Kárpáti Igaz Szó, 1993. április-június (74. évfolyam, 37-73. szám)

1993-06-24 / 71. szám

і Az asszony lekötötte az utolsó be­­főttes üveget. Már elfogyott a most harmadszor szüretelt szamóca, bár egy-egy árnyékosabb helyen termő bo­korban fel-felüti fejét néhány elmaradt piros eperszem is. De nem pihenhetünk egy percet sem. Most gyorsan le kell kaszálni a nagy lombot, kiválogatni a legjobb termést adó bokrokat és meg­­porhanyítani az indák alatt a földet, hogy jól meggyökeresedjen. A többi bokorról viszont le kell vágnunk az indákat, hogy ne fogyasszák fölös­legesen a gyökérben felhalmozódott tápanyagokat. Hiszen még csak má­sodévesek, jövőre is termésre számít­hatunk róluk. Egyébként is már piroslik, feketéllik a ribizlibokrok termése. Leszedésük sok munkával fog járni. Annál is inkább, mert már üveges lett a köszméte bo­gyója, s maholnap hullik a málnaszem is... . Ebben az időben került kezembe egy minden kertészt bizton érdeklő könyv dr. Bálint György tollából, aki sok év­tizedes tapasztalatára támaszkodva, szinte az év minden hetére ajánl egy olyan növényt, amelyet pont akkor kell betakarítani a gondos kertésznek, há­zigazdának... »Minden termény leírá­sánál azokat a lényeges tudnivalókat emeltem ki, amelyeket a családi ház és a hétvégi telek kertjének megmű­velésénél fontosnak ítéltem meg* — írja könyvének ajánlásában a Kárpát­alján is jól ismert és mindenki által kedvelt Bálint gazda. A könyvijén található 52 növény, a professzor könnyed és mégis mély tu­dást sugárzó stílusában úgy van körül­írva, hogy mindenki kiragadhatja f­előle a legfontosabbat, az őt leginkább ér­deklő vonását az adott hétre esedékes kerti növénynek. Januárra például ott találjuk a mindössze 10—12 napos ve­getációt kívánó kerti zsázsát, majd a póréhagymát, cikóriát, sütőtököt. Júni­usra, júliusra a szamócát, cseresznyét, málnát, mángoldot, brokkolit, kajszi­­barackot, mákot és paradicsomot, hogy csak éppen a szemem elé kerülőket említsem... Igen, Bálint gazda megengedheti ma­gának, hogy a kertjében művelt 250 növényfajta közül csak 52-t emeljen ki. Mindegyikről tud újat, érdekeset és legfőképpen értékeset mondani. Olyat, aminek olvasásakor azonnal megfogan bennünk a gondolat: az idén ezt én is művelni fogom! S ezzel a professzor el is érte egyik legfőbb célját: még egy növénnyel, még egy kertbaráttal több lesz a földön, aki nem a növények pusztítását, hanem szaporítását, műve­lését tekinti nemes feladatának.Örülhetünk a most termő gyü­mölcsöknek, de nem szabad megfeled­keznünk arról sem, hogy a mai termés a korábban végzett jó munkánknak az eredménye. S miután látjuk ma, hogy érdemes volt dolgoznunk, nézzünk kö­rül, mit is kell tennünk azért, hogy jövőre is örvendhessünk a gyü­mölcsöknek. A MAI TENNIVALÓK Éppen csak hogy le tudtuk szedni a 2—3-ik éve termő szamóca bogyóit. Ne feledjük: a negyedik éven már nem terem­ a tó. Fel kell újítanunk a tele­­pítvényt. Ennek több módját is választ­hatjuk. A legkézenfekvőbb az, ha a növekvő indákat augusztus elején, el­különítve az anyanövénytől, az új hely­re ültetjük. Csak ebben az esetben szá­míthatunk már jövőre is termésre az új töveken. A későbbi ültetés nem hoz számottevő hasznot. Abban az esetb­en, ha a jelenleg művelt szamóca fajtája nem nyerte el tetszésünket, most gon­doskodjunk a megfelelő tövek b­eszer­­zéséről. A letermett ágyások lombját kaszáljuk le és távolítsuk el a területről. A zöldjét vagy hordjuk komposztmág­­lyába, vagy égessük el. Rakjuk ki a fák derekára az alma­­molyfogó öveket. Erre vagy szalmako­szorút, vagy hullámpapírt használjunk. A belé telepedett bábokat égessük el. Másodterményként még vethetünk bokorbabot, csemegekukoricát, őszi retket. Távolítsuk el a szőlő hónaljhaj­tásait, kötözzük fel a hajtásait és vé­gezzük el bokrainkon a csonkázást, gyümölcsfáinkon pedig a hajtásváloga­tást. A termőfák tövét bőséges adaggal öntözzük meg. A zellerről se feled­kezzünk meg és a paprikával egyidő­­ben öntözzük, majd kapáljuk gondosan meg. Fejezzük be a nyári burgonya ültetését. Akik a minimálisra akarják szűkíteni a vegyszerezést, azok a következő évi cseresznyelégy elleni hatásosabb véde­kezés érdekében futtatót állítsanak fel. Ez nem más, mint egy kb. 10 cm magas deszkával keretezett drótháló, amelyet a keret feléig a talajba süllyesztünk. A dróthálóra későn érő fertőzött cseresz­nyét rakunk. A belőlük kimászó cse­­resznyelégynyűvek a deszkakerettel határolt talajrészben bábozódnak be. A következő év áprilisában ide kell helyeznünk a rajzás megfigyelésére szolgáló s­tüillel borított, s a fa ágához rögzített­­ dobozt. Segítségével nyo­mon követhetjük a jegyek rajzását és idejekorán megkezdhetjük ellenük a védekezést. Fontos: permetezzük meg réztartal­mú szerekkel a burgonya, az uborka és a paradicsom lombját. A szőlőt is védjük a peronoszpóra ellen. Ha tehát azt akarjuk, hogy a Bálint György professzor által jelzett minden heti szüretünk jövőre is bekövetkezzen, tegyünk is ennek érdekében— Andor György A kertész könyvespolcára »MINDEN HÉTEN SZÜRET« 1993. JÚNIUS 22., KEDD kárpáti ІСЗДЖ Még csak egy fél napot töltöttek Munkácson, a hírük máris megelőzte őket. Beregszászon már várták őket... Nagy Béla, a beregi református egy­házmegye főgondnoka a látogatást megelőző napon ekképpen vázolta el­képzeléseit: — A munkácsi tapasztalatokból, a nagy tumultusból okulva, mi előzetes listát állítottunk össze pecsétes, számo­zott jelentkezési lappal. Beregszászon tehát volt lista, jelent­kezési lap és (ennek ellenére) volt tö­meg, sok-sok segítségre szoruló, rosszul látó ember. Talán­­ ez a megállapítás főleg az első fogadónapra, pontosabban péntek délelőttre vonatkozik — ennek ellenére nem volt különösebb baj. S a visszajelzésekből ítélve, a vendégek el­szállásolásával és ellátásával sem. Lám, tudunk mi, ha összefogunk: a tanács, az egyház és a KMKSZ. Meg az 5. sz., mellesleg ukrán tannyelvű közép­iskola: angol tanáraik révén ők bizto­sították a tolmácsokat.­­ Bármilyen keveset is tudtak az USA-beli Ohio államból érkezett orvo­sok a messzi Kárpátaljáról, azért valamit sejthettek az itteni viszonyokról, mert a magyarországi »jótolmácsnő« révén rögtön megérkezéskor arra kérték az itteni kollégákat: — Ha lehet, ez egyszer nem másért, csupán a rend kedvéért csak a számo­zott jelentkezőlappal jöjjenek a páci­ensek. S valóban csak a zavartalan, folyamatos munka érdekében kérjük, hogy ne hozzák soron kívül valamelyik vállalatvezető anyósát, a tanácsi fő­­funkcionárius nagybácsiját, de még a saját szüleiket sem. El kell ismerni, imponáló teljesítményt nyújtott a húsz-egynéhány amerikai or­vos Munkácson. Három nap alatt 1100 szemüveget adtak ki a rászorulóknak (a vizsgálatok száma ennél jóval több, hisz sok ember látásán nem a szemüveg, hanem például csupán operáció segít­het). Erről ezúttal is meggyőződhettünk. Mint a mesében: pár p percig tartó, ám alapos vizsgálat (legmodernebb eszkö­zökkel), majd az ember szinte nyomban kézhez kapja a szemüvegét. Mindezt teljesen ingyen. — A VOSH (magyarul Önkéntes Hu­manitárius Látszerész Szolgálat) 1972- ben alakult Cansas államban — fordítja William B. Campbell igazgató szavait a tolmács. — Gondolom a cél mindenki számára világos: összegyűjtött, használt szemüveget adni a rászorulóknak. Meg­alakulásunk óta jártunk Mexikóban, Ni­caraguában, Indiában, Guatemalában, Észak-Afrika néhány államában. — S honnan vették, hogy éppen Kárpátaljára látogassanak? — Amerikában él Szilágyi István re­formátus tiszteletes, aki, ha jól tudom, iskoláséveit itt töltötte Beregszászon. Ő lépett kapcsolatba velünk, illetve az it­teni református egyház vezetőivel. Ne­künk mindez kapóra jött, mivel a Pécsi Szemészeti Klinika egy szemtábor szer­vezését tervezte erre az időszakra. Az a lényeg, hogy itt vagyunk és segíthe­tünk. A kollégák valamennyien nagy­szerű emberek, magánpraxist folytató optimetrikusok. (A látszerész és a szem­orvos szakma ötvözete.) Ők szabad­ságukat feláldozva, ingyen gyógyíta­nak. Mi mindenhová elmegyünk, ahová hívnak bennünket, ahol szükség ■van ránk. — Igaz, három évvel ezelőtt hiába próbálkoztunk a Szovjetunióba eljutni — veszi át a szót Darrel E. Groman, a szervezet alelnöke. — Most viszont nem volt semmi akadály, így aztán arra gondoltunk, hogy augusztusban—szep­temberben meglátogathatnánk Ukrajna valamelyik nagyvárosát. — Ha jól emlékszem, ezek az ak­kurátusan becsomagolt, számokkal és jelzésekkel ellátott szemüvegek mind használtak? — Igen, igen. Ennek ellenére tökéle­tes eszközök. 60 ezer begyűjtött szem­üvegből válogattuk ki a jelenlegi kész­letünket. Ezek minden tekintetben meg­felelnek az igényeknek. A gyűjtést is aktivistáink — többnyire nyugdíjasok — végzik a gyülekezetekben, az isko­lákban, otthonokban, különböző mun­kahelyeken stb. Természetesen szintén elhivatottságból és segíteni akarásból. — Láttam, akadt olyan jelentkező, aki szemüveg nélkül távozott... — Igen, ezen a vidéken is számos olyan pácienssel találkoztunk, akiknek a szemén például szürkehályog nő, il­letve az egyén más szembetegséggel bajlódik. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor a szemüveg önmagában nem segít. Meg­állapítva a bajt, az itteni kollégák párt­fogására bízzuk az egyént. Még egy megfigyelésünkről hadd számoljak be: míg nálunk, Amerikában, s a világon sok helyen már széles körben elterjedt és megszokott dolog a bifokális (egy­szerre távol és közel »látó«) szemü­vegek használata, önöknél az emberek egyelőre ódzkodnak ettől. Pedig az ő érdekük, hogy ezt az idegenkedést mi­hamarabb leküzdjék. * * * Akárhogy is van, mondja az amerikai szemorvosok akcióját szóba hozva ra­cionális gondolkodású barátom, ezek a nyugatiak, bár kétségtelen, hogy meg­dolgoznak érte, látszerész szolgálatuk révén bejárják az egész világot. Hogy is mondjam, összekötik a kellemest a hasznossal. Megvallom, hirtelen nem is tudtam, hogy mit válaszoljak. Csak arra gon­doltam, hogy ezek az »életrevaló« ame­rikaiak vasárnap istentisztelet után is folytatják a rendelést, míg barátunk ép­pen erre az időpontra beszélt meg egy sörmeccset a beregi tónál... Kovács Elemér A VOSH/OHIO Kárpátalján LÁTVA LÁSSANAK Egy, számunkra kiállított kitűző: üdvözlet a Kárpáti­­Igaz Szó olvasói­nak. Fotó: Csanádi György Tart a vizsgálat. KÉT PÁRT KÖZÖTT Beregszászi Olga színművésznőt Beregszászon eddig csak egy alkalommal láthattuk, hallhattuk, akkor is egy show-műsor keretében. Nem volt divat a külföldre távozott művészek népszerűsítése, az egykori kultúrfelelősök nem szívesen biztosítottak termet, hallgatóságot számukra. Olga ugyanis Jevgenyija Nyi­kulinec amatőr zeneszerző lányaként Bereg­szászon született, oly sok év után ma is ezer szállal kötődik szülőföldjéhez. A Moszkvai Színművészeti Főiskola elvégzése után Magyarországra költözött, a Beregszászi művésznevet választotta szülővárosa iránt érzett szeretetéből és tiszteletéből. Két párt között... Ez volt annak a zenés-irodalmi estnek a címe, melyet Beregszászi Olga és Újlaky Károly színművészek előadtak nekünk a járási kultúrházban. Nyilván nem véletlenül választották ezt a címet. Beregszászi Olga valóban »két part között« tevékenykedik évek óta, gyermekkori emlékei Beregszászhoz fűzik, a zene, a művészet iránti fogékonyságát nyilván édes­anyjától örökölte, munkája pedig választott hazájához, Magyarországhoz köti. De a között a bizonyos két part között érzi magát nyilván Tollas Tibor is, akinek a verseiből állt össze a műsor. Tollas Tibor a külföldön élő és tevékenykedő magyar emigráció kiemelkedő alakja, a Münchenben 1956 decembere óta megjelenő Nemzetőr c. lap szerkesztője és kiadója. Őt is ezer szál köti Kárpátaljához, hiszen a háború utolsó szakaszán ezen a tájon harcolt, majd 1945 után két évig a Tisza túlsó partján fekvő Tiszabecsben élt. Jól ismeri tehát az itteni magyarok sorstra­gédiáját, a szolyvai gyűjtőtábor borzalmait, számtalan megaláztatását. Tollas Tibort 1947-ben hamis vádakkal letartóztatták. Kilenc évet raboskodott a Budapesti Gyűjtőfogházban, a váci börtönben, a tatabányai rab­bányában. 1956 júliusában a politikai perek felülvizsgálatakor szabadult. Az 56-os forradalomban a Nemzetőrség összekötő tisztjeként vett részt, annak bukása után a nyilvánvaló halálos ítélet elől kénytelen volt elhagyni hazáját, Bécsbe, majd Münchenb­e emigrált. A börtönben és a szabadulása után írt versei csak a rendszerváltást követően juthattak el Magyarországra, hozzánk, kárpátal­jaiakhoz pedig csak most. Igényesen összeállított műsort láttunk Beregszászi Olgától és Újlaky Ká­­rolytól, kitűnő volt az est rendezése. A két művész kiegészítette egymást, Újlaky Károlyban tehetséges szavalóművészt fedeztünk fel, Beregszászi Olga gitárkísérettel előadott, Tollas Tibor verseire írt dalai pedig belopták magukat szívünkbe. A művészek fellépésükért nem fogadtak el tiszteletdíjat. Az est teljes bevételét az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház anyagi támogatására ajánlották fel. Ugyanezt tette Tollas Tibor költő is, aki több mint egy órán át dedikálta Hazafelé c. kötetét a nézőknek és az azok eladásából befolyt közel 18 ezer kupont szintén a beregszászi magyar színház javára ajánlotta fel. Nemes gesztus volt részükről, köszönet jár érte. Tudósítónk III. 1

Next