Kárpáti Igaz Szó, 2015. július (11. évfolyam, 93-108. szám)

2015-07-02 / 92-93. szám

2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2015. július 2., csütörtök ­ Gömböcsors Most csak mesélni fo- l gok. Egy nagyon népszerű­­ fabulát mondok el rövidí­­jt tett formában. Legfeljebb­­ az lesz a rendhagyó, hogy ff nem is annyira altatás, І mint inkább ébresztés ff­a céljából teszem. A mese többek mellett І arról a szegény emberről * szól, aki szépen felnevelt |­­ egy malackát, majd leöl- Ц te azt télire. A hideg hó-1 napok alatt el is fogyott f minden: hús, szalonna, 1 kolbász. Kivéve a fősze- f replőt, a kis gömböcöt.­­ Kora tavasszal egy este fel І is küldte a szegény ember g asszonya az idősebb lá- | nyát, hogy hozza le a kis I gömböcöt a padlásról, | De nem járt szerencsével. | Ahogy hozzá akart nyúlni *| a kis gömböchöz, az fogta e­l magát, és hamm, bekap-|­­­ta a leányzót. Ezek után a­­ középső lány próbálkozott, 1 , de ugyanúgy járt, ahogyan Щ і a nénje: a kis gömböc őt is Щ bekebelezte. És bizony el-| nyelte a szegény emberek | legkisebb leányát is. A szegény asszony nem­­ tudta mire vélni, hogy | hol maradnak a lányai, s | nagy dühösen ő is felment і a padlásra. Neki sem volt­­ szerencséje: a kis gömböc | bizony őt is bekapta. És­­ be­falta a szegény embert I . is, aki mivel hiába várta a­­ vacsorát, maga is az asz­­szony és a lányok kérése-f sére indult. Ez volt azonban az a­­ pillanat, amikor a zsineg f már nem bírta ki az öt em­­­­ber súlyát, és elszakadt. A | kis gömböc meg leesett, I majd legurult a létrán, і Kigurult az udvarra, az :J udvarról ki az utcára. Ш Szembetalálta magát egy | I seregnyi kapás emberrel, Ц , azokat is bezabálta. Majd I jött egy regiment katona, Y . azt is legyűrte. Az óriásira növekedett f kis gömböcnek azonban І ez sem volt elég. Észrevett І egy kondás fiút, aki éppen Sí paprikás szalonnát falato- o­zott. Nosza, bekapta őt is. .. Ám ez alkalommal nem­­ volt szerencséje: a kis kon­­j­­dás fanyelű hegyes bicská-­ ja megakadt a szájában és |­­ végighasította azt. Egymás Y 1 után ömlöttek ki a kisza­­­­badult katonák, a kapás emberek, és természetesen­­ a szegény ember is csalá-­­dóstul. A kis gömböc meg s ott maradt az árok szélén Щ csúfosan végigrepedve... ! Nos, ha valaki bármi- jt i­lyen hasonlóságot vél­t felfedezni a kis gömböc | ámokfutása és a mi min-i­­ dennapjaink között, még is nem aluszik igazán. A § | többieknek azonban ide-* : je felébredni. Leginkább *| azoknak, akik a kirepe-| désnél és az árokszélnél­­ jobb sorsot szánnak az­ egyre nagyobb étvággyal­­ megáldott saját kárpótol-1.­­­jai kis magyar gömböce­­je­inknek... A LELKI ÉLÉSKAMRA Kenyér helyett? Fantasztikus hangulat uralkodott a Técsői Járási Művelődési Ház színházter­mében. Egy tűt sem lehetett volna leejteni, mivel a nézők még a legszűkebb sarkokban is szorongtak. Ámde boldo­gan, hiszen tanúi lehettek az elmúlt száz év leghatal­masabb, legnívósabb és a legtöbb pozitív energiát su­gárzó produkciójának, a Ma­gyar Állami Népi Együttes fellépésének. Mint Balogh Csaba állam­titkár bevezetőjében elhang­zott, Magyarország kész se­gíteni abban, hogy Ukrajna eljusson az Európai Unióba - s ha ez a tánc, ének és zene útján történhet, akkor szíves-örömest csatlakozik mindenki. A tánc képalkotó erejét felhasználva Mihályi Gá­bor rendező, az együttes művészeti vezetője megraj­zolta Kárpátalja sokszínű és soknemzetiségű népének több évszázados történetét. Itt volt az idilli múlt, Rá­kóczi talpasai is csatába indultak. A békés munkás éveket felváltották a háború borzalmai, s meg is született a később életképtelennek bi­zonyuló „szovjet nép”, majd az újra egységesen az eu­rópai utat választó magyar, ruszin, román, cigány, zsidó - vagyis a mai „kárpátaljai”. Az előadást jóformán vé­gig vastaps kísérte. Ambrus Pál, Técső díszpolgára sze­rint ez a szívből jövő előadás nemcsak két óra felhőtlen ki­­kapcsolódás volt, hanem lel­ki éléskamra, amelyből éve­kig meríthetünk táplálékot, ha lelkierőnk fogytán lenne. M. Gy. Hír-Tár Ukrán gyerekek a Velencei-tónál Mint köztudott, Soltész Miklós, a magyar Emberi Erőforrások Minisztéri­umának egyházi, nemze­tiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára legutóbbi kárpátaljai látogatása során ígéreteit tett: a konfliktus miatt legnehezebb sor­ban lévő, a Kárpátokon túl élő ukrán családokból magyarországi üdülésre fogadnak fiatalokat és kísérőket. Összesen hétszáz személyről volt szó, akik tíz turnusban a Velencei-tó partján pihenhetnek. A magyar kormány a határtól állja az utazás, az ellátás és természetesen a táborozás költségeit. Az első, hatvan gyerekből álló csoport a napokban érkezett meg az anyaországi pihenőhely­ Alkotmánynap BEREGDÉDAI MÓDRA A Beregdédai Kultúrház és Községi Könyvtár szer­vezésében ünnepi műsort rendeztek az alkotmánynap tiszteletére. Balogh Gizel­la, a kultúrház vezetője köszöntötte az egybegyűl­teket, a himnusz eléneklése után a kultúrház hagyo­mányőrző csoportja tema­tikai összeállítást adott elő, majd az alkalomhoz illő szavalatokkal folytatódott a megemlékezés. Befejezésül a kultúrház tánccsoportja egy ukrán táncot adott elő. Balogh Andrea, a könyvtár vezetője könyvkiállítást készített „Alkotmány - Uk­rajna fő törvénye”címmel. Nyomoznak a CSALÓK UTÁN Egyszerűsített honosí­tással kapcsolatos vissza­élési gyanú miatt hatvan ügyben folyik rendőrségi eljárás Szabolcs-Szat­­már-Bereg megyében - jelentette ki Farkas József megyei rendőrfőkapitány a térségi önkormányzati közgyűlés nyíregyházi ülésén, amelyen a közbiz­tonság helyzete szerepelt napirenden. A szon.hu hírportál írása szerint a szomszédos megyében a hatvan eljárásnak 128 gyanúsítottja van. Az illetékes hozzátette, a múlt évben 100 hason­ló eljárás volt, akkor külön nyomozócsoport foglalkozott azzal, hogy hivatalos személyek jogtalanul segítettek-e külföldieket kettős állam­polgársághoz jutni - akik között minden valószínűséggel kárpát­aljaiak is voltak. Ungtölgyesi tehénmentés A fél falu megmoz­dult, hogy megmentse­nek egy aknába zuhant szarvasmarhát az ung­vári járási Ungtölgyesen (Dubrivka). Az állat alatt beszakadt a két méter mély víztározó. A falubeliek nem boldo­gultak a feladattal, ezért értesítették a katasztró­fa-elhárítási szolgálatot. -----------­A mentőegység kiszi­vattyúzta az aknából a vizet, hevedert kötöttek a bajbajutott teremtmény­re és egy leeresztett palló segítségével kiemelték. Időközben a tehén tulaj­donosához is mentőt­ kel­lett hívni, mivel az átélt izgalmaktól szívrohamot kapott. A mentési akció végül az állat és a gazdá­ja számára is szerencsés véget ért. Ittasan vezettek Az elmúlt egy hét során megyénk útjain 26 ittas vezetőt tartóztattak fel a milícia munkatár­sai. A különféle szabály­­sértések kapcsán 722 adminisztratív jegy­zőkönyvet vettek fel. Útjaink 12 közlekedési baleset történt, melynek során hárman életüket vesztették, tizenketten megsérültek. Hír-Tár Hogy mikor volt utoljára legalább négy olyan egymást követő év Ukrajnában, amikor ne lettek volna választá­sok, mikor volt olyan huzamosabb időszak, amikor nem kampány, hanem építő munka zajlott? Medvigy István, a megyei tanács UMDSZ-es képviselője ilyenre jómaga se nagyon emlékszik Ukrajna függetlenné válása óta. A TiszaNews-on megjelent írása szerint mindez annak kapcsán jutott eszébe, hogy az ország vezetői a reformok végrehajtásáról tartott tanácskozáson felvetették: ha ez év őszéig nem sikerül végigvinni decentralizációt célzó alkotmányos reformot, akkor nem lázárt, hogy jövőre előrehozott helyhatósági választásokat kell tartani Ukrajnában. Addigra ugyanis már módosítanák az Alkotmányt, s módosulnának az önkormányzatok hatáskörei is. A megyei képviselő szerint ha ez így történne, idén október­ben nincs értelme megyei, városi, járási és helyi képviselőket, polgármestereket választani, hiszen mandátumuk legfeljebb egy évre szólna Ilyen feltételek mellett a jelöltek nem tudnak tervezni.­­ Lassan oda jutunk, hogy a demokrácia alapját jelentő választásokra valamiféle megszokott, megunt procedúraként tekintenek, s választás helyett valóban csak szavazni fognak eljárni az emberek — már ha elmennek... — konstatálja a helyzetet, hozzátéve: lassan olyan eszközzé silányítják a de­mokrácia ünnepét, amit a mindenkori vezetés politikai céljai elérése érdekében saját kénye és kedve szerint alkalmaz. Az egész showműsornak tűnik, miközben a régi bölcsességet - kenyeret és cirkuszt a népnek-már a Római Birodalom idejé­ből ismerjük Csak hát a mostani nehéz időkben egyre kevesebb kenyérre futja Ukrajnában, így hát cirkusszal kell elvonni az emberek figyelmét a megélhetési gondokról, a háborúról, a valós reformok hiányáról, zárja írását Medvigy István. KISZ­-feldolgozás POLTORAK JÖTT, KÓSTOLT, MENESZTETT (Befejezés) - Kárpátalján az első és a második hullám probléma nélkül lezajlott. Ezt követően jelentkeztek a gondok. Odáig fajult a helyzet, hogy a leg­utóbbi, ötödik fázisban csak 42-45 százalékot sikerült tel­jesíteni. Az embereket valami miatt csak erőszakkal lehet rávenni a haza védelmére. Azt szeretnénk, ha ez másképp lenne. A közigazgatási hivata­lok vezetőinek nagy szerepük lenne abban, hogy az embe­rek maguktól jelentkezzenek hazájuk védelmére - hangsú­lyozta Sztepan Poltorak. Megengedhetetlennek nevezte, hogy a jelenlegi hatodik fázisban mindez megismétlődjék. Tíznapos haladékot adott arra, hogy a járási hadkiegészítő pa­rancsnokok kielemezzék és orvosolják az ötödik hullám problémáit. Személyi fele­lősségre vonást, eljárásokat helyezett kilátásba azokkal a közigazgatási vezetőkkel és parancsnokokkal szemben, akik nem tesznek eleget az elvárásoknak. Ugyancsak el­marasztalóan beszélt a helyi önkormányzatok mozgósítá­sért felelős illetékeseiről. Sztepan Poltorak a munka­­értekezlet során azonnali ha­tállyal menesztette a nyugati hadműveleti parancsnokság infrastruktúra-beruházáso­kért felelős hivatalának ve­zetőjét. Bohdan Dackónak azért kell mennie, mert nem tudott pontos választ adni a miniszter azon kérdésére, hogy a megyében hány olyan család van, mely a terrorelle­nes műveletekben vesztette el családtagját, és közülük há­nyan várnak állami lakásra. A hivatalnok zavarában csak annyit közölt, hogy a várólis­tán 380-an szerepelnek.­­ Megjegyezném, azok­nak az embereknek, akik nem látják át a kialakult helyzet fontosságát, nincs helyük a fegyveres erők kötelékében és a helyi ön­­kormányzatoknál­­ kelt ki magából a miniszter.­­ 2008 re. Budapest egyébként Kárpátalján is hozzájárul az ukrán gyerekek nyaral­­tatásához: nemrég Doneck és Luhanszk megyéből menekült családokból származó 107 gyermek és 11 kísérőjük töltötte nyári pihenőjét Makkosjánosi­­ban, a Helikon Hotelben a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium támo­gatásával. óta Kárpátalján gyakorlati­lag nem épült és nem került átadásra egyetlen szolgálati lakás sem. E téren tovább romlott a helyzet. Ezen felül az illetékes személy a mi­nimális információval sem rendelkezik, ezért döntöttem az elbocsátása mellett. Sztepan Poltorak a sajtótá­jékoztatón ígéretet tett, hogy utánanéz és később tájékozta­tást ad arról, eddig miért nem kapták meg a beígért 1000 hrivnyás prémiumukat a sza­­kadárok által bekerített De­­balcevéből kitört 128-as mun­kácsi gépesített hegyivadász dandár katonái. M­int köztudott, egy minisztériumi rendelet ki­mondja, hogy a katonáknak a frontvonalban eltöltött minden egyes napért 1000 hrivnyát kell fizetni, ráadásképp a sem­legesített ellenséges haditech­nikáért is prémium jár. A miniszter ellátogatott a munkácsi katonai kórházba is, ahol kitüntetéseket nyújtott át hat itt lábadozó katonának. Ugyanitt Sztepan Poltorak a hadseregnél rendszeresített katonai élelmiszercsomagot kapott egy helyi önkéntestől. A volontőr ezzel az akcióval szerette volna felhívni a fi­gyelmet arra, hogy ehetetlen, gyakran penészes konzer­­vekkel etetik a katonákat. Az incidens során a tárcavezető nem jött zavarba, azt mond­ta, ismerik a problémát, éj­jel-nappal annak megoldásán dolgoznak. Tesztelés alatt van egy új élelmiszercsomag, fűzte hozzá, s így várhatóan hamarosan javítanak a szol­gálatteljesítők ellátásán. St­b. сМок Hirdetés JÓINDULAT ÉS SZAKÉRTELEM Ungvár. Üzlet - Munkácsi u. 40., tel.: 617-3 Korjatovics u. 13., tel.: 340-64 Hivatali cím - Ukrainszkaja u. 41., tel.: 615- Huszton:2-36-37, Beregszászon:2-30-35,2*20*99, Munkácson: 3*21*26, Nagyszőlős:

Next