Kárpáti Igaz Szó, 2014. június (10. évfolyam, 80-93. szám)

2014-06-03 / 80. szám

2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2014. június 3., kedd C^zé Jegyzet^) Majdan 3.0 Cro •S-L-Xj-»«' Az első és a második majdanos forradalom kö­zött cirka kilenc év telt el, a hétvégi események tük­rében - a bizalom, hit és remény nem tart ki ennyi ideig - sajnálatos módon a harmadik revolúció már nem is olyan távoli jövő. A Viktor Janukovics állam­főt megbuktató több ezres tüntetések és véres össze­csapások, a politikus elme­nekülése és az ellenzék hatalomátvétele után há­rom hónappal, a sikeres elnökválasztás után egy héttel ismét sűrű fekete füst gomolyog Kijev főterén. A hétvégi híradások a szörnyű kelet-ukrajnai összecsapások mellett is­mét Kijev belvárosára fó­kuszáltak. A figyelmetlen tévénéző az első pillana­tokban azt hihette, a hó­napokkal ezelőtti esemé­nyek képeit vetítik újra, de hamar rá kellett döb­bennie, ez nem ismétlés, nem a múlt, hanem a vészjósló jövő. Az elnök­­választást követő első majdanos nagygyűlésen elmaradt a győzelmi má­mor, inkább a kiábrándult­ság és a bizalomvesztés okán egy újabb forrada­lom szikrái villantak fel. A harcok résztvevői ezt már nem ünnepelték úgy, mint a hatalom megbuk­tatását. Előző nap néhány tucat ott élő tüntető gumi­abroncsokat gyújtott meg és Molotov-koktélokat hajigált, mert a közterü­let-fenntartó fél év után megkísérelte „kilakoltat­ni" a sátorváros lakóit. Nem lepne meg, ha azt éreznék, hogy hátba szúr­ták őket. Az a rendszer fordult ellenük, mely mondhatni az ő hátsze­lükkel került hatalomra. A mostani forradalmárok nem olyan türelmesek, nem várnak újabb kilenc évet. Már a harmadik Majdannal fenyegetőz­nek. Annak ellenére, hogy az ellenzékből hatalom­ra került erők folyton azt szajkózzák, a Majdan tel­jesítette a misszióját. • A hőn áhított bársony­székben ülve valóban nem lehet kérdéses, hogy itt most már pontot kell tenni a forradalom végére, vi­szont a gesztenyét számuk­ra kikaparó tüntetők meg­csalva érezhetik magukat. Nem véletlenül. Hisz a ko­rábban ígért folyamatos számadások és konzultáci­ók elmaradtak. A majda­­nisták öntudatra ébredése egyre kínosabb a jelenlegi vezetésnek. Azok, akik hó­napokkal ezelőtt hadba szólították a nemzetet és szónoklataikban harcba küldték a tüntetőket, messze elkerülik a főteret. Nem csoda, hisz a hét vé­gén többen „szégyent ki­abálva fogadták a leendő főpolgármestert, Vitalij Klicskót, az UDAR párt vezetőjét is. Az egykori ki­rályi többes ma már csak egyes szám első személy­re redukálódott, és ismét az önös érdekek kerültek elő­térbe. Erősen körvonalazó­dik a Majdan 3.0. Park és játszótér Eszenyben A hétvégén parkot és ját­szóteret avattak Eszenyben, az avatóünnepséget követő­en kicsik és nagyok nagy­szabású gyermeknapi ren­dezvény keretében vehették birtokba a község újdonsült gyöngyszemét, ami példaér­tékű kezdeményezés vidé­künkön. Az alkalom hálaadó isten­­tisztelettel kezdődött, ame­lyen Balogh Attila, a község lelkipásztora, Ung megyei es­peres hirdette az igét. Ezt kö­vetően a templom szomszéd­ságában a Bárka Ifjúsági Köz­pont kertjében kialakított park és játszótér felszentelésére és hivatalos átadására került sor. Balogh Attila és neje, Baloghné Nagy Judit átvág­ták a szalagot, átadva ezzel a parkot a nagyközönség szá­mára. A gyermeknapi prog­ramok keretében kézműves foglalkozások, vetélkedők, sportversenyek, ki mit tud, arcfestés, lufihajtogatás, gyermektánc­ház, rajzver­seny, ugráló vár és számos ki­kapcsolódási lehetőség közül választhattak azok - kicsik és nagyok -, akik kilátogattak az egész napos eseményre. Fel­hőtlen játék, boldog gyerek­­zsivaj töltötte be a Tisza-parti települést. —Nagy álmunk valósult meg azzal, hogy sikerült létrehozni ezt a játszótérrel ellátott par­kot, ami a gyülekezet közössé­gének összefogásával, és az Úristen áldásával jöhetett lét­re, az ő ereje és segítsége nél­kül ez nem valósult volna meg - fogalmazott az esperes. Szabó Sándor Felhőtlen játék, boldog gyerekzsivaj töltötte be a Tisza-parti települést A KISGEJŐCI „kékszalagosok” Ünnepi díszbe öltöztek a Kisgejőci Oktatási-Nevelé­si Komplexum tantermei és maga az udvar. Az idei bal­lagás a kék szín dominanci­áját hozta, merthogy ez a végzősök kedvence. Megmu­tatkozott ez a ballagási meg­hívójukon, amely kék mas­nival van átkötve - ők ma­guk tervezték! -, a csengő szalagján, amely ezúttal ne­kik szólalt meg utolszor, és az osztálynapló i­l-ején. Miután Kovács Zita osz­tályfőnök feltűzte a végző­sök ruhájára a kiscsengőt, a Ballag már a vén diák dalla­mára az iskola udvarára, a sok tanuló, tanár, szülök, ro­konok elé ballagtak. S ahogy azt Vágner Katalin szervező­pedagógus „megkomponál­ta”, a himnuszok után Benkő Lenke igazgató köszöntötte az egybegyűlteket - köztük Czikó Anitát, Magyarország ungvári külképviseletének konzulját és Gyöngyössy Istvánt, a járási oktatási osz­tály módszerészét­­, s dicsé­rő oklevelet nyújtott át a 11- eddikes Gerber Anitának, Szopko Dianának és Ráti Rolandnak. Kiemelte: az is­kola égisze alatt 17 gyerek­kel óvodai csoport nyílt, ami­vel biztosítva van a középis­kola fenn­, a magyarság meg­maradása. Kovács Zita, a ballagok osztályfőnöke meghatódva búcsúzott a szívéhez nőtt osztálytól. - Jó volt veletek, hiányoz­ni fogtok - mondta -, és az iskola kapuja mindig nyitva áll előttetek, ha segítségre, tanácsra van szükségetek, vagy csak egy kis nosztalgi­ára vágytok. Jókívánságait követően - hasonló szépeket mondva - első tanítójuk, Kótun Korné­lia szólt a végzősökhöz. Az óvoda növendékei énekkel, az elsősök verssel köszön­tötték a ballagókat, majd azok búcsúztak tanáraiktól, osztályfőnöküktől, szüleik­től. A tarisznyák átvétele után a végzősök átadták a stafétát a 10-eseknek, arra kérve őket, méltó utódaik le­gyenek. A szülők nevében Demeter Eleonóra köszönte meg a tanárok áldozatos munkáját. Az ünnepség fénypontja­ként a ballagok lufit enged­tek a magasba. Majd megszó­lalt az utolsó csengő, elhang­zott Nagy István tiszteletes áldása. iwiuiyvj »vm и »UV.3U T. V.Gyermeknapi öröm A Nemzetközi Gyermekvé­delmi Nap alkalmából érdekes rendezvényekkel vonzotta az érdeklődőket Beregszász. A gyerekeket emellett fagyi­standok, légvár, csúszda és egyéb érdekességek is várták, no meg az aszfaltrajzverseny, amelyre a kisiskolások és az óvodások jelentkezhettek. A menetet a beregszászi művé­szeti iskola mazsorettcsoportja vezette. A mögöttük lépkedő fú­vósok pedig diktálták a ritmust A város iskoláinak tanulói szí­nes lufikkal, vidám énekekkel ha­ladtak. A művelődési háznál Babjak Zoltán, Beregszász pol­gármestere mondott köszöntőt. A rajzverseny győzteseinek Pilipenko Marianna, a városi oktatási osztály vezetője adta át az okleveleket és ajándéko­kat. A nap folyamán vetélke­dők várták a gyerekeket. A színpadon egymást követték a helyi műkedvelők, akik remek hangulatot varázsoltak. A sort az Atasz tánccsoport 3-4 éves tanítványai kezdték. A szerep­lők és a vetélkedők nyertesei Zelenyák Gabriellától, az ün­nepség támogatójától tortát és fagylaltot kaptak. Hegedűs Csilla Látványos volt a felvonulás Hír-Tár Évzáró HANGVERSENY Beregszászon, a városi művelődési házban a napokban tartották a művészeti iskola évzáró és éves hangversenyét. A rendezvényt megelőzően a diákok és a tanárok ünnepi menetben vonultak tanintézetüktől a művelődési házig. A hangversenyen klasszi­kus zenedarabokat, népi és modern táncokat adtak elő. Bobály István igazgató díszokleveleket nyújtott át a tanároknak. Az 530 növendékkel büszkélkedő intézmény­ben most 39-en fejezték be a tanulást. Strandhelyeket jelöltek ki Az Ungvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának ülésén az Ung folyó helyzete volt a fő téma. Az illetékesek arról tárgyaltak, hol lenne célszerű strandolásra alkalmas területet kijelölni. A határozat értelmében folyó jobb partjának botanikus kertnél a gyermekvasút melletti terület ezer négyzetméteres része, valamint a közúti hídig húzódó, Kijevi part melletti kétezer négyzetmé­ternyi terület állhatna a strandolók rendelkezésére. Az üdülőrészleg üzemelte­tését és rendben tartását a városi gazdasági osztály biztosítaná. Újra ny­itva AZ ÁTKELŐ Szombaton ünnepélyes keretek között ismét megnyitották a gyalogos forgalom előtt a kisszelmenci határátkelőt. Mint arról korábban beszámoltunk, az objektu­mot április végén felújítás miatt lezárták. A rekonst­rukció 365 ezer eurós, határ menti együttműkö­dési program keretén belüli beruházásból (ENPI) valósult meg. A megszépült létesítmény gyorsabb és civilizáltabb határátkelést tesz lehetővé közép-európai idő szerint 8 és 20 óra között, tájékoztatta lapunkat a Csapi Határőr­­osztag sajtószolgálata. Fejre állt a Niva Nem sikerült lehajtani Niva szolgálati gépkocsi­jával cége udvaráról egy volóci férfinak. Az illetőnek az éj leple alatt támadt kedve beülni a vállalat járművébe, de nem fért ki a három méter széles feljárón. A Niva nekiütközött a kapufélfának, majd megper­­dülve a tetejére fordult és a sáncban kötött ki. A sofőr elmenekült. Kilétét csak a rendőrség nyomozó kutyája segítségével sikerült kideríteni. Gyerekek jártak SZERENCSÉTLENÜL Kárpátaljai ifi labdarúgók szenvedtek súlyos közleke­dési balesetet a szomszédos Lemberg megyében a Kijev-Csap főútvonalon. A Karpatnews.in.ua értesülése szerint a 16 tizenéves sportolóból és két felnőtt­ből álló csapatot szállító autóbusz hazafele tartva lesodródott az útról és felborult. Az éjszaka történt karambolban öt fiatal szenvedett súlyos sérülé­seket, őket a Szkolei Járási Kórházba szállították. A baleset körülményeit vizsgálják. Kiskorúak és bűnöznek Országos viszonylatban megyénk jelenleg a 18. helyen áll a gyermek­­bűnüldözés terén. Idén eddig száz bűncselekményt hajtottak végre kárpátaljai kiskorúak, az esetek döntő többségében lopásokra vetemednek. A hetvenhá­­rom ilyen elkövetőből hatvanat feltételesen elítéltek. A rendőrségi nyilvántartásban kétszáz­­nyolcvannégy fiatal törvényszegő szerepel, közülük 19 lány. Hír-Tár

Next