Kárpáti Igaz Szó, 2015. február (11. évfolyam, 16-30. szám)

2015-02-03 / 16. szám

2.кш szó Aktuális • Álláspont Devalvált sorsok CTimscol A múlt év folyamán a hivatalos adatok szerint Ukrajnában 25 százalékos volt az infláció. Valójában persze sokkal magasabb, 50-60 százalékos pénz­romlást szenvedtünk el. Az ezzel járó, minden területen észlelhető drágulás miatt már most is kétségbeejtő és elkeserítő helyzetbe kerültek az átlagemberek. De ha azt hittük, hogy már nincs több lyuk azon a bizonyos szo­rosra húzott nadrágszíjon, akkor tévedtünk. A szakér­tői előrejelzések szerint idén olyan mértékű hiperinfláci­óval számolhatunk, amibe bizonyosan belerokkanunk. Optimista számítások sze­­rint a dollár árfolyamának 25 százalékos emelkedése várható, ám hogy a valuta öntörvényű feketepiaca ho­gyan alakul, azt megbecsül­ni sem lehet. A folyamatos ingadozás viszont ismét csak áremelkedést von maga után minden olyan szolgál­tatás és áruféleség terén, amelynek köze van a kül­földi valutához. 30-tól 100 százalékig drágulhatnak például az import gyógysze­rek, melyek már tavaly is 70 százalékkal többet vettek ki a pénztárcánkból. A krónikus betegek valószínűleg kény­telenek lesznek áttérni az olcsóbb és sokszor rosszabb minőségű készítményekre, aminek következményeit, ugye, nem kell részleteznem. Elkerülhetetlennek látszik a kommunális díjak újabb emelése, amit a kormány azzal indokol, hogy a 2014- es tarifamódosításokat elvitte a hrivnya devalváci­ója. Ha korábban arról volt szó, hogy legközelebb idén májusban 40 százalékkal emelik például a gáz árát, most már 300 (!) százalékos változtatásokat pedzeget­nek. A dolog abszurditása, hogy a gáz világpiaci ára idén csökkenni fog, vagyis Ukrajna is olcsóbban jut majd hozzá a fűtőanyag­hoz. A lakosság azonban - „hála" a Nemzetközi Va­lutaalap elvárásainak - ha belepusztul is, feleljen meg a külföld követeléseinek. A külhoni hitelezők az ukrán kamikaze kormány­nyal karöltve ügyeimen kí­vül hagyják, hogy az eddig is sokat tűrt és nélkülözött ukrajnai átlagemberek fize­tése egy kopiskát sem nőtt, sőt fele annyit sem ér, mint egy éve, késik vagy a jelenlegi helyzetben teljesen elmarad. Hogy a sokak számára be­ígért szubvenciót és kom­penzációt olyan feltételek­hez kötötték, mely alapján azzal a korábbinál keveseb­ben tudnak élni. Hogy tavaly október óta máris 11,8 milli­árdos adósság halmozódott fel az elmaradt kommunális díjak térítése terén. Hogy az idei külföldi kölcsönök csupán a korábbiak törlesz­tésére szolgálnak, s míg az ország háborúzik, a milliár­­dok feneketlen kútba esnek. Gondol itt egyáltalán valaki 11 az a­­lagem­­berekre?1 і ‚,iі І , і T‚ . . ‚ ‘ І І І Г ‚ ItM ! ! (Befejezés) - Úgy gondolom, a falusi disznótor nem az időjárás­hoz, hanem ahhoz volt kötve, hogy meghízott a malac és a családnak enni kellett - mondta a főiskolai tanár. - Ez egy autentikus rendezvény, így ennek valahol velejárója, hogy télen­ esik a hó, sár van. Viszont egy fesztiválsorozat­nak csak akkor van jövője, ha évről évre meg tud újulni. Amikor egy rendezvény eléri azt a szintet, hogy nincs hova fejlődnie, nem tud minőséget javítani, azt nagyon sürgősen abba kell hagyni. Mert elfogy a érdeklődő közönség. Meg kell határozni, hogy mi az az egyedi dolog, amivel oda lehet csalogatni a vendége­ket. Minél több lehetőséget kell teremteni a néphagyo­mányok élményszerív meg­ismerésére. Ugyanis disznót vágni bárhol tudnak.­­ A kolbászok illata és íze mennyei, igyekszünk valamennyit megkóstolni. Összességében a fesztivál­hangulat fantasztikus, csak ez a sár ne lenne - mondta az ungvári Berényi László, aki feleségével és lányával első ízben látogatott el a böllér­­versenyre, de már most ter­vezik, hogy jövőre is jönnek. Hasonlóan pozitív tapasz­talatról számolt be egy ötta­gú lembergi turistacsoport. Ők szintén a sártengerre panaszkodtak. Ugyanakkor dicsérték a magyaros kony­ha ízvilágát, a helyiek határ­talan vendégszeretetét. A megmérettetésre bene­vezett tizenegy, köztük há­rom magyarországi és egy vajdasági csapat idén is ösz­­szemérte a vágási, szúrási és feldolgozási technikáit. Díjazták a legjobb fogópá­linkát, forralt bort, a legíz­­letesebb hurkát és toroská­posztát. A szakavatott zsűri a böllérkirályi címet a nyírtéti csapatnak ítélte oda. Sajnálatos módon, ahogy a nyitány, bizonyos értelemben a zárás is meglehetősen vé­resre sikeredett. Az internetes BÖLLÉRVERSENY... beszámolók szerint a feszti­ az esetet követően többeket vál zárását követően, véres kórházba kellett szállítani, tömegverekedésbe torkollott. Szabó Sándor tó Ш шт’­­ár.. ■■ A Pan Ekonál nemcsak a kerítést, hanem a házat is kolbász­ból „fonják" Zinkó Barnabás­ra ívém.r і LELKI­LEGÉI.­ A KATONÁKNAK Két kórtermet és tíz betegágyat különítettek el a rokkantak megyei kórhá­zában a keleti hadműve­leteket megjárt katonák rehabilitálása céljából, köz­li a megyei hadkiegészítő sajtószolgálata. H havonta tíz ember gyógyítására nyílik lehetőség. Őket pszicholó­gusok, pszichiáterek segítik a mentális felépülésben. Nőtt a tűzesetek száma A megyei katasztró­fa-elhárítási szolgálat dol­gozóinak januári munkája szolgált egy tanácskozás témájául, olvasható a sajtóközleményükben. Miroszlav Scserbej, a szolgálat vezetője szerint a hónap folyamán 93 tűzesethez riasztották a lánglovagokat, míg a tava­lyi év azonos időszakában 77-szer volt erre példa. ........­ ■ . Hír-Tar BŐVÜLNEK BELSŐ KAPCSOLATAI Testvértelepülési szerző­dést kötött Técső és Bal­mazújváros. Az erről szóló dokumentumot Ivan Kovács polgármester, az anyaországi település nevében pedig Csonka-Kis Pál önkor­mányzati képviselő látta el kézjegyével. A megállapodás az oktatásra, a tudományra, a vallásra, az­ egészségügy­re, a természetvédelemre, a sportra, a gazdasági és az önkormányzati szférára terjed ki, írja a tyachiv.com. na. Az ünnepi ceremónián részt vett Siba István magyar parlamenti képviselő, Sza­­lipszki Endre, Magyarország beregszászi külképvisele­tének főkonzulja, valamint a városban élő magyarság egyházi és közéleti vezetői. Técsőnek eddig hét testvér­­városa volt, köztük Nagykál­­ló, Jászberény, Baktalóránt­­i■ мавші шш* muáQ Шшшт, wifi­­mkím A HIVATALOS VERZIÓ Nagy port kavart a ge­­csei böllérversenyen ki­alakult incidens. Az inter­neten ezerféle verziót ol­vashatunk, pletykaszinten mindenki mindent „tud”. A szóbeszéd elkerülése érdekében hétfőn sajtó­­tájékoztatót tartottak a beregszászi járási köz­­igazgatáson. Kincs Gáibor, a járási közigazgatás elnö­ke sajnálatosnak nevezte a történteket, és elmond­ta, fontosnak tartja, hogy a média minderről első kézből értesüljön. Éppen ezért a tanácskozásra meg­hívta Ivan Malest, a járási kórház igazgatóját, illetve Mikola Kuriert­, a járási belügyi osztály vezetőjét. Mint azt Mikola Kurica elmondta, a mezőgecsei ön­kormányzat két napra, pén­tekre és szombatra kérvé­nyezett rendőri felügyeletet, emellett a helyi polgárőrség is jelen volt. A rendőröknek este hatig kellett a helyszí­nen lenniük, a verekedés viszont ezután történt.­­ Békésen, nyugodtan zaj­lott a rendezvény mindkét napja. Tulajdonképpen már a feszt­ivál zárásakor, szom­bat este hat óra után érkezett a bejelentés, miszerint ve­rekedés kezdődött a hely­színen. Akkor gyakorlatilag csupán néhány árus volt ott, többek között egy ungvári csapat a saját sátrában. Eb­ben a sátorban szórakozott egy négyfős munkácsi tár­saság, akiket kértek a tá­vozásra. Azok fel is álltak, látszólag belenyugodva a dologba, ám később köte­kedni kezdtek a még ott hí­vőkkel. Ezt az egyik ungvári személy­ nem tűrte, szóváltás alakult ki közöttük. Ekkor a körzeti rendőr közbelépett, és lecsillapodtak a kedélyek. Kis idő elteltével két Lada személygépkocsi érkezett a helyszínre. A benne ülő szintén munkácsi egyének a sofőrök kivételével kiszáll­tak, és a még ott lévő, fából készült szuveníreket árusí­tó vállalkozó elöl felkaptak néhány szobrot, és azokkal ütni-vágni kezdték a sátor­ban lévőket. A verekedés három perc múlva véget ért, a randalíro­zók beszálltak az autóba, és elsiettek a helyszínről. Bár mindez rövid ideig tartott, sokan súlyosan megsérül­tek. A verekedésre felbujtó személyeket és a gépko­csivezetőket már azonosí­tottuk, a nyomozás folyik, a munkácsi kollégákkal együtt keressük a többi gyanúsítottat. . Ivan Males elmondta, szombat este tizenegyen túl is tarolt. A nemzetközi megmérettetésen elnyerte az eddigi legjobb helyezést, a 10. helyet, és kiérdemelte a MESS SUPER MODEL EUROPE címet A nemzet­közi szupermodell címet Puerto Rico szépe nyerte el, akit Vietnam, Kolum­bia, Finnország és Korea versenyzője követett. A 12 döntős között van Ausztrá­lia, India, Montenegró, Új- Zéland, Nigéria és Thaiföld versenyzője is. kerültek kórházba, zömé­ben ungvári, munkácsi és munkácsi járási lakosok. Jelenleg négyen vannak kórházban, ketten a trau­matológián, egy személyt a sebészeten ápolnak, őt gu­milövedékkel sebesítettek meg. A súlyos fejsérülést szenvedett férfi még most is az intenzív osztályon van. Az incidensben egy szlovákiai állampolgár is megsérült, ő vasárnap már­ távozhatott a kórházból. Egy tiszacsomai lakos ki­sebb sérüléseket szenve­dett, már otthon van. A pletykákkal ellentétben tehát a sajnálatos esemény nem nacionalista eredetű volt, nem a magyarok ellen irányult, ám egy biztos, a mára hagyománnyá vált böl­­lerversenyre akkor sem vet jó fényt. Hegedűs Csilla IIF.Z­ÁRGATJÁK AZ IMMOI AKAI Napról napra több az influenzás és náthás betegek szánta a megyeszékhelyen. Csak az elmúlt hétvégén hatvanöt gyereket szállítot­tak kórházba. A további fer­tőzések elkerülése érdekében a városi tanács és a Köjál illetékes­­szakemberei azt fontolgatják, hogy karan­tént vezetnek be az oktatási intézményekben. Az elmúlt héten ötven százalékkal többen fordultak orvoshoz az egész megye területén, a legtöbben a Nagybereznai és a Nagyszőlősi járásban. Az esetleges karantén bevezeté­séről a helyi önkormányza­tok dönthetnek. Beregszászi A LEGJOBBAK KÖZÖTT A beregszászi Mindák Beatrix képviselte Ukrajnát a Supermodel International 2015 szépségversenyen. A tizenhat éves, Miss Ukrajna második udvarhölgye ezút­ ігГ-V .v.- - g CYI Á I lu" 'VCMC 20 márfebruár 3., kedd Csellengők és FEKETELISTÁS SZÜLŐK A gyermekvédelmi szol­gálatok elmúlt évi tapaszta­latait összegezték a minap az illetékes szakemberek. A jelenlévők arra a következ­tetésre jutottak, hogy évről évre kevesebb a felügyelet nélküli és hajléktalan gye­rekek száma a megyében. Míg 2007-ben 214,2010-ben 122, tavaly csupán 22 olyan kiskorút tartottak szánton, akik rendszeresen elcsatan­goltak otthonról. A legtöbb ilyen fiatal a Szoly­­vai, a Nagyszőlős­, az Ungvári járásban él, s döntő többségük roma, jelentette ki a megyei gyermekvédelmi szolgálat ve­zetője. Kevesebb lett azon csa­ládok száma is, ahol a felnőttek nem tesznek eleget szülői kö­telességeiknek: míg 2013-ban 468 ilyen családban 1097 gye­rek volt érintett, az idei év elejére számuk 783-ra csökkent, s 319 családot kellett emiatt „fekete­listára” tenni. Ezzel egyidejűleg azonban továbbra is sok szülőtől vonják meg a gyem­eknevelés jogát Míg 2012-ben 107,2013- ban 118, tavaly 89 felnőttet fosztottak meg csemetéjétől. Ily módon 170 kiskorú árvult el, többségük a Munkácsi járásban és Munkácson. M. T. Többen keresnek munkát Kárpátalján a legfrissebb adatok szerint tovább nőtt és elérte a 10 000 főt a hivatalosan jegyzett munkanélküliek szá­ma, akik a munkakért és lakos­ság 18,9 százalékát teszik ki. A kontingens kétharmada nő, 83,1 százalékuk részesült segélyben, melynek összege 991 hriv­nya. Vidékünkön egyre nehe­zebb munkahelyet találni. A múlt év decemberében az elő­ző hónaphoz képest 465-tel, azaz 46,1 százalékkal csök­kent a felkínált állások száma. Az idei év elejére az érintet­tek 543 munkahely közül válogathattak. A munkaügyi központok a múlt év folya­mán 11 713 főnek segítettek elhelyezkedni, vagyis az állást keresők 36,8 százalékának. Közöttük 61,3 százalékot tesz ki a nők aránya, akiknek több mint fele 35 éven aluli. Olena Isohvacs, a megyei állami statisztikai főosztály­­ osztályvezetője Idén januárban a gyors­­ reagálás és az operatív­­ munkavégzés ellenére­­ öt ember halt tűzhalált, míg öt személyt sikerüllt kimenteni. Az összeg­zés során a hegyimen­tők tevékenységére is kitértek: 31 kivonulásuk során harmincnyolc embert szabadítottak ki szom­lz helyzetükből, közülük huszonheten részesültek elsősegély­ben. Kigyulladt AZ ISKOLA Tüzeset történt az Aknaszlatinai 2. Számú Középiskolában. Az alsó szinten felcsapó lángok jelentős károkat okoztak a román tan­­­nyelvű intézményben. A tűz keletkezésének okát­­ kerésik, a­ kár felsztérése még folytatban van. Hír-Tár

Next