Kárpáti Igaz Szó, 2005. szeptember-december (1. évfolyam, 1-62. szám)

2005-09-03 / 1-2. szám

A KÁRPÁTI ORSZÁGOS KÖZÉLETI LAP http ://hhrf.org/karpatiigazszo IGAZ SZÓ 2005. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT I. évfolyam 1-2. szám SZABADÁRAS NŐI FOCISTÁINK NEMZETKÖZI TORNÁT NYERTEk teuton dicséret itten az elsősorban fancsikai lányokból álló nagyszőlősi járási »csikócsapatot« (16. oldal) ­CSAK« 10-15 KOPIJKÁVAL DRÁGULTAK A VITELDÍJAK Elsejétől a városi autóbuszokon 60 helyett 75, a menetrend szerinti iránytaxikon 75 helyett 85 kopijkát kell fizetnünk __________(3. oldal)_________ Szabad kezet KAPOTT A KMKSZ VEZÉRKARA Kedden végleges döntés szüle­tett a Kárpáti Igaz Szó sorsáról, jelentette ki a megyei média kép­viselői előtt Viktor Baloga, a me­gyei állami közigazgatás elnöke. A döntés szerint a megyei állami köz­­igazgatás, korábbi tervének meg­felelően, kivonul az újság lapalapí­tóinak sorából. A közigazgatás el­nöke azt is elmondta, hogy a 38 szá­zalékos tulajdonrészt a KMKSZ kapja meg és fele-fele arányban köteles megosztani a birtoklás jo­gát a kollektívával. A lapalapítók so­rából hamarosan a megyei tanács­­ kilép, s ezzel bekövetkezik az a fordulat, amelytől valamennyien tartottunk. Azaz a KMKSZ vezér­kara teljes egészében bekebelezi a Kárpáti Igaz Szót. Innen pedig már csak idő kérdése, mikorra szünte­tik meg teljesen a lapot. Amikor a kollektíva túlnyomó többsége el­kezdte tiltakozó akcióját, éppen ezt a fordulatot akarta kivédeni. Ám sajnálatos módon akadtak közöt­tünk olyan renegátok, akik, kicsi­nyes önös érdekeiket helyezve elő­térbe, segítettek átjátszani a Kár­páti Igaz Szót az ellenérdekelt KMKSZ-vezérkar kezére. Miként azt Viktor Baloga el­mondta, a terv szerint egy hóna­pon belül sor kerül a másik me­gyei állami lap, a Novini Zakarpattya magánosítására is. Balogh Csaba PATIKAÜGY Az ország területén jegyzett 14 292 gyógyszerkészítmény közül 8720-at, tehát azok 61%-át receptre, a fennmaradó 39%-át orvosi vény nélkül árusítják majd a patikák (4. oldal) Voltunk, vagyunk, leszünk Tisztelt Olvasó! Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Önnel együtt egy történelmi pillanatnak vagyunk a részesei. Ön ugyanis - és erre még nem volt példa sem a Szovjetunió, sem a független Ukraj­na történetében - egy országos bejegyzésű ma­gyar nyelvű lap első számát tartja a kezében. A lapot úgy hívják, hogy Kárpáti Igaz Szó, még­hozzá - ami csak látszólag másodrendű — min­dennemű jogi okmányban. Persze így is adódik a kérdés. Új lap? Régi újság? Nos, ez is, az is. Ugye tudják - s ez esetben egyelőre legyen is ele­gendő ennyi -, hogy a Kárpátaljai Magyar Kultu­rális Szövetség, a megyei vezetés segítségével meg­kaparintotta a Kapnami hon Co-t. (Nem történt el­írás, mivel a megyei termék cirillbetűs hivatalos bejegyzéssel rendelkezik.) Megkaparinotta, és ez­zel - amire aligha akad példa a Kárpát-medencé­ben - tönkretette az egyik határon túlra szakadt magyar közösség legpatinásabb lapját. Az igazszósok túlnyomó többsége (ez impresszu­munkból is kiderül) nem volt hajlandó elfogadni az erőszakot, a gátlástalanságot, az ukrajnai ma­gyarság kifosztását. Ez ugyanis egyet jelentett vol­na elveink feladásával, s ami még ennél is fájóbb, a lap hagyományainak feladásával. Az elmúlt hónapban úgy tűnhetett, hogy a hada­kozás közben megfeledkeztünk a legfontosabbról, az Olvasóról, hisz tízezrek hiába várták kedvelt, megszokott tartalmú lapjukat. Helyette, hetente egyszer az eredeti gyenge mását kapták. Egyetértünk mindazokkal, akik ezen felhábo­rodtak. Ám Önöknek azt is tudniuk kell, hogy a másik lap hatalmi szóval székbe segített vezetése rövidítette meg anyagilag a tisztelt előfizetőket (számításaink szerint eddig olvasónként közel 5, összességében mintegy 45 ezer hrivnyával). Egy féltucatnyinál is kevesebb személy most is hasz­nálja az önök pénzét. Miközben - ami már több mint arcátlanság - mindezért másokat okolnak, magukat tüntetik fel mártírként. Nagy nehézségek árán, folyamatos gáncsos­­kodás közepette, szerkesztőségünk ismét felállt, újra él, aminek jelképes bizonyítéka a remény színével nyomtatott fejlécünk is. A pénzt elvehet­­ték, a szobáinkból is kiüldözhettek bennünket, de nem vehették el sem azt az intellektuális tő­két, amit az évtizedek során a kollektíva össze­gyűjtött, sem az olvasók szolgálatának hitét. Mától hetente kétszer, kedden és szombaton, ismét megjelenik a hagyományait felvállaló és megőrző, a folytonosságot vállaló, ugyanakkor megújult Kárpáti Igaz Szó. Köszönetként a hű­ségért, a rengeteg támogató szóért, tettért, s mintegy kompenzálandó a másik lap elmaradt számait, lapunkat néhány héten át igyekszünk ingyen eljuttatni olvasóinkhoz. Bízunk benne, hogy elhárulnak a mestersége­sen elénk emelt akadályok, és rövidesen meg­hirdethetjük az igazi Kárpáti Igaz Szó előfizeté­sét. Jól tudjuk, nem lesz könnyű visszaszerezni az Önök mások által eljátszott bizalmát, de bí­zunk benne, hogy sikerül. És hetente ismét há­romszor egymásra találunk: Önök, a kárpátal­jai magyarság legigényesebb olvasói, és mi, kárpáti igazszósok. Botrány az ungvári szülészeten Sztafilokokkusz miatt zárták be!? Hetek óta az Ungvári Városi Központi Klinikai Kórház szülészete körüli bonyodal­maktól hangos a helyi média. A különféle nyilatkozatok, sajtó­­tájékoztatókon elhangzott kije­lentések homlokegyenest ellentmondanak egymásnak, ügyesek politikai motivációval agyarázzák a szülőotthon­­zárását... A megyei egészségügyi főosz­­tó sajtószolgálata a napokban az alábbi magyarázattal szolgált. Augusztus eleje óta az Ungvári Városi Gyermekkórházban 3 sztafi­­okokkusszal fertőzött gyermeket vettek nyilvántartásba. Később még 3, a szülészetről kiírt újszülöttnél fedeztek fel hasonló fertőzést. Mi­után a fertőzés forrása valószínű­síthetően a szülőotthon, az Ungvá­ri Városi Köjál járványmegelőző bizottságának rendkívüli gyűlésén Vaszil Petricsko, a városi Köjál fő­orvosa először annak részleges, ké­­sbb teljes bezárásáról döntött. Az egészségügyi intézmény meghatá­rozatlan időre szóló bezárására azért van szükség, hogy kiküszöböl­jék a higiéniai szabályok megsér­tése révén kialakult helyzetet. A szakvélemény szerint a jelen­legi állapotokért az épület elég­telen anyagi-műszaki bázisa a fe­lelős. Az 1994-ben rendeltetésé­nek átadott szülészeten, melyben egy esztendő alatt háromezer kis­mama hozza világra gyermekét, még egyszer sem végeztek nagy­tatarozást, s emiatt nem is felel meg az egészségügyi-higiéniai előírásoknak. Az idevágó sza­bályzat szerint évente legalább egy hónapra be kell zárni az in­tézményt és kötelezően meg kell ejteni a helyiségek fertőt­lenítését. Ez a pénzhiány miatt szintén nem történt meg. A fer­tőzés kialakulásához a munka- és látogatási rend megsértése is hozzájárult. (Befejezés a 3. oldalon) Az ungvári szülészet, meghatározatlan időre zárva — A NAP HÍREI — Menedékjogot kért Akajev Politikai menedékjogot kért az Egyesült Államoktól a ta­vasszal megbukott kirgiz elnök, Aszkar Akajev fia. Ilim Akajev az egyik amerikai egyetem hallgatója, s az országában történt tavaszi »forradalmi« cse­lekmények óta nem járt Kirgizsz­­tánban. S a jövőben már nem is szá­mít hazalátogatni. Egyelőre nem tudni, elfogadják-e a kisebbik Aka­jev menedékjogi kérelmét a wa­shingtoni hatóságok, de már Kir­­gizsztán volt washingtoni nagyköve­te is menedékjoghoz folyamodott. Az állampolgárok elégedetlenek Egy közvélemény-kutatás adatai szerint Ukrajna polgá­rai egyre kevésbé bíznak az or­szág vezetőiben. A felmérésből kiderült, hogy Viktor Juscsenko és Julija Ti­­mosenko népszerűsége május óta 18 százalékot zuhant. Tavasszal még a megkérdezettek 60-61 százaléka értékelte pozitívan az elnök és a miniszterelnök tevé­kenységét. Jelenleg azonban az állampolgárok 42-43 százaléka elégedett a vezetők tevékenysé­gével. Az említett időszakban 49 százalékról 30 százalékra csök­kent azoknak a polgároknak az ará­nya, akik elégedettek a kormány gazdaságpolitikájával. Elgondol­kodtató, hogy az elnök korábbi hívei körében is egyre több az elégedetlenkedő. Emelnék a választási küszöböt A kijevi törvényhozásban be­jegyezték azt a jogszabály-mó­dosító tervezetet, ami a jelen­legi 3 százalékról 7%-ra emel­né a pártok számára a választá­si küszöböt. A hatályos választási törvényhez a módosítást Mihajlo Pozsivanov Mi Ukrajnánk-os képviselő nyúj­totta be. Az elképzelést Viktor Juscsenko államfő is támogatja, ellenben mások élesen kritizálják a tervezetet. Elemzők szerint a vál­toztatással a jelenlegi hatalmat kép­viselő pártok el akarják lehetetle­­níteni az ellenzéket. Már tervezik a j­övő évi büdzsét Mikola Andrusz, a megyei ta­nács elnöke is részt vett Kijev­­ben azon a konzultatív megbe­szélésen, amelyen a 2006-os büdzsé tervezéséről volt szó. A fővárosban tartott egyezteté­sen - melyen részt vett a kormány­fő, a házelnök és a pénzügyminisz­ter is - elsősorban az önkormány­zatok szempontjából elemezték a legfőbb pénzügyi dokumentum ter­vezett sarokszámait. Andrusz rész­letes beszámolót készített megyénk költségvetési elképzeléséről.

Next