Kárpáti Igaz Szó, 2010. július-szeptember (6. évfolyam, 94-144. szám)

2010-09-11 / 134. szám

2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2010. szeptember 11., szombat Kapcsolattartási támogatás: TÉNYLEG BECSŐDÖLT! (Befejezés) A Kárpátalja című hetilap július 2-i számának egyik írá­sa a kapcsolattartási támoga­tás kapcsán becsődölt UMDSZ-es ügyintézésről számolt be, holott az erre vo­natkozó szerződés június 30- án már lejárt. Ugyanezen lap augusztus 6-i számában a Szülőföld Alap: döntés a magyar -ma­gyar kapcsolattartási támo­gatásról című írásában már arról tudósít: „A Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzé­si Kollégiumának döntése alapján 2010 második félév­ében Szerbiában a Szekeres László Alapítvány, Ukrajná­ban a Kárpátaljai Ma­gyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) látja majd el a ma­gyar-magyar kapcsolattartá­si támogatási program lebo­nyolítását. Az Alap honlapján múlt pénteken közzétett tájékozta­tó szerint a kapcsolattartási támogatási program lebo­nyolítása céljából a Szekeres László Alapítványnak 25 mil­lió forint, a KMKSZ-nek 110 millió forint áll rendelkezésé­re. A közlés szerint a támo­gatások kifizetése hamaro­san megkezdődik.” Az ominózus írás óta bő egy hónap telt el, így a ma­gyar-magyar kapcsolattartá­si támogatás ügyében meg­kerestük a KMKSZ ungvári hivatalát. Szerettünk volna választ kapni - elvégre július 1-je óta gyakorlatilag nincs ügyfélfogadás -, hogy a KMKSZ milyen struktúrában kívánja végezni a program le­bonyolítását, kinek a vezeté­se alatt, valamint hogy mikor kezdik fogadni az igénylőket, s mikorra várható az elnyert támogatás folyósítása? A KMKSZ titkárságának tájékoztatása szerint egyelő­re nincs fejlemény ebben az ügyben. Ha lesz, mint min­denkit, lapunkat is tájékoz­tatják. KISZ­-összeállítás VÁLASZTÁSI ESÉLYLATOLGATÁSEldördült Csak az egyik magyar párt­nak van esélye képviselőket juttatni a megyei tanácsba, fejtette ki véleményét az Ungvári Reform Sajtóklub­ban a megyei média munka­társai előtt Fegyir Sándor, a szociológiai tudományok kandidátusa, politológus. A sajtótájékoztatón részt vett Volodimir Feszkov, az Opera társadalmi szervezet koordinátora, aki elmondta, hogy a helyhatósági válasz­tásokon is figyelemmel kísé­rik majd a voksolás menetét, tisztaságát, a szavazóbizott­ságok munkáját és a sajtóban megjelenő anyagokat. Nem tévesztik szem elől a jelöltek által tett ígéreteket és azt, hogy megválasztásuk után hogyan teljesítik azokat. Fegyir Sándor elmondta, nagy valószínűséggel listán öt pártnak van reális esélye bejutni a megyei tanácsba. Ezek a Régiók Pártja, a Batykivscsina, a Szil­a Ukrajina, a Jedinij Centr és az egyik magyar párt. Sokkal érdekesebben ala­kulhatnak az események a járási tanácsi választáson. A vasúthoz szorosan kötődő településeken a nagyüzem jelentős befolyása miatt a Vidrodzsennya győzelme várható. Egy-két járásban előretörhet a szélsőségesen nacionalista Szvoboda. A Beregszászi, a Nagyszőlősi, az Ungvári és talán a Mun­kácsi járásban is mindkét magyar pártnak ott lehetnek a képviselői, véli a politoló­gus. Elsősorban Beregszász­ban, Csapon, Munkácson és Técsőn lesznek új nevek a jelöltek listáján, mondta Fegyii Sándor. Ám az ő esé­lyeik, közismertségük hiá­nyában, minimálisak. A leg­nagyobb választási adok­­kapokra Huszton és Ungvá­­ron lehet számítani. A nép­szerűségi vetélkedést a me­gyeszékhelyen jelenleg a reg­náló polgármester vezeti 17,2 százalékkal. Szerhij Ratus­­nyak legnagyobb ellenfelé­nek a támogatások 16,3 szá­zalékát magáénak tudó Vik­tor Pogorelov ígérkezik. A verseny minden bizonnyal kettejük között fog eldőlni. A politológus szerint nem lesznek kirívó ígérgetések. A polgármester- jelöltek példá­ul zömmel az utak javítását, a hulladékkezelés problémakö­rének megoldását, parkok, játszóterek létesítését veszik be választási programjukba. A szakember szerint a vok­­sokért ringbe szállóknak, sa­ját érdekükben, nem ártana előzőleg meghallgatni az utca emberének véleményét. B. Cs. a VÁLASZTÁSI STARTPISZTOLY (Befejezés) Az már egy teljesen­ más kérdés, hogy mondjuk egy alig nyolcezres kisváros, Csap, ugyanúgy három kép­viselőt juttathat egyéni kör­zetből a megyei tanácsba, mint például a 120 ezres me­gyeszékhely. Ám esetünk­ben sokkal fontosabb, hogy az átírt választási törvény le­hetőséget teremt az Ung-vi­­déki, a Latorca-völgyi, a Bereg-vidéki és az ugocsai magyarságnak arra, hogy szép számban, akár 10 képvi­selőt delegálhat a megyei testületbe. A két magyar párt listájáról további jelöltek is bekerülhetnek. Bár azzal, hogy a KMKSZ elutasította az együttműködést, mind a listák, mind az egyéni körze­tek esetében, nagy veszély­be sodorta a magyar mandá­tumszerzést. D. Gy. Hír-Tár Ledida a harmadik­ ­HÁTULRÓL Húsz kritérium alapj­án ,rangsorolta­ a megyei állami közigazgatások vezetőinek eddigi teljesítményét a Komentari hetilap, úja a Zakarpattya Online. Eszerint a legjobb teljesítményt Olekszandr Vilkul, Dnyipropetrovszk megye vezetője nyújtotta. Mögötte Vaszil Bertas, Rivne, illetve Szerhij Tulub, Cserkaszi megye első embere végzett. Olekszandr Ledida, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás elnöke a felmérés szerint igencsak a hátsó régióban végzett, ennél rosszabb helyezést csak a Lemberg megyei Vaszil Flórból, illetve Csernovic megyét irányító Volodimir Homenko ért el. Felkészületlenül VÁRJUK A HIDEGET Az egészségügyi szakemberek véleménye szerint a hirtelen beköszön­tött hűvös idő miatt az elkövetkező napokban valószínűleg nőni fog a felső légúti megbetegedé­sek száma, ezért ésszerű lenne a közintézményeket - azon belül is a kórházakat, az iskolákat, az óvodákat stb. -- október 1-jéig felkészíteni a fűtési szezonra. A lakásgazdálko­dási miniszter utasítást adott arra, hogy minden megyében hozzanak létre egy diszpécserszolgálatot, mely felügyeli a munkálatok menetét. Jelenleg Kijev és Kirovográd megye a legfelkészületlenebb, de e téren Kárpátalja sincs a helyzet magaslatán. Munkácson TANÁCSKOZOTT A MIK Munkácson tartotta ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK), amelyen 8 régióból 31 szervezet képviselője vett részt és nemzetpolitikai, oktatási, kulturális és ifjúságpolitikai elképzelései­ket vitatták meg. Lengyel Zoltán, Munkács polgár­­mestere és Popovics Pál, a MIK Állandó Bizottságá­nak leköszönő alelnöke, a Konferencia szervezője üdvözölte a megjelenteket. Megválasztották a fórum új vezetőit, majd a kerekasztal-beszélgetés során nemzetpolitikai terveket vitattak meg a magyar kormány tisztségvi­selőinek részvételével. A résztvevők aggodalmuknak adtak hangot a Kárpát­medence minden államára jellemző folyamat, a születések számának folyamatos csökkenése miatt, amely elsősorban a határon túli magyarság lélekszámát érinti hátrányo­san, és ez intézményeik (magyar iskolák, osztályok) megszűnéséhez, végső soron pedig közösségük elsorvadásához vezethet. A MIK felkérte az új kormány illetékeseit, hogy fokozott odafigyelést tanúsítsanak Csángóföld, Felvidék és Kárpátalja helyzetére. A Magyar Ifjúsági Konferen­cia soron következő ülésére Magyarországon, 2010. december 11-én kerül sor. Japánok VENDÉGSÉGBEN A napokban Kárpátalján járt Tensin Kobayashi, a Tokiói T­­isztikai F­ej­leszté­­si Intézet képviselője, valamint a Nemzetközi Együttműködési Ügynök­ség japán asszisztense. Az idegenforgalmi szakembe­rek megismerkedtek a Kárpátok nevezetességei­vel. Ellátogattak az Uzsoki­­hágóra, felkeresték a közelben lévő természetvé­delmi parkot. Nagy érdeklő­dést tanúsítottak a történel­mi nevezetességek iránt is, és megízlelték a hagyomá­nyos kárpátaljai ételeket. Hír-Tár Ugye tetszenek ismerni az egyszeri levélről szóló adomát. Ezért csak úgy, nagyvonalakban említem. Szép episztolát ír az atya fiának. Csak az utóirat fara- Legalább ne magy­aráznák... ICYpSÍ Zr, ké­rek minden érintettől, ez az adoma jutott eszem­be, miután újraböngésztem azokat a tudósításo­kat, elemzéseket, nyilatkozatokat, melyek az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és a Kár­pátaljai Magyar Kulturális Szövetség választási együttműködésével kapcsolatosak. A kezdeményező, immár nem első alkalom­mal az országos szervezet volt. A kulturális szö­vetség előbb úgy tett, mintha, aztán kiderült, mégsem. Ha nem, hát nem­­ vonhatnánk meg a vállun­kat, csakhogy érdekképviseletünk alapjairól van szó. Nem kevesebbről, mint arról, hogy az ön­­kormányzatokban, városi, járási, megyei szin­ten milyen erőkkel képviseltetjük magunkat, védhetjük a magyarságot. Már csak azért, hogy indokolt legyen a beve­zető poén, jegyzem meg: a KMKSZ hozzáállása még a fifikás apa logikájánál is faramucibb. A szövetség vezetői ugyan nem tesznek úgy, mint­ha nem is kaptak volna javaslatokat, viszont nemes egyszerűséggel kijelentik, azok semmi­lyen tekintetben nem jók. A kijelentéssel, az egész hozzáállással kapcsolatban felesleges új elméleteket, kritikát megfogalmaznom. Elegen­dő, ha Vári Fábián László József Attila-díjas köl­tő legutóbbi számunkban megjelent interjújából idézek: „ ... miért nem állt elő a KMKSZ elnök­sége egy általuk szakszerűbben felvázolt, az előb­binél sokkal praktikusabb együttműködési terve­zettel? Nyilvánvalóan azért nem, mert a jelen­legi politikai konstellációban a KMKSZ, ponto­sabban annak elnöksége egyáltalán nem akarja a békülést." Most már csak egyetlen kérdés maradt. Ha Kovács elnök úr és csapata eleve nem gondolta komolyan az együttműködést, akkor miért volt szükség a látszatra? Talán, hogy megnyugtassák saját és híveik lelkiismeretét? Netán, mert a KMKSZ soraiból is egyre hangosabban hallik az összefogás szükségessége, s ezért ha nem is az egység ígéretével, legalább tetszetős kifogások­kal le kell azt csendesíteni? Elképzelhető ez is, az is. Ám a helyzeten ez már vajmi keveset segít. Úgy tűnik - bár ne lenne igazam -, hogy ismét oda egy esély. A KMKSZ-hez közel álló lapban megjelent egy írás, melynek szerzője még az egyházak külön­állásának hangsúlyozásával igyekezett a külön­állás jogosságát igazolni. Legalább ezt ne tette volna, hisz tudvalevő, hogy Kárpátalján a törté­nelmi egyházak igen jelentős szerepet vállal­nak a magyarság érdekvédelmében, s legjobb tudomásom szerint nincs köztük ellentét. S még valami: élek a gyanúperrel, hogy aligha van olyan kárpátaljai magyar család, mely csak ke­resztényekből vagy csak keresztyénekből állna. Bejegyezték az új NYELVTÖRVÉNY TERVEZETÉT (Befejezés) A törvénytervezet - a jogszabályba foglalt kritériumnak megfelelő helyen - biztosítja az anyanyelvű oktatást. Az ukrajnai ellenzék élesen támadja a tervezetet. Volodimir Vjazivszkij parlamenti képviselő (Mi Ukrajnánk Népi Önvédelem) szerint például a dokumentum veszélyt jelent az ukrán nyelv fejlődésére. A honatya egyebek mel­lett bírálta azt az elképzelést, amely szerint a bíróságokon is használhatnák a regionális nyelveket. „Amennyiben a regi­onális közösségek képviselőinek kedvük van arra, hogy a bírósági határozatokat más nyelvekre is lefordítsák, akkor tegyék meg ezt saját költségükön, nem pedig az államén” - húzta alá. KISZ­-összeállítás A jövő hét ügyeletes szerkesztője: Szabó Sándor Telefonszámunk: (0-312) 66-14-40­­Vi Munkanapokon 9 és 14 óra között várjuk kérdéseiket, észrevételeiket, információikat -------------------------------------------------—

Next