Kárpáti Igaz Szó, 2006. április-június (2. évfolyam, 48-97. szám)

2006-04-01 / 48. szám

SZÍNPADRA vitték a fonót Vidékünkön egyre inkább előtérbe kerülnek a népi hagyományok (5. oldal) M­agyar elnök Kárpátalján? :) Kovács Miklós vagy Dupka György lehet a kárpátaljai me­gyei tanács elnöke - tudta meg lapunk megbízható forrásból. In­formációnkat ma délután 17 óra­kor erősítik vagy cáfolják meg. Már a választások utáni napon elkezdődtek Ungváron a koalíci­ós tárgyalások arra vonatkozóan, hogy ki irányítsa az elkövetkezen­dő esztendőkben a megyei önkor­mányzatot. A kárpátaljai állapo­tok kísértetiesen hasonlítanak az országos viszonyokhoz. Itt ugyan nem a Régiók Pártja, hanem a Mi Ukrajnánk szerezte meg a legtöbb mandátumot, ám ez kevesebb a képviselői helyek ötven százalé­kánál. A Régiók Pártja és a Litvin­­féle tömörülés egyaránt elzárkó­zik az együttműködéstől. A Juli­ja Timosenko tömörülés kész lenne a koalícióra, ám csak ab­ban az esetben, ha ők adnák a me­­­­gye első emberét. Ebbe viszont, természetesen a Mi Ukrajnánk nem hajlandó beleegyezni. A napok óta eredménytelen megbeszélésen egy eddig prece­dens nélküli megállapodás kezd körvonalazódni. Mivel a nagy frakciók nem tudnak megegyez­ni, úgy döntöttek, hogy a két ma­gyar párt valamelyike adja a me­gye első emberét az előttünk álló évekre. A szóba jövő személyek egyike Kovács Miklós, a KMKSZ-UMP elnöke. A döntés során figyelembe vették gyümöl­csöző munkásságát az ukrán par­lamentben 1998 és 2002 között, valamint az összefogást célzó példa nélküli erőfeszítéseit a vá­lasztási kampány során. Amennyiben egyéb elfoglaltsága miatt nem tudná elfogadni az el­nöki posztot, akkor az UMDP képviseletében Dupka Györgyöt kérik fel. Vele kapcsolatban re­mélik, hogy nem csupán a kárpát­aljai magyarság, hanem a megye összes lakosságának mindenese lesz munkája során, s konferen­ciaszervező tevékenységét kiter­jeszti a hegyvidéki járásokra is. A két jelölttel szemben csupán egy feltételt támasztottak, neve­zetesen, hogy április 31-ig köte­lesek anyanyelvi szinten elsajátí­tani az államnyelvet és a ruszin nyelv valamennyi Kárpátalján be­szélt dialektusát. KÁRPÁTI ORSZÁGOS KÖZÉLETI LAP http://hhrf.org/karpatiigazszo IGAZ SZÓ 2006. ÁPRILIS 1., SZOMBAT II. ÉVFOLYAM, 48.(110.) SZÁM 60 KOPIJKA ALKOTÁSAIBAN ÚJRATEREMTI A VILÁGOT Berecz Margit munkái telítve vannak rejtett, szimbolikus tartalommal (5. oldal) VARGA FERENC 60 ÉVES Nemesebb »fémet« szeretne a bronznál az alszövetség elnöke ­ Árvízveszély megyeszerte Bevetették a Tisza zászlóaljat Nő az árvízveszély Kárpátalja folyói mentén. A helyzetet az újabb esőzések tovább nehezíthetik, tájékoztatta lapunkat a megyei katasztrófa-elhárítási főosztály sajtószolgálata. A megáradt Borzsa lakóépületeket öntött el a nagyszőlősi járási Nagycsongován és Nagykomjáton. A veszélyeztetett területen 20 porta került víz alá. A házakban fél méteres víz van, ezért evakuálni kellett a lakosságot és az állatállományt. Az akcióban a Tisza műszaki zászlóalj is részt vett. Volodimir Vovcsina parancsnok irányítása alatt a mentés mintegy két órát vett igénybe. A Borzsa vízszintje 215 centi­métert emelkedett. A veszélyezte­tett szakaszon a lakosság és a ka­tasztrófa-elhárítási alakulatok ho­mokzsákokból emelt gátakkal pró­bálják útját állni a víznek. Eddig mintegy másfél ezer homokzsákot raktak le a kritikus szakaszokon. A Tisza ugocsai szakaszán már­cius 30-án ugyan komolyabb baj nélkül levonult az idei tavasz első nagyobb árhulláma, ám a szakem­berek továbbra is fokozott ké­szültséget tartanak, mivel további áradásokra számítanak. A Nagyszőlősi Vízügyi Igazgatóság diszpécser-szolgálatánál megerő­sítették, hogy mind a Tiszán, mind a Borzsán elhúzódó védekezésre kell felkészülni. Jelenleg különö­sen veszélyes a helyzet a Borzsa mentén. A vízügyi igazgatóság el­rendelte a harmadfokú készültsé­get, mivel a vízszint továbbra is emelkedik. Sárai Tibor halászati felügyelő elmondta: Kiskomját határában a helyi lakosok önha­talmúlag megnyitották a Borzsa árvízvédelmi töltését, hogy a víz ne a falut, hanem a földeket önt­se el. Felelőtlen tettük a salánkiakat sodorta veszélybe... Árhullám vonul le a Tiszán is. A folyó felső szakaszán másfél métert emelkedett a vízszint. Nagybocskó és Tiszaújlak kö­zött 3 méter 20 centiméterest mértek. (Befejezés a 2. oldalon) Több méteres víz borítja a Tisza árterét —A NAP HÍREI— Ülésezett a Szülőföld Alap Tanácsa Dr. Kiss Elemér elnök vezeté­sével megtartotta negyedik ülé­sét a Szülőföld Alap Tanácsa. A testület tagjai előtt beszámo­lót tartott a Gazdasági és terület­­fejlesztési kollégium elnöke, Úszta József, aki ismertette a kollégium által március 23-án meghozott pályázati döntéseket, illetve beszélt a pályáztatás ta­pasztalatairól. A grémium ezt követően végle­gesítette a 2006. évre vonatkozó pályázati prioritásokat és megha­tározta az egyes szakmai kollégiu­mok pályázataira vonatkozó keret­összegeket. Hasonlóan a 2005. évi prioritásokhoz, 2006-ban is az oktatási és kulturális típusú prog­ramok dominálnak. A Tanács dön­tött az általános, nem ország-spe­cifikus prioritásokról, amelyek között hangsúlyosan jelenik meg az egyes magyarlakta régiók együttműködésének és ifjúsági programoknak a támogatása. A Tanács kifejezte azon óhaját, hogy a 2006. évi pályázatok mi­nél előbb, egy részük lehetőleg április hó folyamán kiírásra ke­rüljenek. Kárpátaljáról az Ukrajnai Ma­gyar Demokrata Szövetség kül­dötteként Kőszeghy Elemér tag­ja a Szülőföld Alap Tanácsának. Bomba az utcán Fel nem robbant tüzérségi lö­vedékre bukkantak gödörásás közben Ungváron. A megyeszék­helyen a Lobacsevszkij utcában talált veszélyes eszközt tegnap a katasztrófa-elhárítási főosztály tűzszerészei tették ártalmatlanná és szállították el, majd biztonsá­gos helyen felrobbantották. Száznapos program Beregszászért A beregszászi választási bizott­ság tegnapelőtt kihirdette, hogy a Vérke-parti város új polgármeste­re, a 13 jelölt kö­zül, Gaj­dos István lett. - A hi­­vatalos végered­mény sze­rint a sza­­vazatok 20 száza­lékát kap­tam - nyilatkozta lapunknak az UMDSZ és az UMDP elnöke.­­ 9 százalékkal többet, mint a KMKSZ jelöltje, a második helyen végzett Orosz Géza. A választás tisztán, a hatályos törvényeknek megfelelő­en zajlott. Azt is el kell mondani, hogy sajnos meglehetősen ala­csony, csupán 50 százalékos volt a részvételi arány. Az országos szövetség számára kétségkívül komoly eredmény a beregszászi polgármester-válasz­tás. A siker az összefogásnak kö­szönhető. Kétségkívül nehéz örökséget veszek át, mivel a vá­ros helyzete komoly kívánnivalót hagy maga után. - Milyen tervei vannak, mi­lyen lehetőségeket lát a jelen­legi helyzet javítására?­­ Nos, ezzel kapcsolatban a leg­lényegesebb, hogy részletes prog­ramot dolgoztunk ki a helyzet ren­dezésére, a város fejlesztésére. Az egyik legsürgősebb feladat a kom­munális szolgáltatások rendbeté­tele. A szennyvízcsatornák kataszt­rofális állapotban vannak, esőzé­sekkor sok utcát elborít a víz, meg­keserítve ezzel az emberek életét. A derítőmű 15-20 éve nem üze­mel, így a szennyvíz akadálytala­nul ömlik a Vérkébe. Újbóli be­üzemelése környezetvédelmi szempontból is fontos, hiszen be­indításáig nem kezdhetjük meg a Vérke tisztítását sem. Elodázhatatlan, hogy ahol még nem épült ki a vízvezetékrend­szer, ott ez megtörténjék, ahol pedig szükséges, ott fel kell újí­tani. Szükség van egy szemétfel­dolgozó létrehozására is. Az elmondottakon kívül ki­emelt figyelmet és az eddigiek­nél nagyobb támogatást kívánunk nyújtani az oktatási intézmények­nek. Ám hogy mindehhez hozzá­kezdhessünk, elemezni kell a vá­ros gazdasági mutatóit. Ezek is­meretében száznapos programot dolgozunk ki a legsürgetőbb ten­nivalók elvégzéséről. Úgy vélem, a saját erőforrások mellett ki kell használni a megyei költségvetés nyújtotta lehetősé­geket, illetve országos szinten is keresni kell a forrásokat. Termé­szetesen a magyarországi kapcso­latok és támogatások is fontosak. Tóth Viktor Gajdos István

Next