Kárpáti Igaz Szó, 2002. október-december (83. évfolyam, 141-189. szám)
2002-10-01 / 141. szám
4. Kárpáti Igaz Szó Röviden A polgárok stabilitást akarnak Nem engedhetjük meg, hogy Ukrajna átéljen még egy forradalmat — jelentettei ki Leonyid Kucsma Hotinban azon az ünnepségen, melyen a város alapításának ezredik évfordulóját méltatták. A Kijevszkije Vedomosztyi információja szerint az ország elnöke a megoldandó problémák sorában említette a szegénység leküzdését, a nyugdíjreform végrehajtását, az egészségügy fejlesztését.. Leonyid Kucsma véleménye szerint a gazdaság jelenlegi fejlődési dinamikája mellett e kérdéseket két esztendő alatt rendezni lehet. Az elnök fontos feladatként említette a hazai gyógyszergyártás erősítését, s azt, hogy legalább a duplájára kell emelni a minimálnyugdíjat. Ukrajna együttműködik a NATO-val Ukrajna haditengerészete és a NATO-országok flottáinak további együttműködéséről folytattak tárgyalást a haditengerészet főparancsnokságának és a NATO egyesített hadereje Stratégiai parancsnokságának képviselői. Az Ukrinform híre szerint a megbeszélés fő témája az ukrán fotta NATO- szabvány szerinti szerkezeti átalakítása volt. A katonai szövetség képviselői rámutattak: nagy szükség van arra, hogy változás álljon be az ukrán katonák gondolkodásmódjában, szemléletében. Közelkép Legnagyobb gond a paphiány Interjú a Munkácsi Latin Szertartású Egyházmegye püspökével Ukrajnában a többi egyház helyzetével összehasonlítva nagyon jónak mondható a katolikus egyház helyzete — nyilatkozta lapunknak Majnek Antal. Mint szombati számunkban közöltük: II. János Pál pápa két bullájának felolvasásával a székesegyházi rangra emelt munkácsi Szent Márton templomban szeptember 27-én hivatalosan is megalakult a Munkácsi Latin Szertartású Egyházmegye, s interjúalanyunk személyében egyben beiktatták annak első püspökét is. — Mit is jelent a mai esemény voltaképpen? — Amikor a 300 éve alapított Szatmári Egyházmegye az első világháború után megszűnt, akkor sokféle központtal, sokféle képződmény alakult ki itt. Az egyházmegye az utolsó ötven évben gyakorlatilag nem működhetett, hiszen Szatmárnémeti Romániához került. 1993- ban döntött úgy az egyházi vezetés, a pápa urunk, hogy önálló apostoli adminisztratúrát, kormányzóságot létesít azzal a szándékkal, hogy ha rendeződik, stabilizálódik a helyzet, akkor egy önálló megyévé alakul. Ez történt meg pontosan fél évvel ezelőtt, március 27-én, amikor a pápa kihirdette az egyházmegye megalapítását. Az erről, illetve kinevezésemről szóló bulla lett felolvasva ma az egyházmegyei központban, s vált ezáltal érvényessé. — Maga után von-e mindez egyéb módosításokat? — Igazából gyakorlatilag nem sokat. Lesznek változások is természetesen, például Missziós Tanács helyett, élén a püspökkel, Papi Szenátus irányítja az egyházmegyét — Melyek lesznek a püspök úr első teendői? — Egyfajta hálaadás jelleggel mindenképpen össze akarom hívni az új Papi Tanácsot. Föl akarom mérni velük egyrészt a mostani helyzetet, másrészt pedig összeszedjük a problémákat, aktuális gondokat. Szeretnék az elkövetkezendőkben sokkal inkább közösségben együtt dolgozni a Papi Tanáccsal. — Melyek a legaktuálisabb gondok? — Elsőként és legfontosabbként mindenképpen a paphiányt, a magyar ajkú papok hiányát említeném. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása valójában csak Ungváron nincs megoldva. Hála Istennek, máshol már az a minimális épületmennyiség visszakerült hozzánk. Megemlíteném azt is, hogy az egyházközségi statútumunkba állami részről belekötöttek. Egy protestáns változatot akarnak velünk elfogadtatni, vagyis, hogy az egyházközség válassza meg a papját, és ne a püspök jelölje ki. Ez azonban a katolikus egyház szemszögéből nonszensz. El kell mondanom azonban, hogy ha a mi egyházunk helyzetét összemérem a többi egyházéval Ukrajnában, akkor csöndben meg kell állapítanom, hogy ez a helyzet nagyon jó. Kőszeghy Elemér Tóth László felvétele Majnek Antal Földproblémák Mátyfalván Ki kaphat részt a hajdani közösből? A földprivatizáció során, sajnos, gyakran válik vita tárgyává, kinek mérnek ki parcellát az egykori kolhozi földeken. Jól ismerik ezt a problémát Tiszakeresztúr és Karácsfalva lakói, s a mátyfalvaiak számára sem ismeretlen a kérdés. Az utóbbiak közül többen is sérelmezik, hogy hiába dolgoztak évekig — ők vagy a szüleik — a szőlősvégardói központú mezőgazdasági nagyüzemben, hiába mentek onnan nyugdíjba vagy érte őket kolhozistákként a magánosítás, mégis kiszorultak a földrészjegyet kapottak köréből. — Nem kerültem fel a jogosultak listájára — panaszkodik Pősze Erzsébet, a 73 éves kolhoznyugdíjas. — Azt mondták az irodán (ez a kolhoz helyén megalakult »Ardovecka« Mezőgazdasági Magánvállalat irodaháza), hogy nem jár a föld, mert nem volt meg minden évben a megfelelő számú ledolgozott munkanapom. De hát öt gyereket neveltem fel a munkám mellett... Nézem az idős asszony munkakönyvét, mely szerint beszélgetőtársam 1949-ben lett a kollektív gazdaság tagja. Nincs bejegyezve az 1951- es, az 1953-as és az 1954-es év, az 1958—1964 közötti időszak, 1973-tól 1981-ig pedig, az okmány tanúsága szerint, fontos ok miatt nem dolgozott. Otthon ápolta a nagybeteg férjét, aki végül távozott is az élők sorából. A feleség pedig — ugyanebben az esztendőben, nyugdíjasként — a kolhozból. — Most a nőtlen fiam lakik velem — mondta. — Ő villanyszerelő egy nagyszőlősi cégnél. 150 hrivnya a havi fizetése, de több mint a fele rámegy az útiköltségre. 89 hrivnya 97 kopiska a nyugdíjam, ami szinte semmire sem elég. A zöldség, a krumpli megterem a háztájiban, meg kell viszont vásárolnunk a tejet, a zsírt, a kenyeret, a lisztet. Vettünk volna egy malacot, öszszegyűjtöttük rá a pénzt, de akkor a fiam eltörte a lábát. A gyógykezelésére ment rá az összeg, s még mindig nem jött teljesen rendbe a lába. A télire való tűzifát sem tudtuk eddig beszerezni, s a krumplit sem érkeztünk kivájatni. Ráadásul, míg korábban nyugdíjasként évente kaptam egy mázsa búzát a kolhozból, most már ennek is vége... Ugyanakkor nem kapott sem földrész-, sem vagyonrészjegyet, noha 35 esztendőt dolgozott le a mezőgazdasági nagyüzemben... — Édesanyám, Lődár Margit 1921-ben született, kolhozista volt, tavalyelőtt halt meg — magyarázza Lődár István. — Nem kaptam utána földet. Fegyir Dovzsan, a volt kolhozelnök, a mezőgazdasági magánvállalat igazgatója azt mondta: nem jár, mert nem dolgozott annyi ideig, hogy jogosult lett volna a földrészjegyre. Lapozom az elhunyt 529-es sorszámú munkakönyvét. Jellemző — bár hajmeresztő —, hogy az 1866. (!) esztendő van feltüntetve a kolhozba való belépés évszámaként. Az osztrák—magyar kiegyezést megelőző esztendő... A következő oldalon be van jegyezve az első munkaév, 1966, semmi más. És ez egy hivatalos okmány... — 1983-ig a Nagyszőlősi Elektron Üzem munkása voltam, akikor átjöttem a kolhozba, és itt dolgoztam 1996-ig — emlékezik vissza Ilku Sándor. — Amint megindult a földrészjegyek kiállítása, kértem Fegyir Dovzsant, hogy adják ki az enyémet is. Azt felelte: nem jár. Ki is maradtam a jogosultak névsorából. Beszélgetőtársam, nem lévén itthon munkája, Oroszországban próbált szerencsét. Édesapja viszont nem hagyta annyiban a dolgot, s panaszos levelet írt Ungvárra, a megyei állami közigazgatás mezőgazdasági és élelmiszeripari főosztályára, csatolva az íráshoz fia munkakönyvének a fénymásolatát. Bihari Sándor akkori főosztályvezető 2001. február 14-i keltezéssel írta meg a válaszlevelet, melyben leszögezte: mivel a panaszos fia a munkakönyv tanúsága szerint a szőlősvégardói kollektív gazdaság tagja volt a nevezett mezőgazdasági nagyüzem számára 1994. október 19-én kiadott, a földnevesítést lehetővé tevő állami okirat megszületésekor, így a jogosultak névsorából történő kihagyása megalapozatlan. Javasolta, hogy az érintett forduljon a bírósághoz. — Mi történt azután — kérdem Ilku Sándortól. — Bementem Fegyir Dovzsanhoz tárgyalni a földrészjegyem ügyében. Azt mondta, menjek a panaszommal a bíróságra — válaszol a kérdezett. Ám beszélgetőtársam mégsem vágott bele a pereskedésbe, legalábbis eddig nem... Természetesen a mezőgazdasági vállalat székházát is felkerestem, megkérdezni, miért maradtak ki a földrészjegyre jogosultak névsorából a fent említett személyek. S hogy az ugyancsak mátyfalvai Pősze Sándor, aki megkapta a 2000-ben elhunyt kolhoznyugdíjas édesapja után járó 1,80 hektárt, miért nem kapott földet a hét esztendeje úgyszintén kolhoznyugdíjasként elhalálozott édesanyja után. Ám itt azzal fogadtak, hogy az igazgató betegszabadságon van, a helyettese házon kívül tartózkodik, s a Fegyir Dovzsan távollétében nyilatkozni nem akaró személyzetis, Hanna Ljubka értésemre adta: hiába is várnám meg az igazgatóhelyettest. Úgy látszik, a vezető tudta és beleegyezése nélkül a beosztottak nem nyilatkoznak... " Visszatérve a jogosultság kérdésére, utánanéztem, számít-e az, hogy egy kolhoznyugdíjas mennyi ideig dolgozott a mezőgazdasági nagyüzemben. Nos, nem számít, mennyi ideig dolgozott az illető a gazdaságban, csak az a kérdés: innen ment-e nyugdíjba, vagy sem. Hogy mégis van értelme a pereskedésnek, azt Alla Babinec kolhoznyugdíjas esete bizonyítja. Ő igenis bíróság elé vitte a jogosultak listájáról való kihagyásának ügyét. — Nyolchavi pereskedés után végre kaptam egy hektárt, egészen közel a házunkhoz — tájékoztat beszélgetőtársam a fejleményekről. — Jó is a föld minősége. Az idén tavasszal kimérték, bevetettük kukoricával, s nemsokára már innen fogjuk takarmányozni a tehenet, a hízót, a baromfit. S csak azt tudom ajánlani a sorstársaimnak, hogy vállalják a pert a jussukért. Lajos Mihály Célprogram a romák társadalmi beilleszkedésének segítésére A családtervezésre és a munkára való nevelésre koncentrálnak A romakérdés Közép-, Kelet- és Dél-Európa csaknem minden országában égető problémaként merül fel. Csehország, Szovákia, Románia, Magyarország az utóbbi egykét évben is több kontaktustól volt hangos. Egyik helyen a gettósítás, a másikon a közösségből való kirekesztés miatt zúdultak fel a roma érdekvédelmi szervezetek. A másik oldal pedig a romákat okolja a bűnözés terjedése miatt, utalva arra, hogy az etnikum tagjai képtelenek a beilleszkedésre, jellemző rájuk a munkakerülés, a koldulás, a lopás. Nem kivétel ez alól Ukrajna, illetve Kárpátalja sem. Több polgármester, gazdálkodó panaszkodik arra, hogy nincs biztonságban a termés, nap mint nap előfordul, hogy romák kivájják a burgonyát, leszedik a zöldséget. A roma érdekvédelmi szervezetek vezetői pedig tanácskozásokon, egyéb hivatalos fórumokon elsősorban azt sérelmezik, hogy a barnább bőrszínűeket hátrányosan különböztetik meg. Ádám Aladár, a Romani Jag és Ádám József, a Roma Szövetség elnöke több ilyen esetről is beszámolt. Arobléma tehát nálunk is élő és fenyegető, hogy valóban az, bizonyítja a tény: a megyei tanács legutóbbi ülésszakán elfogadott egy, a roma lakosság szocializációját elősegítő célprogramot. A 2003—2006-ra szóló dokumentum olyan cselekvési programot vázol fel, mely biztosítja a romák önszerveződésének erősítését, munkára való nevelésüket. Előirányozza a családtervezés segítését, a gyermekvállalás felelősségének tudatosítását. Fontos helyet foglal el a célprogramban a roma gyerekek társadalmi beilleszkedésének támogatása, a közösségek értékrendjének alakítása, a hátrányos helyzetűek szociális védelme. A tervben természetesen konkrétan és részletesen vázolták mindazon teendőket, melyek elvégzése elengedhetetlen a program sikeréhez. Engedtessék meg, hogy csak néhány fontosabb részletre térjek ki. Fel kell mérni a romák valós helyzetét. Nyilvántartásba kell venni a telepeken lévő házakat, pontos kimutatás készítendő a lakosság összetételéről. Ez bizony valóban fontos, mert félő, hogy még a népszámlálási adatok sem rögzítik hitelesen az etnikumhoz tartozók valós számát. Ennek legalább megközelítőleg pontos ismerete nélkül pedig aligha lehet bármihez is fogni. A romák számára elfogadható, képességeiknek megfelelő munkahelyeket kell teremteni. Ez ugyancsak komoly gazdaságpolitikai elemzést, szervezést igényel. A terv összeállítói fel kívánják éleszteni a hagyományos kézműipart. A célprogram szerint nagy feladatok várnak az óvodákra, iskolákra is a nevelés, a beilleszkedés elősegítése terén. Emellett megyeszerte felújításra szorulnak a többségében roma gyerekeket befogadó tanintézetek épületei is. Kiemelt feladat a felvilágosító munka. Vonatkozik ez a családtervezésre, az egészségügyre, a közösségi élet normáira egyaránt. A kétségtelenül jelentős, átfogó célprogramnak egyetlen Achilles-sarka mutatkozik: az intézkedések túlnyomó többségét, a helyi (járási, városi) költségvetésből kell fedezni. Ezek szűkösségéről pedig talán nem kell hosszasan értekeznem... Horváth Sándor Fotó: Tóth László 2002. október 1., kedd