Kárpáti Igaz Szó, 2015. november (11. évfolyam, 158-173. szám)

2015-11-03 / 158. szám

I ‘‘Vi і Szüretien logika Cjúmecu­■ A statisztikai adatok ta­­­­núsága szerint az ukrajnai , \ і vállalatokban az idei év hat­­ hónapja alatt több mint­­ kétezer-azon belül százhet- t­vennyolc halálos kimenetelű­­ - baleset történt. A társada- I lombiztosítási alap összeve-­í­tette a tavalyi adatokat az­­ ideivel, s kiderült, 2015-ben is ugyan 13 százalékkal keve­­­­sebb szerencsétlenség tör­ tö­­­tént, viszont 7,9 százalékkal­­ többen vesztették életüket a­­ munkavégzés közben. Csu­­­­pán négy megyében billent f­el a mutató pozitív irányba, s az ország többi régiójában­­ nőtt a malőrök száma. Nem­­ jelent kivételt ez alól Kárpát- Z­s­­­alja sem, ahol egy év alatt­­ 53,8 százalékkal többen I szenvedtek sérülést, s négy- I gyel többen nem tértek több I be haza munkahelyükről. I Nehéz gazdasági helyzet­­­­től sújtott napjainkban egyes I vállalkozók számára a minél f nagyobb haszonszerzés lett | f a legfontosabb szempont. | I Biztosítási szakértő ismerő- í í som szerin­t az előállítási köt t­­­­ségek lefaragása érdekében­­ bármin, még a dolgozók \ і biztonságán és egészségén | f is képesek spórolni. Sok he­­­lyütt elmulasztják a munka- s védelmi oktatást, ahogyan | - az állásban lévők rendszeres • І egészségügyi vizsgálatát is. і fA kötelező munkahelyi szü- f | rés rég elfeledett fogalom, | f f ahol megejtik, ott is csak f címmel-ámmal teszik, hogy \ I kipipálhassák: ez is megvolt. | I Nem véletlen hát, hogy fo- \ ■ lyamatosan nő a foglalkozó-' *­­ si megbetegedések száma. 9 \Az érintettek 50 százaléka "­­ légzőszervi, a többiek moz-j­o­gásszervi (érelmeszesedés, І csontkopás, porckopás) el- Щ l változásokkal fizetnek a sza- f­­­i bályok be nem tartásáért... Щ : A napokban a megyeszék- 1 helyen járt az egészségügyi­­minisztérium egyik szak-*, í embere, aki kollégáival а I І szívbetegségek megelőzését і I célzó program reklámozása I céljából utazott hozzánk, s­­ hogy megvizsgálják a már і szívbeteg pácienseket. Az is­­ kiderült, a megyében meny- I nyíre korszerű az érintettek ] I ellátása, mennyit költünk ] I évente a kezelésükre, hány ij­jműtétet végzünk, s hogy] ] 2017-ben Huszton hatmillió­­dollárból készül el egy új mini I szívkórház Amikor felvetet- I tem, nem lenne-e logiku- I sabb és költségkímélőbb, ha I a megelőzésre helyeznék a І hangsúlyt és végre visszaállí­­t­­anák a kötelező szűrést mind­­­­ a munkahelyeken, mind az X iskolákban, s idejekorán, s s korai stádiumban fedeznék l­e fel az elváltozásokat - hisz ] folyton erről prédikálnak! -, s a szaktárca képviselője rezze­­­­néstelen arccal azt válaszolta, ■ I nincs pénz a szűrővizsgála- t­­ok megszervezésére. Ez a­­ család- és a gyerekorvosok­­ vállát nyomja, és nem tehet L­e róla, hogy sokuk nem telje­­і síti a feladatát. Különben is, s egészségünk megőrzése a mi­­ felelősségünk.­­ Nos, alighanem az ilyen­­válaszoktól kerül - még az ,­­ amúgy egészséges ember­­ is - infarktus közeli állapot­ba... 2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2015. november 3., kedd (Befejezés) Képviselőink számára alapvető feladat, hogy élni kell azokkal a jogosítvá­nyokkal, amelyeket az ide­vágó törvények lehetővé tesznek a közösség számára. A következő időszak a mun­káról fog szólni. Bizonyos kényelmi szempontokat fel kell áldozni azért, hogy a magyarságért tenni tudjunk. A magunk részéről ebben mind az anyaország, mind pedig a partnerszervezetünk irányában nyitottak va­gyunk, az utóbbi elnökségi ülésen ezzel kapcsolatosan döntéseket fogalmaztunk meg. Úgy hiszem, egy hosz­­szú időre szóló együttműkö­désnek vagyunk az elején. A választások előtti és az azt követő időszakot Soltész Miklós a felelősség kifeje­zéssel jellemezte. Tenni kell azért, hogy az elmúlt évekre jellemző elvándorlás meg­álljon, és akik ideiglenesen máshol élnek, visszatérjenek szülőföldjükre.­­ Ezt a felelősséget érezte meg a két meghatározó ma­gyarságszervezet vezetése, amiért köszönet illeti őket, és egyúttal gratuláció is a közös sikerhez - emelte ki az ál­lamtitkár. - A felelősségnek a folytatásban is szerepe kell hogy legyen, hogy ezt a szö­vetséget egyben tartsák. Ha ez megmarad, az óriási üzenet az itt élő magyarok és az ország más politikai erői és vezetői felé is. Arra biztatnám az itte­ni politikai vezetőinket, hogy tegyék meg a tőlük telhető legtöbbet, hogy ez a szövet­ség minél erősebb maradjon. A Magyar Kormány részéről minden olyan támogatást meg fogunk adni, akár kulturális, akár oktatási téren, aminek az alapja a nyelvhasználat és a magyarság megőrzése. -A megbeszélésünk egyik része a szociális és egyéb támogatások lehetősége volt - folytatta Soltész Miklós. - Budapesten a napokban összeülő karitatív tanácsban két dolgot fogok kérni: újra el kell indítani a kazánakci­ót, a másik pedig az a hu­manitárius segítségnyújtás, amelyben nemcsak Kárpát­alja részesült, hanem a Kár­pátokon túli területek is. Az anyaországi politikus a táboroztatás kapcsán meg­jegyezte, hosszú távra terve­zik, hogy adott esetben a téli szünet idején, amikor nehéz helyzetbe kerülhetnek csalá­dok, iskolák vagy települések, téliesített táborokba gyerme­keket vigyenek Magyaror­szágra. Emellett a továbbiak­ban is folytatni kívánják azt a megkezdett programot, ami a Kárpátokon túli, háborúban elesett vagy megsérült szülők gyermekeinek az üdültetését szolgálja. Véleménye szerint az az egymásra utaltság, ami­ben ukránok, magyarok és egyéb nemzetiségűek élnek ebben a térségben, csak úgy erősíthető és őrizhető meg, ha különböző kulturális, oktatási, nyelvi, és egyéb programokat szerveznek. Ebben a Magyar Kormány továbbra is partner lesz. Hegedűs Csilla A FOLYTATÁS FELELŐSSÉGE Előtérben a kis- és középvállalkozások Mint arról lapunkban is beszámoltunk, nemrég Kárpátalján járt Seszták Miklós magyar nemzeti fejlesztési miniszter, aki a megyeszékhelyen részt vett a helyi börtön falán lévő 1956-os emlékműnél tartott megemlékezésen. Látogatása során a tárcavezető találkozott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokra­ta Szövetség (UMDSZ) vezetőivel, valamint a megyénkben működő magyar vállalkozó­szövetségek elnökeivel, akikkel áttekintette a Magyarország és régiónk közötti gazdasági együttműködés fejlesztésének a lehetősé­geit. A megbeszélés után a nemzeti fejlesztési miniszter az MTI érdeklődésére elmondta: partnereivel megvitatta, miként lehetne ha­tékonyan támogatni az itteni magyar kis- és középvállalkozásokat. Jelezte, a helyhatósági választásokat követően a beregszászi I. Rákó­czi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán kö­zös projekt keretében elkezdik egy tanuszoda és sportcsarnok építésével kapcsolatos tervek megvalósítását. Seszták Miklós hangsúlyozta, nagyon örül annak, hogy a választások előtt összefogott a két magyar szervezet, és pár­tállásra való tekintet nélkül egyetértés van a magyar vállalkozók között is. KISZ­-feldolgozás Az UMDSZ ELNÖKSÉGÉNEK NYILATKOZATA Az Ukrajnai Magyar De­mokrata Szövetség (UMDSZ) elnöksége október 29-én meg­tartott ülésén örömmel konsta­tálta, hogy a 2010-ben általuk felvetett, s az idén nyáron ismét szorgalmazott magyar-magyar együttműködés a kárpátaljai magyar társadalom elvárásai­nak és támogatásának köszön­hetően rég nem látott győzel­met aratott az önkormányzati választásokon. A megyei átlag­nál jóval magasabb választási részvételnek és a közös megyei listára való fegyelmezett sza­vazásnak köszönhetően a kár­pátaljai magyarság képviselői a mérleg nyelvét képezhetik a Kárpátaljai Megyei Tanácsban a többség létrehozása során, s ennek megfelelően jelentős befolyást gyakorolhatnak az elkövetkezendő időszakban a magyar közösség sorsának alakulására. A magyar közös­ség vezetőinek tudomásul kell venniük: az a tény, hogy a kö­zös magyar listára ilyen jelen­tős számú szavazatot adtak le, jelentős társadalmi elvárással is párosul - a választók nem populista szólamokat, hanem konkrét cselekedeteket várnak el tőlünk. A nem hivatalos választási eredmények ismeretében el­mondhatjuk, hogy a Kárpátal­jai Magyar Kulturális Szövet­séggel (KMKSZ) a 2015. évi ukrajnai önkormányzati vá­lasztásokon való együttműkö­désről szóló megállapodásnak megfelelően sikerült megva­lósítani a kitűzött célokat, így­­ a szórvány­vidékeken, il­letve a magyarság által nem jelentős számban lakott köz­­igazgatási egységekben a magyarság megjelenítését és képviseletét; - a magyarok által jelentős számban lakott közigazgatási egységekben a magyar szerve­zetek számottevő képviseletét az önkormányzati testületekben; - a Beregszászi járásban és Beregszász városában a magyar szervezetek többségi képviseletének a biztosítását. A Pro Urbe-díjas Garanyi József festőművésznek, a Szovjetunió Képzőművé­szeti Szövetsége, illetve Ukrajna Képzőművészeti Szövetsége tagjának, Nádas Anna színésznőnek, újságírónak, a Beregszászi Népszínház főrendezőjé­nek, illetve a Pro Urbe-dí­­jas Horváth Anna szobrász, grafikus- és keramikus­művésznek, a Szovjetunió Képzőművészeti Szö­vetsége, illetve Ukrajna Képzőművészeti Szövet­sége tagjának állítottak emléket. A kezdeményező a Beregszászért Alapít­vány kuratóriuma volt. A koszorúzást követően a résztvevők megtekinthették a Garanyi József alkotásait bemutató tárlatot. Kökségének ál­láspontja szerint a helyi sajátosságok figyelem­be vétele mellett a más politi­kai pártokkal kötött koalíciós megállapodásnak egységesnek kell lennie minden szinten. Az Ukrajnai Magyar De­mokrata Szövetség ezúton szeretne köszönetet mondani minden tagjának, aktivistájá­nak a választási kampány során kifejtett munkájáért, minden kárpátaljai választópolgárnak, aki támogatói szavazatával hozzájárult a magyar siker s ezáltal a hangsúlyos magyar érdekképviselet kialakításához. Köszönjük történelmi egyháza­ink és civil szervezeteink hatha­­■ tós támogatását. Végül, de nem utolsósorban szeretnénk köszö­netet mondani az anyaország kormányának, amely a gyakor­latba ültette át az Alaptörvény passzusát „Magyarország az egységes magyar nemzet ösz­­szetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért... ” Az UMDSZ elnöksége Hír-Tár Hálaadó nap Gáton Hálaadó napot tartottak a gáti baptista gyülekezet­ben, melyen rafajnaújfalui és a beregújfalui vendé­gek is részt vettek. Az alkalmat Szikszai Kálmán nyitotta meg, majd Bakos Imre és felesége, Re­náta vezetésével a tagok dicsőítő énekeket adtak elő. Az istentisztelet sze­­retetvendégséggel zárult, olvasható a Kárpátaljai Magyar Baptista Közös­ség honlapján. Hármas avatás Három emléktáblát avat­tak a Beregszászi Városi Művelődési Ház épületén. Eredményes a KÖZÖSSÉGTÁMOGATÓ PROGRAM Eredményesen zárult a cserkészek „Most tudsz. Segíts! Együtt Kárpátaljá­ért!” nevű közösségtámo­­gató programjának első Ezeket az eredményeket közös listák állításával, illetve külön-külön indulva sikerült a két szervezetnek elérnie, azon­ban fontos megemlíteni, hogy a közös fellépés jelentősebb mobilizáló hatással bírt, mint a külön listák indítása. A választási együttműködés során egyeztetett választási programpontok megvalósítá­sa érdekében az Ukrajnai Ma­gyar Demokrata Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy az elkövetkező önkormányzati ciklus során elsőrendű politi­kai partnerének a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetsé­get tekinti. Az UMDSZ köz­szakasza, tájékoztatta a Magyar Cserkészszövet­ség az MTI-t. A szervezet a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetséggel és a Magyar Cserkészszövet­ségek Fórumával együtt akciót indított, melynek során közösségszervező­ket küldtek Kárpátaljára. Öt hónap alatt öt ösztön­díjas vállalt aktív szerepet. Az önkéntesek elsősorban Beregszászon, Munká­cson, Ungváron, Bereg­­rákoson, Koncházán, Sislócon, Perecsenyben és Karácsfalván szerveztek gyerekrendezvényeket, őrsgyűléseket, kézműves és szabadidős foglalkozá­sokat, bábszínházat, szep­tembertől pedig iskolai korrepetálást is. Javítják a Tisza-hidat Felújítás miatt forga­lomkorlátozást vezet­nek be a Csap-Záhony határátkelőn, mivel a magyarországi oldalon javítják a Tisza hídját,­deményezi egy, a választások utáni együttműködés vala­mennyi szegmensére kiterje­dő keret­megállapodás elfo­gadását, amely a szervezetek mindennapi tevékenységének összehangolásán túl foglal­kozna a közös listákon beju­tott képviselők feladataival, a képviselőcsoportok működé­sével, a külön induló listákon bejutott magyar képviselők te­vékenységének részleteivel is. Amennyiben a közös listákon mandátumhoz jutott képvise­lői csoportok valamilyen koa­lícióhoz csatlakoznak, vagy a képviselői többség kialakítá­sához harmadik felet kívánnak bevonni, ezekhez a döntések­hez mindkét fél konszenzusos jóváhagyására szükség van. A külön listákon induló és mandátumhoz jutó járási/vá­­rosi szintű képviselők számára irányadó cél az együttműködés a magyar partnerszervezettel. Az együttműködés elvi alapját az általuk megkötött megálla­podás képezi. Az UMDSZ el-A Csapi Határőrosz­tag sajtószolgálatának tájékoztatója szerint a november 2-án kez­dődött munkálatok előreláthatóan két hetet vesznek igénybe. Ez idő alatt teljesen lezárják a híd jobb oldalát, melyen egyébként az Ukrajnából kifelé áramló forgalom zajlik. A járművek ezért mindkét irányba csak a másik sávot használ­hatják, melyen felváltva haladhatnak át. Emiatt jelentősen meghosz­­szabbodik az átkelés. A határőrség azt taná­csolja az utazóknak, hogy a kellemetlenségek elkerülése érdekében válasszanak más közúti határátkelőket, melyek a következő munkarend­ben üzemelnek: Ha­rangláb: 9-től 17 óráig, Mezőkaszony: 8-tól 20 óráig, Asztély: egész napos nyitva tartás, Tiszaújlak: egész napos nyitva tartás, illetve vo­nattal Csap állomásról. Visszahúzódó vírusok Október 23. és 30. között az előző héthez képest 3,3 százalékkal kevesebb, kétezer-hétszázharminckét személy fordult orvos­hoz különféle felső légúti megbetegedéssel. Jelen­leg tízezer lakosra 21,7 gyengélkedő jut, ami 34,8 százalékkal alatta van a járványküszöbnek. Hétről hétre többen szorulnak ellátásra a megyeszékhe­lyen, a Perecsenyi, a Técsői és a Szolyvai járásban. A betegek többsége, 67,1 szá­­zaléka, továbbra is gyerek, a vírusok az 5-14 éveseket támadják a legintenzíveb­ben, kórházi ápolásra is ők szorulnak. Az idei járvány­szezon kezdete óta három­százhetven személy kapott influenza elleni védőol­tást - tájékoztat Viktória György új, a megyei Köjál járványügyi osztályának vezetője. Hír-Tár

Next