Kárpáti Igaz Szó, 2012. április (8. évfolyam, 50-63. szám)
2012-04-03 / 50. szám
2012. április 3., kedd Öcsi a Boksayban 75 éve született Szemán Ferenc Életében soha senki nem szólította Ferencnek, Ferinek, Fecónak, Fricinek vagy Fegyának. A szlávajkúak is Öcsiként kedvelték és tisztelték. E négy betű minden festményéről ma is visszaköszön szemlélőjére. Szemán Ferenc március 27-én lett volna hetvenöt éves. Emlékére nyílt tárlat Ungváron a Boksay József Szépművészeti Múzeumban. Hitte, és minden barátjának a fülébe súgta nagy titkát: „Meglásd, száz évig fogok élni! A te csontjaid már rég a föld alatt porladnak majd, de én még akkor is festeni fogok!”. Megannyi bevált jóslata ellenére, ez az egy nem jött be. Immáron nyolc éve hagyott itt minket, s költözött át égi műhelyébe. Számunkra csak az emlékezés marad, mit megteszünk minden évben. Idén is, ezekben a napokban. A megnyitón most is ott voltak egykori barátai, tisztelői, vidékünk képző- és festőművészeinek krémje, s illendőségből megyénk művelődési főosztályának, képzőművészeti társulásainak funkcionáriusai is. - 75. születése napján hagyatéka révén ismét visszatért rajongótáborához - említette bevezetőjében Erfán Ferenc, a kiállításnak helyt adó intézmény igazgatója, és több tucat alkotásán keresztül veti „vigyázó szemét” itt hagyott régi barátaira, ismerőseire, művésztársaira. E hagyaték nagyközönség elé tárását elsősorban feleségének, Katerina asszonynak köszönhetjük. Rendkívül nagy űrt hagyott maga után - emlékezett régi barátja és elhivatott tisztelője, lapunk főszerkesztőhelyettese, Horváth Sándor -, amit a mai napig sem tudott betölteni senki. Nem mindennapi tehetség volt, különös látásmóddal és filozófiával. Öcsi nemcsak emlékeiben, alakjában is ott van sajátos vásznain, önarcképei formájában. Mindegyiken más és más, akár csak az életben volt. Ahogy változtak napjai, hangulata, úgy módosultak önarcképei is. Egyiken önmagát, saját énjét adja összefogottan, koncentráltan, a másikon bohóccá alakul, a harmadikon darabjaira hull a kép, tört mértani alakzatokból, absztrakciókból áll össze az arc. A következőkön szerelme, felesége, fia, felmenői, barátai, ismerősei vagy teljesen ismeretlen alakok vonásait fedezhetjük fel saját arcán, azokét, akiket aznap látott vagy beszélt velük és hatottak rá. Hasonult hozzájuk, mintha valamiért olyan szeretett volna lenni, mint ők. Esetenként a virágokban kereste és találta meg ugyanezt. Csontos keze szorítását ma is a tenyeremben érzem. Olyankor a szemét figyeltem. Azt a két csillogó, fürgén táncoló, mindenre érzékenyen odafigyelő szemgolyót, amellyel Öcsi a világot látta. Azt a három- vagy annál is többoldalú prizmát kerestem, amely a fénysugarat átengedi, de eltéríti irányából, megszűri és csak a letisztult sugarakat, vonalakat, képeket továbbítja az agy féltekéihez. Tudtam, éreztem, másképpen nem lehet, mert különben borulna az egész logikai rendszer, az „öcsis” filozófia. Nálam nem borult, s úgy tudom, még sokaknál nem. Egy ideig nem értettem, miért fest teljesen puritánnak tűnő dolgokat? Olykor üres, olykor itallal félig teli boros- és pálinkás üvegeket, hoszszúkás, magas, henger alakú üvegpoharakat? Számolatlan szemszögből, különböző megvilágításban és dimenzióban? Pedig a válasz pofonegyszerű. Öcsit ismerve, bármennyire is logikus lenne, nem a delíriumot és a mámort kereste, hanem a fényt figyelte. A külvilágból érkezőt és a saját szeméből indulót. Miként hatol át a láthatatlannak tűnő, és mégis kemény üvegfalon? Megtörik-e, s ha igen, akkor hogyan? Mi történik vele, hogyan viselkedik a túloldalon? Szétszóródik, vagy még vékonyabbra, koncentráltabbra szűkül? Vajon neki való-e az a világ? Öcsi hitte, kell lennie egy más világnak. Egy kicsit, szebbnek, egy kicsit jobbnak. Egész életében ezt kereste-kutatta. Mindössze hatvanhét éve volt rá. Mi, akik itt maradtunk, tovább folytathatjuk ezt a keresést, kutatást. A Múzeum falain elhelyezett képei - amelyek közül az egyik legértékesebbet, „Önarckép, háttérben az ungvári várral” címűt, Katerina asszony a Boksay Múzeumnak ajándékozott - komoly segítséget nyújtanak hozzá bő két héten át. Nigriny Szabolcs Nem a delíriumot és a mámort kereste, hanem a fényt figyelte A SZERZŐ FELVÉTELE Annak ellenére, hogy több mint másfél év telt már el azóta, hogy Budapest megfosztotta az UMDSZ-t a magyarmagyar kapcsolattartási programok kezelési jogától, s ez idő alatt képtelenek voltak bizonyítani a vádakat, az állítólagos vizsgálatot elrendelő Németh Zsolt külügyi államtitkár minapi ungvári sajtótájékoztatóján lapunk kérdésére válaszolva ismét azt mondta: az UMDSZ tízezrével adott ki Magyar igazolványt arra illetékteleneknek. Németh Zsolt a múlt hét végén azért érkezett Kárpátaljára, hogy részt vehessen a KMKSZ közgyűlésén. A külügyi államtitkár a sajtó munkatársaival tudatta, itttartózkodásának azért más fontos célja is volt. A külügyminisztérium képviseletében egyezményt írt alá a megye vezetőivel, aminek lényege, hogy közös erővel és azonos mértékben, 2 millió dollár összösszegben támogatást nyújtanak kárpátaljai közintézményeknek. Hogy pontosan kik lesznek a szerencsések, egyelőre nem nyilvános, annyit lehet csak tudni, hogy oktatási, kulturális és társadalmi feladatokat ellátó intézmények számíthatnak a jelentős anyagi támogatásra. Ez a megállapodás illeszkedik az Európai Unió Keleti Partnerség programjába. Mint az államtitkár fogalmazott, Magyarország kiemelt partnerséget ajánlott Ukrajnának, azt, hogy fő támogatója lesz az ország európai integrációs törekvéseinek. Bár konkrétan így nem hangzott el, de határozottan kiérződött Németh Zsolt szavaiból, cserébe azt remélik Kijevtől, hogy az idei parlamenti választásokra biztosítani fogja Kárpátalján a magyar többségű választókerületet. Ezzel kapcsolatosan az államtitkár kiemelte: roppant fontos, hogy ismét legyen magyar érdekképviselet a kijevi törvényhozásban. A Kárpáti Igaz Szó rákérdezett: a magyar kormány tesz-e lépéseket annak érdekében, hogy az októberi választásokon egy közös magyar jelölt indulhasson? A politikus erre azt válaszolta, előbb várjuk meg, hogy legyen magyar többségű körzet, s ha így lesz, „bízzunk a kárpátaljai magyar közösségnek, a politikai szervezeteknek a józanságában, hogyha ez a lehetőség adódik, akkor képesek lesznek egy olyan jelöltet találni, aki mögött kialakulhat egy olyan stabil többség, ami biztosítja a parlamenti képviselet megteremtését”. Afelől is érdeklődtünk, hogy a Bethlen Gábor Alap idei pályázati döntéseinek meghozatalkor lehet-e majd számítani a korábbi egyensúly visszaállítására? Válaszában Németh Zsolt kifejtette, a téma kapcsán keressük inkább a szóban forgó alapítványt felügyelő Répás Zsuzsanna helyettes államtitkárt. Azonban hozzáfűzte, neki nincs tudomása arról, hogy a támogatáspolitikával kapcsolatos értelmes javaslatokat ne vennék figyelembe, érkezzenek azok az ellenzéki pártoktól, vagy a külhoni szervezetektől. A sajtótájékoztatón lapunk kíváncsi volt arra is, mikor hozzák végre nyilvánosságra annak a vizsgálatnak az eredményét, ami alapján elvonták az UMDSZ-től a különféle magyar-magyar kapcsolattartási programok kezelését. Annál is inkább, mert az eredmények közzétételével a jelenlegi magyar kormány elterelné magáról azt a folytonos vádat, hogy csak kitalációkra, légből kapott információkra hivatkozva, azaz lényegében alaptalan, bizonyítást eddig nem nyerő vádak alapján „meszelték” el az UMDSZ-t. Ám Németh Zsolt válasza alapján erre továbbra is várni kell: „A magyar állam bizalommal volt az UMDSZ iránt, ám az nem tudott ezzel élni, sőt, visszaélt a lehetőséggel. Sajnos üzeletté silányult egy időszakban a magyar állami jogköröknek a delegálása, nem tudom, ki viseli ezért a felelősséget. Széles körben nyilvánvaló, itt nagyon súlyos visszaélések voltak. Hogy mást ne említsek, tízezerével adtak Magyar igazolványt arra nem jogosultaknak. Mi az ezzel kapcsolatos visgálatot lefolytattuk, az ebből fakadó következtetéseket levontuk. Szükséges körben ismertek a megfontolásaink. A vizsgálat nyilvánosságának szintjén sem óhajtunk változtatni. Azt gondolom, mindenki tudja azt, amit tudnia kell ebben a kérdésben.” Dunda György Németh Zsolt bízik és... vádaskodik Több érdekes gondolatot s kérdéseket is felvetett Németh Zsolt fentebb részletezet ungvári sajtótájékoztatója. Legelőbb is, ami egyébként nyilvánvaló: egyértelműen elkötelezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) iránt, ezt hűen tükrözi, hogy a Magyarország ungvári külképviseletén tartott sajtóértekezletén alig félóra alatt több tucatszor említette meg a szövetség nevét. Kizárólag pozitív kontextusban. Az elmondottak alapján az embernek az lehetett az érzése, hogy Ukrajnában kizárólag egyetlen magyar érdekvédelmi szervezet létezik. Ez legfőképp azért furcsa, mert a 2010-es helyhatósági választások alapján a KMKSZ csak a második számú magyar erőnek tekinthető megyénkben. Legalábbis az ukrajnai magyar választópolgárok szerint... Merthogy mindenki számára világos, a hivatalos Budapest továbbra sem veszi figyelembe a kárpátaljai magyar közösség akaratát és kívánságát. Németh Zsolt az UMDSZ-vizsgálat tárgyában feltett kérdésünkre úgy zárta válaszát, hogy mindenki tudja azt, amit tudnia kell. Nos, a válasszal ellentétben egyáltalán nem biztos, hogy „mindenki tudja azt, amit tudnia kell...’ Óhatatlanul is felmerül az a kérdés például, az államtitkár tudja-e, hogy a kulturális szövetség közel háromszor annyi igazolvány ügyintézését bonyolította, mint az országos szervezet. A nyilvánosságra álló hivatalos adatok alapján a tényállás a következő: az UMDSZ hat év alatt, 2004 és 2010 között csak 43 ezer okmányban járt közre, míg a KMKSZ a státustörvény 2001-es életbe lépése után az első években 112 ezret bocsátott ki. Továbbra sem világos, hogy a magyar kormányhivatalnokok szándékosan csúsztatnak vagy nincsenek tisztában az első Fidesz-kormány idején elfogadott státustörvényben foglaltakkal. Folyamatosan azt nyilatkozzék, hogy Kárpátalján meghaladta a 160 ezret a magyar igazolványok száma, miközben a 2001-es ukrajnai népszámlálás adatai szerint csak 156 ezren élnek magyarok, s hozzáteszik, eleve csak a 14 évnél idősebbek juthatnak ilyen okmányhoz. Ezzel szemben az igazság az, hogy születés után rögtön igényelhető az okmány, s nagyon sok szülő kérvényezi is azt csemetéjének. Ráadásul a 2001-ben és 2002-ben kiadott igazolványok, márpedig az első két évben több tízezren kértek ilyet, öt év múltán lejártak, s miután csak nemrégiben lett életre szóló a Magyar igazolvány, 2006-ben és 2007-ben, azaz az öt év lejártával tömegek álltak sorba új igazolványért. Azok is lecserélték okmányukat, akik időközben férjez mentek, nevet változtattak. A központi nyilvántartó rendszer viszont csak az összesített igazolványszámot tartja nyilván, miközben a fentebb vázolt okokból több tízezerre tehető az átfedés. Azaz jó eséllyel kijelenthető: valójában lényegesen kevesebben kértek Magyar igazolványt Ukrajnában, mint ahánynak járna. Németh Zsolt Zinkó Barnabás felvétele HÁGÓN, HATÁRON INNEN KÁRPÁTI IGAZ SZÓ 3