Kárpáti Igaz Szó, 2015. május (11. évfolyam, 65-76. szám)

2015-05-07 / 64-65. szám

2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2015. május 7., csütörtök reformok­ AzzM­xgij az ^UimeCL- 1 Az ukrajnai csinovnyi­­koknak nincs konkrét cselekvési programjuk, de ezt a közelmúltig elég jól titkolták. Márciusban Ї azonban a reformok nemzeti tanácsa saját honlapot készített. Ezen a­­­ legfontosabb ágazatokat t tüntették fel, melyekben § az állítólagos változtatá-­­ soknak meg kell történni- j­ük. S mindegyik alatt ott szerepel a „cselekvési terv" '­ elnevezésű rovat. A gond­o" csak az, hogy az említett rubrika üres. Egy éve folyik az ígér­ee-­ tés, a lakosság hitegetése, " de lám, a reformok való­jában még csak papíron " sem léteznek. A számta­lan szakbizottság közül arra is csak néhány vette­­ a fáradtságot, hogy ki­dolgozza az adott reform­­ lényegét, lépésről lépésre­­ történő megvalósítását. A többség leragadt az „általános koncepciók-­­ nál". Nincs összehangolt munkaterv, teljesen átlát-­ hatatlan a rendszer. Nézzük például az­­ egészségügyi ágazatot. Ц E téren legutóbb, immár sokadszorra, tavaly ta­vasszal vetődött fel az átalakítás ötlete. Elké­szült a „koncepció", amit a konkrét cselekvési terv­nek kellett volna követnie.­­ Ehelyett köz­véleményezés­­ céljából vándorútra küld­ték a tervezetet a régi­ fi­ókba. Közben eltelt egy­­ év, s kiderült, az ágazat átszervezésének több az­­ ellenzője, mint a támoga-­­ tója. Az elutasításnak van alapja, hisz drasztikusan meg akarják tizedelni a szférában legjobban ke-­­­reső szakorvosok sorát, szakintézményeket (pél­dául vasúti, belügyis kór­ház) szüntetnének meg.­­­ Ennek ellenére az eredeti elképzeléseken nem mó­­­­dosítottak. S továbbra sincs konkrét cselekvési program. Ezt is kimagya­rázzák: hiányoznak a jogi­­ alapok, és jelenleg folyik a kórházak anyagi-műszaki bázisának számbavétele, ami nélkülözhetetlen a későbbi „reorganizálás­hoz." Mert a szaktárca grúz minisztere szerint „ túl sok nálunk az egészs­­ ségügyi intézmény, főleg a vidéken... Mindezek hátterében­­ szomorúan konstatálom: sem idén, sem jövőre nem­­ várhatunk javulást az ú­ egészségügyi ellátás terén. 1. Az ígéretek között csupán­­ az alkohol és dohányter­mékek jövedéki adójának­­ újabb emelése, a gyógy­szerbeszerzésért felelős nemzeti tanács, és a rész­­­­letes cselekvési terv kidol­gozására hivatott operatív csoport felállítása szerepel. Soványka vigasz ez­­ egy országnak, melyben is európai viszonylatban a­­ legmagasabb a megbete­­jj­­edések és a halálozások száma. SZAKURA-FESZT BORRAL, MÉZZELPedagógustámogatás Idén a szakurák (japán­cseresznyefák) virágzásá­hoz és a májusi ünnepek­hez időzítették a Szonyacs­­nij Napij ungvári bor- és mézfesztivált. A kárpátaljai kistermelő szőlészek és borászok az elmúlt hét végén három na­pon át a Függetlenség par­ton kínálták kóstolásra és megvételre portékáikat. A kilencedik alkalommal meg­tartott gasztronómiai esemé­nyen igazi vásári hangulat fogadta az érdeklődőket. A maratoni hosszúhétvége ren­geteg turistát vonzott a me­gyeszékhelyre. A tavalyihoz képest sokkal nagyobb volt a kínálat és ami nem mellékes, érdeklődőből sem volt hi­ány. Az utazásszervezők már hetekkel korábban jelezték, hogy Ungvár és a környező települések szállodáiban és moteleiben az összes szabad hely elkelt. Ez a fesztivál látogatottságán is érződött. Sz. S. Rekord lett a gulyásleves Harmadik alkalommal főtt a bográcsgulyás - és még sok más finomság - a kaszonyi sóstón. Az üdülő vezetői úgy döntöttek, or­szágos rekordot állítanak: 2500 literes kondérban főtt a gulyás. Emellett egy majd négymázsás bikát is sütöttek.­ ­ Éjszaka egy órakor tettük fel főni, tehát 12 órán át potyo­gott a finomság - árulja el az óriási kondér mellett Szimo­nenkó Sándor, aki többekkel a tűzrakásban segédkezett. El­mondása szerint egy köbmé­ter fa égett el, míg elkészült a leves. Később az ő feladata volt a töméntelen mennyiségű étel kimérése, amiből ötezer ember lakott jól. Az étel elkészítéséért, a harmonizáló ízekért Szat­mári Szilvia, a helyi csárda szakácsa felelt. - Mivel országos rekord­ról beszélünk, természetesen mindenből iszonyatos meny­­nyiségre volt szükség - ma­gyarázza. - 650 kilogramm disznóhús, 144 kg hagyma, 200 kg paszuly, 900 kg krumpli, 16 kg őrölt piros­­paprika, 46 kg friss papri­ka, 4 kg Erős Pista, 8 kg gulyáskrém, 6 kg bors és 6 kg ízesítő került az edénybe. A belevalókat két napig harmincan pucolták, ami szintén felér egy rekorddal. A 375 kilós bika sütését a balazséri Varga Csaba és csapata vállalta. - Egy hétig pácoltuk, 22 órán át sütöttük, hogy finom puha legyen. De számomra még ez sem rekord, hisz ké­szítettem én már ötmázsást is - jegyzi meg a csapatfőnök. - Ekkora hústömegből 350- 400 személyt jól lehet lakatni. Magyarországon nagy lako­dalmakon szokták e módszert választani. Ez jó döntés, hisz amellett, hogy látványos a készítése, ízletes is. A legfi­nomabb része a csülök és a hátszín, amit én sült krumpli­val és salátákkal ajánlok. Hegedűs Csilla Hír-Tár Munkács: nem lesz élő KÖZVETÍTÉS Április 30-ai lapszá­munk Családi 7 Néző című magazinjának műsoros mellékletében a Duna­­ május 10-i tévéműsorában tévesen szerepel, hogy 11.00 órától római katoli­kus szentmisét sugároznak Munkácsról. Információink szerint ugyanis közvetítésre nem kerül sor. Mezővárit, Aknaszlatinát... Mezővárit és Aknaszlatinát támogatja Hódmezővásár­hely. Az anyaországi város négy-, illetve kétmillió forin­tot juttatott a két községnek, közölte Almási István polgár­­mester. Az adományt átadó delegáció tagja volt Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos, vásárhelyi önkormányzati képviselő is. Mint elmondta, nem csak egyszeri támoga­tásban gondolkodnak. ...ÉS Kisdobronyt is segítik Az Ungvárhoz közeli Kisdobrony település lakói számára indított gyűjtést Szombathely, melynek önkormányzata az itt élők megsegítésére elkülönített 3 millió forintot is a falunak juttatja el. Az MTI beszá­molója szerint Puskás Tiva­dar polgármester emlékez­tetett, a közgyűlés kormány­­párti frakciójának tagjai úgy döntöttek, személyenként 10 ezer forinttal járulnak hozzá a támogatáshoz. Az önkormányzat arra kéri a városban működő civil szervezeteket, szombathe­lyieket, egyházi közössége­ket, vállalkozásokat, hogy szintén pénzadományokkal támogassák a gyűjtést. Tudományos DIÁKKONFERENCIA Tudományos-diákköri konferenciát tartottak az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Történelem és Európai Integráció Tan­széken. Zubánics László dékánhelyettes megnyitó szavait követően Dr. Kiss Éva professzor, tanszék­vezető ismertette a kon­ferencia lebonyolításának menetét. Minden előadó 10-10 percben foglalta össze előadásának témáját, amelyet prezentációs anyag bemutatásával tett szem­léletesebbé, majd követ­keztek a tanárok, illetve a diákok kérdései. A zsűri döntése értelmében első helyezett Kopasz Vivien Meláni, Becske Pál­ Zsolt lett, második Simon Rita és Balla Eszter, harmadik pe­dig Bíró Éva és Вага Tün­de. Elismerő oklevélben részesült Dares і Nikolett és Csákány Roland. Határon túliak ZÁ­PSZONYBAN Nemrégiben Rákoske­resztúrról (Magyarország) és Nagybányáról (Ro­mánia) érkeztek hírek a Zápszonyi Magyar Baptista Közösségbe, akik segítettek a helyi imaház felújításá­ban. Másnap János Csaba nagybányai lelkipásztor hirdette az igét, így nem­csak az imaház, hanem a gyülekezet is épülhetett. Papnék LELKIGYAKORLATA Idén is Antalóc adott otthont a papnék lelkigya­korlatának. A négynapos rendezvényen tizenegyen vettek részt. Az alkalmat Szabó Konstantin vezette. A lelkigyakorlat részeként megtekintették az ungvári püspöki palotát és a sze­mináriumot. A jelenlevők testileg kissé elfáradva, lelkileg megerősödve tértek haza - olvasható a Tisza­újlaki Mennybemeneteli Görög Katolikus Egyház­­község Facebook-oldalán. Cserkésznap Visken A Kárpátaljai Ma­gyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) második alkalommal szervezte meg­­ cserkésznapját. A rendez­vénynek a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola adott otthont. A zászlófelvonást követően Molnár Beáta, a KáMCSSZ mozgalmi vezetője köszöntötte a jelenlevőket, majd ismer­tette a nap programját. A találkozót Popovics Pál, a szövetség elnöke nyitotta meg. Délelőtt a viski Bics­­kás Banda húzta a talpalá­­valót, közben Váradi Enikő­ és Jakab István a vidék táncaira tanított kicsiket és nagyokat. A nap egyik legnépszerűbb programja a lovaglás és az íjászkodás volt. Az élménydús napot faültetéssel zárták - olvas­ható a szövetség honlapján. Hír-Tár ­ FOLYAMATBAN Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterel­nök-helyettes jelentette be, hogy a magyar kormány több mint 650 millió forinttal támogatja közösségünket. Ebből a keretből 486 millió forintot csaknem kétezer pedagógus jövedelem-kiegészítésére biztosítanak. Emellett 116 mil­lió forintot különítettek el négyezer óvodáskorú gyermek étkeztetésének a támogatására és 50 millió forintot a lelkészek munkájának segítésére. Azóta a Magyar Közlönyben megjelent az erről szó­ló kormányhatározat. Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt dokumentum szerint a „Kormány az állam­­háztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 21. § (6) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a kárpát­aljai óvodai gyermekétkeztetési program, a kárpátaljai közoktatási intézményekben magyar nyelvű oktatási és nevelési feladatokat ellátó személyek, illetve a magyar nyelvű oktatási és nevelési feladatok megvalósítását segítő személyek, valamint a magyar, illetve szór­vány gyülekezetben magyar nyelven szolgálatot telje­sítő, nemzetmegtartó és hitoktatói tevékenységet végző egyházi személyek támogatásának finanszírozásához 652,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visz­­szatérítési kötelezettséggel”, a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 42. Alapok tá­mogatása cím, 2. Bethlen Gábor Alap támogatása alcím javára, a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 32. Rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére, az 1. melléklet szerint.” Lapunk megbízható forrásból úgy értesült: azt a mechaniz­must, melynek alapján az érintett pedagógusok hozzájutnak a támogatáshoz, a magyarországi illetékesek dolgozzák ki. Amint ez a folyamat befejeződik, tájékoztatjuk olvasóinkat a fejleményekről. KISZÓ-információ ciáoki JÓINDULAT ÉS SZAKÉRTELEM E-mail: smokismok.uzhgorod.ua Ungvár, Üzlet - Munkácsi u. 40., tel.: 617-3 Korjatovics u. 13., tel.: 340-64 Hivatali cím - Ukrainszkaja u. 41., tel.: 615- Huszton:2-36-37, Beregszászon:2-30-35,2-20-99, Munkácson: 3-21-26, Nagyszőlősei ______ Hirdetés .

Next