Kárpáti Igaz Szó, 2014. május (10. évfolyam, 64-79. szám)

2014-05-03 / 63-64. szám

2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2014. május 3., szombat C^ZéljegyzeT^) Nagy dobás? Ukrajnában nagyon komolyan veszik, az áp­rilis 22-ei Föld napját, hiszen ekkorra ütemez­ték be a környezetvéde­lem napjának méltatását is. A kettő tényleg az ikertestvérség adottságá­val bír. A kérdéskörről immár évtizedek óta el­mondható - s ezt az ille­tékesek meg is teszik - hogy megoldásuk idő­szerűbb, mint valaha. Szeméttel van tele a föld, a víz, a légszennye­zés miatt a levegő, és még az űr is. Ha így nézzük, Ukraj­na követi a világtrendet. Csak van egy lényeges különbség. Az, hogy tő­lünk nyugatabbra valami­ért kezelni tudják a hely­zetet. Magyarország pél­dául egy akkora csapás következményeinek fel­számolására is képesnek bizonyult, mint a vörösiszap-katasztrófa, a kommunális hulladék - akár szelektív - kezelése pedig rutinszerűen zajlik. Az itteni gyakorlat világ­szinten is párját ritkítja, s egyben rendkívül pontos helyzetképet ad a társa­dalomról, a mentalitásról. Ha belegondolunk, a há­romszereplős játszmából - állampolgár, vállalat, ál­lam - éppen a harmadik lóg ki a sorból. Mert mit látunk? Egyrészt, hogy többféle szociális juttatást biztosít a polgárok számá­ra - már amíg el nem vi­szi ezeket az IMF -, ám számos helyközi útvonal mentén térdig ér a fű. S nincs, aki levágja. Tele van szeméttel, s nincs, aki összeszedje. Van összefüggés? Le­hetne. Mert nagyon fon­tos dolog, hogy minden évben legyen egy tavaszi nagytakarítás, egybeköt­ve fásítással, virágültetés­sel, a környezettudatosság iskolai népszerűsítésével. Csak hát pechünkre ott van még az a fránya to­vábbi 364 nap is. Tényleg fontos az emberi mentali­tás pozitív megváltozta­tása, de először talán az állam hozzáállásánál kel­lene kezdeni. Persze, nem az állam szemetel, de példát mu­tathat­­ mutogatás he­lyett. Sokatmondó, hogy a megyei környezetvé­delmi főosztály idei „nagy dobása", hogy összeírja a megye véde­lemre szoruló növényfaja­it. Hogy nem buta ember találta ki a projektet, az is jelzi, hogy a munka so­rán ki sem kell lépni az irodából, ha odabent biz­tosított az internet-szol­gáltatás. (Ezek után el nem bírom képzelni, mi­lyenek lehetnek a szak­ma kis dobásai.) A „Na de, mit tehet a hivatal?" elszólás pedig ékesen bi­zonyítja, hogy Ukrajná­ban a legnagyobb szemét­­szállítót a jövőben is így fogják hívni: patak. Felújítás Kisszelmencen Hétfőtől nem üzemel a Kisszelmenc-Nagyszelmenc közötti határátkelő, mivel el­kezdődött a felújítása. A mun­kálatok a tervek szerint egy hónapig tartanak.­ ­ A felújítás elsősorban a felvidéki oldalt érinti. Bőví­tésre szorulnak szolgálati épületek, a vámtisztek és a határőrök eddig szűk helyi­ségekben dolgoztak - ma­gyarázza I­lár József, Palágy­­komoróc és Kisszelmenc pol­gármestere.­­ A gépkocsifor­galom beindítására itt bizto­san nem kerül sor, mivel egyik polgármester sem tá­mogatja. Tóth Lajos, Nagyszelmenc vezetője az MTI-nek úgy nyilatkozott, a határátkelő­nek pozitív hozadékai vannak a falu számára, ám az ideigle­nes lezárás nem okoz rendkí­vüli nehézségeket számukra. Az átkelőt mostanában napi szinten néhány tucatnyian vették igénybe, ami jóval ke­vesebb, mint a nyitást köve­tően. Akkoriban volt, hogy naponta másfél ezren keltek át. A nyári főszezon kezde­tére a tervek szerint már meg­nyitják az átkelőt a forgalom előtt. A felújítás a tervek szerint mintegy 365 ezer euróból való­sul meg, az összeg túlnyomó Zinkó Barnabás felvétele részét, 90 százalékát a magyar­­szlovák-román-ukrán határon átívelő, ENPI nevet viselő prog­ramból finanszírozzák. T­V. A járműforgalom beindítására nem kerül sor HÍR-TÁR Virágzik a Nárciszok VÖLGYE A héten ismét virágba borult a Huszt közelé­ben - a Tisza ősi teraszán található 256 hektárnyi területen - fekvő Nárciszok völgye, mely vidékünk egyik legérdekesebb turiszti­kai látványossága. Az uzhgorod.in internetes hírportál fotós beszá­molója szerint az enyhe tél és a korai tavasz következtében két héttel korábban - a nárciszok általában május közepén kezde­nek virágozni - kezdő­dött meg a keskenyle­­velű nárciszok virágzá­sa. Helyi idegenforgalmi szakemberek szerint a vártnál korábbi szirombontás miatt jóval kevesebb az érdeklődő. Míg a korábbi években naponta nemritkán ezrek keresték fel a látványosságot, most jó ha száz kíváncsisko­dó van. TŰZSZERÉSZEK AKCIÓBAN Robbanószerekhez riasztották a tűzszerésze­ket a beregszászi járási Kígyóson. A megyei katasztrófa-elhárítási szolgálat sajtóközlemé­nye szerint a második világháború idejéből származó tüzérségi lövedékekre a település külterületén bukkantak rá helyi lakosok. A veszélyes tárgyakat a helyszínen hatástalaní­tották. Drágult a gáz Május elsejétől lépett élet­be az energetikai szektor sza­bályozásáért felelős nemzeti bizottság (NKRE) határoza­ta, melynek értelmében emel­kedik a lakossági gáz ára. A döntés alapján ezer köb­méter földgáz ára gázóra meg­léte esetén 720,54 hrivnyáról 1089-re emelkedik. A mérő­műszer hiányában 1197 hrivnyára nő ez a tétel. Mindez azokat a háztartáso­kat érinti, melyek éves fo­gyasztása nem haladja meg a kétezer-ötszáz köbmétert. A következő kategóriába tartozóknak is mélyen a zse­bükbe kell majd nyúlniuk: azok, akiknek éves fogyasz­tása nem haladja meg a hat­ezer köbmétert, 1090,80 he­lyett 1788 hrivnyát fog kós­tálni az energiahordozó. Gáz­óra hiánya esetén 1965 hrivnya lesz az átalánydíj. A jövőben további drágu­lásokra számíthatunk az UNIAN hírügynökség elem­zése alapján. A Miniszteri Kabinet áprilisi határozata szerint a következő években szakaszosan hajtják végre az áremelést, melynek „még csak” az első etapját tapasz­talják. Az elképzelés szerint 2015-ben 40, 2016-ban 20, 2017-ben újra 20 százalékkal emelik a lakossági gáz árát. A gázár módosítására utoljára 2010-ben került sor. A hivatalos indoklás szerint a jelenlegi, drasztikus változ­tatásokra azért volt szükség, mert ez is szerepelt az ország­nak több milliárd dolláros hi­telt nyújtó Nemzetközi Valu­taalap kritériumai között. T.I. PÉNZRE VOLT SZÜKSÉGE A huszonhárom éves, büntetett előéletű ungvári fiatalember szereti a zajos baráti társaságot, az éjszakába nyúló mulatozást. A szórakozás azonban költséges dolog. Az ifjúnak azonban nem volt kedve a munkához, pénzt inkább törvénytelen úton szerzett. Legutóbb betört egy garázsba, ahonnan nyolc darab gumiabron­csot zsákmányolt. A szerzeményért tízezer hrivnya nyereségre tett szert, amiért háromtól hat évig terjedő börtönbünte­tésre számíthat. Törvénytelen privatizálás Az ügyészség megállapítása szerint a Nagymuzsalyi Községi Tanács szabálytalanul cselekedett, amikor 2007-ben magánkézbe adta a helyi szovhoz­­üzem tulajdonát képező 1350 négyzet­­méteres területet. A törvénytelen művelet­tel 550 ezer hrivnya kárt okoztak az állam­nak. Az ügyben folytatják a vizsgála­tot. Elhunyt Harangozó Miklós Elhunyt Harangozó Miklós festőművész. 1937. december 16-án született Salánkon. Festeni a katonai szolgálat letöltése után kezdett. Első alkotásait 1961 -ben mutatta be a nagyközönség előtt, s azóta rendszeres résztvevője a különböző kiállításoknak. Több ízben bemutatkozott Magyarországon is. 2008- ban felvették Ukrajna Képzőművészeti Szövet­ségébe, illetve megkapta a Kárpátaljai Magyar Nívódíj - Hollósy Simon Képzőművészeti Díjat. Képei megtalálhatók Ukrajna és Magyarország képtáraiban, valamint számos magángyűjte­ményben Ausztriában, Kanadában, Izraelben, Romániában, Németor­szágban, Szlovéniában, Olaszországban és az Egyesült Államokban.­ ­ HÍR­TÁR KMKSZ-Porosenko paktum Választási megállapodást kötött a Kárpátaljai Magyar Kul­turális Szövetség (KMKSZ) Petro Porosenko elnökjelölttel. Az egyezmény értelmében Petro Porosenko - a KMKSZ által számára nyújtott teljes körű támogatás fejében - vállal­ja, hogy megválasztása esetén segíti a magyar kisebbség ügyét. Megígérte, hogy elősegíti a nyelvhasználati jogok európai szabványoknak megfelelő biztosítását, a feltételek megteremtését az anyanyelvű oktatási rendszer fejlődésé­hez. Közreműködik abban, hogy az ukrajnai közigazgatási reform során vegyék figyelembe a tömbben élő magyarság érdekeit, valamint váljon lehetővé a közösség parlamenti kép­viselete. Az elnökjelölt előmozdítja továbbá történelmi egy­házaink elkobzott vagyonának a visszaszolgáltatását és a sztálini lágerekbe elhurcoltak hivatalos rehabilitációját. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke az MTI érdeklődésé­re elmondta: a május 25-re kiírt ukrán elnökválasztásra rend­kívül nehéz, instabil helyzetben kerül sor. A kárpátaljai ma­gyarságnak elsőrendű érdeke, hogy Ukrajnában minél ha­marabb rendeződjenek a dolgok. A kulturális szervezet ta­nulmányozta az elnökjelöltek programjait, azt, hogy melyi­kük európai irányultságú és tartja fontosnak az országban élő nemzetiségek jogainak biztosítását. Ezeknek a feltételek­nek egyedül Petro Porosenko felelt meg, akivel ráadásul a KMKSZ-nek mintegy másfél évtizedre visszatekintő politi­kai kapcsolata van. Brenzovics László kifejtette: Petro Porosenkót olyan európai gondolkodású, nagy műveltségű és jelentős politikai tapasztalattal rendelkező emberként is­merték meg, akiben meg lehet bízni. Ezért is szerették volna, hogy elnökjelöltként vállalja fel azoknak a problémáknak a megoldását, amelyeknek a rendezéséért a kárpátaljai magyar­ság régóta küzd. Ezek a kérdések kerültek be a választási megállapodásba. A KMKSZ elnöke úgy vélte, Porosenkóban megvan az őszinte szándék az általa vállaltak teljesítésére. Petro Porosenko ungvári sajtókonferenciáján elmondta: megválasztása esetén - a helyzet stabilizálása és az ország egybentartása mellett - a decentralizációt és Ukrajna euró­pai integrációját, a korrupció leküzdését tekinti fő feladatá­nak. Biztosítani kívánja a nemzetiségek jogait, fejlődésük feltételeit, hogy szabadon használhassák anyanyelvüket és állíthassanak emlékműveket. Meggyőződése, hogy megvá­lasztása esetén Ukrajna 10 éven belül az Európai Unió tagja lesz, és az ukránok még ez év végéig vízummentesen utaz­hatnak Európába. cimOK E-mail: smok@smok.uzhgorod.ua Ungvár, Üzlet - Munkácsi u. 40., tel.: Korjatovics u. 13., tel.: 340-64 Hivatali cím - Ukrainszkaja u. 41., tel. Huszton:2-36-37, Beregszászon:2-30-35,2-20-99, Munkácson.

Next