Kárpáti Igaz Szó, 2002. október-december (83. évfolyam, 141-189. szám)

2002-10-01 / 141. szám

4. Kárpáti Igaz Szó R­öviden A polgárok stabilitást akarnak Nem engedhetjük meg, hogy Ukrajna átéljen még egy forradalmat — jelentettei ki Leonyid Kucsma Hotinban azon az ünnepségen, melyen a város alapításának ezredik évfordulóját méltatták. A Kijevszkije Vedomosztyi információja szerint az ország elnöke a megoldandó problémák sorában említette a szegénység leküzdését, a nyugdíjreform végrehajtását, az egészségügy fejlesztését.. Leonyid Kucsma véleménye szerint a gazdaság jelenlegi fejlődési dinamikája mellett e kérdéseket két esztendő alatt rendezni lehet. Az elnök fontos feladatként említette a hazai gyógyszergyártás erősítését, s azt, hogy legalább a duplájára kell emelni a minimálnyugdíjat. Ukrajna együttműködik a NATO-val Ukrajna haditengerészete és a NATO-országok flottáinak további együttműködéséről folytattak tárgyalást a haditengerészet főparancsnokságának és a NATO egyesített hadereje Stratégiai parancs­nokságának képviselői. Az Ukrinform híre szerint a megbeszélés fő témája az ukrán fotta NATO- szabvány szerinti szerkezeti átalakítása volt. A katonai szövetség képviselői rámutattak: nagy szükség van arra, hogy változás álljon be az ukrán katonák gondolkodásmódjában, szemléletében. Közelkép Legnagyobb gond a paphiány Interjú a Munkácsi Latin Szertartású Egyházmegye püspökével Ukrajnában a többi egyház helyzetével összehasonlítva nagyon jónak mondható a katolikus egyház helyzete — nyilatkozta lapunknak Maj­­nek Antal. Mint szombati szá­munkban közöltük: II. János Pál pápa két bullájának felol­vasásával a székesegyházi rangra emelt munkácsi Szent Márton templomban szep­tember 27-én hivatalosan is megalakult a Munkácsi Latin Szertartású Egyházmegye, s interjúalanyunk személyében egyben beiktatták annak első püspökét is. — Mit is jelent a mai esemény voltaképpen? — Amikor a 300 éve alapított Szatmári Egyházmegye az első világháború után megszűnt, akkor sokféle központtal, sokféle képződmény alakult ki itt. Az egyházmegye az utolsó ötven évben gyakorlatilag nem működhetett, hiszen Szatmárnémeti Romániához került. 1993- ban döntött úgy az egyházi vezetés, a pápa urunk, hogy önálló apostoli adminisztratúrát, kormányzóságot létesít azzal a szándékkal, hogy ha rendeződik, stabilizálódik a helyzet, akkor egy önálló megyévé alakul. Ez történt meg pontosan fél évvel ezelőtt, március 27-én, amikor a pápa kihirdette az egyház­megye megalapítását. Az erről, illetve kinevezésemről szóló bulla lett felolvasva ma az egyházmegyei központban, s vált ezáltal érvényessé. — Maga után von-e mindez egyéb módosításokat? — Igazából gyakorlatilag nem sokat. Lesznek változások is természetesen, például Missziós Tanács helyett, élén a püspök­kel, Papi Szenátus irányítja az egyházmegyét — Melyek lesznek a püspök úr első teendői? — Egyfajta hálaadás jelleggel mindenképpen össze akarom hívni az új Papi Tanácsot. Föl akarom mérni velük egyrészt a mostani helyzetet, másrészt pedig összeszedjük a problémákat, aktuális gondokat. Szeretnék az elkövetkezendőkben sokkal inkább közösségben együtt dolgozni a Papi Tanáccsal. — Melyek a legaktuálisabb gondok? — Elsőként és legfontosabbként mindenképpen a paphiányt, a magyar ajkú papok hiányát említeném. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása valójában csak Ungváron nincs megoldva. Hála Istennek, máshol már az a minimális épületmennyiség visszakerült hozzánk. Megemlíteném azt is, hogy az egyházköz­ségi statútumunkba állami részről belekötöttek. Egy protestáns változatot akarnak velünk elfogadtatni, vagyis, hogy az egy­házközség válassza meg a papját, és ne a püspök jelölje ki. Ez azonban a katolikus egyház szemszögéből nonszensz. El kell mondanom azonban, hogy ha a mi egyházunk helyzetét össze­mérem a többi egyházéval Ukrajnában, akkor csöndben meg kell állapítanom, hogy ez a helyzet nagyon jó. Kőszeghy Elemér Tóth László felvétele Majnek Antal Földproblémák Mátyfalván Ki kaphat részt a hajdani közösből? A földprivatizáció során, sajnos, gyakran válik vita tár­gyává, kinek mérnek ki parcellát az egykori kolhozi földe­ken. Jól ismerik ezt a problémát Tiszakeresztúr és Karácsfal­va lakói, s a mátyfalvaiak számára sem ismeretlen a kérdés. Az utóbbiak közül többen is sérelmezik, hogy hiába dolgoz­tak évekig — ők vagy a szüleik — a szőlősvégardói központú mezőgazdasági nagyüzemben, hiába mentek onnan nyugdíj­ba vagy érte őket kolhozistákként a magánosítás, mégis ki­szorultak a földrészjegyet kapottak köréből. — Nem kerültem fel a jogo­sultak listájára — panaszkodik Pősze Erzsébet, a 73 éves kol­hoznyugdíjas. — Azt mondták az irodán (ez a kolhoz helyén megalakult »Ardovecka« Me­zőgazdasági Magánvállalat iro­daháza), hogy nem jár a föld, mert nem volt meg minden év­ben a megfelelő számú ledol­gozott munkanapom. De hát öt gyereket neveltem fel a mun­kám mellett... Nézem az idős asszony munkakönyvét, mely szerint beszélgetőtársam 1949-ben lett a kollektív gazdaság tag­ja. Nincs bejegyezve az 1951- es, az 1953-as és az 1954-es év, az 1958—1964 közötti időszak, 1973-tól 1981-ig pe­dig, az okmány tanúsága sze­rint, fontos ok­ miatt nem dol­gozott. Otthon ápolta a nagy­beteg férjét, aki végül távo­zott is az élők sorából. A fele­ség pedig — ugyanebben az esztendőben, nyugdíjasként — a kolhozból. — Most a nőtlen fiam lakik velem — mondta. — Ő vil­lanyszerelő egy nagyszőlősi cégnél. 150 hrivnya a havi fi­zetése, de több mint a fele rá­megy az útiköltségre. 89 hriv­nya 97 kopiska a nyugdíjam, ami szinte semmire sem elég. A zöldség, a krumpli megte­rem a háztájiban, meg kell vi­szont vásárolnunk a tejet, a zsírt, a kenyeret, a lisztet. Vet­tünk volna egy malacot, ösz­­szegyűjtöttük rá a pénzt, de akkor a fiam eltörte a lábát. A gyógykezelésére ment rá az összeg, s még mindig nem jött teljesen rendbe a lába. A téli­re való tűzifát sem tudtuk ed­dig beszerezni, s a krumplit sem érkeztünk kivájatni. Ráa­dásul, míg korábban nyugdí­jasként évente kaptam egy mázsa búzát a kolhozból, most már ennek is vége... Ugyanakkor nem kapott sem földrész-, sem vagyon­részjegyet, noha 35 esztendőt dolgozott le a mezőgazdasági nagyüzemben... — Édesanyám, Lődár Mar­git 1921-ben született, kolho­zista volt, tavalyelőtt halt meg — magyarázza Lődár István. — Nem kaptam utána földet. Fegyir Dovzsan, a volt kolhoz­elnök, a mezőgazdasági ma­gánvállalat igazgatója azt mondta: nem jár, mert nem dol­gozott annyi ideig, hogy jogo­sult lett volna a földrészjegyre. Lapozom az elhunyt 529-es sorszámú munkakönyvét. Jel­lemző — bár hajmeresztő —, hogy az 1866. (!) esztendő van feltüntetve a kolhozba való be­lépés évszámaként. Az oszt­rák—magyar kiegyezést mege­lőző esztendő... A következő oldalon be van jegyezve az el­ső munkaév, 1966, semmi más. És ez egy hivatalos okmány... — 1983-ig a Nagyszőlősi Elektron Üzem munkása vol­tam, akikor átjöttem a kolhoz­ba, és itt dolgoztam 1996-ig — emlékezik vissza Ilku Sán­dor. — Amint megindult a földrészjegyek kiállítása, kér­tem Fegyir Dovzsant, hogy ad­ják ki az enyémet is. Azt fe­lelte: nem jár. Ki is maradtam a jogosultak névsorából. Beszélgetőtársam, nem lé­vén itthon munkája, Oroszor­szágban próbált szerencsét. Édesapja viszont nem hagyta annyiban a dolgot, s panaszos levelet írt Ungvárra, a megyei állami közigazgatás mezőgaz­dasági és élelmiszeripari főosztályára, csatolva az írás­hoz fia munkakönyvének a fénymásolatát. Bihari Sándor akkori főosztályvezető 2001. február 14-i keltezéssel írta meg a válaszlevelet, melyben leszögezte: mivel a panaszos fia a munkakönyv tanúsága szerint a szőlősvégardói kol­lektív gazdaság tagja volt a ne­vezett mezőgazdasági nagyü­zem számára 1994. október 19-én kiadott, a földnevesítést lehetővé tevő állami okirat megszületésekor, így a jogo­sultak névsorából történő ki­hagyása megalapozatlan. Ja­vasolta, hogy az érintett for­duljon a bírósághoz. — Mi történt azután — kér­dem Ilku Sándortól. — Bementem Fegyir Dov­­zsanhoz tárgyalni a földrészje­gyem ügyében. Azt mondta, menjek a panaszommal a bíró­ságra — válaszol a kérdezett. Ám beszélgetőtársam még­sem vágott bele a pereskedés­be, legalábbis eddig nem... Természetesen a mezőgaz­dasági vállalat székházát is felkerestem, megkérdezni, miért maradtak ki a földrész­jegyre jogosultak névsorából a fent említett személyek. S hogy az ugyancsak mátyfalvai Pősze Sándor, aki megkapta a 2000-ben elhunyt kolhoz­­nyugdíjas édesapja után járó 1,80 hektárt, miért nem kapott földet a hét esztendeje úgy­szintén kolhoznyugdíjasként elhalálozott édesanyja után. Ám itt azzal fogadtak, hogy az igazgató betegszabadságon van, a helyettese házon kívül tartózkodik, s a Fegyir Dov­zsan távollétében nyilatkozni nem akaró személyzetis, Han­na Ljubka értésemre adta: hiá­ba is várnám meg az igazga­tóhelyettest. Úgy látszik, a ve­zető tudta és beleegyezése nél­kül a beosztottak nem nyilat­koznak... " Visszatérve a jogosultság kérdésére, utánanéztem, szá­mít-e az, hogy egy kolhoz­nyugdíjas mennyi ideig dol­gozott a mezőgazdasági nagy­üzemben. Nos, nem számít, mennyi ideig dolgozott az il­lető a gazdaságban, csak az a kérdés: innen ment-e nyugdíj­ba, vagy sem. Hogy mégis van értelme a pereskedésnek, azt Alla Babi­­nec kolhoznyugdíjas esete bi­zonyítja. Ő igenis bíróság elé vitte a jogosultak listájáról va­ló kihagyásának ügyét. — Nyolchavi pereskedés után végre kaptam egy hek­tárt, egészen közel a házunk­hoz — tájékoztat beszélgető­­társam a fejleményekről. — Jó is a föld minősége. Az idén tavasszal kimérték, bevetettük kukoricával, s nemsokára már innen fogjuk takarmányozni a tehenet, a hízót, a baromfit. S csak azt tudom ajánlani a sors­társaimnak, hogy vállalják a pert a jussukért. Lajos Mihály Célprogram a romák társadalmi beilleszkedésének segítésére A családtervezésre és a munkára való nevelésre koncentrálnak A romakérdés Közép-, Kelet- és Dél-Európa csaknem minden országában égető problémaként merül fel. Cseh­ország, Szovákia, Románia, Magyarország az utóbbi egy­két évben is több kontaktustól volt hangos. Egyik helyen a­­ gettósítás, a másikon a közösségből való kirekesztés miatt zúdultak fel a roma érdekvédelmi szervezetek. A másik oldal pedig a romákat okolja a bűnözés terjedése miatt, utalva arra, hogy az etnikum tagjai képtelenek a beilleszkedésre, jellemző rájuk a munkakerülés, a koldulás, a lopás. Nem kivétel ez alól Ukraj­na, illetve Kárpátalja sem. Több polgármester, gazdálkodó pa­naszkodik arra, hogy nincs biztonságban a termés, nap mint nap előfordul, hogy ro­mák ki­vájják a burgonyát, leszedik a zöldséget. A roma érdekvédelmi szer­vezetek vezetői pedig tanács­kozásokon, egyéb hivatalos fó­rumokon elsősorban azt sérelmezik, hogy a barnább bőrszínűeket hátrányosan kü­lönböztetik meg. Ádám Aladár, a Romani Jag és Ádám József, a Roma Szövetség elnöke több ilyen esetről is beszámolt. A­robléma tehát nálunk is élő és fenyegető, h­ogy való­ban az, bizonyítja a tény: a megyei tanács legutóbbi ülés­szakán elfogadott egy, a roma lakosság szocializációját elő­segítő célprogramot. A 2003—2006-ra szóló dokumentum olyan cselekvé­si programot vázol fel, mely biztosítja a romák önszerve­ződésének erősítését, mun­kára való nevelésüket. Előirá­nyozza a családtervezés se­gítését, a gyermekvállalás fe­lelősségének tudatosítását. Fontos helyet foglal el a célprogramban a roma gye­rekek társadalmi beilleszke­désének támogatása, a közös­ségek értékrendjének alakí­tása, a hátrányos helyzetűek szociális védelme. A tervben természetesen konkrétan és részletesen vá­zolták mindazon teendőket, melyek elvégzése elengedhe­tetlen a program sikeréhez. Engedtessék meg, hogy csak néhány fontosabb részletre térjek ki. Fel kell mérni a romák valós helyzetét. Nyilvántartásba kell venni a telepeken lévő háza­kat, pontos kimutatás készí­tendő a lakosság összetételéről. Ez bizony valóban fontos, mert félő, hogy még a nép­számlálási adatok sem rögzítik hitelesen az etnikumhoz tar­tozók valós számát. Ennek legalább megközelítőleg pon­tos ismerete nélkül pedig alig­ha lehet bármihez is fogni. A romák számára elfogad­ható, képességeiknek megfe­lelő munkahelyeket kell te­remteni. Ez ugyancsak komoly gaz­daságpolitikai elemzést, szer­vezést igényel. A terv összeállítói fel kí­vánják éleszteni a hagyomá­nyos kézműipart. A célprog­ram szerint nagy feladatok várnak az óvodákra, iskolákra is a nevelés, a beilleszkedés elősegítése terén. Emellett megyeszerte felújításra szo­rulnak a többségében roma gyerekeket befogadó tanin­tézetek épületei is. Kiemelt feladat a felvilá­gosító munka. Vonatkozik ez a családtervezésre, az egész­ségügyre, a közösségi élet nor­máira egyaránt. A kétségtelenül jelentős, átfogó célprogramnak egyet­len Achilles-sarka mutatko­zik: az intézkedések túlnyomó többségét, a helyi (járási, városi) költségvetésből kell fedezni. Ezek szűkösségéről pedig talán nem kell hossza­san értekeznem... Horváth Sándor Fotó: Tóth László 2002. október 1., kedd

Next