Kárpáti Igaz Szó, 1997. október-december (78. évfolyam, 147-194. szám)

1997-10-25 / 160-161. szám

1. Kárpáti Iga/ Szó Életképek | ERŐPRÓBA Már a tanárnőnek, egykori baráti társaságunk legfiata­labb tagjának az évei is fölszaporodtak addig a bizonyos, meglehetősen magas kerekjubileumig. Mivel pedig ének­szakos, s a — valljuk meg: — nem közeli múltban a dobogón is igen szép sikereket aratott, tanítványai, tiszte­lői hangversennyel ünnepüik az évfordulót. És mint az előadóművészeknél lenni szokott, a születésnapján ő ad ajándékot. Énekel. Az utóbbi időkben nemigen látták pódiumon. Mikor családot alapított, hangversenyezés helyett a gyerekneve­lés és a tanári katedra mellett döntött, pedig röviddel visszavonulása előtt fővárosi opera színpadára hívták. Ak­kor sajnáltuk, hogy nem élt ezzel a nagy lehetőséggel, de örültünk is, így megmaradt csak a mienknek. Most pedig nagy vakmerően nehéz repertoárt választott. Annyi év kihagyás után... Ki tudja? Igaz, az elején kisebb erőpróbát jelentő darabok csen­dülnek föl az ajkáról, de azért az egykor ezreket elbűvölő hang­erőt sugárzó méltósággal tölti be a termet. De tudja ő is, mi is, hogy ez még nem az igazi. És a műsorvezető most bemondja azt a bizonyos dara­bot... Mintha a hangjában cseppnyi aggodalom rezdülne. Mi is előre hajlunk, mindenki feszülten figyel. Mert mi­lyen rég is volt, amikor utoljára... Hanem a tanárnő arcán nem látszik semmi feszültség. Nyugodt biztonsággal építi fokról fokra az áriát, mint gyakorlott kőműves a falat — de a tetőt, a tetőt, azt vajon hogy fogja ráhelyezni? Már közeledik a kulminációhoz, már az énekben fölfe­lé tendál minden, már a torkából előtörő hangok minde­gyike azt a diadalmas végkifejletet készíti elő... Vagy talán a fájdalmas lehanyatlást? Még egy-két ütem, és itt a nagy pillanat. A nézőtéren szorongás... Mintha kissé csök­kenne a fölfelé csapó hangok magabiztossága... Jaj, Iste­nem, hát mégis? Igen, úgy látszik, nem bízik magában, majd talán egy fél hanggal lejjebb veszi. És nem. A következő hangok intonálásában már csen­gő öröm bujkál — az elkövetkező nagy tett öröme. És megvan! A döntő pillanatban fölcsendül a magas cé, ugyanazzal az erővel, mint hajdan a »nagy« dobogókon. Most a feloldódás jön. Még pár percnyi gondtalan trillá­zás — és tapsorkán... Én is vörösre tapsolom a kezem, és közben meditálga­­tok. Hogy »a magas cé« tulajdonképpen kulcsszó: az élet értelmét jelenti. Hogy bármilyen pályán pergetjük le az éveinket, mind azért létezünk, hogy ez a magas cé a döntő pillanatban megszülessék, uralva egy termet, egy tájat vagy egy országot, minden emberben megremegtetve va­lamit, ami egész életében hívta­ el a hétköznapi sárból f­el — ismeretlen magasságok felé! • Balla László A politika iránt (még) érdek­lődő honfitársaink körében alig­ha esik bármiről is több szó, mint az ukrán parlament által nemré­giben elfogadott új választási tör­vényről. Erről olvashatunk érde­kes elemző cikket »A választási törvény mint a pártok győzelme a klánok fölött« címmel a c. lap hasábjain. A szerző azzal a megállapí­tással vezeti be eszmefuttatását, hogy »...amennyiben az eddigi helyzet biztosította a gazdasá­gilag fejlett régiók vezető sze­repét a politikában, úgy az új választási törvény a pártmecha­nizmusokon keresztül gyakor­latilag egyenlővé teszi az ipar­vidékeket a kevésbé urbanizált, de politikailag aktívabb nyuga­ti megyékkel, amelyekre sok párt támaszkodik­. És ebből mindjárt le is vonja azt a követ­keztetést, miszerint az új körül­mények között megfelelő mó­don hallathat magáról Kárpátal­ja is, amely nem versenyezhet ugyan a nagy kohó- és szénipa­ri központokkal, de »régi de­mokratikus hagyományai van­nak«. A továbbiakban pedig rá­mutat, hogy az »egységesség eszméjének ez a győzelme« ar­ra hivatott, hogy legalább vala­melyest elsimítsa azokat a terri­toriális aránytalanságokat, ame­lyeket a sztálini iparosítás ered­ményezett. Az új körülmények között ugyanis a szigorúan re­gionális pártok, amelyek csupán egy-két megyére támaszkodhat­nak, súlyos problémákkal talál­ják szemben magukat. Ez az első oka annak, hogy az új választási törvény elfoga­dása bizonyos erők részéről dü­hödt ellenállásba ütközött. Ezek a sajtóban minden lehetséges módon azt állítják, hogy az új választási törvény csak a balol­dalnak kedvez, s az az új parla­mentben 226—240 képviselőt tudhat majd a magáénak. Ebből annyi valóban tény, hogy az új­jászervezett kommunista párt­nak kivétel nélkül minden me­gyében vannak struktúrái, s a helyzet számára jelenleg abszo­lút kedvező. És a kialakult hely­zetért sokat tett a mi, eddig sem­mivel meg sem ijesztett, s ezért végtelenül elszemtelenedett burzsoáziánk, amely »szinte di­rekt kibújt a bőréből, hogy megerősítse a saját sírásóját. Hadd resszkessen most egy ki­csit és kóstolja meg azt a kását, amit főzött«. Ezt a gondolatot továbbfej­lesztve, a szerző úgy véli, hogy amint a tizenhetes események nagy tanulságot jelentettek a nyugati burzsoáziának, a kilenc­­vennyolcas évnek hasonló ta­nulságul kell válnia a mi bur­zsoáziánk számára, csakhogy nem olyan rettenetes áron, ami­lyet népünk első ízben fizetett. Erről kell gondoskodnia a de­mokratikus beállítottságú pár­toknak, s arról, hogy a baloldal esetleges győzelme ne ingathas­sa meg a társadalom alapjait. A nép testén élősködő számtalan maffiózó számára — ha meg akarják tartani vállalkozásaikat Ukrajnában — itt a ragyogó al­kalom, hogy visszahozzák kül­földről milliárdjaikat és enyhít­sék az országban kialakult szo­ciális feszültséget. Mert Ukraj­na valahogy csak elviseli né­hány ezer tengerentúli villa el­vesztését, de a munkabérek és a nyugdíjak ki nem fizetése fatá­lis lesz az újgazdagok számára. Kitér a cikkíró arra is, hogy az új választási törvény nagy csa­pás a szeparatistákra is, mert kül­földről egyes klánokat meg lehet ugyan vásárolni, de a kevés erős párt valamelyikének a megvásár­lására nincs elegendő pénz. A választási törvénnyel szem­beni ellenszegülés másik oka maguknak a pártoknak a kifor­ratlansága, olvashatjuk a cikk­ben, konkrétan vonatkoztatva az elnökorientáltságú Ukrán Népi Demokrata Pártra, és az államé­­pítő-hazafias platformú pártok­ra. Végezetül a szerző leszöge­zi: »Az új választási törvény körüli harc még egyszer meg­mutatta, ki áll a társadalom iga­zi megreformálása mögött, s kit elégít ki teljesen az a csendes pocsolya, amivé életünk ma vál­tozott.« Továbbra is a politikánál ma­radva, csak éppen külpolitikára váltva Aligha akad olyan olva­sónk, akit ne érdekelne az ukrán— magyar viszony alakulása Ezzel kapcsolatban olvashatunk érdekes interjút »Kárpátalja az ukrán—ma­gyar kapcsolatok legérzéke­nyebb barométerek címmel a aHOMM IWKHHMTH c. lapban, ahol Dmitro Tkacs, Ukrajna rendkívüli és megha­talmazott magyarországi nagy­követe fejti ki gondolatait a kér­déssel kapcsolatban. Attól a sze­mélytől kaphat első kézből vá­laszt az olvasó például arra a fontos kérdésre, hogy miért ép­pen Budapesten nyílt meg Uk­rajna első külföldi követsége, aki közvetlenül részt vesz az uk­rán—magyar kapcsolatok vidé­künket is érintő kérdéseinek rea­lizálásában. Kárpátaljával kapcsolatban részletesen kifejti, hogy mivel vidékünk számos összetevő, így földrajzi helyzete és történelmi szerepe folytán is figyelemre méltó szerepet játszik az uk­rán—magyar kapcsolatok ala­kulásában, s e téren nem mellé­kes az sem, hogy lakosságának egy része magyar nemzetiségű, a politikai, gazdasági és kultu­rális problémák komplexumá­nak megoldásakor a követség igyekszik maximálisan figye­lembe venni a »kárpátaljai té­nyezőt«. Hiszen, mint rámutat, a kárpátaljai hatalmi szervek, társadalmi szervezetek, szakem­berek képviselőinek bevonása nélkül elképzelhetetlen az uk­rán-magyar kormányközi, par­lamentközi és más közös bizott­ságok, munkacsoportok tevé­kenysége. Ennek az együttmű­ködésnek a sikeres mozzanatai között említi a csapi Tisza-híd modernizálását, a többi határát­kelő sikeres kibővítését, a csapi kamionterminál megépítését és fokozatos bővítését... A kárpát­aljai hatalmi szervekkel és kom­mersz struktúrákkal szoros kap­csolatban kerülnek megoldásra a kereskedelmi-gazdasági kap­csolatok javításának, megyénk a külföldi beruházásokba törté­nő bevonásának kérdései. Kie­meli, hogy a Magyarországról Ukrajnába irányuló invesztíciók nagyobb része Kárpátalját cé­lozza meg. Megtudhatja az interjúból az olvasó azt is, hogy az ukrán— magyar kapcsolatok egyre dina­mikusabban fejlődnek, amire többek között az is tévedhetet­­lenül utal, hogy még az idén Magyarországra látogat Ukraj­na miniszterelnöke, valamint azt is, hogy amennyiben Magyaror­szág tagjává válik a NATO-nak és az Európai Uniónak, az »új játékszabályokat« követel majd meg a kölcsönös kapcsolatok­ban, olyasféléket, mint amilye­nek ma vannak érvényben Ma­gyarország és Ausztria között. Béres Barna Sajtószemle A megyei lapokban olvastuk Tükör 1997. október 25., szombat Paragrafus : ! Kaphatnak-e hitelt természetes személyek? Manapság sokan gazdálkodnak, különböző tevékeny­ségeket folytatnak, s bizony gyakran előfordul, hogy beru­házni kellene, ám nem áll rendelkezésre egy-egy gép vagy egyéb munkaeszköz megvásárlásához szükséges összeg. Ilyenkor kézenfekvő, hogy az egyén hitelhez folyamodik. (Az persze más kérdés, vajon megéri-e hitelt felvenni?) Vajon hová forduljon az, aki elszánja magát erre a lépésre. Ukrajnában a kereskedelmi bankok foglalkoznak hitelezéssel, amelyet »A bankokról és a banki tevékeny­ségről­ szóló törvénynek megfelelően folytatnak. De te­gyük hozzá, hogy a mai nehéz gazdasági helyzetben nem mindegyik ilyen bank kíván kérelmező ügyfeleket fogad­ni. Nagy a vissza nem fizetés kockázata még akkor is, ha a hitel felvételéhez bizonyos feltételeknek meg kell felelni. A kölcsönöket a pénzintézetek a tevékenységük során előteremtett, megkeresett és létrehozott hitelforrásaikból folyósítják. A gazdálkodó szubjektumok és a természetes személyek szerződéses alapon vehetnek fel hitelt. A hitel nagyságát és az annak használatáért járó kama­tot a kereskedelmi bankok általában az infláció szintjének, a kérelmező fizetőképességének, a törlesztés garantált voltának, a hitel lejárati idejének, a kockázat nagyságának, a hitelpiac kínálatának függvényében állapítják meg. A kamat összege pedig akár az 50 %-ot is meghaladhatja. Nem mindenkinek adnak azonban hitelt. Amennyiben kétségek merülnek fel a kérelmező fizetőképességét il­letően, a bankok el is utasíthatják a kölcsön folyósítását, mert nem céljuk a veszteségtermelés. Ezenkívül a keres­kedelmi bankok általában a kérelmező vagyonának, in­gatlanának biztosítékára adják a hitelt. Ez amolyan óvintézkedés arra az esetre, ha a kérelmező időközben csődbe jut. A természetes személytől igazolást is kérnek mun­kabére, jövedelme összegéről. Mennyi a táppénz? Betegség esetén gyakran felmerül bennünk a kérdés: vajon helyesen számolták-e fel táppénzünket, nem rövidítettek-e meg bennünket? Egy kis utánaszámolással a kérdést magunk is eldönthetjük, ha tudjuk, milyen ala­pon számfejtik az ideiglenes munkaképtelenség esetére járó segélyt. Az átlagfizetés számfejtésének rendje c. dokumentum, amelyet a Miniszteri Kabinet az 1995. február 8-án ho­zott határozatával hagyott jóvá, kimondja, hogy a dolgozó munkaképességének elvesztése idejére az átlagfizetésének megfelelő összeget kapja, amelyet az eseményt megelőző két naptári hónap keresetéből kiindulva számítják fel. A kereset pedig a következőket foglalja magába: az alap­bért, a bérpótlékot és -kiegészítést, a szolgálati időért járó pótdíjat és a prémium összegét. Természetesen, ha volt ilyen, Kökény­esi Zsuzsa »Pásztorok, pásztorok.«« A Szent Mihálytól (IX.29) Erzsébet napig (XI. 19.) tartó őszi ünnepkörben már alig találunk olyan jeles napot, amely­re a látványos ünneplés, a külsőségeiben is pompázó színjá­­tékszerűség, a dramatikus játékok sora lenne jellemző. Az egyes napokhoz, melyek egyben a gazdasági év végét is jelentik, elsősorban időjóslások, különféle előírások és tilalmak kapcsolódtak. Ezek a gazdálkodással, mindeneke­lőtt pedig az állattartással hozhatók összefüggésbe. Szent György napjától, amikor kihajtották a legelőkre a jószágot, a parasztnak tovább nem volt rá gondja. Mihály­­napig a pásztor bajlódott vele. Mostantól viszont, hogy haza­terelték, és nincs kire áthárítani a vesződséget, a gazdáknak ismét eszükbe jutott a sok égi pásztor — néhányukkal már az év eleji télben találkoztunk (Remete, Szent Antal, Brigitta, Balázs) —, akikhez a régi időkben az ólba szorult állatra leselkedő veszedelmek: tűz, rabló, farkas, éhezés és kórság elhárításáért imádkoztak. Vendel napjával (okt.20.) ezért kez­denek a naptárban ismét sűrűsödni a jószágot óvó szentek: Dömötör október 26. Farkas (Wolfgang) október 31, Lénárd november 6, Márton november 11. Nem érdektelen, hogy ennek a jórészt Skorpió havába eső időszaknak egykor nap­járta, uralkodó csillagképei is utaltak a pásztori teendőkre: a­­ Skorpió alatt látható a Farkas csillagkép, Apollón pásztoris­ten égi ellenfele, felette pedig a Kígyótartó, amely két legfé­nyesebb csillagának Pásztor és Pásztor Kutyája a neve. Vendel elsősorban a juhászok védőszentje. Legendája sze­rint ír, egyes kutatók szerint frank, a neve után ítélve viszont vandál származású volt. A VI—VII. század fordulóján élt. A legenda elmeséli, hogy Rómába zarándokolt, s visszatérté­­­ ben a Rajna-vidéken telepedett le. Itt remeteként juhászságot vállalt, végül egy kolostor apátjaként hunyt el. Tisztelete későn, a XVIII. században, német bevándorlók révén terjedt­­ el Magyarországon, és a Mária Terézia alatt német földről betelepített spanyol merinói juh honosításával is összefügg­het. E juhfajtával német pásztornép érkezett Magyarországra, é­s dunántúli szobrai a szentet német parasztviseletben mutat­­j­­ák be. Ezzel szemben az Alföldön, ahol Vendel ugyancsak­­ népszerű volt, igazi kun juhásszá vedlett. A merinói juhot I egész éven át közös nyájban, juhászaiban gondozták, ezért I Vendelhez, hogy védje meg nyájukat aszály, villámcsapás, I birkavész és farkas ellen — egész évre szólóan —, maguk a­ juhászok, és nem a gazdák fordultak kéréseikkel. Egy ér­­m­­ekesség: a fejőedényt, s azt a faedényt, amiben »vajat, s­­túrót vagy sajtot is szoktak a marhák vagy juhos M­I Gazdák és Gazda-asszonyok tartani« Vendelnek is j­ól nevezték.­­ Október huszadikán, Vendel név­­ű napján, sok helyen pénzt tesznek Ml Vendel perselyébe, hogy »jószágukat 1.­­» I tartsa meg a jóisten«. | t I Dömötört a keleti egyház a harco- I * I sok és a pásztorok védőszentjének i­s tekintette, bár tájainkon inkább Ven-­j / del tisztelete került előtérbe. A »dö- f / mötörözés« különösen a keleti része- j / ken volt nagy esemény a juhászság / f körében. Ilyenkor tartották a pász- i Ji torbúcsúkat, s a háromnapos ma- i Jr latságokat. Később a mezőgaz- / p­dasági cselédeknek is ez volt a / p I szegődési napjuk. Vidékünkön J jT viszont ma már nem emlékez-h­jr I nek ennek hagyományaira, Bjr Kovács Elemért

Next