Kárpáti Igaz Szó, 2000. október-december (81. évfolyam, 141-188. szám)
2000-10-21 / 150-151. szám
6, Kárpáti Igaz Szó Életképek Történelem és gépzene — Mit tegyek fel?—nézett rám kérdően S. M., és felsorolt három vagy négy angol nevű zenekart. Én erre legszívesebben azt feleltem volna, hogy »Egyiket sem«, és nem csupán azért, mert ezek — a beavatottak fülében bizonyára jól csengő — nevek nekem nem mondtak semmit, hanem azért is, mert sejtettem, hogy az én nemzedékem számára túlságosan hangos és harmóniáikban nehezen követhető együttesekről van szó. Hanem az udvariasság más választ csalogatott a számra. »Mindegy« — mondottam. Útitársam egy ideig—eléggé ügyetlenül — félkézzel vezette az autót, a másikkal a kesztyűtartóban kotorászott, kereste a megfelelő kazettát. Engem jócskán idegesített a dolog. Szédületes sebességgel húztak el mellettünk — olykor szinte a sárhányónkat súrolva — a türelmetlen járművek. Csak az hiányzik, egy baleset! No de megvolt a keresett szám, bekerült a kombinált rádió-magnóba, és felcsendült a zene. Olyan, amilyentől tartottam. * * * S. M.-et, akinek most eléggé óvatlanul beültem a kocsijába, itt, Kárpátalján ismertem meg. A hetvenes-nyolcvanas években egy akkori társadalmi megbízásom keretében olykor feladatul kaptam magyarországi hivatalos küldöttségek kalauzolását. S. M. is egy ilyen kis, három tagú delegációt vezetett. Az én gondom volt a nekik szánt program összeállítása is, de — persze — nem hagyatkozhattam csak a saját elképzeléseimre: tanácskoznom kellett az illetékesekkel. Néhány nehezen keresztülvihető vagy szerintük nem túlságosan célszerű dologról le is beszéltek, egyvalami mellett azonban kitartottam. Tapasztaltam, hogy a korábban itt járt anyaországi küldöttségekre milyen óriási benyomást gyakorolt, milyen megható élmény volt számukra a dolhai harcmező megtekintése és annak az emlékoszlopnak a fölkeresése, amely a falu főterén az 1703. június 7- én lezajlott kuruc csata hőseinek emlékét hirdeti. Ide ezt a delegációt is el kell hogy hozzam! A hivatalos szervek akkoriban nem túlságosan lelkesedtek a magyar történelmi emlékek felelevenítéséért, de addig nyüstöltem őket, míg ráálltak. Hát, irány Dolha! Persze, akkor mindennek megvolt a maga protokoll szerinti rendje. Először a községben gazdálkodó kolhozt kellett meglátogatnunk. Itt díszebéd, pohárköszöntők (kicsit több a kelleténél) — bizony, későre járt már, mikor tulajdonképpeni célunk felé elindultunk. De még nem volt veszélyes a dolog. Mikor az emlékműhöz érkeztünk, még alig alkonyodott. A nagyobb hatás kedvéért egy neves történész-barátomat is magammal hoztam, ő tartott nagyon érdekes kis előadást arról, hogy volt, mint volt azon a századokkal azelőtti csatanapon. A küldöttség két tagja feszülten figyelt, feltett néhány kérdést is, de S. M.en látszott, hogy alig jut el a füléig, amit hall. »Igen, igen...«—mondta néha a rend kedvéért, közben türelmetlenül topogott. »Most pedig átmegyünk a csatatérre, itt van, öt percnyire« — szólt a történész-professzor, az ajánlatot azonban S. M. udvariasan elhárította; nem, nem, talán fölösleges. Inkább induljunk el mielőbb, talán még nyitva lesz Ilosván az áruház, ő még nem tudta a beváltott pénzét elkölteni. Látszott, hogy a többiek elmentek volna a csatamezőre szívesen, de S. M. volt a főnök. Visszafelé az utat hallgatva tettük meg. Én önmagam és történész-barátom előtt restelltem magam. Talán kellemetlenül érezte magát a küldöttség két közrendű tagja is. No de S. M. azért az akkori programért — nyilván más pontjaiért — nagyon hálás volt, a továbbiakban igen kötötte a barátságot, s most, hogy a városában jártam, egyszerűen nem tehettem meg, hogy föl ne keressem. Ő meg rábeszélt erre az autós kirándulásra, de talán csak azért, hogy új szerzeményét, ezt a méregdrága japán autórádiómagnetofont produkálja előttem. Hanem a zeneszám lejárt. — Most mi legyen? És megint elhangzott néhány együttes neve. Ismét bólintottam, hogy mindegy. S. M. újfent a kesztyűtartóban szerencsétlenkedett fél kézzel, közben újra adódott veszélyes helyzet, s ő kapkodta a kormányt, de azután is nagyon figyelmetlenül, idegesen vezetett. Velem egykorú ember lévén, nyilván rettenetesen zavarta a hangos, vad ritmusú zene. Balla László A fiatalasszony holttestét a hajnali járókelők fedezték fel a megyeszékhely egyik parkjának bokrai között. A külső szemlélődő számára is egyértelmű volt, hogy valaki különös kegyetlenséggel ütlegelte halálra a szerencsétlent. A helyszínre kivonult nyomozóknak csak néhány órára volt szükségük ahhoz, hogy őrizetbe vegyék a gyilkosság elkövetésével gyanúsítható Vaszil Karavajevet... Hideg tekintetű fiatalembert vezettek be a bírósági tárgyalóterembe. Fegyveres őrök kísérték az acélráccsal körülvett vádlottak padjához. A szigorú őrizet nem volt indokolatlan, mert különösen kegyetlen emberölés bűntettével gyanúsították. Lekerült a mindössze 21 éves férfi kezéről a bilincs, mögötte csikordult a zár. A fiatalember egykedvű közönnyel viselte a körülötte zajló eseményeket. Olykorolykor felvillanó, metszően hideg pillantásai becsmérlően pásztázták végig a bíróságot, a teremben helyet foglalók mindegyikét. Arcán, viselkedésén a legkisebb jele sem látszott a megbánásnak, a saját további sorsa miatti aggódásnak. A bűnügy előzményei évekre nyúlnak vissza. Karavajevnek nem volt gyerekszobája, de tulajdonképpen gyermekkora sem. Alig múlt hatéves, amikor szülei sok-sok civódás után elváltak. A gyenge fizikumú gyerek sokat volt kénytelen nélkülözni a testi táplálékot és az anyai szeretetet is. Félénk, visszahúzódó gyerek volt, akinek a lelkét egyre inkább az eltorzult vonások, sátáninak mondható tulajdonságok uralták. Karagajev már az iskolában is egyre inkább örömét lelte abban, ha a nálánál kisebbeket, gyengébbeket bántalmazhatta, gyötörhette. Valódi sikerélmény volt számára, ha halálra kínozhatott egy állatot. Levágta például a foglyul ejtett galambok, verebek lábait, s élvezettel figyelte haláltusájukat. A szülők válását követően anyjánál helyezte el a fiúcskát a bíróság. Az őt világra hozó nőtől azonban nem sok jót tanulhatott, mert az erősen rabja volt az alkoholnak. Azzal egyáltalán nem törődött, mivel foglalkozik, merre kószál a fia. Ha úgy adódott, hogy a fiú az éhségre panaszkodott, étel helyett inkább itallal kínálta. A gyerekben időközben egyre nagyobb méreteket öltött a környezete iránti gyűlölet. Agresszivitása odáig fajult, hogy a legegyszerűbb problémáinak megoldását is öklének használatában látta. Az ökölcsapásokból nem ritkán anyjának is kijutott. Karavajev néhány hónappal a gyilkosság előtt ismerte meg I.-L A 32 éves, magányos nővel rövidesen élettársi kapcsolatot létesített. Csakhogy az életében ez sem hozott gyökeres fordulatot. Csupán annyi változott, hogy ezt követően hármasban látogatták a kocsmákat Az újdonsült élettárs ugyanis férjéhez és anyósához hasonlóan nagyon szeretett a pohár fenekére nézni. A folyamatos ivászat, a kocsmák szünet nélküli látogatása mindhármójuknak megfelelt Csak a fiatalaszszony 10 éves kisfia szenvedett igazából ettől a dorbézoló életmódtól. A kisfiúnak ugyanis leginkább a verések jutottak. S ha korábban csak anyja keze járt el, úgy most már hárman töltötték ki rajta bosszújukat. A kisfiú egyetlen barátja egy kiskutya volt. A gyerek az állatnak panaszolta el minden bánatát. Egy nap azonban, amikor panaszkodni mert, hogy nagyon éhes, a mostohaapa egyszerűen agyonverte a kis négylábút. A lemészárolt állatot pedig a gyerek elé tette, hogy azt egye meg... Igaz, Karavajev kegyetlenségeiből nemcsak a gyerek részesült, hanem anyja és élettársa is bőven kapott pofonokat, rúgásokat. A tragédia napján is »állt a bál« a fura családban. A már délelőtt ittas férfi jókorát rúgott az anyjába, majd a miheztalitás végett két jókora pofont kent le élettársának. Az asszonyok a béke kedvéért estére két félliterrel próbáltak hatni Karavajevre. Az élettárs azonban a kibékülést követően váratlanul eltávozott otthonról. A férfiban már korábban is elevenen élt a gyanú, hogy az asszony megcsalja. Az érzés erősen bódult lelkében is feltámadt és kisvártatva elindult megkeresni a nőt. Órákig kereste, mire rátalált a közeli parkban. A nő az eszméletlenségig be volt rúgva. A sétány melletti lócák egyikén kókadozott. A férfi megragadta és rángatta, kérte, hogy menjen vele. Az azonban nem volt képes lábra állni. Erejéből csak egy durva káromkodásra futotta. Kijelentése dühbe hozta Karavajevet. A férfi minden erejét összeszedve rúgni és ütni kezdte a szinte magatehetetlen aszszonyt. Az ütlegektől az a földre zuhant. Ekkor az élettárs a hajánál fogva megragadta és a lóca betonjához verte a fejét. Karja csak akkor hanyatlott le, amikor asszonya teljesen elcsendesült... A vádlott tagadta bűnösséét. Azt próbálta elhitetni, egy korábbi beismerő vallomását erőszakkal csikarták ki belőle. A kórbonctani vizsgálat, a fellelt nyomok és a tanúvallomások alapján azonban egyértelmű bizonyítást nyert Karavajev bűnössége. Az elsőfokú ítéletbe a vádlott nem nyugodott bele és enyhítésért fellebbezett. A megyei bíróság másodfokon jóváhagyta a korábbi ítéletet, melynek értelmében Vaszil Karavajevet 12 évi, szigorított munkatáborban letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta. Balogh Csaba Szombati krimi Halálra vert feleség Tükör Az ősz nem csupán a termés betakarításának az ideje. Ilyenkor tartották az úgynevezett »leányvásárokat«. Ezek az utóbbi évszázadokban természetesen már csak nevükben voltak »vásárok«, valójában a fiatalok ismerkedési alkalmai voltak. A vásárokat olyan területeken tartották meg, ahol a falun kívüli házasság lehetséges volt. Ugyanis a század első felében igen sok magyar faluban szinte teljes endogámia volt, hogy a kis földbirtokok ne aprózódjanak még jobban fel, s csak a falun belüli házasodást nézték jó szemmel. Erre Kárpátalján Nagydobrony a klasszikus példa. Egyes vidékeken, így a Baranya megyei protestáns falvakban igen gyakoriak voltak a leányvásárok. Ilyenkor a szomszédos falvak legényei idejöttek, hogy feleséget válasszanak maguknak. Pécsváradon még ma is tartanak leányvásárt, de ezek már inkább kultúrműsorral egybekötött népünnepélyek. E sorok írójának igen sok érdekes mozzanatot elevenített fel a leányvásárokról Andrásfalvy Bertalan, az ismert néprajzkutató. Ő kifejezetten házassági körzetekről beszélt. Ezek az egymástól 50—60 kilométerre levő központok az év néhány jeles napján nagyszerű ismerkedési alkalmat jelentettek. Az ilyen találkozóknak elmaradhatatlan kelléke a tánc, a táncmulatság. Ma már nem értékeljük igazán a tánc Talán furcsán hangzik, de a hatóságok által kiadott normatív előírások megfellebbezhetők, amennyiben azok nem felelnek meg a hatályos törvények előírásainak, ha azok sértik a vállalkozás, vállalat, a magánvállalkozó jogait és érdekeit. Eklatáns példája ennek az Ukrán Állami Adóügyi Adminisztráció 2000. június 12-én kelt 306 sz. utasítása, amely szabály- és törvényellenesen módosította volna a vállalati nyereségadóbevallás rendjét, jelentős veszteségeket idézve elő, így tehát a törvények jogot biztosítanak az állami szervek által kiadott előírások, rendelkezések, utasítások helyénvalóságának elvitatására. Az ezekben az okmányokban foglaltakat általában a legfelső és központi hatalmi szervát alkotják meg, és a döntéshozatalnak egyik jogi formáját jelentik, vagyis olyan írásos hivatalos dokumentumok, amelyeknek a teljesítése bizonyos jogi következményekkel jár, szabályozzák a társadalmi viszonyok valamely területét, kötelező érvényűek az e viszonyokban részt vevő szubjektumokra nézve, jellemközvetítő szerepét. A tánc metanyelv, amelynek révén nemcsak megismerhetjük, hanem ki is ismerhetjük partnerünket. A régi leányvásárokra a környékbeli lányok eljöttek, természetesen szüleikkel egyetemben, és szinte egész kelengyéjüket magukkal hozták. Ismerős házaknál szálltak meg, ahol lehetőségük volt arra, hogy naponta többször is átöltözzenek, így szinte egész ruhatárukat bemutathatták. A falu főutcáján vásárosok ütötték fel sátraikat. Kétoldalt az utcán álltak a legények szüleikkel, keresztszüleikkel, középen a lánykák karon fogva fel s alá sétáltak. A legények elsősorban a lányok külsejét, járását (gondoljunk bele, hány népdalunk foglalkozik ezzel) és viselkedését figyelték, a szülők pedig a lány anyagi helyzetéről tudakozódtak. Az ismerkedés nem egyszer házassággal végződött. A leányvásárokhoz sok tréfás népdal fűződik. Mégis a leányvásár név — ha történelmi értelmét nézzük — igen komoly tartalmat fed. A pogány magyaroknál a házasság törvényes formája az ajándékcsere volt a két család között. Tehát a leányokért tényleg »vételárat« fizettek. Ennek az emlékét a magyar nyelv még őrzi: a hajadon nagylányok neve a mai napig is »eladó lány«. A falusi asszony férjének idősebb fivérét a múltban »öregbbik uramnak«, fiatalabb férfitestvérét pedig »kisebbik uramnak« szólította. Tudvalevő: a régi magyaroknál a férj halála után a férj fiútestvéreinek volt kötelessége, illetve joga az özvegyet feleségül venni. E régi szokás emlékét a szóhasználat a mai napig megőrizte. Dédanyáink korában hamar férjhez mentek a lányok. Egyes vidékeken, például a Sárközben már 15—16 éves korukban, de a huszadik évüket már biztos nem várták meg pártában. A nagylány a családban az anyjához volt a legbizalmasabb. A háztartást általában a nagyanya, a szülike vezette, ő szabta meg az anyának és az unokának is a munkát. Míg az anya a mezőn dolgozott, a nagyanya nevelte az unokákat. Megtanította a kislányt egyes munkákra, ő mondta meg, hogyan kell viselkednie mások társaságában, vagyis a falu által megkövetelt hagyományos rendbe ő vezette be az unokáját. A lányokat némely vidékeken nem tartották teljes értékű munkaerőnek. Nehéz fizikai munkát nem végeztettek velük. A nagylány kicsit később kelt, mint a család többi tagja, bár ez mt jelentett.A fél hratottáz ebéd elkészítésénél a nagyanyjának, kitakarította a házat és gyomlált a veteményeskertben. A háztartás teendői közül a sütés-főzés és a kenyérdagasztás a legfontosabb feladat, ezt meg kellett tanulnia. Aki ezt nem tudta, az megérdemelten hallgathatta a legények csúfolódását: »Nem tud se sütni, se főzni, s rántottét kavarni!« A nagylányt tehát otthon a jövendő anya, feleség és gazdasszony teendőire készítették fel. Ám akkor járunk közel az igazsághoz, ha elismerjük, hogy a múlt században és a század elején élt magyar parasztlány életrendje — ahány ház, annyi szokás — kötelező erejű hagyományon belül tág határok között mozgott. Munkája, napi elfoglaltsága, ahogy ma mondanánk, leterheltsége nemcsak a falu szokásaitól, a család vagyoni helyzetétől függött, hanem édesanyja és nagyanyja elképzeléseitől is. Sok szülő és nagyszülő jól tudta, hogy milyen nehéz élet vár a lányra férjhezmenés után, mennyit kell majd dolgoznia, ezért azon igyekeztek, hogy lánykodásának pár esztendejét megszépítsék. Ahogy a népdal mondja: Menyecskének bekötik a fejét, Búval tölti az egész életét. Kovács Elemér Kalendárium Leányvásár lesz a héten... Paragrafus A normatív okmányok érvényteleníthetők A jogi és természetes személyeknek azt a jogát, hogy keresettel éljenek hatósági normatív okmányok hatályon kívül helyezésének ügyében, rögzíti a Döntőbírósági Perrendtartási Törvénykönyv. Ukrajna Alkotmánybírósága, jogi szempontból értékelve e jogszabály 14. cikkelyének 1. pontját, határozatilag alátámasztotta, hogy a Legfelső Döntőbírósághoz kereset nyújtható be még az Ukrán Miniszteri Kabinet által kiadott dokumentumok érvénytelenítése céljából is. Hatáskörébe tartozik az Ukrán Nemzeti Bank, a Krím Legfelső Tanácsa és Minisztertanácsa, a megyei állami közigazgatások rendelkezéseinek hatályon kívül helyezése. Érdemes megemlíteni, hogy a vállalkozó egyik vagy másik okmány érvénytelenítése ügyében megkeresheti a döntőbíróságot, még mielőtt az hatályba lépne és vitás kérdések merülnének fel alkalmazását illetően. Egyébként a kereset benyújtható mind az okmány egészének, mind egyes részeinek érvénytelenítésére. A bírósághoz fordulva azonban meg kell indokolni, hogy a vitatott rendelkezés hogyan, milyen módon sérti a panaszos törvényes jogait. Ellenkező esetben a döntőbíróságnak nincs jogalapja ahhoz, hogy helyt adjon a keresetnek és annak eleget tegyen. A kereset tartalmának és formájának összhangban kell állnia a Döntőbírósági Perrendtartási Törvénykönyv 54—58. cikkelyeiben foglalt követelményekkel, azt írásban kell megfogalmazni és a vállalat, szervezet vezetőjének, a magánvállalkozónak vagy meghatalmazottjaiknak el kell látniuk kézjegyükkel. A kereset benyújtása előtt állami illetéket kell befizetni, melynek összege öt minimálbér. A döntőbíróság határozata azonnali hatállyal bír és teljesítése kötelező. Végrehajtásának elmaradása esetén a vétkesre akár 1000 adómentes minimálbér összegében (17 000 hr.) is kiróható pénzbüntetés. Amennyiben az állami nyilvántartásban szereplő normatív okmányt jogszerűtlennek nyilvánította a bíróság, a határozat másolatát megküldik az Ukrán Igazságügyi Minisztériumnak vagy valamely szervének, és azt annak rendje és módja szerint törlik a normatív okmányok egységes állami jegyzékéből. Előfordulhat az is, hogy a bíróság nem a panaszos javára dönt, de a panaszos változatlanul meg van győződve igazáról és kitart mellette. Ilyenkor a döntéshozataltól számított két hónapon belül a Legfelső Döntőbíróságnál kérelmezni lehet a határozat felülvizsgálatát. K. Zs. 2000. október 21., szombat