyett megfigyelői státuszt kíván majd fenntartani az ENSZ párizsi székhelyű szervezetében. Az előző amerikai elnök, Barack Obama kormányzata 2011 -ben beszün­tette a tagsági díj fizetését, mert a szervezet teljes jogú tagként felvette soraiba a Palesztin Hatóságot. A pénzügyi hozzájárulás elmaradása miatt Washington 2013-ban elveszítette szavazati jogát Alapokmánya szerint az 1945-ben létrehozott és 195 tagállammal és 10 társult állammal rendelkező szervezet a nevelés, a tudomány és a kultúra területén kívánja szolgálni a békét és a biztonságot a világban. Ennek érdekében világszerte különböző programokat támogat, például az írástudatlanság leküzdése vagy a nők egyenjogúságának előmozdítása terén. (MTI/Kárpátalja) A tengerbe zuhant egy repülőgép eefántcsont­part közelében, röviddel azután, hogy Abidjan városából elindulva viharba keveredett - jelentette a BBC múlt szombaton. A brit portál biztonsági forrásokra hivatkozva azt úja, hogy egy teherszállító gép zuhant le, amely a francia hadseregnek fuvarozott. Legkevesebb négy ember életét vesztet­te, többen megsérültek - nyilatkozta egy szemtanú a Reuters hírügynökségnek. Információk szerint ukrán vagy orosz Antonov típusú gépről van szó. A tragédiát egy heves vihar okozta, a roncsokat Port-Bouet-nél találták meg. (atv.hu/vajma.info) Meghaladta a háromszázat a Szomália fővárosában, Mogadishuban szombaton elkövetett kettős robbantás halálos áldozatainak száma. Több mint kétszázan megsérültek. Sokuk állapota válságos, akad­nak köztük, akik a felismerhetetlenségig összeégtek. Ilyen súlyos támadás még sohasem történt a térségben. Az első merénylet célpontja a Safari ne­vű szálloda volt a szomália főváros Hodan körzetének egyik forgalmas utcáján, ahol egy teherautóba rejtett pokolgép robbant fel, és több épület megsemmisült, tucatnyi jármű pedig kigyulladt. Két óráva később másik robbanást lehetett hallani Mogadishu Madina nevű kerületéből, ahol szintén autóba rejtett pokolgép robbant. Egyelőre egyetlen szervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, de a szomália hatóságok szerint az a-Shabaab iszlamista milícia áll a merénylet hátterében. (MTI/Kárpátalja) A konzervatív Osztrák Néppárt(övp) győzött a szavazatok 36,1 százalékának megszerzésével az előre hozott ausztria parlamenti választásokon vasárnap. Az előzetes eredmények szerint a második helyen az eddigi nagykoalíciót vezető szociáldemokraták (SPÖ) végeztek a voksok 26,9 százaékáva. Az ÖVP-től jobbra álló, mostanáig ellenzéki radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) lett a harmadik a szavazatok 26 száza­lékával. Az SPÖ-nek ez az eddigi leggyengébb választási szereplése. Bár az elemzők leginkább egy néppárti-szabadságpárti koalíci­óra számítanak, Kurz azt mondta, hogy számos lehetőséget lát, és egyelőre ezek egyikét sem zárja ki. Hozzátette, hogy stabil kormányt szeretne. A jelenlegi, 2013 szeptembere óta kormányzó, az SPÖ-ből és az ÖVP-ből álló nagykoalíció mindenekelőtt a menekültpolitikában fennálló nézeteltérések miatt bomlott fel, és ezt követően írták ki az előre hozott választásokat. (MTI/Kárpátalja) 2 Aktuális­­ Kultúra ■■ Közélet Az EP képviselői az európai normák 1 A beregszászi színház Műfüves labdarúgó-kispályái betartására szólították fel Ukrajnát , őszi kárpátaljai turnéja­­ avattak Badalóban r i —‘i ri!»feagr - tw- w JB? <» ■—írn U L U?. _! L '•«** -JLJf _ , U hwjföfe. Kultúra „Készüljetek jó embernek és jó magyarnak lenni” Veszprémi döntetlen a Kielci otthonában ■ (Cikkünk a 7. oldalon) (Cikkünk a 15. oldalon) Kárpátaljai pedagógusokkal tárgyalt az oktatási miniszteri

Next