Kárpáti Igaz Szó, 2003. január-március (84. évfolyam, 1-48. szám)

2003-01-04 / 1-2. szám

2003. JANUÁR 4., SZOMBAT KÖZÉLETI LAP 1—2. (16 503—16 504.) szám SZABADÁRAS A FÁK-elnökök nemhivatalos találkozója A Független Államok Kö­zösségének jövőjéről, az együttműködési kapcsolatok javításának módjairól lesz szó a Közösség országai elnökei­nek nemhivatalos, ez év ja­nuárjában esedékes találkozó­ján. Erről Anatolij Zlenko külügyminiszter beszélt új­ságírók előtt. Elmondta azt is, hogy Uk­rajna jövőre több kétoldalú kereskedelmi egyezményt is alá kíván írni, ezzel is felgyor­sítva a Kereskedelmi Világ­­szervezetbe való belépés menetét. Az anyagi jólét megteremtéséért Az ország politikai rend­szerében történt változások­nak 2003-ban már érezhető­vé kell válnia az élet más te­rületein is, fogalmazta meg újévi, az ország népéhez in­tézett beszédében Leonyid Kucsma elnök. Röviden vá­zolta a mögöttünk hagyott esztendő pozitívumait és ne­gatívumait, illetve reménnyel a hangjában ecsetelte a har­madik évezred harmadik esz­tendejének a lehetőségeit. Az év vége mindig a szám­vetés és a reménykedés pilla­nata, értékeljük a búcsúzó évet, s abban bízunk, hogy az új év örömet és szerencsét hoz, hogy beteljesülnek ál­maink, fogalmazott az állam­fő. Elmondta, hogy az öröm és a bánat életünkben általá­ban párhuzamot alkot. Töb­bek között ezért is kell türe­lemmel, valamint optimiz­mussal várnunk a jövő törté­néseit. Reménykedjünk, hogy a keserűség a múltba vész, s sokkal több lesz a boldog, örömteli esemény. Bízzunk abban, hogy a világ sokkal igazságosabb és szabadabb, barátibb és humánusabb lesz, fejezte ki reményét az elnök. »Azt kell mondanom, ke­vés alkalommal tekintettem olyan reménykedéssel az új évre, mint most. A politikai feltételek adottak ahhoz, hogy a gazdaság fejlődésével az emberek életkörülményei is javuljanak. Azaz, hogy meg­teremtődjék az anyagi jólétr­e szólt reményt sugallva az államfő. Hangsúlyozta: mára tisztá­zódtak a politikai szerepek, a parlamenti többség, illetve a koalíciós kormány nem mu­togathat másokra, csakis az ő felelősségük lesz, hogy mi történik az országban. Hoz­zátette, ő csak akkor szól be­le a dolgok alakulásába, amennyiben politikailag szükségszerűvé válna a köz­­beavatkozás. Az elnök felso­rolta azokat a feladatokat, amelyek a hatalom előtt áll­nak: jelentős nyugdíj- és mi­nimálbér-emelés, a nyugdíj­­rendszer és az egészségügy elodázhatatlan reformja. A gazdasági növekedés üteme lehetővé teszi, hogy ne drá­guljanak a gyógyszerek és a kommunális szolgáltatások díjai. Az elnök szólt Ukrajna stratégiai céljairól is. Első helyre sorolta az eurointegrá­­ciós törekvéseket, ugyanak­kor hozzáfűzte: meglehetősen sok objektív és mesterségesen gerjesztett akadály hárult az utunkba, amit le kellett küz­­denünk. Leonyid Kucsma köszöne­tet mondott mindazoknak, akik munkájukkal, tevékeny­ségükkel hozzájárultak az or­szág fejlődéséhez, majd be­fejezésül egészséget, jólétet, családi egyetértést, kölcsönös szeretetet és megértést, sike­reket és boldogságot kívánt valamennyi honfitársának. A DEKANTR kereskedelmi cég megrendeléseket fogad el szervezetektől, vállalatoktól és magánszemélyektől KARÁCSONYI AJÁNDÉKCSOMAGOK elkészítésére. A Szvitocs, Bukovinka, Korona és más ukrán édesipari cégek termékeinek ára díszcsomagolásban 1.70 és 35.00 hrivnya között van. Bármil­en elszámolási mód lehetséges. Címünk: Ungvár, Dobrjanszkij u.6. Tel: 61-20-16. 61-21-03. Megnevezték a megyei díjasokat Újév küszöbén Ivan Rizak, a megyei állami közigazgatás elnöke és Mikola Andrusz, a megyei tanács elnöke közös rendelkezést írt alá a megyei irodalmi és művészeti díjakat odaítélő bizottság döntéséről. A 2002. év megyei díjasai a következő személyek: Fegyir Potusnyak irodal­mi díjat kaptak: Pavh Ligyija Petrivna köl­tő, az Ukrán Nemzeti írószö­vetség tagja — a »Hilka hlo­­du« c. verseskötetért; Kudrjavszkaja Ljudmila Boriszovna költő, az Ukrán Nemzeti írószövetség tagja — a »Knyiga ljubvi« c. ver­seskötetért; Balega Jurij Ivanovics pró­zaíró, az Ukrán Nemzeti Író­­szövetség tagja—a »Profesz­­szor і Szemidzso« c. elbeszé­lés- és esszékötetért. (Befejezés a 2. oldalon) ‘Kellemes, békés, boldog karácsonyt kívánunk mindazoknak akik most ünnep­lik­­ ’ Ш­, Jézus születést! A felmelegedés veszélyeket is rejt magában A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a me­gyében az elkö­vetkezendő na­pokban felmele­gedés, eső, havas eső várható. Az ilyen időjárás ko­moly veszélyhely­zeteket okozhat. Az utak csú­szóssá, hókásássá válnak, a folyók, tavak jege el­vékonyul. Mindezek figye­lembevételével az ungvári Folytatódik a kutatás polgármesteri hivatal, a bal­esetek, szerencsétlenségek el­kerülése érdekében, arra kéri a lako­sokat, hogy ameny­­nyiben nem feltét­lenül szükséges, ne használják gépjár­művüket, a gyere­keket ne engedjék a vízgyűjtők jegére. A figyelmeztetést megyeszerte érde­mes komolyan ven­ni. Még mindig nem találták meg azt a két lvivi lakost, aki 2002. december 30-án tűnt el a rahói járásban, a Pietrosz hegycsúcs közelében. Volo­­dimir Vinohradov és Bohdan Sevcsuk a kvaszi üdülőből indult útnak, s minden bizonnyal elté­vedtek a számukra ismeretlen vidéken. A kutatást a katasztrófavédelmi minisztérium speciális egysé­gének, illetve alpinistáknak és hegyi vezetőknek a bevonásával folytatják. Búcsú a szánkózástól?. Állami monopólium az alkoholra és a dohányra Leonyid Kucsma elnök rendelkezést írt alá, amely állami monopóliumot szab meg az alkoholtartalmú italokra és a dohány­­termékekre. Az elnöki rendelkezést kommentálva az államfő hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy a magáncégeket államosítani fogják, csupán a gyártási folyamat ellenőrzésén kívánnak javítani. Az állami monopólium bevezetése olyan mechanizmusok kidolgozását és alkalmazását jelenti, melyekkel az eddiginél lényegesen hatékonyabb módon tudják elejét venni a silány és rossz minőségű alkoholtartalmú italok és dohányáruk előállításának és értékesítésének. A politikai reform irányába Ukrajna egyértelműen a politikai reform útjára lépett — vélekedik Valerij Horoskovszkij gazdasági és európai integrációs miniszter. Szavai szerint a kormány köreiben és a parlamentben lezajló krízis élethűen alátámasztja azt, hogy az ország a politikai reform útján halad. A miniszter a krízis megoldását elsősorban a koalíciós kormány létrejöttével magyarázza. Ugyanakkor figyelmeztet: a politikai erők részéről a jövőben nagyobb kompromisszumra és kölcsönös megértésre van szükség, de a reform helyességében egy pillanatig sem kételkedik. Következő számunkból • A zene és gondolat harmóniája • Felemás év van mögöttünk • Savanyú a föld • Százéves az áramszolgáltató • Játszótér

Next