Kárpáti Igaz Szó, 1993. január-március (74. évfolyam, 1-36. szám)
1993-01-01 / 1. szám
Határnyitogató Asztély és Beregsurány között. . Közreműködők (balról jobbra): Povázsai Sándor, a Magyar Köztársaság ungvári konzulja, Tóth Mihály, a beregszászi járás elnöki megbízottja és Szerhij Usztics, a megyei közigazgatás első elnökhelyettese. A független Ukrajnára esküszöm. Fogadalomtétel a megyei belügyi főosztályon. Ha július, akkor júliulis. Ismét találkoztunk a tiszaújlaki Turulmadaras-emlékműnél. Csempészek, kontra vámosok. Expoja Ungváron. 1993. JANUÁR 1., PÉNTEK TOLERANCIA ÉS TISZTELET EGYMÁS IRÁNT (Befejezés.) — Az elmúlt esztendőben a magyar szövetség számos határon túli rendezvényen, illetve fórumon vett részt... — Igen, és büszkén jelenthetem ki, hogy méltóképpen. Erőteljesen jelen vagyunk a Magyarok Világszövetségében. Szerepünk, befolyásunk, mondhatnám, nagyobb a súlyunknál. Kiemelkedő esemény volt szövetségünk életében az, hogy Antall József, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke fogadta a KMKSZ vezetőit, amiről nemrég nyilatkoztam a Kárpáti Igaz Szó hasábjain. Ám most is meg szeretném említeni, hogy a tervezett egy óra helyett két és fél órát tartott a találkozó, és a kárpátaljai magyarság problémáit illetően szinte minden kérdést áttekintettünk. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a kárpátaljai magyarság szempontjából ugyancsak kiemelkedő jelentőségű esemény volt a Magyarok III. Világtalálkozója, melyen népes küldöttséggel vettünk részt. Úgy érzem — és ez nem csupán az én véleményem —, hogy a találkozó, melyre több mint ötezer delegátus érkezett a világ különböző országaiból, az egység jegyében zajlott le. Nem véletlenül hangsúlyozta megnyitó beszédében Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke, hogy együtt a család. Valóban, ez a találkozó az egyetemes magyarság egymásra találásának fóruma volt. És hadd mondjam el, hogy még frissek e sorsdöntő eseménynek az emlékei, ám mi már a következő, IV. világtalálkozóra gondolunk, amely olyan fölöttébb komoly rendezvényekkel esik majd egybe — legalábbis az előzetes tervek szerint —, mint a honfoglalás 1100. évfordulója, a Budapesti Világkiállítás, valamint a II. Finnugor Világkongresszus. Az első ugyanis, amely alig egy hónapja zajlott le komi földön, olyan határozatot hozott, hogy a II. Finnugor Világkongresszust Budapesten rendezik meg. Három ilyen rendkívül nagy horderejű esemény, és mi mindegyiknek cselekvő részesei leszünk. Avatatlanok vagy rosszakaróink minősítheti ezt rongyrázásnak, de itt nem erről van szó. Ezek a rendezvények ugyanis mély gyökerekből sarjadnak, s arra hivatottak, hogy egységes mederbe tereljék az álmából ébredező magyarságtudatot, a magyar identitást. Az a megtiszteltetés ért, hogy ott lehettem az I. Finnugor Világkongresszuson, egyebek mellett — ezt igen fontosnak tartom kiemelni — azt a tapasztalatot szűrtem le, hogy a finnugor népek felnéznek ránk és büszkék arra, hogy rokoni szálak kötik őket a magyarsághoz. Az elmúlt esztendőben az említetteken kívül még számos esemény, rendezvény fémjelezte szövetségünk növekvő tekintélyét. Távirati stílusban utalnék a miniszteri látogatásokra, az immár hagyományos Március 15-i és Turulmadaras ünnepségre, az Illyés Gyula emlékének szentelt nagyszabású rendezvénysorozatra stb. — Mit vársz 1993-tól? — Nehéz kérdés. De sok mindent várok, várunk. Szövetségünk elsődleges feladatának tartom a nemzetiségi kisebbségekről hozott ukrán törvény érvényesítését, ami nem lesz könnyű dolog, mert még mindig sok jele tapasztalható a régi, helytelen beidegződésnek. Még a legilletékesebbek között is vannak olyanok, akiknek halvány fogalmuk sincs arról, hogy tulajdonképpen mi is a kulturális autonómia. »Van magyar iskola?« — teszik fel a kérdést és máris válaszolnak — »Van!« Igen ám, de ez még korántsem minden. Számunkra a kulturális autonómia az lesz, ha mi döntjük el, ki legyen az igazgató a magyar nyelvű iskolában. Hiszen a magyar tanintézetek sorsáról sok esetben magyarul nem tudó emberek mondanak ítéletet. Szövetségünknek az a határozott álláspontja, hogy a magyar iskolahálózatot, a magyar oktatást, a magyar művelődést, könyvtárhálózatot olyan emberek irányítsák, akik értik prolémánkat. Mert teljesen nyilvánvaló, hogy a magyar művelődés problémáit mi értjük jobban, autentikusabban, mint az államhatalom egyes jelenlegi képviselői. Nagyon remélem, és ezt várom 1993-tól, hogy a magyar intézmények a KMKSZ hatáskörébe kerülnek. Szövetségünk vezetősége több ízben kinyilatkoztatta lojalitását az ukrán államhoz. Ezt bizonyítottuk az 1991-es népszavazáson, amikor a kárpátaljai magyarság túlnyomó többsége adta le voksát az ukrán állam szuverenitására. Üdvösnek vennénk, ha ezzel mindenki számolna. Ezt nem lehet, nem szabad szeparatizmusnak tekinteni! Mi csupán a saját dolgainkat akarjuk irányítani, ami főképpen az oktatásra vonatkozik. Hogy egy képletes példával éljek, elmondom, a gulyásleveshez mi értünk jobban, mi tudjuk, mennyi paprika és bors kell bele. Viszont a borsoshoz az ukrán emberek értenek jobban, ők tudják, hogy miből mennyit tegyenek bele. A lényeg az, hogy mind a két leves ízletes legyen. Az 1993-as év igen fontos, meghatározó jelentőségű szövetségünk életében, hiszen minden szinten tisztújító közgyűlésre kerül sor. A megyei szintű márciusban lesz, amikor is megmérettetik a jelenlegi vezetés. Ne vegyék szerénytelenségnek, ha kijelentem, hogy a szövetség mai vezetése egységes, és a tavaly elkezdett tevékenységet tovább akarjuk vinni, hogy a lehető legnagyobb hasznára legyünk a megye magyarságának. Az új esztendő első napján azt szeretném kívánni minden KMKSZ-tagtársamnak, Kárpátalja valamennyi lakosának, hogy ez az év maradjon ugyanolyan békés, mint az elmúlt volt, hogy őrizzük meg az egymás iránti toleranciát és tiszteletet, hogy az idén se legyenek itt nemzetiségi konfliktusok és javuljon valamenynyiünk élete. Mindenkinek Boldog • Új Évet Kívánok! — Csatlakozva a jókívánságokhoz, köszönöm a nyilatkozatot. (egressy) A MI KÖLTŐNK Vékonypénzű, cseppnyi ember volt — mégis hatalmasságok rettegtek tőle. Alig több mint negyedszázadnyi élet adatott meg neki — ám olyan életművet hagyott ránk, mintha sok-sok emberöltő munkássága volna benne. A kiskőrösi kunyhó szülötte, aki 1823. január elsején látta meg a napvilágot, népünk legnagyobb fiai közé tartozik. Költő és forradalmár volt, akinek élete és költészete elválaszthatatlan egymástól. Olyan költő, akinek a Nemzeti dala valóban a nemzet dala lett. Versei minden időben a nemzettudatot erősítették bennünk, magyarokban. Hitet és lelkesedést mentettünk belőlük a történelem legválságosabb pillanataiban is. És kudarcba fulladtak azok a próbálkozások, hogy Petőfi szavát — és egyáltalán a magyar szót — elnémítsák. Petőfi a miénk. Erről tanúskodnak immár a tereken álló szobrai is, melyeknek talapzatát virágok lepik el nemzeti ünnepünkön. .................................. ■ ■ A MAGYAR NÉP Szabad a magyar nép, szabad valahára, Kinek láncot vertek kezére-lábára, S görbedt derekával a rabigát vonta, Mintha csak állat és nem ember lett volna. . Szabad a magyar nép, fejét föltarthatja, Kénye-kedve szerint kezeit mozgatja, S mely előbb, mint bilincs, őtet szorította, A vasat, mint kardot, szorítja mostan. Szabad a magyar nép... lejárt napod, német! Nem táncoltatod te többé ezt a népet, S pióca módjára nem szívod a vérét, Megfizette Isten gonoszságod bérét. E földön legyen úr a tót vagy a német? E földön, ahol annyi vitéz magyar vérzett! Magyar vér szerezte ezt a dicső hazát, És magyar vér ezer évig utalmazá! Nincs itt urasága csak az egy magyarnak, S kik a mi fejünkre állani akarnak, Azoknak mi állunk feje tetejére. S vágjuk sarkantyúnkat szíve közepébe! Vigyázz, magyar, vigyázz, éjjel is ébren légy, Ki tudja, mikor üt rajtad az ellenség? Ha eljön, úgy jöjjön, hogy készen találjon. Még a félhalott se maradjon az ágyon! Haza és szabadság, ez a két szó, melyet Először tanuljon dajkától a gyermek. És ha a csatában a halál eléri, Utóször e két szót mondja ki a férfi! •111