Kárpáti Igaz Szó, 2010. július-szeptember (6. évfolyam, 94-144. szám)

2010-09-21 / 139. szám

2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2010. szeptember 21., kedd A MÉDIA TÚLÉLÉSI ESÉLYEI Már több évre visszamenő­leg, hagyományosan szep­tember második felében tart­ja gyergyószárhegyi szakmai találkozóját a Magyar Újság­írók Romániai Egyesülete (MÚRE). Az idén első ízben a Magyar Újságírók Kár­pátaljai Szövetségének (MÚKSZ) képviselői is ott voltak a Gyergyói medence csodálatos fenyveseinek ár­nyékában húzódó székely­­földi településen. A kétnapos konferencia központi témájaként a média­stratégiák és túlélési techni­kák szerepeltek. A résztve­vők arra keresték a választ, hogyan élhetik túl gazdasá­gi és szakmai téren az elkö­vetkező időszakot. Az erdé­lyi, kárpátaljai és vajdasági kollégák egyetértettek ab­ban, hogy a Szülőföld Alap­nak az idei első féléves pá­lyázatok elbírálásakor tapasz­talt ,,sajtóellenes” viselkedése nagyon nehéz helyzetbe taszí­totta a határon túli kisebbségi lapokat. Közös reményként fogalmazódott meg, hogy az őszi pályáztatás során talán kedvezőbb irányba mozdulhat a tendencia. A Kárpát-medencei magyar szerkesztőségek képviselői hosszasan beszélgettek a minő­ségi újságírás megőrzésének fontosságáról, arról, hogy a je­lenlegi gazdasági helyzetben és a nehezülő piaci körülmények között miként képes megőrizni egy-egy lap a helyi közösség ér­dekében vállalt küldetését. A rendezvény ünnepélyes záróakkordjaként a szárhegyi Lázár-kastélyban tartották meg a MÚRE díjkiosztó estjét, amit mások mellett megtisztelt jelen­létével Kelemen Hunor, a ro­mán kulturális tárca minisztere is. „Ezek a tanácskozások azért is nagyon fontosak, mert együtt lehetünk magyarorszá­gi és más határon túli kollégá­inkkal, barátainkkal” - hangsú­lyozta Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke. A Kárpát-medence ma­gyarlakta vidékeiről érkezett újságírók, kihasználva a le­hetőséget, felkeresték a kör­nyék néhány olyan neveze­tességét, mint amilyen a Gyil­­kos-tó, a Békás-szoros, a csíksomlyói búcsú helyszíne vagy éppen a parajdi sóbá­nya. KISZÓ-tudósítás Különböző országok, közös gondok. Balról jobbra: Karácsonyi Zsigmond (Erdély), Dunda György, Kőszeghy Elemér (Kárpátalja), Szekeres Attila (Erdély), Tóth Lívia (Vajdaság) Fotó: Zankó Barnabás Hogy elkerüljük az influenzát! (Befejezés) Ami a vírusok támadásá­nak kivédését illeti, az orvo­sok elsősorban a védőoltást javasolják. Akik inkább im­munrendszerük megerősíté­se mellett döntenek, azok: • Használjanak olyan ké­szítményeket, melyek haté­konyan erősítik a szervezet védekező rendszerét: Ami­­zon, Arbigol, Engisztol, Aflubin, Laferon, Okszolin, C-vitamin. • Ügyeljenek arra, hogy ne hűljön ki a lábuk, mivel ellenke­ző esetben a szervezet nem ter­meli az immunrendszer erősíté­séhez szükséges interferont. • A megbetegedés kezdeti stádiumában a fertőzés „leve­résének” legegyszerűbb mód­ja: gargarizáljanak szódás, sós vagy furacillines oldattal. • Megbetegedés esetén ke­rüljék a vörös hús és a tojás fogyasztását. • A toxinoktól segít meg­szabadulni a málna és a ká­nyafőzet, jót tesz a kiizzadás is. A mézzel, szódával kevert tej, a hagyma és a fokhagy­ma pedig a szervezeten belül harcol a fertőzésekkel. (magyar) Hír-Tár Bekopogtat a tél Az időjósok a következő napokra kevés felhőt és csapadékot ígérnek. Ugyanakkor a reggelek hidegek, párásak lesznek, ködfoltok szinte mindenütt kialakulnak. A hőmérséklet napközben csak néhol emelkedik 20 fok fölé, éjszakánként viszont akár 10 fok alá is süllyedhet. A megyei meteorológiai központ előrejelzése szerint a hegyvidéken ma éjszaka enyhe, talaj menti fagy valószínű. Az időjósok október elejére már havazást is prognoszti­zálnak. Tapintható térkép VAKOKNAK A turizmus nemzetközi napja alkalmából Ungváron tapintható domború térképet állítanak fel a vakok számára, adta hírül a Turinfocentr Zakarpattya. A térkép, amit a kovács­mesterek megyei szövetsé­ge készít el, a város turisztikai nevezetességei­nek történetét meséli el braille-írással. Az atlaszt a Korzó passzázs falán helyezik el, a már ott lévő másik két mappa mellett. KEZDŐDIK A KONCERTSZEZON A megyei filharmónia gazdag programmal indítja idei, összeségében 64. koncertszezonját. Nyitás­ként ma este az intézmény fúvószenekara lép színpad­ra. Október 1-jén, a zene világnapján a Moszkvai Glinka Vonósnégyes ad koncertet. Október 7-én kezdődik a III. Nemzetközi Ifjúsági Orgonafesztivál. A filharmónia egyik legismertebb kollektívája a Kárpátaljai Állami Népi Énekkar, amely idén méltatja megalakulásának 65. évfordulóját. Ennek jegyében október 21-én ünnepi műsorral lépnek színpadra. Másnap a Rotary Klub szervezésé­ben egy jótékonysági hangversenyt tartanak, melynek bevételét a Doroha Zsittya szociális­rehabilitációs gyermek­­központ kis lakóinak szánják. Hír-Tár Közbeszólt az eső A szórakozni vágyókat az eső sem riasztotta vissza az ötödik alkalommal megszerve­zett fertősalmási falunapon. Nemcsak a község lakói, hanem a szomszédos településekről érkezők is együtt mulatoztak. Bár az idő beleszólt a sza­badtéri rendezvénybe, a szer­vezők nem adták fel. Az össze­jövetelnek a falu klubja adott otthont. Az árusok fóliát húz­tak portékáik fölé, és kitartóan kínálták azokat a nap folyamán. Az intézmény udvarán reggeltől folyt a kispályás labdarúgó-mérkőzés, melyre négy csapat nevezett be. Ezenkívül rönkemelés is sze­repelt a programban. A hivatalos megnyitót az iskola diákjai indították kis fel­vonulásukkal. Majd Bíró Ven­cel helyi polgármester megkö­szönte a támogatásokat - a helyi vállalkozók mellett az összejövetel állandó segítője az UMDSZ - melyek révén meg tudták szervezni ezt a fa­luösszefogó találkozót. A ren­dezvény keretében átadták a nemrégiben alakult polgárőr­ség részére felújított járművet. A Nagypaládi Művészeti Iskola fellépésének hangula­tát Teremia Anna emelte gyö­nyörű énekhangj­ával. Ezután is fertősalmási fiatal lány mérte össze szépségét. A zsűri nehéz döntés után Ho­moki Esztert választotta a falu szépének. Első udvar­hölgye Bíró Karina, a máso­dik pedig Király Éva lett. A hangulat további foko­zásaként felléptek a kultúr­ház növendékei, s megmutat­ták tehetségüket más közsé­gek fiataljai is. Vendégként ellátogatott a falunapra Ko­máromi Johanna, énekesnő akinek nyáron jelent meg az első CD-je. Mivel édesapja almási születésű, így nem is nevezhető vendégnek, hisz hazajött... Mindeközben a szorgos há­ziasszonyok sátor alatt készí­tették az ízletes bográcsot. Az esti mulatságon a talpalávalót Csetneki Ferenc szolgáltatta. Mivel a nappali kötélhúzás el­maradt, a polgármester kreativitásának köszönhetően az este „élő kötelet” alkalmaz­va rendezték meg. Nagy Nikolett, az M­E IV. évfolyamos magyar szakos hallgatója Királynőjelöltek a színpadon A SZERZŐ FELVÉTELE Szuperhősi feladatok Nyakunkon az önkormányzati választás, egy­­re-másra tűnnek fel régi és új polgármester-jelöl­tek, egyesek pártszínekben, mások független­ként. A kam­pány esztele­nül dübörög. A legjobb példa erre a kárpátal­jai hírportá­lokon keringő kis videó, melyen útkarbantartók vízzel teli ká­tyúkat aszfaltoznak, míg mások Kánaánról re­gélnek. De vajon miből lesz a cserebogár, va­gyis kiből lesz jó polgármester? Az új évezredben a laikusok számára is vilá­gossá vált, hogy e hivatás egyre jobban átalakul és új, eddig szokatlan feladatok elé állítja a jelölteket. Az első ember saját birodalom, szinte korlátlan felelősség, társadalmi megbecsülés, megfelelő bizalom birtokában, vagy ellenséges környezetben is végzi a munkáját. Nem könnyű ennyi kihívásnak megfelelni. A polgármesteri munkakör egyre jobban elto­lódik a menedzseri feladatkör irányába. Vidé­künkön ennek még nincsenek túlságosan nagy hagyományai. A rendszerváltás utáni két évti­zed még nem termelte ki a menedzser típusú polgármesterek rétegét. Legalábbis nem olyan szinten, hogy az általános legyen. Márpedig az országnak és a településeknek nem polgármes­terekre, hanem jó településmenedzserekre van szükségük. Mostanság társadalmi megbecsülés, a jó PR és a pártszimpátia alapján választunk. Háttérbe szorul a szakmai tudás. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezek az emberek alkalmatla­nok lennének a feladatra. Az ország nehéz hely­zetben van, Kárpátalja sem kivétel. Létérde­künk, hogy városaink és településeink élén elhi­vatott emberek legyenek. Egy jól működő város, település önálló gazdasági tevékenységet foly­tat. Ugyanolyan, mint az ország, annak minden gondjával, bajával. Csak kicsiben. A polgármester munkája nem sokban különbö­zik, mondjuk egy miniszterelnökétől. Ugyanazo­kat a feladatokat kell megoldania, csak kisebb léptékekben. Sokan sajnos szerepet tévesztenek. A polgármester nem az önkormányzatért van, nem az önkormányzat fenntarthatóságán kell ügyködnie. Az egész környezetéért kell felelnie minden területen. Sokban rajta múlik, tud-e mun­kahelyeket teremteni, meg tudja-e oldani a szo­ciális problémákat, fejlődési pályára tudja-e ál­lítani a települését, meg kell oldania a közmű­vek, az önkormányzati intézmények működé­sét, az ipari fejlődést, a turisztikai projekteket, ügyelnie kell a közbiztonságra, és még sorolhat­nánk. A megfelelő tekintély hatalmas és megosztha­­tatlan felelősséggel jár. Rendkívül nagy bátorsá­got igényel. Rengeteg kompromisszummal. Mondhatnánk, nincs az a szuperhős, aki mind­ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezne. Vala­kinek mégis el kell látnia ezt a feladatot. A VÁLASZTÁSI KAMPÁNY SZEREPLŐINEK FIGYELMÉBE! Az ukrajnai parlamenti és önkormányzati választá­sokról szóló törvény 4. paragrafusának 50. cikkelyé­ben megfogalmazott követelmények alapján a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége tudatja a lapban elhelyezni kívánt választási hirdetményekre vonatkozó hivatalos árakat. Csütörtöki lapszámunkban egy négyzetcentiméter díja 7 hrivnya 25 kopijka, az 1. és 8. oldalon, valamint a 7 néző műsoros mellékletben 9 hrivnya a tarifa. Keddi és szombati kiadásunkban 4 hrivnya 75 kopijka egy négyzetcentiméter ára, az 1. és 8. oldalakon pedig 6 hrivnya 45 kopiska. A díjak ndsz (áfa) nélkül vannak feltüntetve. A hét ügyeletes szerkesztője: Tóth Viktor Telefonszámunk: (0-312) 66-14-40 Munkanapokon 9 és 14 óra között várjuk kérdéseiket, észrevételeiket, információikat.

Next